Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-09 / 23. szám
2 22-ik szára. N Y I R V I D É K 1912. junius 360. kaptak, argumentáltak, valameddig csak teljesen meg nem győzték egymást. S amikor ez végre sikerült, kölcsönösen kicserélték addigi tudományos véleményüket és váltott fegyverekkel — újból kezdték a vitát. A haladás kritikája az efajta tudományoskodásra a „risum teneatis" bélyegét süti rá. Idők jele, hogy látnunk és hallanunk adatik olyan egyházi férfiút, aki meg se bántva, sőt tiszteletben tartva a dogmák szent és sérthetetlen halmait, a tanultság és tudás ragadó szárnyain fölemelkedik az emberi igazságok kéklő magasságú hegyormaira és a jövendőbe szegezett bátor tekintettel a haladás, a fejlődés örökkévaló törvényeit hirdeti. Hatalmas fegyver ez, mely az emberiség szebb és boldogabb jövendőjének perspectiváit bontogatja. És igy talán eljövend a kor, melyet Haypál próféciája föstöget, amikor a könnyezők megtanulnak örülni és az örvendezők sirni. Dr. Bartos Sándor. Tanulmányi kirándulás. E. hó 5-én reggel 7 órakor nagy mozgalom volt a nyíregyház-vidéki kisvasutak Buj állomásán. A Buj községbeli négy felekezet összes népiskolásai a hires szabolcsi földvár megtekintésére mentek, hat tanitó és a református lelkész vezetése alatt. A kisvasutak igazgatósága és üzletvezetősége igazán hálás köszönetet érdemlő előzékenységgel bocsátott rendelkezésre egy 8 kocsiból álló különvonatot; eljött Olchváry főnök ur is s az elől két zászlóval díszített traktor, munkabíró könnyűséggel indult örvendetes útjára, a zsibongó örömmel eltelt gyermeksereggel, kik vidám dalba kaptak azonnal, kalapokat, kendőket lebegtetve az állomásra kísérő édesanyáknak, ismerősöknek. Amerre a vonat haladt, falukon és a mezőn dolgozó emberek, csoportosultak, kíváncsian nézegettek a zászlós, zsibongó vonatra s a gyermekszivek öröme nagy hullámokat vert. Igy volt Buj tói Balsáig. Innen gyalog tettük meg az utat, a mintegy 5—6 kilométer távolságú Szabolcsig. A legkisebb gyermek se fáradt. A 32-i gyermek s néhány kísérőből álló hosszú zászlós vonal, kedves látvány volt Balsán végig, a gyönyörű vetésektől hullámzó gazdag határokon, vig nota járta s alig vettük eszre, féltiz Szépségemre, hódításaimra, ruháimra, ékszereimre terjedtek ki összes gondolataim. Azt hittem én vagyok a Nap és köröttem kering a világ. Munkából élő, szegény emberek láttára szánalom fogott el, máskor kacajra íakadtam. Ó, ha tudtam volna, hogy magamat nevetem ! Nem tudtam. Magamat királynőnek, az embereket rabszolgáknak képzelem. S mint egy királynő térdig gázoltam a rózsákban ás férfiszivekben. Ki tudta, hogy idővel nem marad számomra sem egy rózsa, sem egy sziv ... De rövid akarok lenni ügyvéd ur. Atyámat három hete temettem el. Birtokunkra zárt vezettek, bútorainkat lefoglalták . . . — Baj, baj. Mondá az ügyvéd közbevágva és fejét ingatva, de ismétlem, nem tudok helyzetén segíteni kisasszony . . . — Szívesen elvállalnék nevelőnői állást, adnék zongora órákat, nyelvleckéket, de sajnos, erre képes nem vagyok. Azt hittem, hogy a nevelőnők, nyelvmesterek nem azért vannak mellettem, hogy tanuljak, hanem, hogy ne unatkozzam. Elfogadnék házvezetőnői, gazdaszszonyi tisztet, de ma sem tudom, hogyan kell egy agyat becsületesen megvetni s egy csirkét felnevelni. Én a vetett ágyba csak bele feküdtem s a csirkét, ha meg volt sütve megettem. Nem volt nekem anyám, nem tanított semmire . . . Szívesen lennék akármelyik csizmadia felesége, de a bőrkötényhez a kezeim kissé fehérek és orrom, csiriz helyett másféle parfümhöz szokott . . . Hova menjek ? Talán a közös népkonyhán, az éjjeli menedékhelyen vonuljak körül ott állottunk a szabolcsi gyönyörű uj iskolaépület udvarán, hol már rendben állottak a szabolcsi iskolások, várva iskolás pajtásaikat, üdvözlő