Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-11-10 / 45. szám

45 ik szám. JSfYÍRYlDÉE. 1912. november 10. 3 Részletesen és a kérdés alapos isme­retére valló tájékozottsággal, a hallgató­ság túlnyomó részéhez mért népies módon rejtegette ezután az alkohol káros hatásait. Reámutatott azokra a tévedésekre, mintha az alkohol élvezete az ételt pótolná, a tesíi erőt és munkabírást fejlesztené, holott ellenkezőleg pillanatnyi hatása csak csa­lódás, mert nemcsak mihamar elenyészik, hanem utánna az izmok elernyednek, el­gyengülnek. Viszont reámutatott arra, hogy az alkohol mennyire rabjává teszi az embert és mennyi veszedelmet rejt magában, a szervezetben romboló hatást gyakorolva, az embereket bűnre csábítva. Az előadás közvetlenségével nagy és maradandó hatást gyakorolt a hallgató­ságra. Martinyi József igazgató terjesztette ezután elő az egyesület azon határozati javaslatát, hogy a népgyűlés az elhang­zott beszédekben foglaltakat magáévá teszi s a pártfogó egyesületet törekvései­ben támogatja. A közgyűlés a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta. Paulik János lelkész szintén határo­zati javaslatot terjesztett a népgyűlés elé, mely ekként hangzott: Határozati javaslat. A gyűlés áthatva a gyermekvédelem ügyének nagy fontosságától, s tapasztal­ván azt is, hogy ez a mozgalom mai keretei között s a ma rendelkezésére álló anyagi eszközökkel nem érheti el azt az eredményt, amelyet elérnie kellene, s nem fedezheti azt a szükségletet, amelyet az élet támaszt: a) elhatározza, hogy a Szabolcsme­gyei Pártfogó Egyesület útján kérelem­mel fordul az illetékes miniszterhez, hogy mielőbb egy olyan törvényjavaslatot ter­jeszszen az országgyűlés elé, amely ezen ügy ellátására és vezetésére rendes, szak­avatott tisztviselők beállításáról gondos­kodik s egyúttal az ügy anyagi oldalának fedezésére az államkincstárból megfelelő összeget illeszt be; b) elhatározza továbbá, hogy a Sza­bolcsmegyei Pártfogó Egyesület útján ezen határozatát az összes magyarországi hasoncélú egyesületekhez is átteszi, fel­kérvén őket hasonló akció megindítására. A népgyűlés ezt a javaslatot is egy­hangúlag tette magáévá. Végül Kovács István einök köszöne­tet mondva a népgyűlés szónokainak, a gyűlést berekesztette. A gyűlés után a jelenvoltak egyrésze a Zöldség-téren levő tea-kimérésbe vonult le, hol megtekintvén az ez alkalomra virágokkal is feldíszített heiyiséget, meg­kóstolták a készen álló teát, mely rum nélkül egy csészével 4 fillérért kapható s mindannyian megállapították, hogy a kapott ital nem csak olcsó, hanem kifo­gástalan is. Arról, hogy a kimérésben nemcsak a bemutatás alkalmával, de ezután is olyan kifogástalan teát lehet majd kapni, az egyesület megfelelő ellenőrzéssel gon­doskodott, a közvetlen felügyeletet és ellenőrzést özv. Soltész Gyuláné úrnő vállalván magára, kinek személye és ügy­buzgalma minden irányban kellő garan­ciát nyújt. A mai hirlapirásról. A hatalmas és mindent felölelő hatodik nagyhatalom — ahogyan magukat az újságok nevezni szokták — a mai kornak oly kiváló jellemzője, hogy e nélkül elképzelni sem tudnók azt. Az elektromosságtól eltekintve, — melylyel össze van forrva, a mai társadalmi berendez­kedésbe semmi sem mutat oly rendkívüli hala­dást, fejlődést és elterjedettséget, mint