Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-20 / 15. szám

148 14-ik szám. JÍYtalBÉK. 1913. február 16. ifjakat, akiknek indítványára a hívők többségének megmagyarázták, hogy a szertartások és a zsoltárok lényegi sérelme nélkül azoknak nyelve az általuk meg sem értett szlovák nyelv helyett épúgy lehet magyar s az egyház lelkes vezetői lehetővé tették, hogy a tót nyelvű Tranosciust fölcserélje — a magyar. Ez az előttem fekvő, fekete kötésű magyar nyelvű, öreg betűs kis könyv tehát — az igéret könyve. A tábor kapúja, ahová hosszú időn át ez az érzésben teljesen magyar nép elsáncolta magát, immáron nyitva áll s csak a fehér zászló alatt bevonúló kis csapatnak bölcsességétől függ, hogy a kivívott diadal mielőbb s minél teljesebb legyen. Ez a kis könyv az igéret könyve s egyszersmind a jövendő záloga ! Azé a jövendőé, amely a magyarság számára nem lehet vitás; amely jönui fog feltartóztathatatlanúl s a mely magával fogja hozni a vágyak bételjesűlését. Úgy legyen! Gréczy Géía. Előre! Nagy várakozás, kívánságaink teljesítésének reménye előzte meg azt a két törvényjavaslatot, melyet a közoktatásügyi miniszter nemrégiben a képviselőház asztalára tett és mig szorongó lelkünk sikert óhajtott és várt küzdelmei után, csalódottan tapasztaljuk, hogy minden törekvésünk hiábavaló s a magyar kultura munkásai kezdhetik ismét azt a nagy harcot, melynek eredménye nem lehet más, mint jogainknak teljes kivívása. Ha egy rövid visszapillanlást teszünk a múltra, megállapíthatjuk, hogy mint egy test és lélek küzdöttünk a magunk igazaiért s hogy a meggyőzés fegyverét nem forgattuk eredményesen s nem tudtuk jobb belátásra birni azokat, akiknek módjukban lett volna kívánságainkat teljesíteni — ám feleljenek azért ők, akik ily módon akarják megteremteni a kultur Magyarországot. A magyar tanítóság vezéreivel együtt kitartással állott a csatasorban, mégis, ha a törvényjavaslatnak különösen a nem állami taniLassankint azonban az öregség erőt vett rajta. A világ folyása nem nagyon érdekelte. Többnyire öccse unokáival szórakozott, vagy olvasgatott. Különösen szerette az útleírásokat és természettudományi müveket. Azt lehet mondani, hogy élete vége évről-évre derűsebb lett. Mivel az 1848/49-iki honvéd-alapból Tisza Kálmán miniszterelnöksége óta rendes nyugdijat kap, az anyagiak sem aggasztották, mint azelőtt ; de ami legtöbb őrömet okozott neki, az volt, hogy hívei és barátai folyton szaporodtak. István öccse és felesége: Dedinszky Aurélia, továbbá négy gyermekük: Emil, Lenke, Erzsébet (Sántha Kálmánné) és Jolán (Latinovits Frigyesné) társaságában töltötte élete nyugodtabb, mondhatni boldogabb részét. A család lelke, szelleme a ház úrnője: Görgey Istvánné, akinek férje után legtöbb része van Görgey Arthur rehabilitációjában. Igazi mintaképe a régi magyar nemesi asszonyoknak. Mindig nyilt házat tartott, okos, imponáló se mellett szeretetreméltó egyéniségével és mindenre kiterjedő figyelmével igen sok jó barátot szerzett a tábornoknak. Gyermekei közül Emil és Lenke nagybátyjukban inkább a történelmi hőst, Erzsébet és Jolán pedig a szerető nagybácsit tekintik s oly kedves, odaadó szeretettel veszik körül, ami szinte kárpótolta a s )k rosszakarattal szemben. Ma már nyilvánvaló, hogy a nemzet intelligenciája Görgey Arthurt rehabilitálta. Az utóbbi időben hivei és barátai szinte évről-évre j

