Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-11-10 / 45. szám

6 45-ik szám. JfitfflKfflfeK. 1912. november 10 fl SZflBGLGSVÁRMEGYEI T&NITO EGYESÜLET KŰHE. Gyűlés előtt. Gondolatok. Ismét gyűlés . . . Végig vonul előttünk csalódott reményeink megtört illúziója. Gondolkozunk s gondolatunk fonala messze, az eltemetett mult mohos, célttévesztő utján vezet. Keressük: mi tette utópiává küzdelmünk célját; megtaláljuk, de keserű az ok, bírálatra való a mód . . . Nevelő társadalmunk gondolatunkkal bebarangolt mezejéről visszatérve, egy tudattal gazdagodtunk: megismertük önmagunkat. Nem állhatunk meg, mert önismeretünk pszichológiai vizsgálatokra késztet és itt megtaláljuk, amit kerestünk: értékelhetjük magunkat. Objectiv megfigyelésünk mértéke visszamutat, a magunk biráivá lehetünk és élvezhetjük vétkes közön} ünk eredményeit. Megállapíthatjuk, hogy mi, akik az ujabb kor szociális levegőjét. szívjuk, — ebben elni nem tudunk; még csak ott vagyunk, ahol három évtizeddel ezelőtt kellett volna lennünk: haladunk és mégis maradunk . . . igen, mert. a maradók többsége az eljövendő időket csak álomban járja, holott kis töredékben már azok küszöbén vagyunk. Gondolatunk tárgya hivatásunk terétől messze elvisz, igy természetes, hogy szerénységünk elvetése csodálatot kelt Gondolatunk folyamata alakot ölt, két tényező körül összepontosul : iskolafentartó é? társadalom. Az elsőt ismerjük, a másodikról tudjuk, hogy mindig csak megfelelő ellenértéket ád — ez logikus. Most maradjunk magunk között és következtessünk. Az ellenértékből folyó értékeltetés immár egész mivoltunkat mutatja és itt megállhatunk. Sorsunknak magunk vagyunk az intézői, ki segit rajtunk, ha mi nem igyekszünk. És itt azt a meg nem magyarázható dolgot tapasztaljuk, hogy saját sorsunkkai keveset törődünk, azaz, vannak kivételek, akik még ennél is kevesebbre gondolnak. Pedig az elégedetlenség lépten-nyomon felszínen van és hajlamunk határozatlansaga ki tudja hová ragad bennünket, mert reményünkben csalódtunk, hitünket elvesztettük. Egymagunk igy nem érvényesülhetünk, erőnket összetéve szabad egyesületünk gyűlésén kell ezt megfelelő súlyai és alakban kifejeznünk. Tudjuk, hogy tömörülésben rejlik az erő, de viszont az erőtlen tömeg csak hátráltatja célunkat. Ám békeapostolokat is látunk körülöttünk, kik a fegyvert hüvelybe vezénylik, de tudva tudjuk, hogy ők csatát nem veszíthetnek. Azért kell, hogy gyűlésünkön minél magasabb számban jelenjünk meg, mert ez a szám beszélni fog. Ez mindaddig igy lesz, mig munkánk kellő honoráriumát nem élvezhetjük. Vannak, — még egy kevesen — kik biznak, noha e sokszor megmosolygott bizalom a visszaélésre alkalmat adott. A vád az illetékes tényezőkre száll, ha a lelkiismeretességnek áltáluk meg alkotott fogalma szerint ez egyáltalán vádnak nevezhető. Ezért vannak sokan a csalódottak és kevesen a hivők. A kegyes mosoly hatott, mert felébresztette a méiyen szunnyadó önérzetet. A haladás békéjét erőszakolni — már késő. Sorsunk mostohasága uj útra vezet: az önsegites útjára. Gondolkozásunk terét bővítjük, mert érezzük, hogy államiságunknak ép oly fontos szerve vagyuuk, mint bármely más tenvező. S mit kapunk ezért? Semmit. Mások eilenben mindent. Segítsünk hát egyszer magunkon! Megyénkben szétszórva, különböző egyesületecskékre tagolodunk és az baj, ha szabad egyesületünk rovására másutt akarunk érvényesülni, mert ennek szabadságát csak az erő biztosithatja. És mi talán erősíteni igyekszünk ? Sőt! Az atyai gyámkodásoknak jobban alávetjük magunkat. Próbáljunk függetlenné lenni! Egy kis erőfeszítés, csekély aldozat széttörni önállóságunk fojtogatóinak már amúgy is gyönge kezét. Előre tudjuk, hegy kevesen leszünk és igy célt ismét nem érünk; mégis