Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-05 / 18. szám
1 6-ik szám. N Y I R V I D É K 1912. április 21. 2 Nemzeti vivmány lenne ez akkor is, ha hatásában nem is terjedne tul a gör. kath. magyarság emancipációjának legszükségesebb mértékén, de igazán nagy és hatásaiban megmérhetetlen nemzeti vivmány csak úgy válhatik belőle, ha az uj egyházmegyének minden eszköz megadatik arra, hogy a gör. kath. egyházmegyék közt a vezető szerepet elérhesse. Ez pedig a püspökök, különösen az első püspök szerencsés megválasztásán kivül a székhely kérdésének helyes megoldásától és az uj egyházmegye megfelelő pénzügyi dotációjától függ. Nincs benne semmi kétség, hogy Debrecen lenne a legalkalmasabb székhely, még pedig úgy, hogy az ottani egyetemhez a már kilátásba vett református hittani fakultáson kivül egy gör. kath. fakultás is csatoltassék és e mellé oly központi szeminárium állittassék, melybe a többi gör. kath. egyházmegyékből küldendő papnövendékek is felvételt nyernének. Ez a megoldás elite papságot biztositana az uj egyházmegyének és elite kántortanítók kerülnének ki az ezek számára ugyancsak Debrecenben felállítandó képző intézetből is. Kulturális szempontból másodsorban, sőt központi fekvésénél fogva elsősorban Nyíregyháza volna a másik alkalmas székhely s minden dicséretet és elismerést érdemel a városi törvényhatóság, hogy minden felekezeti szűkkeblűség félretételével tisztán városi érdekálláspont és a hazafiság szavára hallgatva, a székhely odaítélése esetére igazán nagylelkű pénzügyi ajánlatot tett a kormánynak. Ma úgy áll a helyzet, hogy a kormány egyelőre Hajdudorog mellett foglalt állást, mert e mezőváros Nyíregyházát néhány nappal megelőzve, körülbelül egyenértékű pénzügyi ajánlatot tett. Nem hiszem, hogy nálam valakinek erősebben megdobbanna a szive, ha a hajdudorogi ősök érdemeiről van szó. Ezeket honorálni is kell részint a püspökség el nevezésével, részint pedig az által, hogy a püspöknek nyári székháza legyen Hajdudorogon s módja legyen évenkint legalább néhány hónapot az ő lelkes hajdúi közt tölteni. Pusztán érzelmi okokból azonban s ezt nekik is be kell látniok, Hajdudorog falusias berendezései miatt ezen a mértéken tulmenni nem lehet, ha az uj egyházmegye jövőjét és az ehez fűződő magasabb célokat kozkáztatni nem akarják. A legideálisabb megoldást, vagyis a debreceni elhelyezést — sajnos — máris meghiúsította a felekezeti szűkkeblűség és ez felütötte tejét utólagosan Nyíregyházán is Hallomás szerint bizonyos szűkkeblűség mutatkozik továbbá az uj egyházmegyével szemben a dotáció kérdésében is. Senki sem gondol arra, hogy a különféle dotációk kérdésében az uj egyházmegyére a róm. kath. egyházmegyék mértékét alkalmazzák, de csak szerénynek mondható kívánság az, hogy a jobb javadalmazásu gör. kath. egyházmegyék szolgáltassák a mértéket. És úgy halljuk, hogy még ezt a szerény mértéket sem akarják megadni, hanem a legszegényebb lugosi egyházmegye dotációját vették alapul, mely pedig bizonyára nem éri el egy középrangu vicinális vasút dotációját sem. ría igy áll a dolog, akkor tegyünk le minden reményről, hogy az uj egyházmegye magasabb nemzeti céloknak is szolgálatokat tehessen. Kötelességemnek tartottam a székhely és a dotáció kérdésében ezt itt a nyilvánosság előtt is elmondani, hogy az elmondottakat még az utolsó pillanatban is mérlegelhessék azok, kiket a