az újság !! A modern technikai vívmányok okozták ezt: a távíró — legújabban a drótnélküli, — a telefon, a betűszedő gépek, rotatiós colossusok hatal­mas lökést adtak az újságírás evqlutiójának. A kábelek, távírda és telefon huzalok bedrótozzák az egész földet; az a hely pedig, hová ezek összefutnak: a redactió. Gyönyörűen symboli­sálja hírszerző képességét az a kép, hol a gló­busról jövő huzalok egy telefon kagylóba talál­koznak, melyet az újságíró hallgat. Ha elismerjük is a hírlapok mellőzhetetlen kulturális hivatását és jelentőségét, ha tudo­mással bírunk is hatalmáról és erejeről, melylyel kormányokat buktathat, társadalmi mozgalmak kezdeményezője és irányítója lehet. Ha bámu­latba ejt is gyors hírszerző képessége, mely miatt talán elengedhetetlen barátunk a haoos kávé elfogyasztásakor vagy ebéd után a kényel­mes karosszékben ülve, mégis ha a kritika mindent analisáló bonckésével vágjuk fel lapjait, lehetetlen oly symtomákra nem akadnunk, me­lyek a hírlapok gyarlóságaként na volnának megállapíthatók. Ilyen gyarlóság — speciális magyar — a­mai hírlapok terjedelmessége. Nálunk a hivatá­sos iró és poéta lélek nagyobbrészt a hírlapok köré csoportosul. A szépirodalmi rész újságja­inknál oly gazdag és terjedelmes, hogy s/.inte beteges tünetnek mondható. íróink a megélhe­tés miatt kénytelenek a hírlapok állandó jöve­delmet biztosító nagy alaptőkével biró vállala­taihoz szegődni, ez okból erőiket, tudásukat szétforgácsolják. Nagy könyvkiadó vállalataink ma még szegények s kevesen vannak ahhoz, hogy a könyvalakban való megjelenést előse­gítsék. Viszont oka ennek maga az olvasó közön­ség is. Az írói gárda nem ok nélkül panaszko­dik, hogy a magyar olvasó közönség irodalmi müvet vajmi keveset vásárol. A hírlapok vasárnapi számai tele vannak tárcákkal, novellákkal, folytatásos regénynyet stb., külön rovat van az asszonyoknak, a gyer mekeknek. Nem csoda tehát, ha megelégszünk a hírlapok átböngészésével s irodalmi müvek olvasására alig jut időnk. Csodálatos, hogy ez csak Magyarországon van igy, a külföldi hírlap írás sajat hivatásának él. Hátrányos az irodalmi részre felhasznált ujságrész kicsiny terjedelme, íróink többnyire csak rövid lelekzetü. főleg tárcaféleket írhatnak, nagyobb conceptióju tár­gyak feldolgozásában akadályozva vannak. Érzik ezt íróink is, miért ujabb időben szokásos az u. n. folytatásos tárca keretében a hosszabb irodalmi termékeket cultiválni. Ebben sincs azonban sok köszönet. Először az olvasó közönség szempontjából kiknek talán nem nyílik alkalma mindennap olvasni, egy rész kihagyása pedig az egész meg­értését zavarja, az egyes szakadozott részek nem élvezhetők, aztán meg rendkívül kellemetlenül A szélvész. Irta: Móricz Pál. Takács Demeter ur rég látott ilyen ítélet­időt. Bőgött a szélvihar. Sárkányfarku felhők hánykódtak a hajduközség fölött. Ahová a sárkányfarka csapott, bomladozolt az embersé­gesen kötött nádfedél. Az akácfák dacosan rá.