Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1912-04-07 / 14. szám
2 14-ik szám. N Y I R V I D É K 191 ± április 7. fog tündökleni a kereszténységnek az a tanítása: hogy nagy társadalmakat csak önzetlen munkával lehet a hitvány rögök országából magasabb és nemesebb erkölcsi értékek birodalmába fölemelni. k Zenekedvelők hangversenye. Nyíregyháza társadalmi életének gondos vizsgálója az utolsó évtizedben óriási haladást fog tapasztalni. Rohamos fejlődését a cultura iránti érzéknek, — a szabad tudományok és műveszetek iránt való érdeklődésnek. Egy évtized előtt a polgári lakásokban alig latiunk egy-egy eredeti festményt. — egy évtized előtt csak erős reclamnk gyüjthették a közönséget a hangverseny termekbe, — egy évtized előtt kis színházunk is alig-alig telt meg. És ha kutatjuk az őrvendeles változás okát, lehetetlen egy hatalmasan világitó oszlopot nem látnunk a Bessenyei-körben, mely közönséget teremtett, sokszor társadalmi kényszer utján is. Azonban a megteremtett közönség lassanként a kényszer alol szabadulva vágyaitól és igényétől ösztönözve lett állandó. Ma már nélkülözhetetlenekké vállak a classicus zene nyújtotta élvek. Meg lehet állapítani azt is, hogy a culturigények kielégítésében a legnépszerűbb intézmények közé tartoznak a Szabad Lyceum és a Zenekedvelők. Állandó és mindig igen nagy közönség látogatása fejezi ki elismerését irántuk. A Zenekedvelők az elmúlt vasárnap adla ez idényben Ill-ik hangversenyét. Ezúttal is a leghelyesebb nyomon jár, a mikor a classicus zenének legkönnyebb, legmelodikusabb, legjob1 ban megérthető irodalmát cultiválja. A nehezebbekre még ráérnek. Csakis igy válhatik törekvésük népszerűvé, — és csakis igy nevelheti közönségét a fokozatos haladása uiján a megértésnek. Mozart és Donizetti képezték a műsort. Előbbinek egy kedves symfoniája négy tétellel, melynek különösen első tétele gyönyörűen sikerült és ugyancsak Mozart Varázs fuvo • Iája nyújtott élvezetet. A befejezésül adott Domizetti, (az ezred leánya) a régi olasz iskola egyik typikus alkotása, keltett megfelelő hatást. Megállapíthatjuk, hogy a zenekar összjátéka alig hagy kívánni valót; kellő fegyelem, átérzés, megfelelő szinezes, temperamentum jellemzi a zenekart. De kitűnő kezekben is van az Kovách Árpád dirigens pálcája alatt. A siker az ő babérjait szaporítja, melyhez őszintén gratulálunk. Közben Pessi Margit producálta zongorán művészetét. Negy Chopin praelude-öt és egy Wienyawszky grandé valse-t játszott rendkívül elegánsan, briliáns technikával, művészi átérzéssel. A tapsok egész özöne szólította ismételten a közönség elé. mely igazi gyönyörűséggel hallgatta tepertőire-ját. Kell-e megemlítenünk, hogy a nagyterem ezúttal is zsúfolásig telt meg? és hogy ez a közönség szívesen fogadja a folytatását? Ez a fiatal egyesület még nagy dolgokat fog végezni nálunk ! Faitámadás. Tavasz kezdete, természet megújhodása, téli álomba merült élet újraéledése, te vagy magad, Húsvét, légy üdvözölve! Te vagy symboluma az Eszme halhatatlanságának, a zsarnokság véges voltának ! — Általad dicsőitjük a tiszta felvilágosodást, melynek egyszerű, de nemes fegyvere régi bálványokat rombol le, osztályuralmat szüntet meg, farizeusokat vesz üldözőbe, uj eszméket teremt, és hirdeti az emberek egyenlőségét, és vele az emberek szeretetét. Március idusán szabadul Róma