Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)
1912-09-22 / 38. szám
2 37-ik szám. J Sf YÍ Ri ri BÉ E 1912. szeptember 15. gelikus egyházkerület közgyűlése épen a napokban foglalkozott ugyanazzal a kérdéssel s hosszabb vita után a mellett foglalt állást, hogy leányok az illető kerületbeli főgimnáziumba nem vehetők fel. Mindenesetre itt van azonban az idő arra, hogy a leányok a középiskolákba járatásának immár Nyíregyházán ugyancsak aktuálissá vált kérdésével foglalkozzunk. A kérdést különösen három nézőpontból kell vizsgálódás alá vennünk. Az első és legáltalánosabb az, ha vájjon egyáltalán van e szükség arra és helyes-e, hogy a leányok a középiskolákba járjanak és járhassanak? Ezt a kérdést ma már Magyarországon is eldöntöttnek kell tekintenünk a Wlassich-féle miniszteri rendelet óta, mely megnyitotta a leányok előtt a tudományegyetem bölcsészeti és orvosi karának kapuit. Az egyetemi tanulmányoknak előfeltétele a középiskolák: a főgimnáziumok és főreáliskolák elvégzése, amit az érettségi bizonyítvány tanusit Nyitva van a leányok számára a gyógyszerészi pálya is, amihez szintén gimnáziumi képzettség, sőt legújabban érettségi bizonyítvány szükséges. De nem csak az egyel emi tanulmányok folytathatása céljából, hanem a nők általános művelődése érdekében is szükség van arra, hogy a szülők, ha akarják, leányaikat középiskolába járathassák. Nem okvetlenül szükséges, hogy minden középiskolát végzett leány az egyetemen folytassa tovább tanulmányait. Ellenben ma Magyarországon ugy áll a helyzet, hogy általánosságban a leányok művelésére a mai modern életviszonyoknak meg nem felelő minimális elméleti képzettséget nyújtó iskolák állanak csak rendelkezésre. Hat osztályú „felsőbb leányiskola" negyven sincs az egész országban. A legtöbb szülő, bármennyire szeretné is leányát tovább taníttatni a nélkül hogy ezzel kenyérkeresetet akarna adni kezébe, kénytelen beérni a voltaképen a népiskolák Milyen megható, szelíd, kedves asszony az, milyen jó, nyájas édesanya? — Igen. De még sem értem . . . — Anyuskám, — mondta a leány halkan és ujjongva, — lefestem őt ugy, mint ahogy a leánya festené le! . . . A leány másnap tovább dolgozott a képen. A fal, a karosszék, a ruha készen volt. A szőke baj dagadása is megjelent a képen, csak az arc volt még mindig elmosódott, kórvonalos, vázlatos. — Ha holnap nem fejezed be, — mondta az ülés végén az asszony, — akkor abba hagyom. — Holnap befejezem, — mondta a lány nyugodtan és engedelmesen. Másnap délelőtt folytatták a képet. Az asszony mosolyogva ült a karosszékben; hamarosan jött Lonkay, azután jött néhány uj néző, akiket az asszony hívott. A leány bevonult a festőállvánnyal egy sarokba, ugy, hogy senki sem állhatott mögéje. A kik beakartak hajolni a kép elé, azokat visszautasította. Majd ha készen lesz. Eltelt egy félóra. A lány szorgalmasan dolgozott. Az asszony türelmetlenkedni kezdett. — Fejezd már be, — mondta idegesen. — Türelem, — válaszolt a leány, — mind- _ járt készen lesz. Eltelt egy negyedóra, azután újra egy negyedóra. A lány néha ránézett az asszonyra, a szemei villogva szaladtak végig az arcán, azután kigyúlva fordultak a kép felé. Az ecseteket néha váltogatta, egy-egy percig festéket kevert, azután türelmetlenül esett neki a képnek és lázassan, lihegve