<galták lombjukat. Némelyiket derékon ölelte a vihar. Recsegett a sudárfa. Nagy takács Demeter ur cselédjei éppen asztagot tetőztek, midőn az avas szalmakazlak, golyafeszkes szénaboglyák között rajtok ütött az ítéletidő. Öreg Girus Mátyást, mint pelyhet csapta le az asztag hátáról. — Jaj, odavagyok! — rémleteset ordított a vénember. Szerencsére pelyvacsomóra vá­gódott. A s?orgos cselédség ijedten menekült az asztag tövebői. A kévéket levegőbe dobálta, pozdorjává tépte a vihar. Széna-, szalmacsomók, kalászos kévék özönevel repültek szerteszét. A bőgő szél­vésztől paskolt tájra haragos sötét felhők om­lottak. Takács Demeter váltig biztatta cselédeit: — H^j, Marci, Mátyás! . . . Villára ma­gyarok ! Kötözzük körül az asztagot. A többszöri nógatásra Nyakó Márton öreg­béres bátorkodott ellenvetni. — Követem alásan nemzetes uramat! Már mink ebben az ítéletidőben nem kísértjük a haragvó Istent. — Nem vagyunk pogányok! — ez a mon­dás meg a kocsis ,Pál fiam"-tói származott. Biztos helyen, az ólban folytatiák a beszélge­tést. Félelemtől reszkettek a lovak. A félhomály­ban anyja hasa alá húzódott a kis csikó. Takács Demeter zordonan tekintett a hu • nyorgó cseledekre. Vérét lángra lobbantotta a szilajság. Napégette arca vörösre vált a fékte­len gerjedelemtől. Pál fiamékat félrébb lökte. Pál fiam kezéből szilajdühödten szakította ki az asztagrakó vasvillát. A nyitott ajtón át a vi harba rohant. — Szoknya tinéktek, fickók, nem sarkantyú. Takács Demeter a bomladozó asztaghoz iramo­dolt. Hiába volt kemény a lelke, kemény a marka. A szél a villahegyről is szaggatta a kévéket. Fölhördült Takács Demeter. — Nagy­hatalmú Isten ! — Még érthetőleg harsogott a viharból. Ámde többi szitkát tulbömbölte az idő haragja. A kérlelhetetlen konok hajdú szeme porral, pelyvával vágódott tele. Káprázatok tünedeztek porlepett szemébe. Ugy hánykódott, ugy csap­kodott a vihar, mint megtestesült sötét ször­nyeteg. Rezes szárnyú sötét szörnyeteg .... Takács Demeter vasvilláját fordította a fuvó szélvész ellen. Mintha csak elmarkolhatatlan csodával vívta volna rettenetes viadalát. Nyakán feszültek az erek. Melle süvöltött. Nyulfekvésnyi markában ugy forgott a vasvilla, mint csatabárd. A cselédek az istállóajtóból fogvacogtatva lesték a borzasztó viadalt. Pál kocsis olyasfelét dünögött: — Tán csak nem bolondult meg a mi jó gazdánk ? Tokár Balázs, az oroszhitü dorogi hajdú, sürün hányta a keresztet. Keservesen fohász­kodott. — Ördögi munka ez . . . Uram, szabadíts meg minket a gonosztól . . . Nagytakács Demeter marifában inszakadá­sig forgott a vasvilla. Hátraugrott, előretoppin­tott az asztagok között. Tan csak nem akarta villahegyre szúrni a vihart? Káromkodva csap­kodta a szélvészt: — Uccu szél! Nesze szél! Pusztulj innét csúfság. Ördögöknek bérekedt kántora! — Szörnyű ütésre emelte föl cséphadaróként fürge karját, de lehanyatlott kezéből a villa. Rémsé­ges csattanástól zendült meg az ég. Kén zagtól büdöslött a tikkadt levegő. Valahová szörnyűt ütött az istenostora. A villám . . . íme az eső is cseperegni kezdett. Üdiló bugyborékok iszappá mosták a port. A rezes szárnyú, bömbölőstorku szélvész más határra nyargalt. Eltakarodtak a terhes felhők. Arany­hamvas szivárvány ivelte át az eget, mintha csak óriási kék liliom virágzott volna ki az aranycserepből A verébsereg csipogva szállott elő ereszalji fészkéből. Kizárólag hazai gyártmányú óriási választékban, minden p_ ^...II-L L'l. kivitelben már megérkeztek Szcrme muflok es boák*— Kohn Ignátz nöi-, férfi- divat és rövidáru üzletében Telefon 129. 615-52 5.

Next

/
Thumbnails
Contents