Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-09-22 / 38. szám

2 38-ik szám. JStYtalDÉK. 1911 szeptember 22 a birói állás és a birósági cselekmények­nek nagyobb fontosságú kiemelése és ünnepélyesebbé tétele céljából a birák, a bíróság helyiségében tartandó nyilvános tárgyalások alkalmával ünnepélyesebb öl­töny viselésére köteleztessenek, amit ré­szemről magam is kívánatosnak tartok. Ennek a soroknak megírására csupán az a körülmény vezet, hogy a most emiitett célt megfelelőbben, amellett nemzeti ér­zésünkkel összhangban állóban elér­hetjük ugy is, hogy ha a magyar hagyo­mányok szem előtt tartásával, a magyar biróság, az ügyészség, a birósági segéd­személyzet és a magyar ügyvédi kar ré­szére magyar jellegű hivatali öltöny vise­lését tesszük a birósági hivatalokban tar­tandó nyilvános tárgyalások alkalmára kötelezővé!! Az előrehaladott kulturáju angol és francia országok, akkor, amikor függet­lenségében más intézményekkel és meg­felelőbb javadalmazással is biztosított biráikat hivatali öltöny viselésére kötele­zik, ezzel nem uj intézményt hoztak be, és nem idegen hagyományt hajhásztak, hanem az ősi szokásnak hódoltak. Azt tartották fenn, azt őrizték meg és ugy látszik fogják megőrizni még hosszú idő­kőn át, nem találván a civilizáció elő­haladásával összeegyeztethetlenn ek, hogy a régi szokásokat és viseletet ez uj idők­ben is megőrizzék. Nem is kétlem, hogy az illető orszá­gokban a birói tekintély, a birósági nyil­vános tárgyalások ünnepélyessége emelé­sére a nemzeti hagyományoknak megfelelő birói talár viselése felette alkalmas. De épen azért, mert a mi ott a nemzeti ön­érzetet, a nemzeti hagyományt istápolja, az ősi szokásnak tiszteletben tartását je­lenti, az minálunk épen ellenkezően, az abból való kivetkőzés jellegével birna, na­gyon is idegenszerű s épen azért minálunk a magyar biró, a magyar ügyészség, a magyar birósági személyzet és a magyar ügyvéd személye tekintélyének és az ezen — A kis lányhoz ráérek visszatérni, — gon­dolta. — Legalább látja, hogy mit érek. Az asszony felállott és megcsókolta a leányt. — Isten veled, drágám, — mondta neki forró szeretettel. Azután elmentek. A leány elképedve né­zett utánnuk. Az egész dolog olyan hirtelen jött, hogy egyenlőre inkább bámult rajta, mint bánkódott. — Miért kereste ki Lonkayt, mikor itt egy féltucat fiatalember van ? — Kérdezte elámulva. Miért esett ugy neki ? Miért vitte el ? ők is felálltak. Az anyjával indult haza­felé. A csodálkozása azután lassanként eltűnt. Nagy szorongást érzett, egy fájó ijedezést. Hall­gatva mentek és az anyja egyszerre megszólalt: — Éz a Lázárné legalább harmincnyolc éves. A leány nem válaszolt, de egyszerre na­gyon fájni kezdett a szive és könnyek törtek tel a szemébe, amikor válaszolt magának : — Miért éppen Lonkay kellett neki ? Éppen azért, mert látta, hogy az enyém. Mert el akarta venni tőlem. Olyan dolgok jutottak az eszébe, amikre még sohasem gondolt és kétségbeesve mondta: — Mert bestia. Bestia. A vacsorához az asszonyt Lonkay kisérte, melléje ült le és Ágnes kétségbeesett erőfeszí­téseket tett, hogy jó kedvet mutasson. Messze ült tőlük és hallotta, hogy az asszonynak egy turbékoló, halk kérdésére Lonkay hangosan fel­öltönyben végzendő igazságszolgáltatási cselekmények ünnepélyességének emelé­sére épen nem alkalmas! A magyar igazságszolgáltatás tényezői ős időktől kezdve nemzeti öltönyben és pedig nagyon is díszes magyar ruházat­ban, kalpaggal a fejen és karddal az oldalon végezték birói teendőiket. Igy volt az egészen 1848-ig, a mikor a rjyolcados törvénykezési napokon a sokszor emlege­tett magyar táblabírói nemzedék karddal az oldalán, ünnepi magyar atillában jelent meg az üléseken, a mely gyakorlat a felsőbb bíróságoknál még az után is fentartatott, sőt még az elől emlegetett b. e. Bach korszakban sem kísérelte meg az idegen hatalom angol papi talárba öltöztetni hivatalnokait! Abban a meggyőződésben vagyok, hogy az a cél, melyet a m. kir. igazságügymi­niszter a birósági hivatali öltöny viselésé­nek bizonyos alkalomra kötelezővé tétele­vei elérni akar, csak is ugy lesz megva­lósítható, ha a magyar biró, a magyar kir. ügyészség, segédszemélyzet és a ma­gyar ügyvédi kar viszont a mi hagyomá­nyainknak megfelelő egyszerű bár, de ünnepélyes és díszes magyar felöltőben végzi nyilvános teendőit. Ez a birósági öltöny, ha már az azzal járó kiadást is számításba kell vennünk és ha nem akarunk mereven ragaszkodni az ősi hagyományokhoz, mint azok az országok, melyek intézményeinek kinövé­seikben még is utánzói törekszünk lenni, nem is lehet más, mint egy egyszerű, jó szabású, Zrinyi-féle atilla, a karon bevá­gott lebernyével, mint azt sok helyen a magyar református papság is