Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)
1911-07-02 / 27. szám
27-ik szám. N Y i R V I D É K 1911. juli i is 2. 2 kielégíteni, s a nálunk különösen indokolt gyümölcstermelés iránti simpathiát a kecskeméti páratlan példa által fokozni. E czélunk az ez évi speczialis kecskeméti körülményeknél fogva — sajnos — csak részben sikerült. Gyümölcsben ugyanis csekély termést tud ez éven fölmutatni s igy rendszerint a termés mennyiségével párhuzamban haladó végeredmény ez évben nem érheti el azon nagy méreteket, mint más jó években, amelyek különösen alkalmasak a szemlélőt elragadni és követésre birni. Mindezek daczára azonban a kutatni és tanulni vágyó egyént — különösen az adott viszonyok figyelembe vételével — teljes mértékben kielégíthette e rövidke kis kirándulás, mert nagyrabecsülésre és követésre méltó példát lépten-nyomon és különböző téren volt alkalmunk látni, tapasztalni és élvezni. Az ismert népdal oly sokszor beigazolt állítása: „Hires város az alföldön Kecskemét" nemcsak a népdal további vonatkozásaiban, de igen sok más tekintetben régi és oly biztos alapokon nyugszik, amely annak egyszersmind igen hosszú időkre a jövőnek legteljesebb biztositéka. Ezen alap pedig először is a föld és munka példátlan szeretete, legjobb megválasztott vezérei iránti föltétlen bizalma és bölcs tanácsainak követése. Az anyaföld szeretete, az ahhoz való ragaszkodás szülte és fejlesztette évszázadokon keresztül súlyos csapások és megpróbáltatások között azt a hangyaszorgalmat, magas culturát, melylyel úgy magán, — mint közvagyonát a jövedelem állandó fokozásával mindig párhuzamban emelte. A cirka 160,000 kat. holdnyi határ közel 70,000 tiszta magyar lakosságnak mintegy 90%-a keresi és találja közvetlen vagy közvetve a földből megélhetési forrásait. Az ingatlannak mintegy J/3 része a város tulajdonát képezi, melyet részben köztermelés és köztenyésztés különös figyelem tartásával saját regieben, másrészt pedig kisebb^ parcellákban kisgazdáknak bérletbe adva kezel. A bérletek — főként a talaj rendkívüli különfélesége és a várostóli távolsága szerint — rendkívül váltakozók, átlag 25—60 korona között forognak, de vannak területek, melyeknek bére a 160 koronát is felülmúlja. A belterjes kerti müvelés jövedelmező volta fokozta és emelte nem is oly régen circa 4000 holdnyi főként szőlőjüket, ma már nem kevesebb, mint 12,000 kat. hold szőlő és gyümölcsösre. Világszerte ismert gyümölcstermelésük értékesítése egész speciális módon a hajnali 1 — V22 órakor kezdődő gyümölcspiacon, főként közvetítő kereskedelem és kisebb kosaras eladások utján történik ; de ugy itt, mint a szőlő és bor eladásánál ma már igen gyakori a német, orosz, lengyel nagy kereskedő is. Nem is különös és ritka eset, amidőn egyik vagy másik gyümölcsnemből egy-egy ilyen hajnali piacon reggeli 6 óráig 120—150 vasúti kocsira való gyümölcsöt vesznek meg a vevők, amit saját pakoló helyiségeikben szállításra alkalmasan átpakolva még a reggeli órákban vasúton elszállítani képesek. A kertészetnek különben — különösen ujabb időkben — konyhakertészeti ágait is nagy méretben fölkarolták, ami épp ugy bizonyítja culturált fejlettségét, mint ahogy egyben biztosítja vagyonosodásukat. A magyarnál szinte szokatlan ezen realizmus mellett azonban éppen igaz magyar voltukat igazolja legfényesebben az az őszinte vendégszeretet, amivel a Kecskemétiek vendégeiket elhalmozzák, A még Kecskemétnek is sok idegen elhelyezésében, kényelmének megszerzésében, vezetésében és szórakoztatásában valósággal vetélkedve működtek közre a város egész polgársága, kicsije, nagyja egyaránt. Szinte elképzelhetetlen s mégis valóság, hogy a közebéden ellátott 4200 vendég mind egyszerre 5 perc alatt kifogástalanul ki volt szolgálva, mert itt is a polgárság sok százra menő fiatalabb tagjai tevékenykedtek a közönség kényelmére. A mindinkább emelkedő általános jólét és gyarapodás, valamint a kisembereknek is magas intelligentiájára vall az a határtalan bizalom, ragaszkodás, melylyel érdemes vezetőik iránt viseltetnek. Csakis ez alapon magyarázható meg a mindenesetre bölcs vezetésnek az eddigiekben felsorolt reális fejlődés mellett a város szépítése és társadalmi fejlesztése körül kifejtett önzetlen tevékenységeik nagy eredményei. Az a roppant méretű utcák kövezése, sok tágas és terjedelmes park és terek létesítése, városháza, színház, városi és más erkölcsi testületek részben már meglévő s ma is nagy számban épülő hatalmas magán és bérpalotái, most létesítendő s a városon kívül kerti müveleteket is szolgálandó vízvezetéke s magának az egész városnak máris hatalmas méreteit és jövőbeni szépségét bizonyító és rendkívüli költségekkel járó szabályozása mind magában és együttvéve oly tényezők, melyek Kecskemét városának ugy egészben, mint minden egyes tényezőjének bölcs előrelátását, mérhetlen szorgalmát és becsületes törekvéseit föltételezi és