Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-08-13 / 33. szám

10 33-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. augusztus 13. magy. kir, államvasutak csodás vizmenynyiséget szolgáltató kutat fúrattak ugyanott s mert Marosvásárhelyen is nem a Maros folyó vizének felhasználásával létesítették a vízvezetéket. És igy tovább. Elhangzott pedig ez az indokolás megint a pénzügyi bizottságban ama megismételt javaslatom ellenében, s már többé nem jóindulatu mosoly mellett, hogy hagyjon fel a város drága próba kutak sikertelen kísérleteivel, s helyezkedjék a vízvezeték létesítésének legtermészetesebb alapjára; a Tisza folyó felhasználására. És azután lejátszották a két vasút közötti hálátlan térségen a második felvonást. Két próba kút fúratott itt is. Az egyik egyáltalán nem hajlandó vízzel szolgálni. a másikban meg volna a hajlam, de nincs benne viz. A magy. kir. államvasutak büszke és csodás vizű kútja pedig, amely oly rózsás mosolyt csalt a hozzáértők bőbeszédű ajkaira, s a második felvonás születésének közvetlen oka lett, — időközben meggondolta magát és sztrájkba lépett. Sőt Debreczen 12 drb százezrekbe került kútja is üresen tátong. Tetejébe a bölcs megfontoltságnak és szakértői hozzáértésnek, az alapindokul előrántott marosvásárhelyi vízvezeték is csődöt mondott. Tanulság lenne: szüntesse meg a város a hivatalos vizi szakértői intézményt. Költséges ez, és eredmény nélküli. Fogjon hozzá a vízvezeték megoldásához komoly alapon kut szakértők gondos kizárásával. Csak természetes, hogy egyik tanulság sem lesz valóra váltva. Dr. Prok Gyula. termett ajk, nevető szemek, talán könyekre, bánatra is fakadnak majd e-, beti létében. Csak futó pillantást vet^k a többiekre, tekintetemet visszavonza valami láthatatlan erő, különös érzés az én sápadt ismeretlenemhez. Már nem térdepel az oltárnál, hanem mozdulataiból ugy vessem észre, szeretne fe'emelkedni, de mindég visszatántorodik, s tekintetet makacs kitartással szegezi egy helyre — a vőlegénye. Erőt vesz rajtam az az emberi érzés, mely elfog bennünket, ha magunknál gyengébbet, szomo rubbat látunk. Ezt szeretni kell és gyámolítani, mert erősebb testem a testénél, lelkem a leikénél. Mindjobban közeledem, mig szoro.-an mellé állhatok, de ugy, hogy ne vegye észre; nehogy el kelljen fojtani bánatát, nehogy szivét még sokáig marcangolják azok az el nem sirt könyek. Mert egy pillanat, egy tekintet sok mindent megmagyaráz. S most már nem volt érthetetlen előttem, miért tekint oly lázasan, révetegen a semmiségbe s miért reszket ugy a teste, mint egy megfagyott kis madár fiókája. A pap megkezdi a szertartást, a menyasszony oda simul a vőlegénye vállához s hittel, bizalummal tekint fel reá, amint az esküt mondja. Fakó ajkkal, kitágult pupillákkal nézi szomszédom e jelenelet ; aztán elkezd beszélni lázasan, kapkodva önmagának. — Én is, én is imádkozni akarok érte, a boldogságáért — mert boldognak kell neki lenni nagyon, nagyon. Nem érdemli meg, mert rossz, mert gonosz, hazug a mosolya, , a szava, a szeretete, — de azért Istenem áldd meg, védd meg, őrködj felette, mert én szeretem — akkor is ha vétkezik, ha ölne, ha rabolna — mindenkor örökre ! Szegény teremtés ismét felemelkedne, de egy hangtalan ajkránditással visszaesik a hideg kőpadlóra. És én ismét látom az átlátszó márványszerű arcot megmerevedni, élettelenül elnyúlni a megkövesedett fájdalomtól mint Niobe. m Samassa és Firczák üdvözlése. • Lapunk legutóbbi számában, az e hó 5-én tartott vármegyei rendkívüli közgyűlésről szóló tudósításunk keretében inegirluk már, hogy a vármegye közönsége, Vay Tibor gróf főispán előterjesztése alapján, üdvözlő iratok intézését határozta el abból az