Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)
1912-08-18 / 33. szám
6 33-ik szám. N Y I R V I D É K 1912. augusztus 18. — Iskola építése Nyirmártonfalván. A nyíregyházai m. kir. államépitészeti hivatalnál a nyirmártonfalvi ref. iskola épitése tárgyápan f. hó 12 én versenytárgyalás tartatott. Ezen, a Boross József épitész tervei szerinti munkálatokra egyedül csak Balog Ferenc építőmester (Érmihályfalva) tett ajánlatott 13.693-03 kor. vállalati ár mellett, amely jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz terjesztetett lel. — Halálozás. Vettük a következő gyászjelentést : Alulírottak fájdalomtól megtört szivvel jelentik, hogy a forrón szeretett feleség, anyánk, anyósunk, illetőleg nagyanyánk Szabó Antal nyug. ref. tanitó neje sz. Sinka Lidia életének 67-ik, boldog házasságának 51. évében folyó év augusztus hó 14-én este 8 órakor rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogult hült tetemei folyó hó 16-án délután 4 órakor fognak a ref. vallás szertartása szerint a kemecsei temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Kemeese. 1912. augusztus 15. Béke lengjen hamvai felett! Özv. Szabó Antal mint férj. Szabó Mária Szombathy Imréné férjével s gyermekeivel. Szabó Zsigmond gyermekével. Szabó Erzsike Reis Nindorné férjével- Szabó Boriska Katona Zoltánné férjével s gyermekeivel. Mint gyermekei és unokái Szabó Gusztáv, Szabó Károly családjukkal. — Nyilvános köszönet. A városi dalegyletnek aug. 4-én tartott hangversenyén — jegymegváltás cimén — utólag Kiss T. Emma 3 koronát küldött a dalegylet pénztárába. Hálás köszönet. A dalegylet működő tagjai felhivatnak, hogy a gyakorló órák aug. 15 tői megkezdőd tek. Hétfőn a két tenor, csütörtökön a két bassus, szombaton összpróba. A gyakorló órák 8 órakor kezdődnek az ág. h. ev. központi iskola egyik tantermeben. Pontos megjelenést kérünk. Szeptember 7-én dalestély Nyírbátorban, szeptember 19-én Kossuth-szobor leleplezés Nyíregyházán. Csak folytonos gyakorlás mellett érhető el siker. — Az elnökség. — Nyugdijbavonuló jegyző. Kiss Lajos pátrohai körjegyző nyugdíjaztatása iránt kérvényt nyújtott be a vármegye alispánjához. — Uj gyógyszertár. A belügyminiszter Demecser községben egy önálló gyógyszertár felállítását engedélyezte. A gyógyszertár felállításának jogát Sztempák Dezső okleveles gyógyszerészmester técsői lakosnak adományozta. — Vásáráthelyezés. A kereskedelemügyi miniszter Mándok község kérelmére megengedte, hogy ott a folyó évi október hó 28 ra eső országos vásár ez évben kivételesen október hó 21-én tartassék meg. — Kiállítás. A nyíregyházi gazdaszövetség vezetősége fokozott tevékenységet fejt ki a szeptemberben rendezendő állatkiállitás érdekeben. Szarvasmarha 500, ló 500, baromfi 200 korona első dijjal lesz jutalmazva s ezeken kivül több apró dij is lesz. Bejelentéseket aug. 31-ig kell eszközölni Nandrássy D. Aurél titkárnál. — Éjjeli gyakorlat. A helybeli tűzoltóság Boldogasszony napján az önkéntesek bevonásával nagygyakorlatot tartott. A fárasztó munka után közös vacsorát rendeztek a tűzoltók laktanyájuk dísztermében, mely után Véli órakor váratlan tűzjelzés volt. A fehér asztal mellől felugrált legénység egykettőre kocsira kapott, miközben nem egy volt annak kitéve, hogy lepotyog a vágtató járműről. A kivonulás is meglepő gyorsan történt, ugy, hogy megállapítható volt a legutóbbi gyakorlatokból is, hogy tűzoltóság nem veszített értékéből a milánói nevezetes napok óta. — Szolgálati rendtartás a kisvasntaknál. A kisvasutak által megerősítés végett felterjesztett szolgálati rendtartást a Kereskedelmi miniszter folyó hó 12-én hagyta jóvá és ezzel a Kisvasutak alkalmazottaira érvénybe lépett az uj fegyelmi és illetményszabályzat is. — Uj kisvasúti vonalak. A kisvasutak hálózatának fejlődéséről adhatunk hirt, amennyiben megkezdték a Dombrád—Kisvárda, valamint a Nyíregyháza—Bokortanya közt tervezett vonalrész kitűzési (tracecirozási) munkáit. A bérlőtársaság megbízásából Eredt Ferencz mérnök vállalta a munkát, aki Molnár mérnök társaságában személyesen végzi a felmérési munkákat Dombrád községből kiindulva Tiszakanyár és Kékese érintésével Kisvárda felé. Számottevő nehézségek nincsenek ugy, hogy a felvételi munkák néhány héten beiül elkészülnek, hogy ennek utána sorra kerüljön a bokorianyai vasúti vonal kitűzése. — Értesítés. A nőegyleti újonnan szervevett nöipariskolában a öeiratások szeptember 1., 2.. 