dolgozott. Mikor egy óra is eltelt, az asszonyt elfutotta a méreg; harago san mondta : kategóriájába tartozó polgári leányiskolával. Ennek a helyzetnek a következménye aztán az is, hogy a polgári leányiskolák a köztudatban és a gyakorlatban elcsúsztak arról a helyről, ahová azokat a hatvannyolcadiki törvényhozás tervezte és helyezte s középiskolaszerü intézményekké váltak. Ugyanennek a helyzetnek a következménye az, hogy sok szülő nem tudván mit kezdeni polgári leányiskolát végzett leányával, a tanítóképzőbe iratta be, akaratlanul is hozzájárulván ekként a felesen nagyszámú állás nélküli okleveles tanítónők mennyiségének szaporításához. Szükség van tehát arra, hogy az intelligens családok leánygyermekei részére a középiskolák megnyittassanak. Megnyittassanak azok részére is, akik nem egyetemi tanulmányokra éreznek magukban hivatottságot, hanem csak magasabb általános műveltségre akarnak szert tenni, aminek mint anyák, mint a társadalom tényezői is csak hasznát vehetik. A középiskolai érettségi bizonyítvány megszerzése után van még elég idejük arra, hogy a háziasszonyi tennivalókat elsajátítsák. A második kérdés az, hogy vájjon helyes és célszerű-e a leányokat a fiukkal együtt járatni az iskolába és pedig épen a középiskolába, a serdülő korban? Ehhez a kérdéshez, az ujabban Magyarországon is sokszor hallott koedukáció kérdéséhez férhet és fér is legtöbb szó. Pro és kontra köteteket lehet róla irni és órák hosszat beszélni. Annyi bizonyos, hogy a művelt északi országokban a koedukáció régen bevált szokás, sőt egészen természetes dolog. A művelt nyugati országokban is behozták s behozták az Északamerikai Egyesült Államokban is, sajátszerű azonban, hogy ezeken az utóbbi helyeken nem vált be s ma már ott tartanak, hogy visszatérnek a régebbi, nemek szerint elkülönitett tanitás rendszeréhez. Bev- Inék e Magyarországon ? Megint olyan kérdés, ami felett vég nélküli elméleti — Nem ülök tovább. — Még tiz perc, — mondta a lány. Az asszony maradt; a lány lehajolt a képére és az ecsetje sietve futott a vásznon. Hallani lehetett a lihegő lélekzetvételét és a homlokán néhány verejtékcsepp jelent meg. — Letelt a tiz perc, — mondta valaki. Az asszony felállott. A lány még egyszer végigszalajtotta az ecsetjét a képen. Azután ő is felállott. A palettáját letette, az ecsetjét eldobta. A karjával megtörülte a homlokát és mosolygott. — Lonkay, kérem, — mondta, — állitsu fel az álványt az első lépcsőfokra. Olt jó a világítás. Lonkay megfogta az állványt, elvitte az első lépcsőfokra ; az ssszony mosolyogva ment le a kép elé; veíe ment a társaság is. A lány a helyén maradt, onnan nézte őket. Áz asszony a kép elé ért és ebben a másodpercben elállott a mosolygása. A társaság is odaért és a zsivajgás ebben a másodpercben elhallgatott. Megriadva állottak a kép előtt; nem mertek szólni. A lány ekkor a hátuk mögé ment és ő is megnézte a képet. A szive dobogni kezdett örömében. A kép az lett, aminek akarta. Páratlan hüségü arckép ez; nincs az arcnak egy vonala, nincs a fejnek egy hajlása, amely hűséges ne volna. Ezt látta a társaság is. Az asszony is. E? a kép páratlanul hűséges portré. Hasonlit rá. Ő. De a festőnek a keze leleplezte, hogy harmincnyolc éves. Szép asszony ez, egy csodálatosan szép, kedves, nyájas