viseli, annak megfelelő magyar kalpaggal. Ezt a ruhadarabot épen úgy kéznél tarthatja minden biró, mint azt a bizonyos fekete lebernyés köpenyt és annak meg­felelő föveget. A szóba hozott ünnepi ma­gyar öltöny igen is alkalmas az ünnepé­lyesség emelésére, mint a tervezett talár idegenségénél és igy bizarságánál fogva, nevetett. Ugy érezte, hogy ránéztek és rajta nevettek, érezte, hogy elsápad és a szive ugy dobogott, hogy ijedten mondta magában : — Elfogok ájulni. De nem ájult el. Kibírta a vacsorát, haza­ment és egész éjszaka sírt. Másnap délben újra együtt ült az asszony meg Lonkay és ez igy is maradt ezentúl. A leány éjszaka sirt és nap­pal egyedül kóborolt. Néha messziről meghal­lotta az asszony kacagását, tudta, hogy a park valamelyik utján közelednek, elszaladt az erdőbe, leült, maga elé bámult és lassan hullottak a könnyei. Nem mindig tudott megszökni előlük. Lonkaynak kinos volt a találkozás és kerülte, ahogy tudta; az asszony azonban kereste a találkozásokat. Napról-napra gyöngédebb és kedvesebb lett a leányhoz, egyre több szere­tettel csókolta meg és a mézédes hangja egyre melegebb lett, araikor megszólította. — Kinozni akar, — mondta a leány. — A bestia ! Ekkor egy napon összeszedte magát és elhatározta, hogy nem tér ki többet az asz­szony elől. Nem szökik meg tőle. Szembe néz vele. i Reggeli után fogta a festőállványát, a palettáját, a festékes dobozát, kihurcolkodott a parkba, egyenesen a verenda elé és festeni kez­dett egy parkrészletet. Negyedóra múlva jött az asszony. Vele Lonkay. — Szervusz, édes Ágnes, — mondta az asszony. Hogy vagy drágám? Festesz? Csinos. Ágnes összeszedte minden erejét és derül­ten nézett rá. különösen a nép előtt egészen komikussá tenné a magyar birói kart és a vele szóba hozott testület tagjait! A kir. igazságügyminiszter úr kijelen­tése szerint, szóvá tett tervezetét illetően még állást nem foglalt, nem határozott és igy ha nagyon ideje is, de még nem késő, hogy az arra illetékes tényezők a kérdés helyesebb megoldásában segítsé­gére legyenek. Azt vélem, hogy ez első sorban a magyar birói, ügyészi és ügyvédi kar és azok vezetőinek feladata, de nem lehet az iránt közönyös a magyar társadalom sem! K. I A MÁV. és Nyíregyháza. írhattuk volna különben azt is cimül, hogy : „A MAV. és SzabolcsvármegyeMert a MÁV. menetrendjének, illetőleg a vonatok Nyíregy­házára érkezésének és Nyíregyházáról indulásá­nak kérdése nemcsak Nyíregyházát, hanem az egész vármegyét közvetlenül érdekli. Az eset a következő: Nyíregyháza város polgármestere még a mult év őszén hosszabb, megindokolt felterjesz­tést intézett Szabolcsvármegye közigazgatási bi­zottságához a MÁV. vasúti menetrendjének módosítása iránt. A vármegye közigazgatási bizottsága teljes egészében méltányolván a város polgármestere által felhozott indokokat, párto­lóiag terjesztette fel a város kívánságait a ke­reskedelmi miniszterhez. Hosszú, tehát valószí­nűleg széleskörű tanulmányozás után, melynek során talán a debreczeni és a szerencsi vasúti vendéglősök véleményét is kikérték, megérkezett a válasz. A „Nyírvidék* a mult számában egész terjedelmeben közölte azt. A válasz, mint olvasható volt, nem volt ugyan ridegen elutasító, hanem részint a deb­reczeni, részint a szerencsi ebédelési és vacso­rázási lehetőségekre utalással magyarázza ki, vagy legalább is igyekszik kimagyarázni azt, hogy miért lehet a jelenlegi menetrend mellett — Megjárná, csak a napsütéssel tudjak megbirkózni . . . Lonkay azt jósolta, nogy sohasem birok. — Hát most meglátjuk, — mondta a férfi. Meglátjuk mire megy . . . Az asszony közbevágott: — Arcképet nem festesz, drágám ? — Az utóbbi időben nem. Az asszony mosolygott. — Lefesthetnél engem. A lány idegenkedve kapta fel a fejét. — Régen nem festettem portrét, — mon­dotta húzódva. —- Lefesthetnél. Érdekes volna. A lány húzódott, megijesztette a támadás, az asszony pedig egyre merészebben használta ki ezt az ijedséget. — Miért nem akarod, szivem P — Csicse­regte. Csak nem félsz tőle, kicsikém? — Mondta gyöngéden. Nem szeretnék egy kinos feladatot rád róni. Csak ugy, ha tudod és ha mered. A lány ekkor ránézett, hátrakapta a fejét, gyorsan mondani akart valamit, azután egy kész elhatározással csendesen és nyájasan mondta: — Igazad van. Nagyon érdekes volna. Ha akarod, lefestelek. Megállapodtak benne, hogy a lány másnap délelőtt kezdi meg a képet. Az asszony a fehér ruhájában egy karosszékbe ül a verendán; a lány igy fogja lefesteni. Azután elváltak. Az asszony Lonkayval elment az erdő felé, a lány maga maradt, összeszorított, szájjal bámult A legfinomabb fraacsía és amerikai Friedmann Sándornál, cipő ujdonsgok kpahatók NYÍREGYHÁZÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents