Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-02 / 18. szám

2 18-ik szám. JümintK. 1913 március 2. Beszédét nyugodtan végezhette el, rendőri boavaikozás nélkül, aDnak kijelentésével, hogy nem izgatni jóit; mert nem az izgat, ki a társadalmi bajokat feltárja, hanem az, ki azt előidézi, ki az okot adja. Ezután Biró Lajos elnök olvasta föl Garami Ernő, a magyarországi szociáldemokrata párt f. évi január hó 26-án Budapesten tartott rendkívüli páltértekezletén elfogadott következő módosított határozati javaslatát: a nyíregyházi negyedszer összehívott népgyűlés kimondja: A Lukács kormány választójogi reform javaslatával nem tekinti beváltottnak sem a király ünnepélyes formában többször adott ígéreteit, sem a mostani és az előző kormányok programmjaiban vállalt választójogi kötelezettséget. A népgyűlés ennéifogva fölhívja a szervezett munkásságot, hogy ez ellen a terve zet ellen haladéktalanul vegye fel a legélesebb harcot s folytassa azt mindaddig, amig ez a terv és az a kormány, amelynek szószegése megalkotta, eltűnnek. A nyíregyházi népgyűlés felhatalmazást ad a pártvezetőségnek arra, hogy ezt a harcol azokkal az eszközökkel vívja, amelyeket esetenként jónak lát. A tömegsztrájk idejének tartamának és minden egyéb részleteinek megállapítását a pártvezetőségre bizza. Mindezek mellett kimondja a népgyűlés amennyiben a munkásság ezen küzdelme ellenére a szuronyok mögött zárt körben való tárgyalás eszközeivel mégis ráoktrojáltatnék az országra ez a tőrvénytervezet, a szociálde mokrata párt az ezen alapon tartandó választásokon nem vesz részt. Ellenben esetleges szavazóinak és szervezett tömegeinek egész erejével az igy meghozott törvény revíziójára programmja alapján kötelezett szövetkezett parlamenti ellenzéket fogja támogatni, minden erejét arra fordítva, hogy ez a kormány és a pártja megsemmisíttessenek és az általanos egyenlő titkos választójog a legrövidebb idő alatt megvalósíttassák. A népgyűlés ezen módosított javaslatot egyhangúlag elfogadta úgyszintén a Lefkovics Vilmos tanár indítványozta tömegsztrájkhoz való csatlakozást is, határozatilag kimondták, mire Biró Lajos elnök a népgyűlést bezárva, felszólította a hallgató közönséget a békés hazamenetelre, nehogy a kirendelt huszároknak alkalmat adjanak a beavatkozásra, mely felszólításnak az engedve, a tömegsztrájk éltetésével békésen, otthonába tért. (s.) Jognélküliek. Irta: Tóth József. Legszomorúbb volt azonban az idők méhében a dolog természetes folyamata szerint megfogamzott ama esemény, (mert hiszen a mult idők átka abban rejlett, hogy nem az egyesek rontották meg az intézményeket, hanem az intézmény korrumpálta az egyeseket) a mi a magyar nemesi virtussal és pallosjoggal aztán össze nem férő dolog volt, hogy az erkölcsi korrupció felburjánzott, a birák megvesztegethetőké váltak s igen gyakran ajándékok elfogadásán kapattak rajta. El annyira, hogy a megvesztegetés gyanúja eljut a trónig, Mária Terézia királynő vizsgálatot indít és annak során Svetics királyi személynök azzal védekezik, hogy ő elfogad ugyan ajándékot, de mindkét féltől és láthatlanul mindenikét egy zsebbe zsusztatja, hogy ne tudja, ki mennyit adott. A komolyabb része a dolognak azzal végződött, hogy a Hétszemélyes tábla a hozzá 1764-ben intézett azon kérdésre, hogy az igazságszolgáltatás miként volna javítható, azon egyszerű véleményt adja be, hogy a ja vitás