öreg asszony. Egy anya, akinek az arcán rajta van a nagymamaság derűje. A haj szőke, de sejteti az ősz szálakat, a melyek benne bujkálnak; az arc finom, de érezteti a ráncokat, amelyek egy finom hávitákat lehetne folytatni. Annyi bizonyos, akik elemi népoktatásügyünket közvetlenül szemmel kisérik, azok az elemi iskolákban is arra törekesznek, hogy a leányok a fiuktól elkülönittessenek. Ha lehetséges, már az első osztálytól, de legalább a harmadiktól kezdve. Hagyjuk tehát ezt egyelőre nyilt kérdésnek s bizzuk a jövőre és a szülőkre, addig is, mig a külön leánygimnáziumok és leányreáliskolák megvalósíthatók lesznek. A harmadik s bennünket nyíregyháziakat és szabolcsvármegyeiket legközvetlenebbül érdeklő kérdés az, ha vájjon a nyíregyházi főgimnázium, még ha az egyetemes közgyűlés engedélyezni fogja is, alkalmas-e arra, hogy a leányoknak középiskolában való iskoláztatását lehetővé tegye? Természetesen nem a tanári kar arravalósága tekintetében, mert hiszen ez minden kétségen felül áll, hanem abból a szempontból, hogy van-e hely benne a leányok számára? Erre a kérdésre a főgimnázium kormányzó tanácsa megadta a választ: van ugyan, de csak igen-igen korlátolt mennyiségben. Ezért kellett kikötni, hogy csak kiváló képességű leányok vehetők fel. Azok is csak a fiuk részére kitűzött beiratási határidő letelte után és csak bizo nyos létszámig. Köztudomásu dolog, hogy virágzó és elismert hirnevü főgimnáziumunk egyike az ország legnépesebb középiskoláinak, ahol a nyolc osztályban — párhuzamos osztályok nélkül — a növendékek száma évek óta 500 körül van. Az alsó négy osztályban mindig, a felsőbb osztályokban is gyakorta meghaladja a tanulók száma a törvényben megállapított maximumot. Mikor a nyíregyházi polgári fiúiskola megnyílt, sokan azt hitték, apasztani fogja a főgimnázium növendékeinek létszámát. Nem következett be; pedig a polgári fiúiskola is be van népesedve. Hasonlóképen nem apasztották a főgimnáziumba beírat lózattal ellepik, a szín friss, de hervadó; a termet még erős, de öregesen elömlik; ,és a kép egész szelid, tompa, diszkrét, egyszerű feketefehérségéből az öregség nyugalma és nyájassága sugárzik ki. Az asszony nem tudott szólni; a többiek nem mertek; minden dicséret inzultus volna. Ekkor a leányban felébredt a sok keserűségnek az emléke, amelyet szenvedett, a sok könynek az emléke, amelyet sirt és most kegyetlen akart lenni és ő támadott. Odalépett az asszonyhoz és megkérdezte: — Hogy vagy megelégedve, drágám ? Az asszony ránézett; egy másodpercig ugy tetszett, körömmel fog neki esni. Azután mosolygásra kényszeritette az arcát. — Csinos, — mondta óriási erőfeszítéssel. A leány nem engedte még ki a kezéből. Odafordult Lonkayhoz: — Lonkay ! Hogy tetszik magának ? A férfi hebegett: — Érdekes . . . Nagyon érdekes . . . Az asszony ekkor összeszedte magát. — Köszönöm, kicsikém, — mondta — nagyon kedves volt tőled. — Igazán szívesen, — válaszolt mézédesen a leány. Azután nagy gyöngédséggel hozzátette: — Ugy festettelek le, mint a hogy a leányod festett volna. Az asszony menni készült és gyötrődő mosolygással búcsúzott. Lonkay sápadtan állott és nem tudta, mit csináljon. A lány azonban ekkor már biztos volt a maga dolgában. — Lonkay, — mondta nyugodtan — maga segít nekem felvinni a cókmókomat. &