3. és 4-én tartatnak. Tandíj évi 30 K, melynek a beiratáskor fele fizetendő. Felvételi dij 3 K. Az arra érdemes tanulók tandijmenlességben részesülnek. Most, amidőn a Nőegylet és Nyíregyháza város nagy áldozatkészséggel újonnan szervezte a tanintézetet, felhívja ezúton is a felügyelő-bizottság a szülök és érdeklődök figyelmét az iskolára, melynek célja, hogy megtanítsa a növendékeket a családi életben nem nélkülözhető kézimunkák készítésére, ruhavarrásra; másfelől pedig, hogy módot nyújtson a szegényebb néposztálynak a tisztességes megélhetést biztosító iparágak elsajátítására Az iskolát érdeklő minden ügyben felvilágosítással készségesen szolgál az iskola igazgatója: Kardos István. Nyíregyháza, 1912. augusztus 15. A felügyelő bizottság. — Jószágtartók figyelmébe. Tegnapelőtt történt, hogy a rendőrség egy nyíregyházi gazdát 400 korona birságra itélt, mert megnyúzott lovának hulláját a kótaji ut közelében főldetlenül hagyta. Reméljük, hogy ez a birság megteszi a hatást és nem lesz annyi állati hulla elhagyogatva és nem veszélyeztetik azok az ember és állategészségügyet. — Táncmulatság Tokajban. A tokaji r. kath. egyházközség uj templomának belső felszerelésére, mely a nép szegénysége miatt már évek óta vajúdik, akként óhajt némi pénzmaghoz jutni, hogy f. hó 18-án, ma műkedvelői előadással egybekötött tánczmulatságot rendez, melyre a n. é. közönséget ez uton is tisztelettel meghívja a rendezőség. Kezdete este V28 órakor. Szinre kerül: Bérezik Árpádnak „Himfy dalai" c. hires vígjátéka 3 felvonásban, 1 elő játékkal. Szereplők : a tokaji műkedvelő ifjúság. Belépti dij: személyjegy 2 K., családjegy 7 K. Az első 5 sorban a számozott ülőhelyekért személyenként 1 K fizetendő. Az előadás és tánc alatt Horváth Berti nagykállói hires primás zenekara játszik. Felülfizetések tekinlettel a nemes célra köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Uj pósta. Szabolcs vármegye Székely községben Székely elnevezéssel 1912. évi aug. hó 16-án postai ügynökség lép életbe, mely bárhova szóló levélpostai küldemények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába, a megszállott tartományokba és Németországba szóló pénz és csomagküldemények felvételével, továbbításával, leadásával és utalvány, nemkülönben postatakarékpénztári ügyletek közvetítésével van megbízva. — A községi polgári fiúiskolában a beiratások szeptember 1., 2., 3. és 4-én lesznek d. e. 8—12 óráig. Beiratás alkalmával az iskolába újonnan lépő tanulók szüleik, vagy gyámjok kíséretében tartoznak megjelenni és iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatukat és az ujraoltást igazoló bizonyítványukat hozzák magokkal. Tandíj 40 K, melynek beiratáskor fele fizetendő, másik fele pedig február 1-én esedékes. Felvételi dij 6 30 K. A javitóvizsgálatok az I. oszt. tanulók részére szeptember 2-án (d. u. 3 órak )r), a II. oszt. tanulók részére szeptember 3-án d. u., a III. és IV. oszt. tanulók részére pedig szeptember 4 én d. u. lesznek. A javitóvizsgálatért augusztus 15-ig kell folyamodni. A felvételi vizsgálatok ideje: augusztus 31. d u. és szeptember 1. d. e. 9 órakor. Az uj iskolai évet megnyitó ünnepély szeptember 5-én d. e. 10 órakor lesz. A tanitás szeptember 6-án kezdődik. Az igazgatóság. — A legtöbb adót fizetők figyelmébe. Nyíregyháza varos képviselőtestületétől nyert megbízás folytán az 1913-ik évre érvénynvet bíró legtöbb adót fizetők névjegyzékét az 1886. évi XXII. t.