Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-08-25 / 34. szám

6 32-ik szám. > N Y I R V I 1) É K 1912. augusztus 11. pedig tandíjban 30 koronát s egyéb címeken 15, összesen 45 kor. köteles befizetni, ezen­felül a ref. és izr. tanulók vallástandij cimen évi 6—6 koronát fizetnek. 6. A tápintézetbe való fölvételért a kérvé­nyek a főgimn. korm. tanácsához intézendők. Tápintézeti felügyelő ez évben is Moravszky Ferenc főgimn. tanár lesz. A tápintézet a tanév elején nyilik meg. 7. Tanév megnyitás szept. 6-án d. e. 9. órakor, rendes tanítás 7-én d. e. 8 órakor veszi kezdetét. Az érettségi pótló és javitóvizsgála­toknál elfoglalt tanárok a rendes tanítást azon­ban csak ezen vizsgálatok befejezése után kezd­hetik meg. Nyíregyháza, 1912. évi augusztus hó 1 ső napján. Leffler Sámuel. főgimnáziumi igazgató. A nyíregyházi közs. polg. leányisko­lában a beiratások, továbbá a felvételi és javitóvizsgálatok a kővetkező sorrendben fog­nak megtartatni: Augusztus 31-én d. e. 9 órakor és foly­tatólagosan d. u. 3 órakor felvételi és tanterv­különbözeti vizsgálatok. Szeptemben 2 án d. e. 9 órakor az I. oszt. beiratása, d. u. 2 órakor az I. osztályú tanulók javitóvizsgálala. Szeptember 3-án d. e. 9 órakor a II. oszt. beiratása, d. u. 2 órakor a II. osztályú tanu­lók javitóvizsgálata. Szeptember 4 én d. e. 9 órakor a III. os?t. beiratása, d. u. 2 órakor a III. és IV. osztályú tanulók javitóvizsgálata. Szeptember 5-én d. e. 9 órakor a IV. oszt. beiratása Tandíj egész évre 60 Kor., melynek fele a beiratás alkalmával, másik fele február hó 1-én fizetendő. Felvételi díj 2 Kor., ifjúsági-könyv­tárra 2 Kor, tanitói nyugdíjra 30 fill. és a kirándulási alapra 1 korona. Tandíj mentességet csakis oly tanuló nyer­het. aki példás magaviseletű és akinek az előző évről legalább általános „jó" bizonyítványa van. Kérvényező csak a tanuló szülője, vagy ennek helyettese lehet. Az iskolaszékhez küldött folyamodványok, melyekhez szegénységi bizo­nyítvány is csatolandó, a beiratás alkalmával nyújtandók be az igazgatóságnál. A női 'kereskedelmi tanfolyamra jelentkező növendékeket a rendes beiratások idején, szept. 2 tői 5-ig vesszük fel. A női kereskedelmi tanfolyamon fizetendő dijak: Tandíj: 100 Kor., felvételidij 10 Kor., és irógép használatáért 10 Korona. A tandij félévenkint, esetleg havonkint előre fizetendő. Értesítem továbbá az érdekelteket, hogy polg. leányiskolánkkal kapcsolatosan, amennyi­ben megfelelő számú növendék jelentkezik, a most kezdődő iskolai-évtől ,kezdve tovább-képzö tanfolyamot nyitunk. A tanfolyam célja, hogy a polg. leány­iskola IV. osztályát végzet növendékeknek mó­dot nyújtson elméleti és gyakorlati tovább-kép­zésükre. E tanfolyam nem a szakszerű, hanem az általános továbbképzés szolgálatában áll. A tanfolyam fen tartója Nyíregyháza város. A tanfolyamon az előadások okt. l-én kezdődnek és a kővetkező év május 31-én vég­ződnek. Felvételre csak oly tanulók jelentkezhetnek, kik a polg. leányiskola IV. osztályát elvégezték és ezt iskolai bizonyítvánnyal igazolják. A felvételidij, 10 Kor., a tandij: 120 Kor. A felvételi dij a jelentkezés alkalmával, a tandij pedig havi előlegen részletekben fizetendő. Az előadások megkezdése után felvételi díj és a már befizetett tandij visszafizetését senki sem igényelheti. Az egyszer beiratkozott tanuló az egész évi tandij megfizetésére köteles. Tandij-mentesség a tanfolyamon nincs. A tanfolyamon az előadások d. u. 3-tól 5-ig, esetleg 6-ig tartatnak. A tanév végén nyilvános vizsgálat tartatik s a tanfolyam látogatásáról a hallgatók látoga­tási bizonyítványt kapnak. Az évközi iskolai szünetek ugyanazok, mint a polg. leányiskolában. A tanfolyam hallgatóira a polg. leányiskola fegyelmi szabályzata kötelező. Az előadások mindenkor a polg. leányiskola e célra kijelölt tantermében tartatnak. Az előadások részletes tervezete az 1912-13 iskolai évben a következő : 1. Magyar irodalomtörténet olvasmányok alapján, különös tekintettel a legújabb kor költészetére. Heti óraszám: 3. 