M__ ' __ ha olcsó és jó 103700 c

iP

őtaka

r Jj J akkor azt csakis tókra vonatkozó részét megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy az oly nehezen kicsikar! eredmény mélyen sújtja jogainkat s annyira megkülönböztet bennünket állami kartársainktól, mintha mi nem is e drága magyar haza kultúrájának alapvető munkásai volnánk s ez a gondolat mindaddig marcangolja lelkünket, mig az igazság zászlaját lobogtatva végcélunkat el nem érjük. Közelebbről tekintve a dolgokat, a társadalom minden velünk együtt érző tagja előtt tisztán áll, hogy különösen a községi, felekezeti tanítóknak adott u. n. fizetésemelés csak egy parányi morzsa mely sem anyagi boldogulásunkat elő nem mozdítja s nem teremti meg számunkra azt a lelki nyugodtságot, mely által munkánk sikere súlyt nyer erőben, tartalomban egyaránt. A VII. egyetemes tanitógyülés ezeket kívánja : A magyar tanítóság egyetemleges óhaja, hogy ugy az állami, mint községi, felekezeti stb., valamint a nőtanitok is, ha már az 1907. XXVII. t.-c. 13. § a szerint köztisztviselőknek minősittetek, a XI., X. és IX. fizetési osztályokba iktattassanak be. Mint tudjuk, ez nem történt meg, hanem csupán a tanítóságra alkalmazott kisebb javadalmazással járó kétfele fokozat állapíttatott meg, amely semmibe sem vette azt a gyökeres kívánságot, hogy egyenlő munka mellett egyenlő, egységes fizetése legyen minden jellegű tanítónak. A várakozási idő egyforma legyen ugy az állami, mint a nem állami tanítóknál. Ismeretes, hogy a III. fizetési osztálynak mindhárom fokozatában a községi stb. tanítóknak 5—5; az államiaknak pedig 4—4 év a várakozási idő. ,A mai tőrvényjavaslat ugyanis az állami tanítóknak 40 év alatt 4800 koronával több törzsfizítést, tehát átlag évenként 120 koronával többet juttat, mint a nem állami tanítónak. S ha tekintjük azt, hogy ez a fizetési különbség a szolgálat 14 évétől 38 évéig mutatkozik s abban az időben sújtja a nem állami tanítót, amikor a családfenntartás és gyermeknevelés gondjai legsúlyosabban nehezednek reá, nyilvánvaló, hogy a törvényjavaslatnak ez az intézkedése a nem állami tanítóságra nézve végtelenül sérelmes.* A lakbér törvény is hasonlóképen nagy sérelme a nem állami tanítóságnak. Felesleges azt bizonyítgatnunk, hogy életünk nyugodt lefolyásának egyik főtéhyezője a lakás. S ha a magyar tanítóság zömének nem nyújtják azt a szükséges kényelmet, amelyet méltán megérdemel, mi a célja a törvényjavasszaporodnak. Közéletünk legkiválóbb férfiai, irók és tudósok egyformán kifejezik iránta tiszteletüket és becsülesüket. Az igazság győzelme ritkán volt oly szembetűnő, mint az ő életében s talán nemsokára eljön az idő, mikor az egész nemzet, még ellenségei is meggyőződnek annak igazságáról, mit a vértanú Leiningen Károly gróf olyan mély és meghaló baráti szeretettel irt naplójába: ,1848, március 26-ika mélyen lesz bevésve emlékezetünkbe egész életemre. Hálás vagyok sorsomnak e napért. Ekkor ismertem meg egy férfiút, a szó igazi értelmében, kinek egész barátságomat, életemet szenteltem, ki forrón és hiven viszonozta ragaszkodásomat . . Hogy Görgey nem volt olyan kemény szivü és nyakas ember, mint sokan állították, azt hiszem, illusztrálja a „Napló" következő részlete: Görgey Arthur a pénzt és a szerencse javait előbb nem ismerte és most sem becsüli. Ezért adakozó volt a pazarlásig. Meg volt az a szép tulajdonsága, hogy jót tegyen, anélkül, hogy bántson. Mások baja és szenvedése könnyekig meghatotta. Még az ellenségeinek is méltányolnia kellett szép és nagy tulajdonságait." Igy ir a legmegbízhatóbb és legigazságosabb történelmi kútfő Görgey Arthurról. Ez a meggyőződés mindig általánosabbá lesz s talán eljön az idő, hogy „Romhányi" élete, ha a költészetben nem is, de a valóságban teljes befejezést nyer s a magyar nemzet Görgey Arthurnak elégtételt fog adni. Dr. Koczogh