felelősség illet. Honfaglaiáskorl temető Micske pusztán. (II.) Ujfehértó nagyközség kötelékéhez tartozó Micske pusztán az u. n. Tálas dűlőben, egy mintegy tizholdnyi a környezetből csak pár méternyire kiemelkedő, elmosódott szélű természetes homokdombon, mely a községtől délkeletre körülbelől négy kilométernyi távolságra esik, id. Nánássy István egyik nagyobb birtokán, fia Nánássy Sándor mint jó gazda f. év március végén dohány alá 25 cm. mélységre szántatott. Az eke két igen elrozsdásodott vaskardot és három papirvékonvságu, 20, illetve 25 mm. átmérőjű kerek szinezüst lemezkét vetett fel, melyek átlyukasztva lévén, csakis ruhára varrott diszitésül szolgálhattak; ezen kivül egy borsó mekkoraságu füles bronz pitykét, valamint csekély cseréptöredéket és egy igen ép emberkoponyát, hibátlan de annyira, lekopott zápfogakkal, melyek 60—70 évkorra vallanak. Ezen leletet Nánássy Sándor öcsém március 29-én hozzám beküldötte, de a leletnek nagy jelentőséget nem tulajdonítva, könnyebb elcsomagolás végett a kardokat derékban összehajlitotta. Az egyik kard csaknem egyenes, egy élü, keresztvasa rövid, markolata előre hajló, tehát kétségtelenül a honfoglalás idejéből származik. A másik kard két élü, keresztvas nélkül, a penge közepén végigfutó kiemelkedéssel és közvetlen hozzátapadt, de apró darabokban leváltott vas hüvellyel. Ha nem honfoglaláskori soros temetőben, a többi sírokkal nem egy sorban és nem ugyan olyan mélységből került volna, meg lehetne ésküdni arra, hogy a Ki-, előtti évezred második feléből származó u. n. La Téne izlésü vagy némelyek szerint Kelta kard, a mit azonban csak akkor leszek köteles elhinni, ha ezt előttem egy Kelta vitéz kelta nyelven fogja bizonyitani, amely nyelven ma már tudtommal senki sem diskurál. Ezen kard szerény nézetem szerint honfoglaláskori leleteink között unikumnak tekintendő, dacára annak, hogy egyik nagytudományu és nagyhírű tudósunk unikumokban nem hisz. Már pedig minden unikum addig, mig a második példányt meg nem találják. A kedvezőlen hideg és szeles időjárás miatt csak április 18-án rándulhattam ki a lelőhelyre, ahol Nánássy Sándor a további kutatásban az nap, de még másnap is támogatni szíves volt. Meg lett. állapítva az, hogy az eke által feldúlt két sirban, amelyeknek egyikében az ép koponya és a honfoglaláskori kard, a másikban az előbbinél ezer évvel előbbi korszakból származónak látszó második kard találtatott, a csontvázak fejjel nyugatnak, lábbal keletnek voltak kinyújtóztatott helyzetben eltemetve. A kutató árkokat északdéli irányban huzattuk. Nánássy Sándorral minden egyes sirról közjegyző ál tal hi teles iten d ő jegyzőkönyvet impressziók. A Stoekholms Dagblad számára irta Hermann Bang.*) Az egész Stockholmot a Malar-tó uralja; ez az ő szépségének megteremtője. Ha este a part mentén fölgyulladnak a lámpák, ugy tűnik föl az az ezer csillogó láng, mint ragyogó ékkövek a Málar homloka körülötti diadémban. Egy arany szalag ragyog a büszke Strőm**) körül . . . Minden este megbámulom a parlament háta mögött, mint hal meg a nap bibor arany máglyán. És lassanként mindég messzebb és meszszebb ezer meg ezer lámpa gyullad föl; az éjszaka ébredezik. A vár hatalmas falában azonban csak két ablak világit, két leselkedő szemhez hasonlitanak. Ekkor ugy gondolom, hogy csak egy hely van meg a világon, ami erre emlékeztetne és ez: Budapest. Ott, ahol