vádoljuk a csöndes pipaszót és fenséges nyugalmat élvező vidéket, mert ott csak a kivételek kevesek. Széthúzáshoz, erőforgácsoláshoz azonban kitűnően értünk, de itt is felismerhetjük a szitó és gyámkodó kezeket. Ezektől kell szabadulnunk ! Meg kell értenünk, hogy adott esetekben önmagunk iránti kötelességünket mindennel szemben előtérbe helyezhetjük, ennyi önérzetlenséget mi is nélkülözhetünk. Másutt ezt bőven tapasztaljuk. Meggyőződésünk, hogy e csekélységért a tevékenységünket annyira kihasználok egy kis elnézéssel lesznek. Ha egyéb nem tud érthetetlen szunnyadásunkból felrázni, hasson e két tény: a 100 kor. szégyendij (drágasági pótlék) és a fizetési tervezetben kilátásba helyezett 64 fillér bélyegilleték (vagy mi a csoda). Ez sem őrömet, sem megnyugvást nem kelt, hanem vérünket önerzetes arcunkba kergeti. Ennyire értekelnek bennünket ? Nos mutassuk meg, hogy több az értékünk és hogy nemzetünk érdekeben teszünk akkora szolgalatot, mint a régi réz és uj acél-ágyunk együitvére. De ha még mindig nem értjük meg helyzetünk lehetetlenségét, ha a régiek maradunk, ha nem haladunk: nyugodjunk meg, mert sorsunkat megérdemeljük. Holt időkről többé ne álmodjunk, hanem a jelennek élve minden erőnkkel, önmaguakrol többet gondolkozzunk itt és mindenütt. S—n. Drágaság és több termelés. Régi közkeletű igazság az, hogy egy szervezet esiik akkor egészséges, ha minden egyes alkotó eleme kifogástalanul elvégzi a szervezet háztartásában számára kijutott, teendőt, mindnyájan a lehető legteljesebb összhangban műkődnek egymással és egymásert. — A sziv verése megállna, ha az emésztő szervek nem gondoskodnak a vér anyag készletének folytonos kipótlásáról. Bár melyik lényeges szerv müködésenek csökkenése elhárilhalatlanul maga után vonja az összes többi szervek élettevékenységének megbénulását, vagy teljes fennakadását. Ugyanez az eset áll fenn a gizdálkodó emberi társadalomban, amely éppen ebben a tekintetben hasonlít legjobban egy élő szervezethez. Az egyes munkanemek, foglalkozási ágak harmóniája nem ábránd, hanem valóság, az élet kemény parancsa által halál büntetés terhe alatt kikényszeritett valóság. Bár mennyit halljunk a gazdasági érdekkörök küzdelmeiről, bárminő hevesekke váljanak ezek a harcok, bármily fájó sebeket üssenek az egyik és a másik.észen, annyira egy életképes társadalomban sokszor fajulhatnak, hogy egyes foglalkozási ágaknak lehetetlenné tegyék a természet szerinti mükö dést. Ahol ilyesmi előfordult, ahol akár a mezőgazdasági termelés, akár az ipar, akár a kereskedelem, forgalmi hitel feltételei egy bizonyos mértéken tul megromlottak, ott kérlelhetetlenül beállt a hanyatlás, a látszólag hatalmas, erőteljes társadalom szétbomlása. Ahol ellenben a különböző foglalkozási ágak között meg van a kellő összehangzatos együtt működés, ott a társadalom fel virágzik. És miként a legegészségesebb élő szervezet körül is folyton ott leselkedik a megbetegedés veszélye, ugy a legerőteljesebb gazdasági szervezetet is érintik időnként zavarok, válságok. Napjainkban is működik egy ilyen zavaró tényező, amely mondhatni világszerte megnehezíti a munkálkodó emberek megelhetését és hátráltatja a tőkés vállalkozás tartalmasabb érvényesülését, azt mondhatnók zavarja az egész gazdasági életet. Ez a zavaró tényező az első szükségleti cikkeknek, nevezetesen a mezőgazdaság által előállított élelmiszereknek mindenütt észlelhető drágasága, sőt elégtelensége. Mert csupán drágaságról csak azért szoktunk beszélni, mivel városban lakunk, ahol, ha a megszokottnál nagyobb pénzáldozat árán is, még mindig*mindent megkaphatunk, amit fogyasztani óhajtunk Ellenben kisebb, de nem is csupán egészen kicsiny helyeken már sokfelé egész egys erűen nincs és nem is kapható