Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-31 / 13. szám
1°2 3-ik szám. N Y I R V I D É K 1912. március 24. az általa nem ismert anyjába. A régi görög tragoedia ismétlődik meg. A címszerepben Feld Irén tartalmas művészetét tárta elénk, tragodiája megrázó, — és a hatását külső eszközök nélkül, érzésének igazságával, bensőseges voltával éri el. Mellette főleg Vitéz Róbert tűnt ki Scarron szerepében. A másik darab a Csehov: Sirálya volt. Szörnyen ködös, homályos mű; két felvonás sem elég ahoz, hogy a szereplők egymáshoz vslo viszonyát ki ismerjük. Azonban az alakok typusok egyszersmind, és a mü ilyen csupa typusokból álló mozaik. Alkalmas azonban arra, hogy a művészek alakitó képességeikeit csillogtassák. A színészek hatottak — a színdarab untatott. A második estét dr. Leffler Béla konferánsza vezette be. A fiatal tudós most kezd közéletünk szfrepvivői között előkelő helyet foglalni el. Kedves előadói modor, határtalan tárgyszeretet és mély tudás a jellemzője. Strindberget és irányát ismertette színesen, karakterizálóan, élénken és érdekesen. Csak ezután jölt a Pajtások előadása, amely az antifeminista Strindberg nézetét tolmácsolja abban a tekintetben — hogy a férj és feleség gazdasági versenye a családi élet nyugalmával nem fér össze, — az utóbbit zúzza szét. A művészek — föle? Feld Irén és Vitéz Róbert — tudásuk legjavát nyújtották és rászolgáltak a szűnni alig akaró tapsokra. Mindkét este zsúfolt ház nézte végig az előadásokat, melyek maradandó emléket hagytak maguk után. Giulia Hudak. A milánói Teatro Dal Verme színpadján aratja fényes sikereit a nyíregyházai születésű Hudák Juüa, akinek művészetét épen, hogy megcsodálhattuk, ép, hogy egy pillanatra elvakított virtuozitása s aztán kiröppent körünkből, hogy páratlan színpadi tánc tehetségével egy világrész bámulatát és ünneplését vivja ki, hogy világraszóló nevet szerezzen a magyar művészetnek. Az olasz lapok kivétel nélkül a legnagyobb elragadtatás hangján emlékeznek meg a .natale Ungheria Giulia Hudákrol", kinek virtuozitása „insuperabile" kinek tánca „graziosissimi", aki a legméltóbb a „bravissima príma ballerina" nevére. Ha politikailag kötött nemzet vagyunk, ha alkotmányos életünk berendezését a külfölddel megértetni nem tudjuk is: az irodalom és különösen aűvészet terén függetlenségünk, hivatottságunk és tudásunk előtt a világ minden kultur népe elismerőleg meghajol s ha e tekintetben vezetők — a mult hibái miatt teljesen ki nem fejlődhetett műveltségünkkel, nem is lehetünk, de az elsők sorába jutás iránti küzdelmünk intenzitása a legszebb reményekre jogosít. E küzdelem az ismeretlenség és a népek közönye ellen napjainkban mind szélesebb rétegekre hat és a gyakori diadalok felkeltették már a közfigyelmet szereplésünkre és kulturéletünk ismerete érdeklődést támaszt politikánk, nemzetjogi állásunk iránt is. Irodalmi alkotásaink mind sűrűbben jelennek meg idegen nyelven ; magyar színdarabok uralják a külföld színházait, magyar művészek játékában gyönyörködnek antipódusaink A magyarság ügyének lelkes harcosa városunk szülöttje is s hivatottságát e küzdelemben legfényesebben dokumentálja azon körülmény, hogy akkor is tud diadalokat és babérokat aratni, mikor az ünneplő nemzet visszafojtott lékkzettel lesi egy nagy háború minden mozzanáf, hogy határtalan lelkesedést tud felidézni a művészet iránt zajos, háborús időkben, mikor a múzsák pihennek. (V. G.) TANÜGY. lanitói dalkör létesítése. Ebben az irányban megindított mozgalom