alkalomból, hogy Samassa József egri biboros érsek püspökké szentelésének 40 ik, Firczák Gyula munkácsi püspök pedig papi szolgálatának 50-ik évét most tölti be. A Samassa József biboros érsekhez intézett üdvözlő irat a következőleg szól : • Főtisztelendő és nagyméltóságú Bibornok Ur ! A mai n pon tartott rendkívüli közgyűlésünkben elnöklő főispánunk bejelentéséből is tud másunkra jutott, hogy Nagyméltóságod cz évben (öltötte be püspökké szentelésének 40 éves évfordulóját. Mi, kik N igyméllóságod hazafias működését mindenkor- éber figyelemmel kisértük, nem késünk Nagyméltóságodat, életének és egyházi működésének ezen nevezetes fordulóján, bizalmunk, szeretetünk és nagyrabecsülésünkről biztosítani. Jol ismerjük Nagy méltóságod lángoló hazaszeretetét, s jól tudjuk, hogy egész életén keresőül e szent érzelemtől áthatva és lelkesítve intézte nagykiterjedésű és népes egyházmegyéjének ügyeit s mutalott arra is példát, hogy a kormányzata alatt álló egyházmegyei lelkészi karnak mint kell édes magyar Hazánkat hiven és önzetlenül szeretni. Emlékezetünkben van Nagyméltóságod áldozatkészsége is, és há'ásan gondolunk vissza azon alkotásaira, melyek folytán az egyházi fennhatósága alatt lévő vármegyénkben több oly középület felállítását tette lehetővé, melyekből Istenünk imádása száll az Egekbe, s melyekben gyermekeink fogékony leikeibe csepegtetik a hit, erkölcs és hazaszeretet szent fogalmait. A közmüveiődés és népoktalás terén kifejtett eme áldozatkészsége mindnyájunk előtt ismeretes és ö

rökké emlékezetes marad! Közismert előttünk Nagyméltóságod azon vármegyénkben létesített jótékonycélu alapítványa is, melylyel évről-évre letörölve egy-egy nyomorgó özvegy kőnyeit, keresztényi szeretetének s bőkezű adakozásának adta előttünk fé nyes tanújelét. Ez érzelmekkel eltelve tiszteletteljesen kö szöntjü'i és kívánjuk Nagyméltóságolnak, hogy áldásos tevékenységét magyar Hazánk és hívei javára még hosszú éveken át sikerekben gazdagon folytat jassa. Fitczák Gyula munkácsi gk. püspököt a következő irattal üdvözli a törvényhatóság: Főtisztelendő és •nagyméltóságú Püspök úr ! A mai napon tartott rendkívüli közgyűlésünkben elnöklő főispánunk bejelentéséből is tudomásunkra jutott, hogy Nagyméltóságod ez évben tölti be áldozárságának félszázados évfordulóját. Törvényhatóságunk, mint. a Nagyméltóságod egyházi fennhatósága alatt álló vármegyek egyike, örömmel ragadja meg az alkalmat, s készségesen es szívből áll azok soraba, kik Nagyméltóságod életének és egyházi működésének ezen nevezetes fordulóján bizalma, szeretetük és nagyrabecsü lésük minden jelével igyekeznek körülvenni. A közszeretet ezen erős és általános meg • nyilvánulásának okát mi a magunk részéről nem csupán Nagy méltóságod főpásztori működésében látjuk, melylyel a munkácsi g. kath. pü pökség ügyeit évek hosszú során át bölcses séggel, szeretettel és nagy sikerrel vezette, hanem látjuk másrészt azon országszerte közismert tényben mely szerint Nagyméltóságod hosszú hivatalos pályája alatt egy pillanatra sem tévesztette szem elől magyar hazafiúi kötelessé geit, a magyar hazafias szempontokat ugy főpásztori működésével, mint egyéni életének minden mozzanatával, állandóan a legnagyobb összhangban sikerült tartania és ez irányú példaadasával oly kiváló hatást gyakorolt a fennnatósága alatt álló egyházak és lelkészekre, hogy vármegyenk területén a kormányzata alatt álló lelkészi kar is mindenkor előljár édes magyar hazánk szeretetében s a hazafias kötelességek lelkes teljesítésében. E/ek a szempontok vezették törvényhatóságunkat akkor, amidőn Nagyméltóságod örömünnepén réiztver ni s ez alkalommal nagyrabecsülésének kifejezést adni kivánt. Igy ismerve meg törvényhatóságunk