András, latnak akkor, amidőn ebben a tekintetben is páriáknak minősíti a községi, felekezeti stb. tanítókat. És vájjon kedves kartársam gondolod-e, hogy valaha az állami tisztviselőkkel egyenlő lakbéredet beszámítják nyngdijadba ? Bizony, nem hiszem ! A magyar tanítóság nagy többségének sérelmét képezi a családi pótlék mog nem adása is. Miért sújtják épen azokat, akiknek munkássága kihat nemzetségről-nemzetségre ? Miért tesznek oly nagy megkülönböztetést? Avagy a hatalomnak nincs szüksége arra, hogy a magyar tanítóság minden tagja szive-lelke tiszta nyugodtságával hintse az áldásthozó magot ? Mit szóljunk a személyi pótlékról? Mert nagy sérelem az, hogy a magukat már eddig kitüntetett tanítók attól elesnek. A tanítóság ki vánsága ebben a tekintetben az, hogy e pótlék megmaradjon s az előlépésnél a fizetésbe betudható ne legyen. Az igazgatói pótlék a nem állami tanítók tőrvényjavaslatában is fizetés természetével bírjon s a nyugdíjba beszámíttassák. A felekezeti tanítók legnagyobb része a kántori teendőket is végzi, mely nagy terhet ró az illetőre. A tanítóság jogos igénye nyer kielégítést akkor, ha ezen díjazások a tanítói fizetésbe nem számittatnak be. Az 1893. előtti szolgála'i évek beszámítása is szépségesen kimaradt. Nem gondolták m^g a törvénytervezők, hogy ezáltal nemcsak azokat károsítják meg, akik a gyermeknevelés nemes feladatát végzik, hanem azokat is, akik egy hosszú, tevékeny életre tekinthetnek vissza s elkeseredett életök végakkordjában annyi fizetésben lesz részök, mintha csak 20 évet töltöttek volna el a tanítói pályán. A korpótlék, mint szerzett jog ne vétessék el a tanítótól. A sok sérelmes paragrafusok betetőzése a minősítés, mely ellen a tanítóság a leghatározottabban tiltakozott. Mert, ha egy teljesen elfogulatlan, szakképzett egyén mond biralatot a tanítóság munkássága fölött, irányításával, jóakaratú figyelmeztetésével ugy a tanítónak, mint az iskolának csak hasznára lehet, de ha mélyebben tekintjük a dolgot, különösen kisebb helyeken a tanitó egyenesen ki volna szolgál tatva egyes helyi nagyságok bosszújának, tudatlanságának, mely munkájában megakasztja s kérdem, gondolja-e valaki, hogy a tanitó ilyen lelki állapotban kellő eredménynyel oktathatja növendékeit ? A közoktatásügyi bizottság bölcsességére vall, hogy a titkos minősítést eltörölte s igy minket sok sok zaklatástól, üldöztetéstől megszabadított. A memorandum az 1907. év előtt nyugdíjba ment tanerők keserves életének enyhítését melegen ajánlja a törvényhozás figyelmébe. A tanítóságot megértő olvasó közönséget nagyon kérem: ne méltóztassék azt mondani, hogy felesleges volt a mi keserveinknek, sérelmeinknek újból való felelevenítése. Teljes tudatában vagyunk ugyanis annak, hogy csak a társadalom befolyásos tagjai lehetnek azok. akik a törvényhozást a mi igazainkról meggyőzhetik. És addig a mi lelkünk meg nem nyugszik, mig a fenti sérelmek nem orvosoltatnak s méltán kívánhatjuk meg az arra illetékes tényezőktől fizetésügyünknek állásunkhoz mért tisztességes rendezését. A mi baiaink pedig nagyok. Kedves lapunk a „Nyírvidék" hasábjain is sokszor szólaltunk férfias önérzetünknek igaz megnyilatkozásával, harcoltunk a meggyőzés nemes fegyverével és most, amidőn törvény akarja rendezni ügyünket, engedtessék meg nekünk, hogy az utolsó órában újra és újra rámuttassunk arra, hogy a tanügy önzetlen munkásainak sorsát még papiroson sem akarják az arra elválasztottak kőzmegelégedesre elintézni. A küzdelmet pedig tovább folytatjuk. Végeredményében mit kívánunk hát ? Azt, hogy a törvényhozás bennünket a velünk egyenjogú képzettséggel biró állami tisztviselőkkel teljesen egyenlő anyagi javadalmazásban részesítsen ! Szénégető. i Liener S. Sámuel cipő üzletében, Zrínyi Ilona-utca 3. szerezze be, hol o, legtartósabb és legelegánsabb férfi, DÖÍ és gyermekcipők vannak raktáron