a hatalmas kék Duna hömpölyög, Buda és Pest között, partjain házsorokkal, a várral, mely gigászként emelkedik fölé — (*A nemrég oly váratlanul elhunyt jeles dán iró utolsó újságcikke, melyet szerencsétlen amerikai utja előtt irt. Hermann Bang sokat utazott és nem egyszer megfordult Magyarországon is. Hazánk iránt való rokonszenvének ad kifejezést egy magyar vonatkozású regényében is. Ez a kiváló regénye a „Hazátlanok" cimü, mely néhány hónapja német fordításban is megjelent, igazán megérdemelné, hogy a magyar közönség magyarul is élvezhetné. (**Tulajdonképen Norstrőm a Miller egyik kifolyása a tenger felé. ott, messze Magyarországon, látjuk esténként ugyanazt a képet, mit itt. És elgondolkozva ugy találom, hogy a két város meglehetősen hasonló. Az Andrássy-uthoz hasonlót — nem ismerek még egy ilyen sugár utat Európában, — csak Stockhomban lehet találni. És ez természetes is. Az igazi főváros eleven képmása nemzetének. A magyaroknak és a svédeknek vannak hasonlósági pontjaik. A temperamentumot tekintve a bravúrokban nyilatkozik ez a hasonlóság, az izlést tekintve a vonzódásban a nagy vonalak felé. Hasonlóságot találunk a két város szobrai között is. Ezek a magyar szobrok ép oly karcsúak, mint a svedek. A bronz-magyarok ép ugy tartják kardjukat, mint a svédek. Azonban mig a magyar vitézek karcsú paripákat lovagolnak, addig a svédek nehézkes méneket. Iíen, Stockholm rokona Budapestnek. Stockholm majdnem Pest, de cigány zene nélkül. Az ő utcáin nem játszanak a puszták szilaj muzsikusai; a cigány zene varázsa csak Pesten található. Stockholmban azonban sok a magányos szöglet. Különös, rég elfelejtett helyek — egy temető maradványa csöndes padokkal ; ősrégi házsor, hol a fáradt falak mögött más idők sirtak és nevettek, gyászoltak, örültek és meghaltak. Én ugy szeretem ezen magános helyeket! És a „Djurgarden" (állatkert)! a tölgyek mint erős férfiak állanak a nőies nyírfák között. Fenyvek tőrnek a magasba, majd nyírfák, azután Legszebb ©faszerek, pontos órafa, ezüstnemüeh ismét fenyvek. Miért is nem nézhetek meg egy fenyőt anélkül, hogy egy eletviselt emberi arc ne jutna eszembe? Egy arc, melyen fájdalom szántott át ? A fenyő a fájdalom fája, itt azonban a nyírfák koszorúzzák . . . És milyen komoly ez a Málar. A „Sund"*) mosolyog. Malarnek szigorúbb gondolatjai vannak, szigorúbbak és súlyosabbak. Mintha többet tudna és tépelődik rajtok . . . Nemrég egy este köd nehezedett a vizre és városra. Oly sütü volt a köd az ablakom előtt, hogy a vár csak árnyképnek látszott. Csak árnyék volt, csak egy szellemjelenés. Mégis kimentem sétálni és valami felejthetetlent éltem át. A piacon lélhomály volt és a köd félig eloltotta a lámpákat. Nem volt nappal, de éjszaka sem és Strőmőn szinte félelmükben fülytyentettek a gőzhajók. Hirtelen azonban kibontakozott előttem, legyőzve a félhomályt: XII. Károly, mialatt mögötte a ködben főisorakoztak a nyírfák, mintha óriás kardok lettek volna. Ez a karcsú, uralkodó bronzférfiu, aki legyőzve a ködöt és éjt, egyedül lép elő a kőiből és a sötétségből ez a bronzférfiu győzelmes és örök képmása a lángésznek . . . Egy nemzetnek a lángesze és becsülete, mely a félhomályból is előtör. Ennél az emléknél tegye le a fiatal és újra ébredt Svédország az ő koszorúját. Dánból: Ungersven. ("„Öresund" Svéd és Dánország között. ékszerésznél za Városház-u. 3. sz. Telefon 252.
