Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-11-19 / 47. szám

46-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. november 12. 4 tosságát. Történelmi visszapillantást vetett egyes európai államoknak e téren kifejtett tevékenységere, érintette a janicsárok szervezetét, XIV. Lajos és 1. Napoleon intézkedéseit. Kimutatta Malthus elméletének tarthatatlanságát, midőn az aliamok ma már a születési arányszám emelésére s a halálesetek számának csökkentésére szóval a nemzet erejének növelésére törekszenek. A gyermekvédelem sikeres ellátása tehát főleg a gyámügyi igazgatás egyik elsőrendű feladata. Nálunk az 1901. VIII. és 1901. XXI. t.-c. alapján alkottatott meg a közismert 60,000/907. B. M. számú gyermekvédelmi szabályzat, melyet a fiatalkorú bűnösökről szóló 1908. XXXVI. t.-c. a B. N. szerves egésszé kerekit ki. A budapesti állami gyermekmenhely megtekintésénél meggyőződést szereztünk arról, hogy az állam ez intézményre, annak fejlesztésére mily kiválóg oondt fordit. Az intézet a modern kor összes higiénikus alkotásaival fel van szerelve s a mindenfelé tapasztalt humánus bánásmód bámulatunkat keltette fel. Jelenleg mintegy 53,000 gyermeket gondoz az állam s e célra az 1911. évi költségvetésbe 8 millió korona van felvéve. A kihelyezett gyermekek tartásdija negyedévenkint 30 korona. Sajnos, hogy a társadalom még eddig nem támogatja megfelelő arányban az állami tevékenységet s hogy a vármegyék noha elég kihasználatlan alappal rendelkeznek, ez üdvös intézmény felkarolása érdekében mondhatni mit sem tesznek. Rámutat előadó a lelencház és a gyermekmenhely között levő nagy különbségre. Nálunk lelencházak soha sem voltak, teljesen külföldi eredetű. Nyomait már a forgó láda intézményében Velencze és a többi olasz városok fénykorából megtaláljuk. Hivatva volt arra, hogy a törvénytelen szülöttek szülőikre szégyent ne hozzanak; a későbbi lelencházak csak a házasságon kívül született gyermekek részére épültek, mig nálunk a menhely a származásra nem tesz különbséget s a gyermek és szülő közötti összeköttetést fentartja. Jelenleg 17 menhelyünk van, a főváros körül gyűrűszerű beosztással. A fővárosban felvett gyermekeket azonnal vidékre küldik. Végül statisztikai adatokkal igazolja előadó, hogy a gyermekvédelem kiterjesztése, a gyermekmenhelyek létesítése a törvénytelen gyermekek számát nem szaporítja s eként az erkölcstelen életmód előmozdítására épen nem nyújt segédkezet. Kiváló fontosságú socislis feladat a munkásbiztositás. Itt különbséget kell tennünk az ipari munkások és a mezőgazdasági s egyéb rokon természetű munkánál alkalmazott munkások között. Az ipari munkások és kereskedelmi alkalmazottak betegség és baleset esetén ujabban az összes európai műveltebb államok versenyezve gondoskodnak. Az 1800 §-ból álló német birodalmi munkástörvény a kötelező biztosítás kényszerét a házi cselédekre is kiterjesztette. Az angol törvényhozás a munkanélküliek biztosításáról is gondoskodott. Nálunk az 1907. évi XIX. t. c. lépteti életbe az orsz. munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztárt és ezek ellenőrzésére és az ügyek vitelére az állami munkásbiztositási hivatalt, továbbá helyi választott bíróságokat. A törvény intentióját Ipolyi Keller Gyula és dr. Szladits Károly ismertették. E törvény általában centralizálni törekszik az 1891. XIV. t.-c. alapján létesült betegsegélyző pénztárakat s hatáskörét oly egyénekre is kiterjeszti, akik szorosabb értelemben a munkásosztályhoz nem is tartoznak. Részletesebben e törvénynyel foglalkozni nem kívánok, mert annak részletes ismertetése előadásom keretét messze túlhaladná. Meg kell azonban említenem, hogy törvényhozásunk külön kívánt intézkedni a mezőgazdasági munkások és mezőgazdasági cselédek biztosításáról s az 1900. XVI. és 1902. XIV. t.-c.