bizonyos a legsilányabb minőseget meghaladó tápszer. Természetes, hogy ezen világszerte észlelt jelenség hullámai a mi hazánkat sem kerülhették el, annak dacára, hogy népünk túlnyomó többsége éppen mezőgazdasági cikkek termelésével foglalkozik és az ország terület java része kiválóan alkalmas a mezőgazdasági termelésre. Nagyon is indokok mind ezekért Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter állásfoglalása. hogy a magyar mezőgazdaságnak ma legfontosabb feladata: többet termelni. A magyar földtermékek árainak csök<eniök kell, de csakis ezen hazai termények mennyiségének emelkedése réván és ennek arányában. Több mezőgazdasági terményt, kell előállítani. A magyar gazdákat megfelelő kitani tással, a rendelkezésünkre álló földterület, tőke és munkaerő célszerűbb, teljesebb kihasználásába be kell vezetni s akkor mindjárt több élelmiszer, több mezőgazdasági termék fogja piacainkat elárasztani, fogyasztóink olcsóbban élhetnek, iparvállalataink több és olcsóbb nyers anyagot, megelégedetibb mánkásállományt találhatni TANÜGY. Mikép szolgálja a közoktatásügyi kormány a népoktatás ügyét ? Szánalmas kullurk-ppel állunk szemben, mely a jelenleg érvényben levő bizonyos népoktatási törvényeknek egyenesen falba rugasat jelenti azon legfelsőbb forumtol, mely e törvényeket alkotja s melynek első sorban hivatása azoknak érvényt szerezni s azok végrehajtásáról feltétlenül gondoskod ii. Hazánkban az elemi iskolák száma 16.455, melyekben összesen 32.306 tanító teljes-iá hivatását. És e nagyszámú iskoláb >1 az állam, melynek első sorban hivatása a népoktatásról gondoskodni, alig tart fmn 2.744 iskolát (tehát az egész összegnek 16*7 százalékát) 7 223 tanítóval. A többi 13.711 iskolát 25 0á3 tanítóval néhány megye, községek, felkezetek és társulatok tartják fenn nagy anyagi áldozatok áran, megkönnyítve ezzel az állam terheit És mindezek dacára mit tapasztalunk a köiokjatásűgyí kormány részéről? Azt, hogy nem fejleszti az iskolákat az érvényben levő törvények világos rendelkezésére ott, ahol a szükség feltétlenül megkívánja, — sőt a törvényben biztosított lehetőseget is megtagadja az iskolafenia toktól a már elodá?hatatlan iskolafejlesztéshez. Ily körülmények mellett főhatosagilag szankcionálva van a fennálló törvények határozott rendelkezése elltnére az az áldatlan állapot, mely szerint egy tanteremben egy tanító vezetése alatt 100—130 növendek lehet. És itt értünk el a dolog lényegéhez. A népoktatásról szóló s ide vonatkozó törvény kétséget kizárólag kimondja, hogy, amely osz tály — vagy osztályokban (osztatlan vagy reszben osztott iskolákban) a növendékek száma meghaladja a 80-at, az ikolafentartó haladéktalanul gondoskodjék tanerő szaporításról. Az iskolafentartok méltányolva a törvény nemes szándékát, híven a törvény rendelkezéséhez, meginditják az iskolájuk fejlesztése iránti eljárást. DÍ maguk a helyi hatoságok is tör vényadta joguk es felhatalmazásuknál fogva figyelik és szükség esetén szorgalmazzák az iskolafentartóknál az iskolafejlesztést. Eddig ez az ügy rendben is volna. De a legfőbb intéző fórum, a közoktatásügyi kormány, mely a helyi hatóságoknak, értem a közigazgatási ha tóságot és a kir. tanfelügyelőséget, a fenti törvény szigorú betartásat elreoddi, miga azonban negligálja a törvényt s az iskolafentartónak az iskolafejlesztésre irányuló s törvényben biztosított államsegély iránti kérelmét, azzal az indokolással, hogy ezen célra előirányzott összeg teljesen felhasználtatott, elutasítja. Igy jön ön A Q h 0 R r £ O Saját gyártmányú 2 K-ért tollat BLUMBERG JÓZSEF keztyü, fűző és kötszer gyárában Telefon 96 Párisi fűzök, támgépek, hátegyenesítők, sérvkötők, haskötők és mindennemű kötszerek Kuiön próbaterem & m N © ® X