Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-11-03 / 44. szám

2 44-ik szám. jíyímiöék. l'Jiá. november 3. előadások alkalmával pedig, melyek közül a dr. Gholnoky Jenőét kell kiemelnem, harmad félszázra is rúgott. Előadásainkat ez évben is a főgimnázium dísztermében tartottuk meg a dr. Jósa András előadásának kivételével, amelyre a vármegye székházának nagy termét sikerült megnyernünk. Egyébként az alább említendőkkel együtt összesen 20 előadás közül csak egy volt olyan, amelyhez se vetített kép, se kísérlet, se más demonstráció nem volt szükséges ; a többit valamennyit szemléletessé tenni is igyekeztünk minden eszközzel, amelyet szükségesnek láttunk s amely rendelkezésünkre állott. Ezeknek költséges megszerzése tette elkerülhetetlenné. hogy előadásainknak egyharmad részét belépő díjjal is rendeztük, s éppen nem tapasztaltuk, hogy ez az intézkedésünk visszatetszésben részesült volna. Örömmel jelentem, hogy munkásságunk terét az elmúlt évben a vidékre is kiterjesztettük, amire alkalmat egyfelől Nyírbátor szíves meghívása, másfelől néhány sorozatunknak vidékre kölcsönzése adott. Nyírbátorban Geduly Henrik püspök A bibliáról, dr. Prőhle Vilmos főgimn. tanár Japánról, Szalay Sándor főgimn. tanár pedig Az elektromosságról tartott líceumi előadását ismételte meg. Az első lépésünk alkalmával tapasztalt fogadtatásra s kirándulásunk eredményére hálásan emlékszünk vissza, s meg vagyunk győződve arról, hogy e helyes indításnak biztos folytatása és szép sikere lesz. Vetíthető képeinkből Vas Mihály fŐesperes és Andrássy Kálmán lelkész kért és kapott kölcsön néhány sorozatot, mindketten maguk gondoskodván községükben férfiak nemes a megfelelő előadások meg tartásáról. E példája buzditásúl szolgálhat minden hivatott tényezőnek a közművelődés terjesztésére. Líceumunk egyre gazdagodó gyűjteménye, melynek sorozatait az előadásokkal együtt ingyen kölcsönözzük ki, mindenkinek rendelkezésére áll, aki ez iránt a Bessenyei-Kör vezetőségéhez fordul; sőt munkatársaink hajlandóságának ismerete alapján azt is Ígérhetem, hogy meghívásra maguk a szerzők is szívesen átmennek a nagyobb községekbe egy-két előadás megtartására. Ezt annál jobban tehetjük, mert könnyen szállítható új vetítő-gépünk nélkülözhetővé teszi, hogy ilyet ott helyben találjunk, s ekként előadásainkat a vidéken is mindenben az itthoni keretek között tarthatjuk meg. Minthogy pedig egyetlen egy szállítható gépet nem tartunk elegendőnek a kétségtelenül fölmerülendő szükség kielégítésére, körünk vezetősége, különösen dr. Popini Albert főtitkár utána járásával, máris gondoskodni igyekezik a módokról és eszközökről, hogy több kisebb fajta s igy olcsóbb vetitő-gépet is szerezzünk. Mindebből világosan kitűnik, hogy teljes igyekezetünkkel kezére akarunk játszani vármegyénkben a nemzeti közművelődés valamennyi munkásának, aki a maga körében az ismeretek terjesztésére vállalkozik. A tudományt és munkásait megbecsülő érdeklődésnek s ezzel a kultura hatalmas nekilendülésének biztató távlata áll előttünk a maga teljes fontosságában és szépségében, amiért küzdeni akkor is érdemes, ha az ember nem az aratás kész jutalmát, hanem a magvetés buzdító reményét érezi. Ma még azonban csak a kezdet kezdetén vagyunk, s így nem csoda, hogy anyagi ügyeink nem mindenben kielégítő képet tárnak elénk. Számadásaink ugyanis azt mutatják, hogy 2663*27 kor. kiadással szemben csak 2346 korona volt a bevétel, s így 31727 korona a hiány, amelynek fedezetét a vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól kérelmeztük. Az Országos Szabadoktatási Tanácsmagával ; a leány nem szólt bele ebbe a küzdelembe, de amikor az idő mult és még mindig csend volt, akkor felemelie a fejét. — Na, — mondta — bucsuznunk kell, én most felmegyek majd. Nem mozdult, de Williams ijedten kérte, hogy maradjon még. — Nem lehet, — felelte Maríanne — akárhogy szeretném is. Segítenem kell a mamának. — Még csak egy kicsit! . . . Maríanne várt, de ismét csak hallgatás következett. -—Mi — mondta Marianne azután — soha többé nem fogjuk látni egymást. Milyen különös . . . — De nem . . . nem ... — dadogta elpirultan Williams. — De igen. Soha többé. Hiszen ez természetes. Én hazamegyek egy kis magyar faluba, maga hazamegy egy nagy angol városba, nincs olyan véletlen, amely még egyszer összehozna bennünket. — De nem . . . kérem . . . nézze ... az lehetetlen . . . — De igen; ez igy van. Ezt tudomásul kell venni. Soha többé nem találkozunk. — Soha többé . . . Marianne rátette a kezét a terrasz párkányára, mintha fel akarna állni. Puha fehér keze