élén a tanitóság fiatal gárdájának egyik lelkes tagja, Király Imre áll. E dalárda a tanítóságnak nemcsak erkölcsi értékét emelné, hanem fokozná az összetartozandóság érzetét s pó olná azt a hiányt, melyet érez e tekintetben a tanitóság s vele együtt a társadalom is. Tanítók fürdője átalakulás előtt. Nincs az országnak egyetlen helysége, ahol ne lenne ismeretes a tanítók társadalmi fürdője, üdülő és gyermek nyaraló telep szervezése érdekében, a természeti kincsekben oly gazdag bérces, vadregényes Székelyföld anyavarosából: Székelyudvarhelyről megindított nagyszabású részvénytársasági mozgalom. Miután ezen országos actió célja egy mélyen járó szociális eszme helyes alapon való életre hívása, a köz javára való megteremtése, melynek áldásos kihatását majdan ezeren és ezeren fogják élvezni: ezen üdvös alapítást az ország tanítósága, papi, jegyzői, tisztviselői kara. úgyszintén a községek és városok, mint testületek, szövetkezetek, társadalmi alakulatok, s a nagy társadalom kebeleből még igen sokan mások is hathatósan támogatják az alapítási tervezeten mpg tett és gyűjtött részvényjegyzések tömeges beküldésével. Igen, mert a tanitóság ez irányú mozgalmával nemcsak a felnőttek számara fog egy, az évnek minden szakában használat alatt álló gyógyfürdőt létesíteni, a székelyudvarhelyi Szejke fürdőn, üdülő és nyaraló-telepet a nagybaczoni Uzonka fürdőn; de a tanuló ifjaság számára egy nagyobb szabású gyermek nyaralótelep — kolonia — felállítását is célba vette á 25 koronás részvények kibocsátásával. A közegészségügy szolgálatába állítandó hasznos intézmény lesz a tanítók társadalmi fürdője, melynek mielőbbi megalakítása valóban közérdek, s igy a szervezőkkel együtt arra kérjük olvasóinkat; támogassák azt, az esetleg még kinn levő alapítási tervezeteknek részvényjegyzéseikkel, ellátott mielőbbi beküldésével, hogy az alakuló ülés összehívható legyen. Tájékozódásul, az alapítási tervezetek még üresen visszaküldendők Gyerkes Mihály igazgató-tanitó címére Székely udvarhely. A gyermek ifjúság és saját magunk testi erejének fejlesz tése, egészségünk épitése fontos magán, de azzal együtt a közérdek is lévén, siessünk mindnyájan ezen nagy jelentőségű országos alapitas támogatására. Tekintetes Szerkesztőség ! Engedje meg, hogy mint Nyírbátor községnek ez időszerinti vezető jegyzője ,az audiatur altéra pars elvénél fogva b. lapjának legutolsó szamában közzétett .Nyírbátor lelkiis merete" c. cikkre észrevételemet megtegyem: Mindenekelőtt helyesebb lett volna a közleménynek Nyírbátor lelkiismeretlensége címet adni, mert szerintem nem lelkiismeretesség, de nagyfokú lelkiismeretlenség kell ahoz, hogy akár jó, — akár rosszhiszemüleg egy ilyen tendentiosus valótlanságoktól telitett közlemény közzétetesst'k s ez által a tanügyi érdekeket mindenkor nagyon is szivén viselő hatóság pellengére állittassék. Valótlan azon állitás, hogy az az elöljáróság több rendbeli kérés és figyelmeztetés dacára sem szállította az állami iskola részére szükséges tüzelőanyagot, — legalább hozzám az iskola vezetősége sem szóval sem írásban nem fordult, egyik községi szolga 17-én jelentette hogy az iskolában fogytán a fa, erre 18. a szükséges mennyiséget kiutaltam, s 19-én mikor az iskolába a tanítás be lett szüntetve, a fa már délre be volt szállítva s felvágás alatt állott. Ha az iskola vezetősége idejében fordult volna hozzám, ez az eset elő sem állott volna. Mindenesetre a mostanihoz hasonló eljárás a tanügyi érdekeknek nem