2. Német nyelv- és költészet olvasmányok alapján. A költői művek olvastatása és ismer­tetése csak eszköz a cél szolgálatában, amely cél a nyelv elsajátítása. Heti óraszám : 2. 3. Művelődés és művészetek története, őskor. Ókor. Középkor. Heti óraszám : 3. 4. Mennyiségtan. A számolási készség fej­lesztése. Százalék, kamatszámítás, kapcsolatosan az egyszerű könnyvvitel elemeivel. Heti óra szám : 1. 5 Ujabb felfedezések a fizika terén és gyakorlati alkalmazásuk. Heti óraszám: 2. 6. Növények és áilatok éleljelensegei. Heti óraszám: 2. 7. Kísérleti lélektan és neveléstan. Heti óraszám : 1. 8. Egészségtan,, betegápolás, élelmezés. Gyermekbetegségek. Élelmiszerek házi vizsgálata, első segélynyújtás. Heti óraszám: 2. Előadókúl részben a főgimnázium tanárait óhajtjuk megnyerni. A tanfolyam legkevesebb 20 hallgató jelent­kezése esetén nyitható meg. Nyíregyháza, 1912. augusztus 21. Gáspár Gézáné polg. leányisk. igazgató. Méhészmunkás tanfolyam. A gödöllői állami méhészeti gazdaságban f. évi október hó 15-én megkezdődő két éves méhészmunkás tanfolyamra pályázatot hirdet a földmivelésügyi m. kir Minisztérium. Felvétetnek ezen tanfolyamra oly négy elemi osztályt végzett egyének, akik egy évet gazdaságban gyakorlatilag töltöttek 16 ik élet­évüket betöltötték, de 35-ik életévet még tul nem haladtak. A kellően felszerelt és bélyegeit kérvénye­ket a m. kir. földmivelésügyi Miniszter úrhoz (Budapest, Országház-tér 11 sz.) f. évi szept. végéig kell benyújtani. Nyíregyházán, 1912. aug. 19-én. Lengyel József kir. s. tanfelügyelő. Értesítés. A nyíregyházi ref. elemi nép­iskolában a beiratás ugy a mindennapi, mint az ismétlő iskolásokra nézve szept. hó 2., 3. és 4. napjain lesz s a tanévet 5 én reggel 9 órakor ünnepélyes istenitisztelettel nyitjuk meg. Zenedei beiratások. A Füredi testvérek vezetése alatt álló zenedében a jövő tanevre szóló beiratások szept. hó l-én kezdetüket veszik s egy egész nap folyamán eszközölhetők a Kállói-utcza 2 sz. alatt intézeti helyiségben. Növendékek (fiuk, leányok) már 6 éves kortól kezdve felvétetnek zongora, hegedű, gordonka tanítására. A zenede ujonan szerződtetett zon­goratanárnője működését a tanév elején kezdi meg. Bővebb felvilágosítással a napokban közre bocsátandó évkönyv és a falragaszok szolgál­nak. Növendékül vidékiek is jelentkezhetnek. K. 11264/1912. sz. Hirdetmény az iskolai beiratásokról. Az 1912/1913. tanévre az elemi , ismétlő- és tanonciskolákban a beiratások a következő na­pokon eszközöltetnek: 1. Az elemi- és ismétlő­iskolákban : A) A városban: a róm. kath., gör. kath., ás?, hitv. ev., ref. és izraelita iskolákban : szep­tember 2., 3. és 4. napain. a tanítás szeptem­ber hó 5 én kezdődik. B) A tanyai iskolákban: szeptember 23., 24. és 25. napjain. A tanítás szeptember hó 30 án kezdődik. Azon tanyán lakó szülők, kik gyermekeiket a városi iskololákban akarják taníttatni, szeptember 2., 3. és 4. napjain tar­toznak őket beíratni. udvari. Utaak. az év minden szakában üzemben. Gőzüzemű berende­zés. Mindenféle vasbeton és betonmunkához kiválóan alkalmas Szamos-folyam kavics. Vasúti állomás Szatmárt Rendelmények bármikor és bármily mennyiségben a legrövidebb idő alatt elintéz­19-29—32. Kavics-homokbánya 2. A kereskedő tanonciskolában: szeptem­ber hó 8. napján. A tanítás szeptember hó 10-én kezdődik. 