összhangzatos dallal s egy kis leány szives istenhozott-jával. Megható jelenet volt. Aztán elvegyültek a gyermekek, pihenve, ismerkedne, a nagyok is, akikre szintén várt a helybeli ref. lelkész Tomory Dezső, Horváth Gyula körjegyző, segédével, a nyírbátori ref. lelkész, mint éppen akkor ott működő egyházlátogató, a községi főbíró és számosan a községből. Kevés pihenés után bementünk a templomba s a gyermeksereg, orgonakiséret mellett, elénekelte a Himnuszt. Innen aztán fel a földvárba, a milléniumi emlékhez. Felségesen szép idő volt és meghatóan szép panoráma tárult köröskörül. Alig van az országnak szebb pontja, főként igy nyár elején, ilyen csupa reménytől duzzadó nyár elején. Itt is énekeltük a Szózatot; aztán Tomory Dezső helybeli ref. lelkész magyarázta a vár történetét, meg a milléniumi emlék történetét, a gyermeki észhez és szívhez alkalmazkodó tanulságos előadásban. Ezen előadást is hazafias ének követte. A földvár belsejének egyrésze községi temető. A milléniumi emléktől a temetőkert egy csoportban álló márványoszlopokhoz vonult a gyermeksereg. Itt pihennek Szabolcs község ujraalapitójának hamvai. Ezt ismertette alólirott lelkész, a gyermekek szivéhez szólva. Mudrány András volt ez a nagy emberbarát, aki összes szabolcsi birtokait a község s'zegény nepére hagyta, oly formán, hogy a 120 kat. hold pompás földből minden szegénynek joga van 2 hold bérlethez, mindig csak 20 koronáért, amely bérösszeg a ref. egyház fentartására való. Egyéb összes birtokát, nagy hegyaljai szőlőit a sárospataki főiskola internátusára hagyta. Pompás szabolcsi kastélyát, 10 hold belsőség közepén református parókiának. E kastélynak homlokzatára íratta a bibliai zsoltár ama örökigaz és örökszép kijelentését: „Az ur az én őriző pásztorom!" Bizony! A szabolcsi hires uri kúriákból csak ez a kastély maradt meg, melynek homlokzatán ma is ott olvasható: „Az Ur az én őriző pásztorom !" Ezekről beszélt, ott a síremlék mellett, alantirt lelkész, — megemlékezvén a nagylelkű Mudrány Andrással együtt tervezgető lelkész; Tomory Andrásról, kinek hamvai, magasmüveltségü neje által emelt feketemárvány obeliszk alatt szintén ott nyugosznak, — emlékeztetve folyvást az élőket, hogy minő az igaz emberek életútja ! Aztán szabadfolyást nyert a gyermeki kedély. Gyönyörű helyiség ez! . . . Három oldalt magas földhányás, mellyel nem bírt több mint ezer év vihara. Valamikor körülfolyta a Tisza; most is meg, vagy az utcára vessem magamat ? Inkább a halál. Eladogatott ékszereimből tartottam fenn magamat s három hét alatt tanultam meg a gépírást. Adjon valami munkát ügyvéd ur, különben a Dunának megyek . . . Igy beszélt a lány. Teste remegett, hangja elcsuklott. Szemeiben hirtelen megcsillant két fényes gyöngy, két nehéz könnycsepp. Fellebbenté fátyolát, le akarta törülni. Elkésett. Amint kissé előre hajlott, a két gyöngyszem legördült egyenesen az ügyvéd kezefejére. Az ügyvéd kezét égették e könnyek. Ugy érzé, nem is könnycseppek azok, hanem súlyos malomkövek és nem is kezére, hanem a szivére görgültek . . . Nagyon nehéz lett a szive. — No, no, édes kisasszony, mondá kissé megindultan, nem kell annyira kétségbe esni. Isten nem hagyja el a benne bízókat. Addig is, mig magáról megfelelően gondoskodhatik, lakásomon egy külön szoba és ellátás rendelkezésére áll. Majd megfizeti, ha pénze lesz. Munkát pedig adok. Hogy hívják? — Dózsa Jolán. — Tessék helyet foglalni. II. Midőn Jolán kisasszony az ügyvéd lakásán megjelent, már várta az inas. A részére kijelölt szobában az asztal meg volt terítve s egy tányérkán három sz£p piros alma is mosolygott. közel kanyarog, le Tokaj fele. Olyan meredek, sima füve! borított a varfal, hogy a versenytfutó gyermekek igazán négykézláb is alig voltak képesek felkapaszkodni. Az északi oldalon meg nem is lehet