egyben igazolja. Akik először voltak itt, azt hiszem szintén megtanulták nagyrabecsül ni s egyben mindnyájunknak bő alkalmunk akadt némi akaraterővel könnyen követhető példákból okulni. Szikszay Símdor, gazd. egyl titkár. Tollrajzok. Judaizmus és Democratia. „A zsidó eszme önmagától világhódításra, hívatott-, a héber erkölcsök az egyedüliek, amelyek az emberi közösséget m egconcipi ál hatják." Merész kijelentés. Elméletileg, metaphisice bosztont, mint egy isten és elegánsan raccsolnak, amikor szechelmet vallanak. Emlékezetének parkettjén ott keringett néhány iiyen fiatal ur, az egyetlen bálján látta őket tavaly, amikor még nem kellett a külvárosban Jaknia és varrnia, mert az apja még élt és gazdag volt. Azóta azonban nem látott ilyen urakat, a hóember volt az egyetlen férfi, aki ebben a nagy magánossságában és elhagyatottságában jelentkezett. Még csak pár nap előtt is, a fiatal leány gondolatai szabadon röpültek tova a behavazott háztetők fölött, a huszárok és a belügyminisztériumi fogalmazók felé. De most itt volt a hóember, nem is a hóember, hanem kőszobor, sziklafal, amely útját szegte minden gondolatnak. A fiatal leány álmai fáradtan, erőtlenül hullottak alá a hóember lábához, mint ahogy elcsüggedve és tehetetlenül zuhannak alá a színesen csillogó és jelentéktelen bogárkák a megmászhatatlan kőkerítésről. Ott állt a hóember, szigorúan és eldönthetetlenül, féltékenyen és követelőn, magának foglalván le a fiatal leány minden gondolatát és minden tekintetét. — Igen, — mondotta ismét a fiatal leány, — meg lehet szokni az arcát és ha az ember egyszer megszokta, akkor már nem is ölyan csúnya. IV. v De hát igazán olyan csúnya volt-e a hóember ? A leány most már nagyobb figyelemmel vizsgálta, tanulmányozta a hóember vonásait. Hát hiszen . . . szépnek éppen nem lehetett nevezni, de talán egészen csúnyának sem. A leány belekapaszkodott az első fölfedezéseibe és ragaszkodott ahhoz, hogy a hóemberben V8H valami fpríiac — Igen, igen, — mondogatta, — erősen férfias. A fekete szemek, a fekete bajusza . . . határozottan huszáros. Nem huszárhadnagyos, hanem már valamivel idősebb huszáros. Kapitányos, őrnagyos. Igen, őrnagyos. Ő . . . ő olyan, mint egy huszárőrnagy. ő? ó? Nem tudta, hogyan nevezze a hóembert? A hóember? Ez nagyon idegenül hangzott! A leány érezte, hogy közte és a hóember között most már valamivel bizalmasabb, meleg viszony van, hogy ők ketten körülbelül barátok. S hosszas tanakodás után, miközben aggódva mérlegelte, hogy melyik név felelne meg legjobban a hóember egyéniségének, elnevezte Csarlaky Vilmos grófnak. Csarlaky Vilmos gróf! Ez gyönyörűen hangzott, ennek volt értelme. Csarlaky Vilmos gróf! Ez magyaros, ez ropogós, ez katonás, őrnagyos, huszáros, huszárőrnagyos. Ezzel a névvel csak huszárőrnagy lehet az ember, még akkor is, ha hóból van és a fején borzas cilindert, a hóna alatt pedig öreg söprüt hord. A hóember pedig, — mit nem tesz az előkelő társadalmi állás és rang! — csaknem beleszédült ebbe az állapotba. A szeme jobban villogot, mint valaha, tömpe orra a rátapadt friss hórétegtől sasorrá görbült, a borzas cilindert pedig ugyancsak a friss hó átalakította klasszikus római sisakká. A leány fejcsóválva nézte. Még most sem volt vele megelégedve. — Nem szép fiu, — mondotta'„magában — még most sem szép. De azután megnyugodva tette hozzá: — De eróf! Gsarlakv Vilmos gróf! V. Ezen az estén pirulva bujt a takaró alá. Azon kapta magát, hogy halkan bár, de sürün ismétli ezt a nevet: — Gróf Csarlaky Vilmosné .... Gróf Csarlaky Vilmosné .... Behunyta a szemét. Azután megint kinyitotta és fölült az ágyban. A sötét szobába kivülről bevilágított a hó fehérsége ... És az ablak előtt homályosan és diszkréten, de tántoríthatatlanul és örök hűséggel ott áll az idomtalan fehér tömeg : Csarlaky Vilmos gróf. A fiatal leánynak ez mondhatatlanul jól esett. Ugy érezte, hogy nincs többé egyedül, hogy van valakije, aki vigyáz rá, aki őrködik az álmai fölött. És szeretettel és hátával góndolt a hóemberre, ugy érezvén, hogy rá merné bizni az életét erre a néma lovagra, erre a szótlan epedőre. Ugy érezte, hogy ez a hóember a lengkü'önb lény a világon, az egyetlen igazi férfi, bátor és erős, mozdulatlan és hideg, hallgatag és mégis mindent megértető, szigorú és mégis jóságos ... És ugy érezte, hogy ez az egyetlen férfi, akit szeretnie érdemes, akit szeretnie kell. És ugy aludt el boldogan és nyugodtan. Álmában odalépett eléje a hóember, Csarlaky Vilmos gróf huszárőrnagy és megkérte a kezét. Ő boldogan mondott igent. Négylovas hintón mentek a templomba, amely fehéren csillogot és ragyogott, mintha millió kis jégcsapból építették volna. Finom fehér papok álltak az oltár körül és fehérben volt ő is, fehér hó ruhában, amelynek hosszú uszályát kis hóemberek vitték utána. Mellette állt a hóember, daliásan és büszkén .... szóval, Csarlaky Vilmos gróf huszárőrnagy ....
