Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-22 / 4. szám

HyiregyMza, 1911, XXIII. éYfolyam, 4, színi. vasárnap, január 22. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Elfiffzetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: "VJ^ÍTLOSHAZ-TéR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A Leányegyesületet mindenki ugy ismeri, mint egy rokonszenves, kedves társaságot, mely bájos mulatságokat rendez, jön-megy, agitál, szeretetreméltóan zsarolja a társadalmat azért, hogy száz szegény gyermeket a téli időben jó és tápláló ebéddel, részben reggelivel ellásson; melynek tisztikara szünet nélkül fárad, futkos — leánymosolylyal, naiv komolysággal. És ez a Biedermaier stylusu társaság a maga jószívével olyan actiót indított meg e héten, melynek megvalósulása példát fog mutatni az összes városoknak, és amely actiónak beláthatlan következményei lehetnek. Ki ne ismerné a szünidei gyermektelepet, mely a fővárosi vérszegény gyermekeket viszi üdülő helyekre a nyári hónapokban? — A leányegylet ugy gondolja, hogy nemcsak a fővárosnak, nekünk is vannak erre szoruló gyermekeink. — Nézzünk csak körül! A vérszegénységnek, scrofula hajlamnak, rossz táplálkozásnak hány sáppadt alakját látják tanítóink a szeptemberi csoportosuláskor? Nem betegek, nem tüdővészesek, — csak gyöngék, véznák, ellentállásra képtelenek. Ha ezeket a szünidőben fellehetne frissíteni, jó levegőre vinni, rendesen táplálni —• 10.—15 fürd'ben részesíteni, nem volna-e áldásos? És a leányegyesület — mihelyt érző szíve megrezdült — nem sokat gondolkozott. Egyik agilis tagját kiküldte a Sóstóra és kibéreltette vele az u. n. Sódagyár épületet. Most annak két nagyobb szobáját hálóteremmé fogja alakítani; egy szobáját felügyelőnő lakhelyévé teszi és még megmarad egy konyhája. Azután megkéri a tanítókat és hatósági orvosokat, hogy neki 12—14 gyermeket válasszanak ki, akiknek a 3 heti üdülésre, fürdőre és táplálkozásra szükségük van. Ezeknek a gyermekeknek előírás szerinti felszereléssel — fehér és ruhaneművel kell birniok. Ezeket egy szép juliusi napon kiszállítja a kibérelt helyiségre, ahol egy szakképzett felügyelőnő kezeibe helyezi. A csapat korán felkel, sétát tesz az erdőben, hazajövet várji őket a reggeli. Reggeli után valami munkálkodás a szabadban, testedző játék, tiz órakor uzsonna, ezután fürdés, ismét séta, labda, játék. Majd ebéd, melyet a szabadban alvás, napfürdő, heverés követ. Két és három óra tájban a hűvös erdő felkeresése — j&téfc, kirándulás az erdő rejtekeibe, a szabadban uzsonna, ezután testedző gyakorlatok, séta, vacsora, lefekvés nyitott ablakoknál. — Levegőlevegő mindig, por és szél nélkül. Három hét múlva a csoportot átveszik a szülők, gyámok és alig fognak övéikre ráismerni. Jő az uj csoport. A munka újra kezdődik. Vasárnap délelőtt bejönnek a városba — kiki saját templomában száll istenéhez. És a leányegylet kiküldöttjei naponként meglátogatják, — átadás és átvételkor a bizottság ellenőrző felügyeletet gyakorol. És lesznek kirándulások a telep kis lakói megtekintésére a társadalom részéről és lesznek népünnepélyek, a leányegylet nyári jourjai ismét összehozzák a jókedvű jószivüek társaságát. Lesz tánc, kabaré, vidám kacagás, miközben 40—50 vérszegény gyermek válik egészségessé és a téli munkára edzetté. Csak ne kritizáljunk. A mi erdőnk nem fenyves, — de mégis erdő, szél és pormentes. A mi kis üdülőink nem lubickolnak a Balatonban — de mégis fürödnek. És nyujtjuk nekik azt a legjobbat,. a mi van, mely sokkal, de sokkal több, mint a semmi. Meglátják, hogy a statisztika hány kiló gyarapodást fog constatálni, — majd meglátják — a fényképekből, minő átalakító hatással lesz mind ez. — Be fogja látni mindenki, hogy szebbet, nemesebbet, kedvesebbet nem alkothat a leányegylet, mely ezzel megörökíti nevét, nemcsak nálunk, hanem széles e hazában. Mert amit nálunk megcsinál a leányegylet, azt minden városban meglehet csinálni; minden városnak van e célra felhasználható telepe. És ha a példa vonzani fog, a szünidei gyermek-telep intézmény decentralisálva, városonként organisálva lesz és befogja hálózni az országot, — játszva, mosolyogva, táncolva vidáman, mint a hogy teszik a mi kedves, jószívű derék leányaink. A két „Irinyi". ii. Másnap korán reggel a remete lak melletti kertből látjuk kilépni Pált a