a caesari zsarnokságtól, — tavasz kezdetén veti végét a rabszolgaságnak Mózes, — s egy télvégi viharos borongós nap után lámád fel halottaiból az Ige, az Eszme, — hogy forradalmi igazságával meghódítsa az egész világot. Ne nézzük ma az ünnepi évfordulót megelőző eseményeket, ne lássuk ma a nagy tragoediat, mely martyr halállal fejeződött be. Az eszmék diadalutját mindig hősök, martyrok vércseppjei szentelik meg. Az a nagy per ép ugy magán viselte a politikai színezetet, ép ugy volt természetes folyománya a féltett osztályuralomnak, mint a hogy kétségtelen az egész peres eljárás klerikális háttere. Sokratesnek is meg kellett halnia, mert a közfelfogástól eltérően értelmezte az istenség fogalmát; meg kellett halnia, mert nem akarta elhinni, hogy az istenek emberi gyarlóságokkal birnak. Meg kellett tehát halnia Jézusnak is, mert ostorozta, hogy a templomi bucsujárásokból és az isteni tiszteletekből — vásárok űzessenek, — hogy a papság csak azért hirdesse az Isten felséges voltát, — hogy abból vagyonokat harácsoljon össze. Meg kellett halnia, mert hirdette, hogy a nincsetlen proletártömegnek is joga van, és van igénye a boldoguláshoz. Meg kellett halnia, mert Marxnál ékesebben magyarázta a nagytőkék és latifundiumok nyomán keletkező rabszolgaságot, — nyomort. És meg kellett halnia, mert uj eszmét, csodás, merész, nagy és veszedelmes eszmét hirdetett: szeresd az embert, szeresd az ellenségedet! Hogyan? Hát szeretheti a szegény a duskálkodó gazdagot? És a gazdag tartozik-e meglátni a nyomort? A nagytőkés az érte dolgozó ezreket? A nagybirtokos a 120 korona évi fizetésű, rossz és egészségtelen lakásu, nagy családu béresek százait? Nem az egyesek humanitásáról, hanem az intézményről van szó. A béres nősül — és fizetésének a fele a paphoz vándorol. Fia születik, a — tanyáról ki-be kell fuvaroznia — és fizetni. Meghal a gyermeke — óh, hogy ne halna meg — az évi fizetéséből nem telik ki! Es hogyan szeretnék az emberek egymást ! — Hiszen különféleképen imádják istenüket! Különböző módon és uton értelmezik honfiúi kötelmeiket! — Felekezetek, pártok, kasztok keletkeztek, és a Jézus követését a szeretetben lehetetlenné teszi! Es mi mégis, minden húsvétkor, — a tavasii zsendülés minden évfordulója idején — újból tele vagyunk reménységekkel. Újra és újra el fog mi tikét a vágyódás az után a jobb után, melynek a keresztre feszitett nagy szellem tanításai folytán el kell következnie! Mert hisz 0 még most is félre van értve, — mert hisz a farizeusok ma is kufárköti és nálunk tartja. Majd ha egyszer meghal, ez az arany ott lesz elszalló lelke kezében is. Csak a pokol kapujában veszik el tőle. addig túladni rajta nem tud. Ez a pénz a mí szerződésünk, amely addig tart, ameddig ebből tart, és amelyet csak maga a pokol oldhat föl. A fiatal ember egy kicsit megborzongott, de azután hirtelen elhatározással elkapta az erszényt és futott — egyenesen egy vendéglőbe. II. Zsibrik hamarosan rájött, hogy az ördög csakugyan gavallérosan fizet. A kis fekete bugyelláris kimeríthetetlennek bizonyult. Költhetett akármennyit, az öt arany ott volt benne mindig, vadonatúj, friss verésü, fényes aranyak. A szegény fiúból lermeszetesen most már gazdag fiu lett, eleinte egyebet se csinált, csak evett és billiárdozott, de később megismerkedett az uri kedvtelések egész pazar