szüksége nem forog ienn! Maradt aztán természetesen mindenben a régi. A hivatalnokok és a birák visszaélései — nyilvánosság és sajtó hiányában — titokban büntetlenül folytak tovább. A javító rendszer félbe maradt. Sőt megvetéssel és gyanakodással fogadták nem csak a rendiség eltörlése iránti törekvést, hanem még azok törekvéseit is, akik jogtörténeti szempontból kezdtek a magyar törvényekkel foglalkozni. Példa erre Kovachich I. M. törekvése a Gorpus Juris téves szövegének kiegészítésére, melyet a Helytartótanács „praecocis ingenii partus, variis isque gravibus subsumptionibus obnoxus"-nak nevez. És bár Mária Terézia 40 évi uralkodása alatt 2340, Ferenc 31 év alatt 5000 szabályrendeletet adott ki a hibás törvények foltozgatására, a nép nyitott sebei bekötözetlenül maradtak s egyáltalában nem akadt polgár a széles országban, aki a vele ne talán perben álló király jogtalan követelésére a sanssouci-i polgár önérzetes hangján odadobhatta: „vannak még birák az országban.* II. Napoleon anyjának Ramolino Latitiának mondását idézve: „Pourvu que Gela Dure" (feltéve, hogy mindig igy lesz) mi a vármegyéket tartjuk hivatottaknak reformeszmék kezdeményezése és az alkotmány megvédésére. Ugy de a vármegyék ezidőben a mai vármegyék árnyékai voltak fejletlen konstitúció és konstrukcióval. 1504 előtt az alispánt a főispán nevezi ki. Törvénykezési egységgé 1486-ban teszi Mátyás király. A táblabírói intézményt az 1613. XXIX. t. c. létesiti. A főispán a hivatalnokokat el is mozdíthatja. Vármegyei jegyzők mindenütt rendszeresítve nincsenek még a XVII. században sem, kölcsön kérték egymástól a közgyűlésekre. A hozott törvényeket és rendeleteket primitív módon végrehajtották ugyan, felirati jogukkal nem igen törődtek. A törvények egyáltalában nem voltak az alkotmány bástyái. 1790. X. t c. tudvalevőleg kimondta, hogy Magyarország szabad ország, egész törvényhozási és kormányzási rendszerében független, tehát semmi más országnak, vagy nemzetnek alá nem rendelt, — és a beolvasztási kísérletek egymást érték annyira, hogy a loyalis gróf Széchenyi Istvánnak is ki kellett emiatt fakadni: „Meggyilkolhatnak, de Ausztriai tartományokkal öszszeolvadni soha nem fogunk.* Törvénytiprás terén a király személyes ügyei vezetnek. Példaként említjük fel, hogy a királynak az országban való lakásáról 1439-ben hoztak először törvényt: a A jövő asszonyé. Irta : Hartstein Gyuláné Dósa Margit. Az egész emberi haladást eddig a férfiak szolgálták. A nők háttérbe szorultak, kivül maradtak, függő helyzetben voltak. Mindezideig a férfi az emberi faj képviselője; a nőt visszatartották, kizárták és kitiltották a szabad emberi fejlődésből. A fiatal leány számára, a szerencséhez csak a házasság utja vezet. Gondosan arra nevelik és szoktatják, hogy megismerje azokat az előnyöket, melyek nemével járnak. Már amit gyermekkorában akar elérni, azt is nőies cselfogásokkal és a női báj érvényesítésével kell megszereznie. A festészet, szobrászat, zene, színjáték, a társaság mind csak azt fejezi ki, hogy a nő magában senki, értéke a'tól függ, aki elveszi. Mig a fiuk esze azon jár „mire* törekszenek, mit fognak elérni, a leányoké kire törekszenek, kit fognak elérni. „A házasság a nő sajátos köre, Istentől rendelt helye, természetes rendeltetése," mondják ami bölcs férfiaink. Erre születik, erre nevelik, ezért állítják közszemlére. Nézzük már most, ha