Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-09-01 / 35. szám

35-ik száui. N Y I R V I D É K 1912. szeptember 1. 2 befolyásuk révén kitűntek, oklevél és különböző összegekből álló jutalmakat tűzött ki. Az emberiség elhagyottjaikért a lelencgyermekekért is megteszi az egyesület a mit megtehet. A tápszülők ellenőrzésében tevékeny részt vesz, s azon tápszülők részére, akik a gondozásukra bizott gyermekek gondozása és nevelésében kiváltak, oklevél és pénzjutalmat szavazott meg. Elhatározta továbbá az egyesület, hogy a vármegyében működő tanitók közül azokat, akik a patronázs munkában tevékenyen részt vettek s az egyesület működésében kifejtett munkásságuk által kiváltak, megfelelő elismerésben részesiti. Elhatározta az egyesület, hogy a patronázs munka általános ismertetése céljából népgyűlést tart, amely a gyermekvédelem ügyét a proztitutió és az alkohol elleni küzdelmet azokban az osztályokban is ismertetni fogja, melyek mindezekről eddig nem lettek tájékozva. Foglalkozik végül az egyesület egy kisebb mérvű menhely létesitésének kérdésével is, melyben az elzüllés veszélyének kitett fiatalkorúak munkát és elhelyezést találnának. Nagyjelentőségű kérdések ezek, amelyeknek felvetése, elhatározása s megvalósítása csak azt bizonyíthatja, hogy a Pártfogó Egyesület nemcsak a patronázs keretébe tartozó egyes esetek elintézésében, de nagyjelentőségű socialis kérdésekben is irányitólag kezdette meg működését, amely működés nyilvánossá tételére örömmel ajánlottuk fel lapunk hasábjait s ezen ajánlatunk az egyesület vezetősége által elogadtatván, a Pártfogó Egyesület közleményei részére mai számunktól kezdve állandó rovatot nyitottunk. — Sebaj! Feleié az árny. Azzal benyúlt fehér leple alá s egy tokból előhúzott valamit. A holdfényen iszonyodva láttam, hogy kést villogtat. — Melyik a fájós láb? Kérdé fölém hajolva s megragadva egyik lábszáramat. — Hó ! Kedves barátom! Tévedtem. Nem a lábam, a lelkem fáj . . . — Ugy ? Szegény, szegény ember! Búgta bánatosan s szavai ugy kongtak, mint a göröngyök a koporsó fedelén. Egy ideig tétován állt. Majd hirtelen ledobta leplét, hevedert csavart belőle s mielőtt észre vehettem volna, hogy mit akar, villámgyorsan derekamra veté. A rémülettől elállt szívverésem s erőm elhagyott. Félholtként vonszolt magával. Végré célnál voltunk. A borzalmas kastély előttünk feketéllett az éjben. Titkos lépcsőkön, zeg-zug folyosókon kanyargott velem le és föl. Néha ugy érzém, hogy sülyedünk, másszor, hogy emelkedünk. Egyezerre egy tágas teremben találtam magamat. Szétnéztem. A terem félig-meddig kórteremhez hasonlított. A mennyezettől két lámpa függött a á s homályos világot árasztott. A falak mentén ágyak, szekrények, tégelyek, üvegcsék. Egyik sarokban műtő-pad soha sem látott műszerekkel ; másikban kő-medence s abban csodás, zöld színben csillogó víz. Mindez rendkívülinek látszott, de még jobban meglepett, hogy a szobán ajtónak, ablaknak híre, hamva sincs. Rugóra járó gép tolt fel bennünket s a padozatba illeszkedő páncél elzárt a külvilágtól. — Tessék levetkezni! szólt a szellem. Két új vasút. Lapunk legutóbbi számában vezető helyen, K. J. aláírással megjelent újságcikk nyomán lapunk egy régi előfizetője beküldötte hozzánk a „Debreczeni Független Újság" e hó 28-diki számát, ahol is „Két uj vasút" cím alatt igenigen