remetét, s a két ifjút, kik egy tölgy aljában letelepedvén, Vince előadá, hogy most, midőn a viszontlátás őrömét eléggé élvezék; s a fiúi fájdalom könyeivel áldozának szülőik sírjánál, beszelje el László, mindazt, mi vele ősi lakuk feldulása óta történt. „Agg barátunk s bátyám, a kép melynek rajzát tőlem kívánjátok szomorú s viharteljes", — kezdé az ifjú; „mert életem a sors szűnni nem akaró csapásainak volt lapdája. Endre, a hű cseléd, ki megmentett, Somogyba egy pór rokonához vonult velem, kinél több évig éltünk, mig egy rabló csapat fel nem perzselé szegény falunkat; ekkor az agg Endre, mint mondá, azon okból, hogy születésemhez illő nevelést nyerhessek, a tihanyi apát általi felfogadásomat eszközlé ki, azonban Endrét csakhamar a sírba követvén, én a már 14 éves ifjú, újra gyám nélkül maradtam — s nem akarván az uj s ismeretlen apáttól kegyelmet koldulni, elvándorlók, s egy kóborcsapathoz szegődtem. Ezzel barangoltam szerte a hazában majd egy, majd más pártnak adván zsoldba karomat; s a szünetnélküli pusztítás s harc között, eltompúlván bennem a szelídebb érzelmek, egy neme a vadságnak lepé el keblemet, melyből csak akkor kezdtem nétoileg kivetkőzni, midőn kedvező sorsom Anna hercegasszony udvarába vezetett, ki tudván, mily csaladnak vagyok ivadéka, nemes apródjai közzé fogadott fel. Mint tudjátok e hercegné, később Ottokár cseh királynál keresett menedéket, én is Csehországba kisértem őt, hol Ottokár ki oly örömest szerezne magának honunkban pártot, megtudván, hogy egy nevezetes magyar családnak vagyok ivadéka, elcsalt a hercegné a nélkül sem legjutalmasabb szolgálatából, s testőrei közzé fogadott be. Mint ilyen gyakran valék körében, s szilaj, minden kalandra s vakmerő merényre kész jellemem állal csakhamar megnyertem a király kegyét, ki azóta minden kicsapongásai s tobzódásaiba bevont Mult nyáron a magyarhoni felvidéket pusztítván népei, engem is egy zászlóalj vezérévé lőn, s én a balga, ama hittől vezetve, hogy azok kiket öldöklőit, atyám gyilkosa fiának jobbágyai, dúltam szerercsétlen hazámat. Ezen pusztítás alkalmával mint felkérő egy várba küldettem, hol egy tündér szépségű leányra estek szemeim, ki egyébkor a vár közelében lakván, anyjával most előttünk ide menekült. Mint gondolhatjátok, az érzet, melyet e leány bájai keblemben élesztének, nem volt ama szende, tiszta érzet, mit a jobbak szerelemnek neveznek, de egy forró s buja vágy, leszakítani i leány ezer élvet igérő szerelmi rózsáit. Az ellenség közepette nem lehetvén ezt tenni, el kdlett fojtani szenvedélyemet, s újra Csehországé tértem vissza, hol szünet nélkül üldözött a szép leányka emléke. Egy \ig kalandjában kisérvén a királyt, nevetve ká-dé, érdekelte-é már valaha nő, szivemet? — s én, ki hozzá valék szokva minden tartalom léikül beszélni a viar fejedelptr.mpl, elmendám neki, mifcént lobbantá forró szenvedélyre egy magyar nő szivemet, tűz szavakkal t'estém annak ritka kecseit s a vágyat őt enyémnek mondhatni. „Ten hibád, ha nem a tied e nő

4, mondá mosolyogva a király, ki éber figyelemmel kiséré szépem kecseinek leírását; „ha rá vágysz, ragadd el" — ugy mond. „Én azon ellenvetést tevém, hogy lehetetlen, mert a vidéket egy erős vár védi, melybe kőzeledtünkkor befutnak a lakók". „Balga! veté ellen egyike a kíséretből, egész sereggel kell-e menned egy leányért? végy magad mellé vagy 20 bátor legényt, öltöztesd őket pór ruhába, rohand meg éjjel a leánv lakát s ő tied lesz." E terv tetszett s én el fogad ám; a király még akkor megfoghatlan készséggel tevé meg másnap minden rendeletét s én 20 bátor cseh kiseretében száguldottam Magyarhon határáig, s itt embereimmel pórruhába bújva, lopóztam éjjel a leány lakához, (mely alig feküdt pár mértföldnyire a határtól). Amennyire lehetett, kerülni akarván az erőszakot, kopogtattam az ablakot s csakhamar kérdé tőlem egy gyönge női hang: ki az éji háborgató ? — E percben ama gondolat villant keresztül agyamon, hogy ha magyarhoni nevemet említem, talán bebocsájtják a honfit ; s a kérdő előtt Vidnek nevezém magam. Mint evetke szökött el a leány az ablaktól, — én embereim után kiálték, erőt használandó, de ím a leány felnyítá a lak ajtóját s felém siete. Meglepetve álltam, — ő felém tartá szövétnekét. s a mint arcomat meglátta, esrv siköl'ásUlni : **- ' ° oldal. x A Leányegyesület uj actiója.