-c. 33. § a értelmében 1912. evi augusztus hó 19-én és 21-én fogják a városi adóügyi tanácsos hivatalos szobájában a hivatalos orák alatt kiigazítani. — A nagybányai repülés. Prodárn Guidó, a legjobb nevű magyar pilóta, e hó 25-én Nagybányán repülő felszá lásokat rendez. A fővárosi lapok hasábos cikkeket irnak e felszállásról, mivel komoly repülést még keveset láttunk magyar aviatikustól. Nagyban emeli a felszállás érdekességét az, hogy Prod'im éppen e kies fekvésű művész várost választotta ki a célból, hogy bemutassa nagyarányú képességeit. Országszerte nagy érdeklődés kiséri Proddm felszállását, különösen aviatikai körökben nagy a szenzáció, többen lekísérik a fővárosból, hogy tanúi legyenek az utasai való repülésnek. Prodám saját rekordját is ez alkalommal akarja javítani s e célból a Horváth tanár III. B. monopláját máris uj motorral szerelte fel. Mivel Nagybányán most van az országos képkiállítás s ugyancsak a felszállás napján lesz az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület közgyűlésének és kiállításának megnyitása gróf Teleky Géza v. b. t. t. által, ajánlanánk, hogy a közönség a szükséges helyek iránt ideje korán gondoskodjék. Az erre vonatkozó részletes tájékoztatás lapunk hirdetési rovatában megtalálható. — Szülök figyelmébe. Egy előkelő zsidó család elfogad 2 uri gyereket teljes ellátásra — szükség esetén tanitás is vállaltatik — közel a gimnáziumhoz Csillag utca 16. sz. — Magyar Eizperantisták Kongresszusa Budapesten. A Magyar Országos E-zperanto Egvesúlet 1912. évi augusztus hó 20—23-án rendezi első orsz. kongresszusát, mely alkalommal számos külföldi eszperantista fogja meglátogatni fővárosunkat. A kongresszus tagjai augusztus 20 án este a Margitszigeten ismerkedési estére gyűlnek össze, hol koncert és eszperantó kabaré fogja szórakoztatni a tagokat es vendégeket. Augusztus 21-én délelőtt 11 órakor a Kongresszus ünnepélyes megnyitása a Nemzeti Muzeum dísztermében. Délután az Állatkert meglátogatása, este kirándulás a Svábhegyre. Augusztus 22-én délelőtt. 10 órától déli 1 óráig szakülések a a K. M. tud. Egyetem bölcsészeti karának termeiben. Délután 4 órakor eszperantó előadás az Uránia színházban, hol eszperantista mülcedvelök által színre kerül Herczeg Ferenc : A Három Testőr cimü vígjátéka, Liebner Olga k. a. fordításában. Augusztus 23-án délelőtt a megkezdett ülések folytatása. Dilután kirándulások. A kongresszusi fogadó iroda a bölcsészeti kar, erre a célra kijelölt helyiségében van felállítva (VIII., Muzeum körút 6—8.,) hol a kongresszusra vonatkozó összes felvilágosítások, u. m. tagjegyek, elszá lásolások, az Uránia színház előadására jegyek stb. kaphatók. Egyebekben felvilágosítással szolgál még Bulyovszky Gyula h. titkár (VI., Nagymező u. 12.) . — Kérdezze meg háziorvosát, vájjon találhat-e hatásosabb gyógymódot ischias vagy reuma gyógyítására, minta pöstyéni iszapkezelést. Nincs az a belső gyógymód, amellyel akár csak megközelítően is elérhetné azt a gyökeres eredményt, amit a világhírű rádium tartalmú pöstyéni gyógyiszap, kapcsolatban a „Hőforrás* ivóvízzel produkál. — A pöstyéni gyógyiszap eljárás szakszerű bevezetése céljából a helybeli Hungária-fürdő uj osztályt létesített, amelyben a fentemiitett betegségek pöstyéni iszappal való borogatás vagy tagfürdők által meglepő sikerrel gyógyíttatnak. Rendkívül előnyösen befolyásolja az eredményt a kiválóan Ízletes Pöstyéni Hőforrás ivóvíz rendszeres élvezete, mert ez a kitűnő asztali ital az anyagcserét szabályozza és a veseműködésre is kedvezőleg hat. A „Hőforrás" ivóviz szintén megszerezhető a Hungária - fürdőben. — Egy hónapos szoba esetleg fürdőszoba használattal kerestetik. — Eredeti francia és angol gummi különlegességek főraktára Blumberg József cégnél a legmegbízhatóbb forrás. 438-2-1. Ha £ vásárolni 1 férfi*, fiu- ós gyermekruháit szigorú szabott árak mellett eszközölheti az újonnan megnyílt dler Hermán áruházában Tatarétpóntár palota Vay Ádám*utca