megszívlelésre méltó dolgok olvashatók azokról a nagy várakozásokról, amelyeket Debreczen jövendőbeli forgalma szempontjából hozzáfűznek e két vasút létesítéséhez. Az — ebből a szempontból nagyon érdekes és reánk nézve ugyancsak tanulságos újságcikket közöljük itt az alábbiakban. Legutóbb két oldalról is beadvány érkezett Debrecen város tanácsához, amelytől vasút építéshez kérik Debrecen hozzájárulását. Az egyik a Debrecen—Hajdúnánási, a másik a Debrecen—Nyírbátori vonal. Mindkét vonat már meglevő vonalok kiegészítését, illetve meghosszabbítását célozza és pedig az egyik hosszú, nagy vonalon. Megállapítható, hogy az uj vonalak mindegyike nagy kereskedelmi s forgalmi jelentőségű, mert nem csak terményekben gazdag területeket kapcsot bí Dibrecen érdekkörébe, hanem egy ellenkező tendenciával s Debrecen kereskedelmi érdekeire egyenesen káros forgalmi vonal létesítését akarja meggátolni. A Debrecen—Hajdúnánási vasút a kérelem szerint Hajdúnánásból kiágazóan, Hajdúnánás határában vezetné az uj vonalat Tiszapolgár állomásig, innen folytatólagosan a Tiszát áthidalva, Tíszapalkonya, Szederkény, Sajószöged, Nagycsécs, Pop a, Ónod, Sajópetri érintésével a máv. miskolci, esetleg zsolcai állomásába futna be a szabványos nyomtávú gőzüzemű vasút. A beadvány elmondja, hogy a Nagymagyaralföld egyik legsűrűbben lakott, legtermékenyebb részét, a Tisza-Sajó közét vonná be az uj vasút Debrecen város kereskedelmi forgalmába. E nagy érdek teljesülésén kívül teljesedik e vasút létesítésével az a rég hangoztatott kívánság, hogy Debrecen—Miskolc jobb forgalmú összeköttetést kapjon. Eddig Debreben és Miskolc Csak most vettem őt szemügyre. Negyven év körüli magas, szikár férifi fehér nadrágban, zöld kabátban, szemén kék szemüveggel. A lepel, melylyel elfogott, karján csüngött s konstatáltam, hogy az fehér műtőköpeny. — Ki ön uram, és minek vetkezzem le ? Kérdém csodálkozva. — Nevem professor Philippelippert. Levetkeznie pedig azért kell, hogy megfürödjék. — De kérem — — Semmi beszéd ! Nem vagyok vén asszony, aki mindég hüppög, sem pap, aki sok jót mond és keveset tesz. En segíteni fogok az ön baján beszéd nélkül is. Nézze, abban a medencében a Niagara vízesése csörgedez villamossággal és phospháttal telítve. Azonkívül van benne varjúvelő, kuvik-pehely és két kanál gyöngéi levegő. Ez azon arcanum, amely a kedélybetegség ellen biztos hatású. Ha ön háromszor megfürdik — — De kérem — — Önnek megtiltom a beszédet! Szólt szigorúan, miközben levette kék szemüvegét s merően szemem közzé nézett. Ez a nézés megfagyasztá véremet. Az őrültek rémteli nézése volt. Vetkőzni kezdtem. Pr. Philippelippert ezalatt odi\ lépett a medencéhez s valami zöld folyadékot csepegtetett bele. Majd elővett egy hőmérőt s a kotyvalékba dugta. — Huszonhét. Éppen jó. Bele lehet ülni. Csak tessék. Igenis. De mondja csak barátom, hogyan bolondult meg ? — Nagyon különös módon, doktor ur. — Hogy! hogy!? — Elvesztettem az eszemet. — Ej, ej, mily vigyázatlanság! De igy szokott az lenni. Az ember jár, kel, egyszer között az összeköttetés 138 kilóméter hosszú volt, a tervezett uj vonal csak 105 kilóméter hosszú lenne, vagyis a távolság 33 kilóméterrel csökkenne, aminek következménye az is lenne, hogy a fuvardijak is olcsóbbak lennének. Es magára Debrecen városára is elég fontos, mert nagyszámú vállalataihoz a