ott pihent a szürke párkányon Williams előtt. Williams feléje hajolt . . . most ráhijol . . . most megcsókolja ! . . . Nem csókolta meg. Visszadőlt a székébe és halkan mondta: — Milyen szomorú, hogy soha többé nem látjuk egymást. Milyen kár. Maga nem sajnálja ? Marianne meghökkenve figyelt a hangjára. A hangja kissé hideg és kijózanodott volt. Marianne rögtön felállott és nyílt, tiszta, nagy szemmel nézett rá. — Isten vele! — mondta. A kezét nyújtotta neki és a pillantása elborult. — Isten vele! — mondta újra. Williams felállott és habozva fogta meg a kezét. Marianne őt másodpercet adott neki. Az öt másodperc eltelt; Williams meg mindig habozott ; Marianne megrázta a kezét és nagyon melegen és nagyon barátságosan mondta: —• Isten vele! — De . . . irnom . . . szabad? — kérdezte Williams. — Oh .... ha kedve van rá .... Ha valami történik magával, irja meg; én is megírom, ha van valami esemény az életemben. Marianne megfordult és elment. Az emeletről lenézett és látta, hogy Williams gondolkozva néz maga elé, azután töprengve sétál fel és le. Ez nem er már semmit — gondolta. Benyitott a szobájukba. — No ! — kérdezte az anyja. Marianne megrázta a fejét. — Semmi, — mondta — egyelőre semmi. — Egyelőre? — kérdezte gúnyosan az anyja. — Sohasem látjátok egymást többé. — Én is ezt mondtam neki — felelte Marianne. — No hát akkor! ' tói nyertünk ugyan biztatást kérelmünk kedvező elintézésére, ez ideig azonban két évi sikeres munkásság után sem illeszthetjük be az államsegély óhajtott tételét. Ily viszonyok között rendes évi segélyt nyújtó hatóságainkban, adományokat juttató közintézeteinkben s mindenek fölött látogató közönségünk további érdeklődésében kell keresnünk és megtalálnunk intézményünk anyagi és erkölcsi biztosítékait. A nagyfokú érdeklődés kielégítésére úgy állítottuk össze jövő évi programmunkát, hogy a balkán államok és a mi nemzetiségeink mellett a magyar művészetek ismertetésére kerüljön a sor; ezeken kivül gondoskodni fogunk újból az ipar és kereskedelem körébe vágó néhány előadásról is. Sajnos, hogy az a reményünk, mellyel a kultúrpalota fölépítését s ezzel líceumunk megizmosodását vártuk, egyelőre nem teljesedett be, mert a Muzeumok és Könyvtárak Főfelügyelőségének közlése szerint legfeljebb az 1914, évi állami költségvetésbe lesz beilleszthető a szükséges összeg megfelelő hányada. De ami késik, nem múlik. S ha elmaradna is a palota, meg kell maradnia a kulturának, amelynek megteremtése, ápolása és felvirágoztatása mindnyájunk legszebb álma, mert csak ezzel valósitható meg a szabad, művelt, magyar nemzeti állam eszménye! Dr. Vietórlsz József, a szabad líceum elnöke. Alapkő letételi ünnep. Jelentőségében nagy horderejű, lefolyásában megkapó, bensőségteljes ünnepélyt rendezett a nyíregyházi ipartestület az elmúlt vasárnapon délelőtt 11 órakor. Ekkor tették le a nagy jövő előkészítésére hivatott iparostanonc otthon alapkövét. Országos jelentőségű ez a dátum, egy nagy koncepció hazánkban — mondhatjuk — úttörő — Várjunk . . . Este elutaztak. Mikor hazaértek, egy képes levelező-lap várta már őket Williamstól. A levelező-lapon pár szó állott, de ez a pár szó nagyon meleg volt. Másnap uj képes levelezőlap jött. Williams hazafelé tartott és Angolország felé való útjában minden hosszabb stációjáról képes levelező-lapokkal számolt be. Eltelt egy hét és Marianne gyanakodva kezdte olvasni a sűrűn érkező híradásokat. Pár sor volt az egész mindig, de ennek a pár sornak a melegsége mintha csökkent volna. Az anyja, akinek mégmutatta a levelező-lapokat, szintén észrevette ezt a változást és rosszalóan és aggódva rázta a fejét minden ujabb levelező-lap elolvasása után. Tiz nap múlva Párisból jött levelező-lap. Ez volt Glasgow leié az utolsó stáció ; Williams őt napot akart itt tölteni. Mikor a párisi levelező-lapot megkapta, akkor Marianne leült és hosszú levelet irt. Szól a levél Williams urnák Gla^gowba; mire hazaérkezik, már o tt várja majd az asztalán. ,írnom kell magának, — szólt a levél — nem azért, hogy válaszoljak a rövid uti híreire, nem is azért, mintha választ várnék. Erre a levélre ne is válaszoljon. — általában ne válaszoljon a leveleimre. Kérem rá; teljesítenie kell ezt a kérésemet; — eltiltom tőle, hogy irjon nekem. Én azonban irok, mert nagy és ellenállhatatlan lelki szükség kényszerit rá, mert meg kell mondinom, most elmondhatom már és el kell mondanom, mi volt az én számomra az a két hónap, amelyet együtt töltöttünk. Mi A legfinomabb francsia és amerikai Friedmann Sándornál, cipő újdonságok kaphatók nyíregyházán. -stúT