-ekben vannak a biztosítás kellékei és feltételei letárgyalva. Altalánosságban azt lehelne mondani, hogy mig az ipari munkások biztosításának ügye inkább a városi adminisztráció feladata, addig a mezőgazdasági munkások és cselédekről való gondoskodás majdnem kizárólag a vármegyei igazgatás hatáskörébe vág. — Annyi azonban kétségtelen, hogy emez intézmények a munkásosztály előtérbe nyomulásának eklatáns bizonyítékai. Főldmivelésügyi kormányunk főleg az 1907. évi munkásmozgalmak óta több irányban intézkedik a munkásjólét érdekében. Eltekintve a már említett biztosítási intézményektől, a munkahiány megszüntetésére munkásközvetítőkr'ől gondoskodott, akik évente ezrekre menő munkásokat juttatnak munkáhoí, 1899-ben háziipari tanfolyamokat létesített, melyek főkép a téli időszakban munka nélkül maradt mezőgazdasági munkások megélhetését vannak hivatva biztosítani. Ezenkívül jelenleg 90 háziipari szóvetkezet működik, tagjainak száma 15,000. Egyes családok 100—200 koronát keresnek, mig a háziipari tanfolyamokon évente 20.000 munkás nyer ingyenes oktatást. — Felemlítem még az arató ünnepélyeket, a mezőgazdasági cselédek és munkások jutalmazását, melyek részben jelentékeny anyagi, részben erkölcsi támogatásban részesitik a munkásosztályt. (Folyt, köv.j Némely homoki szili kevés hozamának okairól A Nyírségi szőlők idei szüreti hozamát, termését megfigyelve, mérlegelve, nagy általánosságban azt tapasztaljuk, hogy az mennyiségileg felette nagy szélsőségek között váriái. Mert amig pl. a Sóstóhegyen de máshol is, egyik-másik szőlőtest magyar holdja 40—50 hectoliter mustot is termett, addig főleg a vidéken, sok helyen ezen mennyiségnek egyharmadával, sőt egynegyedével kellett beérniök a termelőknek. Ezen tapasztalat amellett bizonyít, hogy egyes helyeken teljes szakszerűségben részesülnek a szőlők, melyeknek már külső formája is elárulja az észszerű szőlőkulturát s pl. ha az idegen nyáron a Sóstóhegyen átutazik, kivált ha nem egészen laikus a szőlőmivelésben, gyönyörködve ismeri el magában, hogy itt egy semmi kívánni valót hátra nem hagyó magas szőlőkultúra virágzik. Néhol, főleg a vidéken, az ellenkező állapotról kell — sajnos — meggyőződni. Mert ha tekintetbe vesszük, hogy az idei borévjárat — legalább a Nyírségen — egyike vala a jobb évjáratoknak, ha mégis legalább valamely ujabb eredetű szőlő — a régi, ó-szőlőkről nem beszélve — nem termett a várakozásnak megfelelő mustot, ez a körülmény valamely hibát, a szőlőmivelési szakismeretek valamely hiányosságát, fogyatékosságát feltételezi A homoki szőlők tiz éves átlagos termését holdanként legkevesebb 20—25 l.ectoliter borra kell tennünk, vagyis a hasz tn-szőlőmivelés ennél kevesebb átlagot már nem bir meg, mert egyfelől a borárak, az országos terméshez képest, 100—120%-os áreséseknek vannak kitéve, másrészről tudva van, hogy a termelési, mivelési költségek ujabban megkétszereződtek, anyagok, gépek ára magasra szökkent, egyik másik védekezési eljárás köllsége megháromszorozódott. A termelőnek, ki már évek óta nincs megelégedve szőlője évi hozamával, keresnie, kutatnia kell a baj okát, vagy okait, hogy azt, vagy azokat — ha egyáltalában lehetséges — megszüntetve, ismét megfelelő haszonnal termelhessen. S ezt annyival is inkább sietnie kell elérnie, mert a nyírségi hómoki borok ujabbi időben igen élénk keresettségben részesülnek s meglehetős jó árakat fizetnek értük. A szőlők terméketlenségének — tapasztalat szerint — vidékeinken igen sokféle oka lehet, melyek közül néhányat az alábbiakban leszek bátor előadni. Némely szőlőben már a te lepitésnél oly hibák követtettek el, melyek okait képezik a nem kielégítő termésnek. Ha pl. szőlőnkben sok a tramini fűszeres, Furmint, zöldszilváni, Garbenett stb. fajták, ezek tömegtermést nem hoznak, sőt a jófajta ültetvényünk átlagát is leronlják. Ezen felsorolt szőlőfajták minőségileg finomabb bort teremnek, mint pl. a kövidinka, avagy az erdei, de a boreladasnál ezen minőség nem lesz oly mérvben megfizetve, hogy a kevesebb hozamért megfelelő módon kárpótolva lennénk. Különben is a szokás már szentesitette azon nem egészen korrektnek mondható eljárást, hogy a borok tömeges vásárlás esetén nem fajonkint árusittatnak, hanem egy átlagárban lesz a megállapodás. Legcélszerűbb tehát ezen keveset