felmenni a 20—25 méter magas oldalon. Bent virágos akácfasor. Itt főzték a finom gulyást, nagy üstökben a gyermekeknek. Képzelhető, minő hejehuja töltötte be a vár udvarát. Ide kellett volna elhozni az „egyké"-s anyákat! S mikor aztán letelepedtek és ettek és ittak nagy örömmel. . . bizony, lángot kapott volna tőlök még a vizestapló-sziv is! . . A négy ügyes főzőasszonynak. megfelelő segédlet mellett is, volt elég dolga. Még a szabolcsi iskolások is ott voltak mind együtt. A nagyja pedig, a szabolcsi lelkész édes anyjának volt, szokott páratlan szívességgel fogadott vendége. Áldja meg érte a jó Isten! A vonatvezetők is, Olchváry főnök ur is, végig élveztek e szép nap örömét és tanúságait. Olchváry ur kinyilvánította, hogy ő, mint katona is, tanult ugyan a várakról, da fogalma se volt erről a földvárról s igazi jiyeresegnek tartotta, hogy megismerhette. Hát bizony, vanuak nekünk szép emiékeink, tanulságos történelmi emlékeink, megragadó, lelket felemelő vidékeink s lékünk mégis üres marad soktól, mert nem ismerjük azokat. Aztán ... ez a szép nap is haladt. Hit óra után megindult a menet. Semmi fáradság, semmi kedvetlenség. Sőt mintha kezdetén volnának! Bilsáról messze kiszáguldoztak az iskolás pajtások a vig nótázásra. Balsán meg elfogta Veres Ferenc az egész csapatot, vendégszerető udvarán asztalt teritett, hegyi bor, homok bor, amennyi kellett, egész családja vőstől, menyestől, ugy osztották az áldást, hogy szinte gyönyörűség volt nézni is. Áldja meg az isten jó szivöket! Aztán bepakolóztunk, . . . a^tán hazajöttünk, épanugy, hogy elmentünk . . . azaz, hogy gazdagabban, sok évre szóló emlékeket gyűjtve, hozva a gyermeksereg főként s egy szent érzést, a munkás hazaszeretet ápolva, erősítve. Aztán az összetartozandóság érzését, hasznát, szemmelláthatóan látva, hogy ha egy község különböző felekezetű tanítói együttéreznek s igy vezetik tanítványaikat s az együttélő emberek már gyermekkorukban igy összeszoknak, minő áldás ez arra községre és a hazára! Végeztűl legyen itt is a hála, szives őszinte hála a kisvasutak üzletvezetőségének, a majdnem ingyen vonatért, szívességért! A szabolcsi Tok Károly tanitó urnák tanítványaival és a szívességet meg se köszönhető, nagy áldozatkészszégü szabolcsi papcsaládnak a halóporában is áldott emlékű lelkész csupa sziv özvegyének! Andrássy Kálmán. i ^^^mmmmmmmmmmmmmimmmmmmmmmmm—m—m—mm ^Sai Az inas előzékenyen talalá fel az étekfogóból a vendéglői ebédet s magára hagyta a kisasszonyt. Jolán kisasszony szétnézett uj otthonában s az ebédhez látott. Jóízűen evett s közben elgondolkozott: — Az ügyvéd inast tart s vendéglőből étkezik. Tehát nőtlen ember. S egy magányos leány egy nőtlen embertől elfogadhat-e ilyen ajándékot ? S ha nem: mit tegyen, hova menjen? Egy fillérje sincs. Nemde sértőbb lett volna, ha pénzt kínál, mielőtt az irodában hasznát vehette volna? Nem valódi alamizsna lett volna a.z? Visszaidézte az ügyvéd szavait: „No édes kisasszony, nem kell annyira kétségbe esni. Isten nem hagyja el a benne bizókat. Addig is, mig magáról megfelelően gondoskodhatik, lakásomon egy külön szoba és ellátás rendelkezésére áll. Majd megfizeti, ha pénze lesz. Munkát pedig adok." Nahát ez világos beszéd. Pénzért adja. Ebben nincs semmi visszautasítható. Ez az ügyvéd nagyon derék ember. III. Az ügyvéd a reális emberek közé tartozott. Reggel ötkor kelt, megfürdött s hét órakor már a budai hegyek csúcsáról gyönyörködött a kilátásban, szivta a friss levegőt. Árca piros, egészséges volt, kedélye vig. Egy reggel, amint megszokott gyalog sétajára indult, az ajtóból visszafordult. Szitált az eső, esernyőt keresett. Eszébe jutott, hogy az Legszebb ékszerek, pontos órák , Gnnrlnp Rp7QfÍ ^szemznél Nyíregyháza e züstncm üek legolcsóbban: wUllUUl IlULüU.Városház-u.3.sz.Telefon252.
