Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1912-03-24 / 12. szám

2 12-ik szára. N Y I R V I D É K 1912. március 24. És március idusán egy boldogító tu­dattal lettem gazdagabb. Ez a nép nyel­vében is magyar kíván lenni. Amiképpen átadta magát minden fentartás nélkül hitében és meggyőződésében a magyar­ságnak, a függetlenségi eszmék szolgála­tának : — ugy kellő vezetés mellett kész lesz arra is, hogy önfeláldozással s szi­vének minden rajongásával szószólója s hirdetője legyen annak a nyelvnek is, amelyet hazájának s vármegyéjének több­sége magáénak vall. Március ünnepén huszonhat tirpák legény állott ki egyszerre a közönség elé. Huszonhat tirpák legény abban a hami­sítatlan eredeti typusban, ahogyan ismer­jük őket. Szinte lerítt róluk az, hogy a magyar szót — ha használják — szinte kerékbe törik ... És amint elibük áll egy fiatal, lelkes tanitó, a megadott jelre huszonhat ajakról áradozva és lelkesülve a legtisztább kiejtéssel magyar ének, ma­gyar szó csendül fel! Huszonhat ember a nóta rythmusára egyszerre veri a tak­tust s mind a huszonhat pár szem való­sággal tűzben ég. Nem kéri, nem várja az obligát tapsokat, de annál jobban meglátszik rajta, hogy az a szó, az a nóta a szivéhez forrott s hogy a magyar nótával, a magyar szóval nem másoknak, nem a hallgatóknak, hanem magamagá­nak szerzi a gyönyört. . . . Március idusán Titeket látva, ujongott a lelkem. íme, ez a nép még a kezdet-kezdetén van. Ennek tiszta még a lelke. Eszményei vannak s érez még a szive! Amikor még egy dal is hevületre birja s amikor még gyönyört fakaszt szi­vében annak a tudata, hogy magyar az a nóta! Március idusán a legszebb emléket Ti állítottátok, Ti huszonhat legények! És a tanítótok! Géczy Géza. Segits magadon. Külföldi ipartermékekért ez a koldusszegény ország évenként másfél milliárd (ezerötszáz mil­lió) koronánál is többet ád ki. Hogy egyebet ne említsünk, az idegenből importált iskolasze­rekért évenkint 23 millió koronával adózunk a külföldnek, a németnek. Azt mondja a Magyar Védőegyesület egy lelkes felhívásában, hogy „fo­gyunk, gyöngülünk, véreink kivándorolnak, mert itthon még kenyér sem jut mindenkinek. „Tartsuk j vissza honfitársainkat azzal, hogy itthon jut­tassunk nekik munkát, biztosítsuk nekik a meg­élhetést, a mindennapi kenyeret és nekik adjuk, az ő munkájukért fizessük azt a horribilis ösz­szeget, amivel eddig a gazdag külföldet gyara­pítottuk. 1907-ben másfél milliárd koronát fizettünk külföldi iparczikkekért, iskolaszerekért egymagában 23 milliót. Követeljünk kereske­dőinktől magyar árut., mert van, elégedjünk meg a magyar ipar termékeivel, mert jok, pár­toljuk a magyar ipart, ne szóval, de vásár­lásainkat" Igy ir, igy agitál, igy cselekszik a. magyar ipar istápolására, védelmére, föllendítésére hi­vatott tarsadalmi organizmus, a Magyar Védő egyesület. És a magyar társadalom nem reagál erre a buzdításra ? Nem látja be azt, hogy valóságos tékozlás, a nemzeti vagyon kön­nyelmű pazarlása az, amivel az idegen ipart favorizáljuk, gyarapítjuk? Megszokottságból, tu­nyaságból, vétkes könyelműségből idegen bál­ványnak áldozunk, pénzüket a külföldre küldjük, visszük, lelkes szónoklatokat tartunk a nemzeti jólét a közvagyonosodás előmozdítására szolgáló magyar ipar mellett! Hiába csinál itt egy lelkes társadalmi orga­nizmus, a Magyar Védőegyesület propagandát a magyar iparnak, hiába hoznak szép, üdvös törvényeket, hiába létesítenek hasznos institu­cziókat a magyar ipar védelmére, ha a nagy magyar társadalom régi rossz szokásból, elő­ítéletből, vétkes nemtörődömségből előnyt ad a külföldi iparcikkeknek a magyar föld, a magyar pénz, a magyar ipar