Nagyméltóságod egész életét és működését, kifejezést kiváa adni azon óhajának, hogy ugy szeretett magyar hazánk, mint saját egyháza jivára adjon a Gondviseles Nagyméltóságodnak még hosszú, elégedett s elért eredményekben ' a jövőben is gazdag életet. Kelt Szabolcsvármegye törvényhatóságának 1911. évi augusztus hó 5 dikén tartott rendkívüli közgyűléséből. Adókivetés. Mivel a most folyó adetárgyaiások és kivetés ellen sok panaszt hallottunk, melyek mindegyike a kincstári képviselő és a bizottság tagjai ellen irányult, sz ikség^snek tartjuk, hogy teljesen tárgyilagosan ismertessük az ügyet s ily módon — ha lehetséges — a felizgatott kedélyeket lecsendesítsük. A f Iháborodásnak e módja nem uj keletű. Benne van a magyar viszonyokban, hogy tiltakozunk minden adókivetés ellen. Igazságszeretetünk azonban nem engedi, hogy támadjuk a kincstári előadót és az adókivető bizottságot, már azért sem, mert mindkettőt az adómegállapitásnál törvények kötik, előre megállapítván, hogy az adózónak minimális adója minő összeget teh?t ki. Azokat az általános kifogásokat sem lehet alapul venni, hogy az ip ir, kereskedelem, illetve a forgalom csökkent, mert ennek ell ne mondanak a statisztikai adatok, az ellen a kifogás ellen pedig, hogy az élelmi cikkek ára emelkedett, felhozzuk azt, hogy azt végeredményében a fogyasztó közönség fizeti meg, természetesen a termelő perczeni uáli* hasznával egyetemben. Teljes egészében véve a javaslatokat, az előre látható 10 —12°/o-os adóemelést a város fejlődéséhez viszonyítva jogosnak és helyesnek tartjuk. A részletezésnél azonban ezt az elvet nem követjük. Sok igazságtalanság történt. Vannak, kisnek adója fizetőképességükhöz mérten igen csekély összegben állapíttatott meg s va inak esetek, ahol az iparost és kereskedőt az adónak nagy összegben való megállapítása az anyagi romlásba fog kergetni. Szomoiuan bár, de le kell szegeznünk azt a tényt, hogy a kincstári képviselő és a bizottság csak részben ismerik varosunk iparát és kereskedelmét és a felek kifogásainak oly esetekben, ahol a kereseti viszonyokat n?m ismerik, csak részben adnak helyt. Az orvoslásnál a bizalmiférfi rendszerrel sem érünk célt. Sokkal helyesebb v 'Ina az az eljárás, ha egyes iparágak és jövedelemhajtó foglalkozások adója kontingentállatnék oly módon, hogy a 10—l2°/o os emelést, részben az előző évi alaphoz, részben pedig a forgalomhoz viszonyítva, maguk az érdekeltek osztanák fel egymás között. Azért hangoztatjuk ezt az elvet, mert ily módon igazságosabban vitetnék keresztül az adózlatas és a tárgyálásánál előforduló személyeskedések, egymásra való hivatkozások nem történnének meg. A jelenlegi adóztatási j ivasla'ok egy nagy hibájára is rá kell mutatnunk, nevezetesen, hogy a .legkisebb adó" a felemelt házadó alapján történik, de nem az uj törvényben előirt 5°/

0, hanem a régi törvény 10%-a alkalmazásával. Feltétlenül dicséret illeti m»g azonban a kincstári képviselőt, mert ott, ahol ezen helytelen törvény alkalmazása nem kötötte, igyekezett az adósokon segíteni. Hibájául rójuk azonban, hogy egyes esetekben, ahol a kivetőbizottság az adóemelésére támpontot nem talált, javaslatához ragaszkodott s a bizottság határozata ellen íelebbezéssel élt. Ilyen, habár ritkán ismétlődő esetek, bizonyos ellenszenvet támasztanak és nagyon alkalmasak arra, hogy az adófizető közönség az állam részéről üldöztetést tételezzen fel s oly kifakadásokkal kényszerítse az adófizetőket, hogy ,lehúzzák az emberről a kabátot is". Összefoglalva észrevételeinket, nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy bizonyos emberi hibáktól eltekintve, a kivetőbizottság, főképen pedig annak egyik agilis, szakértő tagja, eskü-