3. Az iparos tanonciskolában: szeptember 1., 8. és 15. napjain a róm. kath. iskola épü­letében. A tanítás szeptember hó 16 án kezdődik. Felhivatnak a szülők és gyámok, hogy ?z elemi iskolaköteles (6—11 éves) gyermekeket az elemi iskolákba, az ismétlő iskolaköteles (12—14 éves) gyermekeket az ismétlő iskolába a kiiűzött határnapokon pontosan írassák be, mert ellenesetben az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 4. §-a fog velük szemben alkalmaztatni. A kereskedőket és iparosokat pedig figyel­meztetem, hogy amennyiben tanoncaikat a kereskedő s illetve iparos tanonciskolákba pon­tosan be nem íratnák, ellenük az 1884. évi XVII. t.-c. értelmében a kihágási eljárás fog folyamatba tétetni. Nyíregyháza, 1912. augusztus hó 21-én. Bogár Lajos h. polgármester. Értesítés. A nyíregyházi róm. kath. isko­lában a beiratás szeptember hó 2., 3. és 4-én delelőtt 8 órátöl 12-ig történik, mely alkalom­mal minden tanuló értesítőjét osztálytanítójának átadja s könyvtárra 50 fillért fizet. Az oly tanuló, aki egy vagy két tantárgy­ból elégtelen osztályzatot kapott, csak aknor n.ehet a következő osztályba, ha az igazgató­tanító, az előző és leendő osztálytanítója előtt javitó vizsgálatot tesz, mely vizsga díjmentes. A rende» tanítás szeptember 5-én V28 órakor ünnepélyes istenitisztelettel veszi kezdetét. Felhivatnak az érdekelt szülők és gyámok, hogy mindennapi és ismétlő tanköteles gyer­mekeiket vagy gondozottjaikat a kitűzött időben személyesen beíratni el ne mulasszák. Nyíregyháza, 1912. augusztus 25. Ab igazgatóság. Értesítés. A helybeli iparostanonc iskolá­ban a beiratások szeptember hó 1—8. és lo-en a róm. kalh. iskolában délelőtt 9—12 ig, és délután 2—4-ig eszközöltetnek, a rendes tanítás pedig szeptember hó 16-án kezdődik. Az első ízben jelentkező tanulók iskolai bizonyítványaik — ennek hiányában felvételi vizsgalat alapján vétetnek fel, azok kik már a mult tanévben is jártak ipariskolába, ellenőrző­könyvüket felmutatni tartoznak. Azon mesterekkel szemben, kiknek tanulói fent. jelze t napokon be nem iratkoznak, a város hatósága az 1884. évi törvény értelmében ki­hágási eljárást indít. Felhivatnak tehát az iparosmes'er urak, hogy tanulóikat, beíratni el ne mulasszák és ha az osztálycsoportokba való beosztásnál kívánal­maikat érvényesíteni óhajtják, beiratáskor ta­nulóikkal jelenjenek meg, mert tanév közben áthelyezés nem eszközölhető. Nyíregyházán, 1912. augusztus 24. Az igazgatóság. — A községi polgári fiúiskolában a beiratások szeptember 1., 2., 3. és 4-én lesznek d. e. 8—12 óráig. Beiratás alkalmával az iskolába újonnan lépő tanulók szüleik, vagy gyámjolc kíséretében tartoznak megjelenni és iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatukat és az ujraoltást igazoló bizonyítványukat hozzái magokkal. Tandíj 40 K, melynek beiratáskor fele fizetendő, másik fele periig február l-én esedé­kes. Felvételi dij 6 30 K. A javitóvizsgálatok az I. oszt. tanulók ré­szére szeptember 2-án (d. u. 3 órak >r), a II. oszt. tanulók részére szeptember 3-án d. u., a III. és IV. oszt. tanulók részére pedig szeptem­ber 4-én d. u. lesznek. A javitóvizsgálatért augusztus 15-ig kell folyamodni. A félvételi vizsgálatok ideje: augusztus 31. d u. és szeptember 1. d. e. 9 órakor. Az uj iskolai évet megnyitó ünnepély szep­tember 5-én d. e. 10 órakor lesz. A tanítás szeptember 6-án kezdődik. Az igazgatóság. Megrendelések Bikfalvy Albert tulajdonoshoz cimzen­dők: Berend. Posta-, távíró- és vasútállomás: Szatmár­udvari. Telefonszám 3. Vagy: Mayer József intézőhöz Szatmárnémeti, Zrínyi-utca 48. szám. — Kizárólagos képviselet Hajdú- és Szabolcsvármegyék területére Poák Zsigmondnál: Debreczen, Deák Ferene-utcall9.

Next

/
Thumbnails
Contents