sorozatával. Palotában lakott, lakájokat, fogatot tartott, fürdött a pezsgőben, játszott a lóversenyeken: a kis erszény tartalma azonban teljes épségben maradt mindig. Jó darab ideig pompásan érezte magát, hiszen mindene volt, a mit csak kívánhatott, s ráadásul annyi jóbarátja, hogy udvart tarthatott magának, mint valami fejedelem, Olyan tékozlást müveit, hogy egyszer már a rendőrség figyelmét is fülkeltette vele; de az aranyai valódiak voltak, az élete pedig makulátlan, semmit sem süthettek ki ellene. Hanem egyszer... egyszer rája jött a csömör. Kezdette unni a jólétet, unni a fényt, a mulatságot és különösen a barátait. Eszébe jutott, hogy mikor szegény legény volt, egy barátja se volt. A gyomra is megsínylette a sok dáridót, aludni meg egyáltalában nem tudott. Az éjszakái rettenetes hosszukká lettek és ezek a hosszú éjszakák tele voltak rémekkel. Sötét gondolatok egész ádáz raja tört rá és egész testét ellepte az izzadtság. Örökké a kínszenvedésekre gondolt, amelyek szegény eladott lelkére várnak és a hajnal ugy találta sápadtan, verejtékes homlokkal, mélyen beesett szemmel. Égette az ördög pénze; menekedni szerelett volna. Sóvárogta vissza a nyomort, az éhséget. De hasztalan próbált mindent, a bugyelláris nem ürült, akárhányszor szedte ki belőle az aranyakat. Végre egy utolsó próbára szánta el magát. Elment a templomba. Félve osont be és meghúzódott egész hátul, a koldusok között. Imádkozni is szeretett, volna, de nem merészelt; hanem mikor a sekrestyés jött a perselylyel, kimarkolta a tárca egész tartalmát és a perselybe dobta. De az aranyak, mintha a perselynek feneke se lett volna, kihullottak, a földre estek mind az utolsóig. Csodálal ősképen ezt senki más nem vette észre, de Zsibrik látta és szeme kimeredt a rémülettől. Egész testében reszketve surrant ki az Ur házából és mohón húzta ki az erszenyét. Benne volt az arany hiánytalanul. — Nincs mentség ! — dadogta fakó ajkakkal és másodszor is elismételte magában ! — Nincs mentség! Nyár volt, mégis rázta a hideg. Szinte félőrülten bódorgott egész nap az utcán és mire beállt a sötétség, gyökeret vert lelkében a végső elhatározás : — Ez az élet igy nem élet tovább. Inkább teljék be a végzetem. Meghalok. III. Ment a Margilhidra, hogy a Dunába vesse magát. Megrokkant testtel járt föl és s alá a kőkoronás oszlopok között, mialatt lelkében fiatal élete még egyszer tusára kelt gyilkos kétségbesésével. De már a korláthoz lepett, mikor észrevette, hogy közvetlen mellette egy nőalak hajlik át azon, nyilván azzal a szándékkal. hogy átvesse magát rajta. Épen csak annyi ideje volt, hogy megragadhassa a karját. Az öngyilkosjelölt hátrafordult. Fiatal, szép leány volt, sápadt arcából szinte kivilágított gyönyörű két fekete szeme. — Mit akart, boldogtalan ? — kérdezte tőle Zsibrik az izgatottságtól reszkető hangon. — Meg akart halni ? A leány egy darabig nem tudott szóhoz jutni, de azután tompa, de elszánt hangon felelte : — Igen. Zsibrik nagy megindultsággal nézte a boldogtalan szép gyermeket. — Ilyen fiatalon, ilyen szépen; miért ? — Mert az életem nem élet. Csupa nyomorúság. Fiatal vagyok, és ön mondja, szép is vagyok; de mi gyönyörűségem van mindebben ? Legszebb ékszerek, pontos órák , Cnnrlnn Dp7Qn ék szerésznél Nyíregy háza ezüst neműek legolcsóbban: UÚIIUUI fiG£üU városház-u. 3~sz. Telefon 252.