kőszenet Miskolc felől hozatja. E vasút létrehozására már sok kísérlet történt, a kereskedelmi kamarák, kőztük a debreceni is, igen sokszor kifejezték már e vonat szükséges voltát. Most végre az előmunkálatok is megtörténtek s ma a közigazgatási bejárást is megtartották. Borsod vármegye községei es Miskolc város is már nagyobb hozzájárulást adtak, de a munka kivitelenek költségeiből még 35 százalék hiányzik s erre kéri Debrecen városát, hogy tekintettel nagy érdekeire, 400,000 koronás hozzájárulást szavazzon meg. Bejelenti még a kérelmező vasúttársaság, hogy a nánásí vasút törzs- és előbbségi részvényei már kamatoznak, igy 1911-ben is 6 százalék osztalékot fizetett a társaság, amelybői Debrcen városa, mint 68 törzsrészvény birtokosa, 16,536 koronát kapott s ebből 8268 korona a házipénztárnak, 8268 korona az utadópénztárnak jutott. Ha most az uj tervezett vonal megnyílik, a részvények még jövedelmezőbbek lesznek. A nyírbátori vasúttársaság azt kérte, hogy Debrecen városa 150,000 korona hozzájárulást adjon egy másik vasútvonal létesítéséhez. Ez a vonal a nyírbátori vonal meghosszabbítása volna s Nyiradony, Nyirlugos, Nyirbéltek bevonása volna a nyírségi forgalomba. E vonalra azért is szüksége van Debrecennek, mert egy másik vasúttársaság Nyírbátor és Érmihályfalva között akar vonalat létesíteni, ami kárára volna Debrecen forgalmának, s ezzel megakadályozná, hogy a nyírbátori vonal megnyílhasson. Mielőbb meg kell tehát épít ezenit a tervezett nyírbátori vasutat s meg kell előzni a Debrecenre káros vonal létesítését. Megjegyzi még a társaság, hogy Encsencs és Penészlek községek is, amelyek kívül esnek a vonalon, oly közel kerülnek a vasúthoz, hogy azok is az érdekeltségi szférába jutnak. csak azon veszi észre magát, hogy elvesztette az eszét. No, nem baj. Gyógymódunk biztos. Amennyiben a fürdő nem használna — De hol van az a fickó ? He! Famulus ! Ezzel megnyomott a falban egy rugót s azonnal felpattant egy titkos csapó-ajtó. Egy robusztus alak lépett be. A csodálkozás majd leütött a lábamról. A fickónak a fásiitól oly vastagok voltak a lábai, mint egy elefánté, hasán, mellkasán keresztkőtések, feje bepólyázva. Csak a félszeméből s az örra végéből látszott valami. — John! Szólt hozzá Pr. Philippelippert, ezt az urat kezelés alá vesszük. Elvesztette szegény az eszét s azt most már felesleges volna keresgélni, hanem háromszor megfogod füröszteni. Ha pedig a fürdő nem használna: műtéthez folyamodunk. Van e készletben angol müagyvelő ? — Igenis, kérem. Egy fazékkal. — Helyes. No látja uram, fordult hozzám a doktor, nincs oka aggodalomra. Müagyvelőnk van. Amennyiben önnek a fürdő nem használna, mint már emiitettem, műtéthez fogunk folyamodni. A műtét kissé fájdalmas lesz, de a gyógyulás biztos. Az eljárás pedig egyszerű. Az üres koponyát csöves fúróval megtűrjük s az angol-müagyvelőt egy szivattyú segélyevei a fejüregbe vezetjük. A nyílást aztán szépen betapasztjuk. ön most magyarul beszél, de a műtét után csakis angolul fog érteni. Találmányomnak ez az egyetlen szembetűnő hátránya. Ez azonban az eredményhez képest elenyésző csekélység. A fődolog az, hogy önnek esze legyen. Az pedig lesz. Ami aztán az angol nyelvet illeti, az szép és gazdag. Ezen a nyelven beszélt Shakepeare, Byron, Chesterfield lord s több más előkelőség. Higyje el uram, harminc