termő fajtákat, hacsak részletekben is kiirtani s pl. ezerjóval, kövidinkával, vagy telepünkön lévő egyik bőtermő fajtával újból ültetni. Ézt leggyorsabban bujtással nyert erőteljes gyökeres vesszőkkel — porhajasokkal, ahogy itt nevezik — érhetjük el. E célból a szaporítandó fajtájú termő tőkéinkről ősszel, közvetlen fedés előtt, vagy tavaszszal egy egy bujtást csinálunk, t. i. egy életerős hajtást, melyet különben csapra metszettünk volna, a szomszéd tőke karója mellé lebujtjuk s igy hajtásait nyáron át kötözhetjük, kezelhetjük. Ha a bujtásokat tavaszszal végezzük, akkor a kiszemelt hajtást őszszel le kellett húzni s télire befedni. Az igy nyert erős gyökeres vesszőket, ha ősszel nem szednők ki s nem fednők be győkérzetét valamely fagymentes helyiségben nedves homokkal, hogy tavaszszal kiültessük, akkor a hajtásokat jó magasan be kell fednünk. Sokan panaszkodnak az olasz rizlingre, hogy bizonyos idő múlva már nem nyújt tömegtermést. Pedig ez a íajta annakidejében nagymértékben lett betelepítve a homoki szőllőkben. Magam is tanulmányoztam, kutattam még az Alföldön is ezen fajta használhatóságát és igen sok helyen háládatos fajtának is ismertem, csakhogy felettébb tápigényes fajta. Gyakori trágyázást feltétlenül megkíván, ha a talaj tapereje csőkken, a tömegtermést felmondja s egyáltalában bármily eszközökkel is csak évek múlva lehet annyira termésre hozni, hogy gazdaságos legyen a további mivelése, fentartása. Vannak mezőgazdaságok, amelyeknek kötelékében 50—70—100—150 kat. hold homoki szőlő létesíttetett. Akármelyik ily gazdaságban nem képesek 16—20 hectoliteres 10 éves átlagot elérni, sőt a 10 éves átlag 10—12 hectoliter körül váriált. A baj oka néhány rosszfajta szőlőn kivül az, hogy a szőlőnek nem jut elegendő trágya abból, mit a gazdaság produkál s beszerezni is majdnem lehetetlen. A legtöbb homoki gazdaságban is 50—80—100 kat. hold dohánytermelés tartatik fenn, ami nagyrészben elvonja a trágyát a szőlőtől. A takarmánybükkönyt termendő ugar is megköveteli a trágyázást, a répaföld is, a csalamádéföld nemkülönben. A gazda ugy osztja be, hogy mindenik terménye kapjon egy keveset a trágyakészletből, csakhogy ez a kevés egyiknek sem lesz elegendő és a termés is ugy alakul, hogy mindenikből valami „ex omnibus aliquid, ex toto nihil " Nagy hiba, hogy kivált egyik-másik uradalmi gazdaság a kelleténél nagyobb méretekben ment bele a szőlőtelepítésbe. Ezáltal az úgynevezett termelhetési „adott viszonyok" oly módú változást szenvedtek, hogy a sikertelenséget látva, egyik vagy másik termelés fentartása kérdésessé válhatik. vagy legalább is gyökeres redukálása. Csakhogy ugy van ezzel a birtokos, mint az ujjaival, bármelyiket vágja meg, egyformán fáj neki. Jól tudja a gazda egyfelől azt is, hogy a dohánytermelés is ujabb időben jó dohánykertész hijján meg van nehezítve, a használhatóbb dohányosok tömegesen hagyják abban ezen szolgálatot s tódulnak oda, hol parcellázás folyik, mindenik a maga ura iparkodik lenni, ami különben még náluk sem rossz gusztus. Ma már a legtöbb helyen csak söpredéke, alja van a jó dohánykertészeknek, kikkel csak kínlódás az élet. Másrészről az is tény, hogy nem szívesen mondana le a birtokos a dohánytermelésről a szőlő kedvéért, habár a mai viszonyok ezt sugallanák is neki, mert a dohánytelepben is nagy befektetése fekszik, a mely ily módon értékét veszítené s a birtok értéke is nagymértékben csökkenne. A dohányelőleg is hatalmas ösztön és áldott segély ezen termelési ág kultiválására, mig a bortermelés szakszerű felkarolására s odaadó mivelésére buzdításul ily előleg vidékünkön ezidő szerint bizony még nem létezik. Innen némileg az a körülmény is, hogy mig egy birtokvevő, vagy egy bérlő a dohánytermelést felette nagy előnynek tekinti, aminthogy igaza is van, addig egy gazdaság kötelékében lévő nagyobb szőlőtest miatt a gazdaságtól húzódozik, mert a szőlőtől irtózik s azt naey tehernek tartja. A legfinomabb francsia és amerikai Friedmann Sándornál. ©ipő újdonságok kaphatók N^iregjpiaéasáia. 312 52-25