előnyére, de kárára szolgál s az ilyet minden a tanügyért igazán lelkesedő embernek kerülni kell. Ennyit kívántam az igazság érdekében megjegyezni; egyébként béke velünk ! Nyírbátor, 1912. március 28-án. Gaál Sándor, vezető jegző. ÚJDONSÁGOK. Telefon 139. szám Lapunk zárta pénteken este. Mai számunk 16 oldal. — Kinevezés, őfelsége a király Szikszarj György kir. ügyészt, a nyíregyházi kir. ügyészség vezetőjét, a szolnoki kir. törvényszék elnökévé nevezte ki. A kinevezes, bár ezzel varosunk társadalma egyik köztiszteletben és szeretetben álló tagját veszíti el. városszerte nagy örömet keltett. A kinevezéshez mi is őszinte szivvel füzzük üdvözlésünket. — A Bessenyei-Kör évi közgyűlése. Szerdán, f. hó 27-én délután 5 órakor tartotta a Bessenyei-Kör évi közgyűlését. A tagok szép számban jelentek meg a gyűlésen, melyen Geduly püspök elnökölt és szép megnyitó beszédben üdvözölte e minőségében először a megjelenteket, aztán felkérte dr. Popini főtitkárt az évi jelentés megtételére. A főtitkár jelentéséből kitűnik, hogy a kör határozott léptekkel közeledik mindjobban célja felé. A művészi estéken kívül ugyanis szabad liceumi intézménye ez évben még nagyobb sikereket ért el s fokozottabb figyelmet fordit arra, hogy azok igényét is kielégítse, akik eddig nem igen látogatták a líceumot. Kozák István lemondása folytán pénztárossá Felter Sándort választotta meg a közgyűlés, segédtitkárjegyzőnek pedig dr. Leífler Béla főgimnáziumi tanárt. — Pártsryülés. A szabolcsvármegyei 48-as és függetlenségi párt tegnap, szombaton tartott közgyűlésében foglalkozott gróf Vay Gábornak, a párt nagynevű volt elnökének e tisztségéről való lemondásával. Hrabovszky Guidó alelnök gyönyörű szavakban emlékezett meg arról az eredményes működésről, amelyet gróf Vdy Gábor elnöki tisztének tartama alatt a párt érdekében kifejteit. Az ő történelmi neve, lángoló hazaszeretete, a függetlenség iránt érzett törhetetlen vágya s megalkuvást nem ismerő egyénisége szinte praedesztináltak őt arra, hogy a pártnak vezére legyen. Annál nagyobb fájdalom tölti el tehát a párt minden egyes tagját, hogy elhatározása megmásíthatatlan s hogy a lemondás elfogadásával végre is számolni kell. Indítványára kimondta tehát a párt, hogy gróf Vay Gábornak az elnöki tisztségről való lemondását a legőszintébb fajdalommal veszi tudomásul, eddig kifejtett tevékenységéért neki köszönetet szavaz s fölkéri, hogy a párt törekvéseit a jövőben is támogassa Elhatározta továbbá a közgyűlés, hogy az elnöki tisztet egyelőre betöltetlenül hagyja s az elnöki teendők intézésével a párt régi kipróbált tagját, tevékeny ügyvezető alelnökét, Hrabovszky Guidót bízza meg. Végül a legmélyebb megilletődéssel s fájdalommal vett tudomást a közgyűlés arról, hogy id. Mikecz Miklós, a függetlenségi pártnak e régi oszlopos tagja, pénteken este meghalt. Elhatározta, hogy a párt részvétéről a családot jegyzőkönyvi utón értesiti, ravatalára koszorút helyez, a temetésén dr. Jósa András, dr. Meskó László, id. Imre János, Szalánczy Ferenc, ifj. Kállay András és Géczy Gáza párttagokból álló küldöttséggel képviselteti magát. — A város államsegélye. Gróf KhuenHéderváry Károly belügyminiszter értesítette Nyíregyháza város közönségét, hogy az 1912. Tavaszi idényre a legújabb már megérkeztek. Szőrme áruk az idény előrehaladottságánál , ,, ie í, fogTa mélyenleszállia legnagyobb választékban tott árban kaphatok női ruhadíszek Kohn Ignátz női-, férfi- divat és rövidáru üzletében Telefon 129, 653-25 52