az igy nevelt nőnek sikerült férjhez menni, miiyen a helyzete, a házaséletben. Valamennyi népnél és minden időben az emberiség gazdasági viszonyait, főképen a férfiak tevékenysége határozza meg s a nő a kultura minden vívmányát csak az ő révén élvezi. A napszámostól a milliomosig, a feleség szegény foltozott ruhája épen ugy, mint csillogó ékszere, alacsony szobája, mint diszes palotája, fáradt lábai, mint fényes fogata, mind a férj gazdasági tehetőségéről tanúskodnak. És ha a nő magára utaltan, férfi nélkül akarja fedezni gazdasági szükségleteit, a felmerülő nehézségek mutatják legjobban a nőnek, a gazdasági életben elfoglalt kényes helyzetét. Mar most az a kérdés, hogy azokért az értékekért mit a nő, mint feleség férje részéről élvez, mit ád cserébe ? A felfogás, hogy a házasság társasüzlet, melyben a két fél javakat termel, melyeket külön-külön egyik sem tudott volna előállítani, — nem állja meg helyét. A boldog és kellemes otthonban ülő férfi többet és könnyebben szerezhet, mint a magára hagyott és kellemetlen viszonyok közt élő. Ha a férfitől megvonjuk a boldogságot s erejét fokozó és életét megkönnyítő feltételeket: gvengitjük cselekvő képességét és tetterejét. De a hozzátartozók, akik őt boldogítják, azért még nem üzlettársai és sehogysem jogosultak arra, hogy jövedelmében részesüljenek. A munkát, mit a nő a háztartásban végez, ugy utalták ki neki, mint háziasszonyi teendőinek egy részét, de nem mint fizetendő hivatást. Pedig akár a szegény ember felesége, ki szegényes otthonában az összes házi munkát végzi, akár a gazdag emberé, kinek bájosan és ügyesen kell a legnagyobb háztartást vezetnie, joggal követelhetik munkájuk díjazását. Bármily értékes legyen is azonban a nők házimunkája, sohsem kapnak érte megfelelő díjazást. A másik felfogás szerint, a nő az anyasággal keresi kenyerét, avval a természettől rárótt feladattal, melyet az emberi társadalomban teljesítenie ke;l s melyről mindég mély érzelemmel, de kevés belátással beszélnek. Hi tényleg igy volna, ha az anyaság a csereáru, melylyel a nő ruházatát es táplálékát megfizeti, akkor bizonyos összefüggést kellene taláini az anyaság mennyisége és minősége s az érte kapott javak mennyisége és minősége közt. Eszerint a feleség, aki nem anya, gazdaságilag nem számit. A gyermektelen asszonynak azonban épen annyi java, — pénze — van, mint a sok gyermek anyjának. Az anyaság és a nő gazdasági helyzete közt tehát nincs összefügges. Állapodjunk meg tehát abban, hogy az emberi faj női nem függetlenek, hanem létfenntartásukról a férfiak gondoskodnak. A féri tényleg eltartia feleségét. Mig tehát más állatfajoknál, hím és nőstény eg\ formán legel, mászik, úszik, fut, repül, addig a nő nem maga keresi élelmét, hanem a férfi vet tartatja el magát. Nézzük vájjon e viszony szükségből származik e ? Általanos vélemény szerint, anyasága miatt nem gondoskodhatik a nő saját létfenntartásáról. Pedig ez nincs igy. Figyeljük meg s be fogjuk látni, hojíy az emberi anya egesz életén át az igavonó altatnál is többet dolgozik, nemcsak gyermekei, hanem mások szo'galataban is. Dolgozik férjenek, gyermekeinek, fivéreinek, atyjanak, többi férfi rokonainak, a társaságnak, jó ékonysági egyesületeknek, közoktatás terén, társadalmi reformokért — s minés smokking gánsabb kivitelben Kerekes Pá! utódánál nmmuM^n készülnél Nyíregyháza Telefon 197 VáltOZ&tOS Újdonságok.