és kereskedelem produk­tumai felet . Kossuth Lajos irataiban olvassuk a kővet­kezőket: „Franklin Benjámint, a filadelfiai sze­rény könyvnyomtatót — kiről irva vagyon, hogy egektől a mennykövetet s tyrannusoktól a kormánypálcát elragadá — polgártársai az észak - amerikai szabadságháborut megelőző mozgalmak alatt biztosul Angliába küldötték. Észak-Amerika gyarmat vala, mely az anyaor­szágot ellátta nyers terményekkel és ezért kény­szerítve volt minden kéz és gyári müveket boldoggá tesz az a tudat, hogy egy anyát visszaadtam övéinek. Férj: (Fölugrik a zsöllyéből) Ön mindig csak érzelmi beszédekkel akar rám hatni. Ez igazán nevetséges ! Ön egy közönséges nő, mint a többi, s az az említett gyógyulás csupán a természet munkája, nem pedig a maga drága keze és gyógyszere érvényesülésé. Érti ezt ked­ves Hölgyem ? Na de ez igy nem megy! Egy­mással szakítunk, holnap beadom „rendes keresetem'' a házassági kötelék felbontása iránt; én leszek a felperes, én Dr. Fenyvessy Elek a hites ügyvéd, s majd megválik, ki lesz a jobb doktor? Azt azonban előre jelzem, hogy a kis Ilona nálam marad. Őt mig élek nem adom orvoshoz feleségül. Most végeztünk, jelen perc­től idegenek vagyunk, s az egymással való érintkezést egyszersmindenkorra megszüntetjük. (Kifelé indul.) Feleség: (Hirtelen elébe állva megfogja kezét, s igyekszik őt visszatartani) Kedves Elek! maradjon néhány percre. Hallgasson meg, őszintén beszélek. (A férj eltolja neje kezét, félvállról, s fölényesen néz rá.) Kedves férjem, önnek nincs oka haragra lobbannia, hiszen a felesége fáradságai, s annak nyomában járó sikereinek csak örülhet, ha mindjárt az ön türelmét is igénylik. Tettem legfőbb oka az ön gúnyos, lekicsinylő beszéde volt, mellyel engem a női nemmel egyetemben illetett, s a női nem szellemi képességét és belátását lekicsinyelte. Világosan győződhetett meg annak ellenkező­jérőt, s most már átláthatja, — hallva lépten­nvomon dicséresemet. — hogv nemcsak a csodás „férfi lelkek", de a gyönge nők is be­tölthetik némely esetekben az erősek szerepét, sőt — ha szabad mondanom — nagy ered­ményeket is elérhetnek. Férj: (Gúnyosan) Ugy ? . . . Na ez igazán érdekes! Mésr csak ez hiányzott. Ön meg dicsekszik ? Ön, ki orvosi diplomáját holmi protekciós utakon szerezte, most tudását, s rá­termettségét velem akarja elhitetni, ámbátor világos dolog, hogy kétes értékű sikereit — legalább nézetem szerint — egyedül a szeren­csés véletlennek, vagyis a kedvező körülmények összetalálkozásának köszönheti; egyedül csak ennek, semmi másnak. Lelkébe véste ezeket Asszonyom ? Feleség: (Lehangoltan) Kedves férjem, hát már más megszólítást nem talál számomra, csupán az — asszonyom — rideg szavával illet ? Hiszen hitvestársa vagyok. Férj: (Hidegen) Mi szakítottunk egymás­sal, illetve én máris szakítottam. Semmi köte­lék sem kapcsol többé Önhöz. Csak arra a női szellemi képességre megjegyzem még, hogy Önök asszonyom a gyógyítás taktikáját, s egyéb következtetésüket a diagnózis megálla­pításánál, a gyógyszerek alkalmazásánál a fér­fiaktól veszik át, illetve lesik el, s mint saját­lagos és különleges tudásukkal kérkednek, össes működésűk nem más, mint konvencio­nális képmutatás és nevetséges utánzás. Feleség: (Szúró gúnnyal) És ha igy is volna uram, — jóllehet sértő rágalma alap­talan — mi mégsem vagvimk olvanok. mint Angliától vásárolni, mert az angol parlamentben még lord Ghatam és lord North idejében is nyíltan kimondatott, miképpen Észak-Ameriká­nak nem kell megengedni, hogy otthon csak egyetlen egy patkószeget is készíthessen. — A tisztes Franklin tehát Angliábi küldették, s az alsó-ház sorompói előtt több órákon át vallat­tatott az amerikai viszonyokról. Utolso kérdésül azt tette föl neki az alsóház elnöke: Mibe helyezik az amerikaiak büszkeségüket? És Franklin felelt: Abba, hogy ócska ruháikat mindaddig hordják, mig magok képesek lesznek magoknak ujakat készíteni. Amerika a feleletet megértette es — szabaddá lőn." Nohát, ha mi is követjük az amerikai pél­dát, népünket gazdaggá és függetlenné tehetjük. A tékozló országnak önludatra kell ébrednie, a magyar ipar védelmét, a magyar önerzet. a magyar becsület védőpajzsa alá kell helyeznie, eddigi rosz szokását el kell hagynia, a fejlődő magyar ipart virágzóvá kell tennie, mert ismé­teljük, a nemzeti függetlenség templomába csak a nemzeti jólét, az anyagi haladás utján érhe­tünk el. Március 15*ika Apagyon, Apagy község hazafias közönsége ez évben is méltóan ünnepelte meg a nagy március idu­sát. Ünnepi diszt öltött az egész község, zász t lókat lobogtatott a tavaszi szellő. Ünneplő gúnyát öltöttek az emberek: gazdagok, szegé­nyek, urak és szolgák. Oly szép, verőfényes volt minden, mintha e?y percre megszakadt volna fölöttünk az átok; elült a harag, a gyű­lölet, a pártos viszály, hogy helyet adjon egy mellőzött nemesebb érzelemnek : a hazaszeretet­nek. Valami szent megilletődés szállta meg a férfiak komor arcát, mely rajongássá fokozza az ifjak lobogó lelkesedését s könnyeket perget a tehetetlen, törődött aggastyánok szemebői. Nem a hivatalos világ évről-évre visszatérő unalmas, programmszerü ünneplése volt ez, — hanem a népé — ki megértette és felfogta a közelmúlt nagy idők nagy eseményeit. Az ünnep délelőtti része abból állott, hogy a róm. kath. és református felekezet a maga iskolájában, templomában istentisztelettel kapcsolatos ün­nepélyt rendezet, melyre az érdekeltek oly nagy számmal jelentek meg, hogy befogadásukra ez uj iskolák termei bizony-bizony szűknek mutat­koztak. Este hét órakor kezdődött a ref. iskola helyiségeiben az ünnep második része: a „Hős fiuk c. darab szinrehozatala, mely a nagy szám ­mai megjelent intelligentiára való tekintettel még egy bevezető műsorral lett megtoldva. Ön, ki ügyesen csoportosított állításai és bizo nyitékai alkalmazásánál bizonyos formaságokat követ, melyből ha kizökken, cserben hagyja minden úgynevezett tudása, s szakértelme. Férj: (Egyre izgatottabb lesz, most már nem birja magát türtőztetni, öklével az asztalra üt, s erősen felkiált) Ez megbocsáthatatlan magaviselet, ez égbekiáltó vakmerőség, mely arra indít, hogy Önt. . . asszonyom. . . innen . . (Ebben a pillanatban a kis Ica ujjongva be­szalad, anyja nyakába ugrik, s átöleli; majd apjához szökik, hogy pacsit adjon és meg­csókolja kezét, azután lihegve mondja el az őt ért balesetet.) Ilonka: Apuka... Anna... nem fogta meg. . . a kezem, azután belebotlottam egy kőbe. . . elestem. . . és megütöttem a tenye­rem. . . Ugy-e azért nem verjük meg Annát ? Ugy-e Anyukám nem ? Férj és feleségi (Egyszerre) Óh te drága, édes kis szépségem ! (Felelevenedik leikökben a szent mult, visszacseng az oltári eskü feled­hetetlen hangja, könny csillog szemükben, a szeretet igaz megnyilatkozása; s szent áhítattal keresik, egymás tekintetét.) Férj: Édes Margitom! legyen minden feledve, azon feltétellel, hogy holnapi nap fel­hagysz a gyógyítással és leszel az én egyszerű, szerető élettársam. (Gyöngéden magához öleli.) Feleség: Az leszek örökre. (Szerelmes csók­jával megpecsételi a különös jelenet lejátszó­dása után helyreállott családi békét.) Dr. Foltin Endre. Legszebb ékszerek , pon tos órá k, Oanrlrip 0p7Qn ék szerészné l Nyíregyháza ezüstnemfieh legolcsóbban: ^OiiUUl IlULűU Városház-u.3.sz.Te'efon 252.

Next

/
Thumbnails
Contents