Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-06-11 / 24. szám

21-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. május ál. 6 alkalmas. A jobb faszerüzletekben és az összes gyógytárakban árusítják. — Tanítói lak építése. A Kisvárdai ref. egyház gondnoki hivatala a Kisvárdán építendő, 17.839.24 koronával előirányzott tanítói lakás és mellékhelyiségei munkálatainak biztosítására versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatok junius hó 15-ikéri déli 12 óráig a református egyház lelkészi hivatalához benyújtandók. Az ajánlatok egységárakkal taendők akár az ősszmunkára, akár az egyes munkanemekre külön. Az ajánlatokhoz az ajánlati összeg 5°/

0-a bánatpénzül leteendő. A szóbanforgó építkezés tervei, leírása, az ajánlati és építési feltételek a református egyház lelkészi hivatalánál megtekinthetők. A beérkezett ajánlatok junius hó 15. napján délután 3 órakor nyilvánosan bontatnak fel az egyháztanács által. — Mindenkinek saját érdeke, hogy az Erdővidék Gyöngye Baross-Gyógyforrás ásványvizet igyon, melyből egy vaggon rakomány már megérkezett Papp Géza fűszer és csemege üzletében, 1 literes üveg viz ára üveg nélkül 22 fillér min-: denkinek házhoz szállítva! — Jósága és olcsósága felülmúlhatatlan! — A képeslevelezó'lap feltalálója Bertsik Emil munkácsi könyvkereskedő a napokban eladta könyvkereskedését. Ez alkalomból búcsúszót intézett a közönséghez, mondván többek között a következőket: „Egyben bátor vagyok megjegyezni, hogy az oly divattá vált képes levelezőlapok az én kezdeményezésem ; nevezetesen én még 1894-ben készíttettem Berlinben levélpapírokat helybeli felvételekkel, de azoknak nem volt keletjök, igy arra a gondolatra jöttem, hogy a mennyiben a levélpapír feje éppen olyan nagy volt, mint egy postai levelező-lap, ráragasztottam egy akkori 2 krajcáros postalapra és igy született meg az első képes levelező-lap, a melynek egy példánya Lehoczky Tivadar nyug. urad. ügyész és régész urnái ma is látható. Te • kintettel, hogy 1000 darab levélpapirom volt, én ezeket mind postai lapokra ragasztottam és későbben 1896-ban a milleniumi ünnepély alkalmával eladtam s azután persze a lapokat már fehér karton lapokra készítettem el." — A gyermek okszerű táplálásának egész irodalma van, ebben az orvosok ismerik ki csak magukat és ezért mindenkor azt ajánlják, a gyermekes anyáknak, hogy az elválasztás pillanatától kezdve a gyermek csak Posphatine Falieres-sel legyen táplálva, mert ez esetben nem kell bélzavaroktól tartani és egyszersmind biztosítva van a csontrendszer fejlődése és ki lesz kerülve minden fogzási nehézség. — Vasárnapi könyv. Az országos közművelődési tanács a felnőttek és a serdülő ifjúság iskolánkivüli továbbképzését, gyakorlati oktatását országosan és egységesen szervezte. A Tanács a népművelési akciói rendkívüli jelentőségű céljainak szolgálatára hetenként — egyelőre százharmincezer páldányban — ismeretterjesztő, népszerűen oktató, illusztrált füzeteket oszt ki. Ez a füzet a Vasárnapi Könyv, amely cikkeket és képeket kőzöl az ipari, gazdasági természettudományi, földrajzi és tehnikai ismeretekről, az egészség megóvásáról, az élelmi szerekről és a táplálkozásról. A Vasárnapi Könyv gyakorlati eszköze lesz az alkohol ellen való küzdelemnek és annak a népfölvilégositó munkának, amely a produktív tudás haladó szellemét általánossá fogja tenni. Azok a városok, községek, hatóságok, testületek és ipari telepek, amelyek ingyenes szétosztás céljából hetenként nagyobb példányszámban óhajtják átvenni a gyakorlati tudásnak ezeket a népszerű füzeteit, f >rduljanak az Országos Közművelődési Tanácshoz (Budapest. Ferenciek-tere 3.) CSARNOK. A les. Irta: Bársony István, Végét járja az isteni május, az ákácvirágzás remek hónapja; amikor a fehér fürtök illatától szinte cukros a levegő mindenütt, ahol a „magyar fa", az ákác otthon van és felékesíti magát az ő gyönyörű diszével. A vetés már hányja a kalászát s a rétek teljes pompájokban teritik szét hímes szőnyegöket; fákon és bokrokon madárfészek lát boldog családi életet, a verőfény számtalan ujhodás fejlődését segiti. Ilyenkor az igazi vadászember már békét hagy minden hasznos vadnak, hacsak a havasi tájak később zsendülő tavaszában nincs alkalma dürgő fajdkakast lőni; vagy ha tisztára dörgölt szép őzagancs nem kerül eléje, amelynek a megszerzésére jogot ad már ilyenkor a törvényen kivül a vadászhagyomány is. A hasznos vadnak tehát most általában véve nyugalma van, amit csak az orvvadász nem respektál. Annak mindegy, vájjon a tojásán ülő fácántyúkot keriti-e meg, vagy pocakos őzsutát, esetleg nyulat ejt el. Valahányszor ilyen alávalóságról hallok, vagy olvasok, visszakívánom a botbüntetést, amivel hej, de sok mindenféle komiszságnak lehetne a számát igen alaposan csökkenteni! Ilyen „komiszságnak" tekinteném a „minősített" törvényszegést is a vadászat terén, amikor például valaki nemcsakhogy tiltott időben lő vagy fog vadat, hanem ezenfelül még az elejtett — elfogott vad minősége révén is súlyosbítja deliktumát; vagy ha a vadpusztitás vandalmódra történik, legyen az akár a lelketlen tömeges irtással, akár fészkek feldulásával és megrablásával. Persze, a hasznos vadról van szó, mert a károsra, sőt a ragadozóra, tulajdonképpen mindig áll a halálos itélet és ezekkel szemben még az irgalmasság is csak annyira kötelez, hogyha fiasok (ha már világra jöttek a kőlykeik), akkor olyankor pusztítsuk el őket, ha ugyanez módunkban áll, amikor a fiaikat is megválthatjuk az anyátlanság szenvedéseitől, esstleg a kegyetlen éhhaláltól, gyorsabb és kevesebb szenvedést okozó halálnemmel. Ez csak ugy történhetik, ha vagy együtt lepjük meg az egész családot a vackában (fészkében), vagy ha legalább is megállapítjuk előbb, hogy hol van ez a vacok, hogy aztán az öregekkel bárhol végzünk is az alkalom szerint, a még gyámoltalan utódokra is ráterithessük azért a vizes lepedőt. Csak az ilyen bestiák pusztításait és kártételeit számontartó vadászember tudja, menynyire rászolgálnak ezek a folytonos üldözésre. Mert mi türés-tagadás nincs az a kétlábú vadorzó, aki annyi veszedelmére lehetne a vadállománynak, mint a négylábú, meg a szárnyas orvok. Nem is lehet a kettőt összehasonlítani, mert a ragadozók egész élethivatása folyvást ebben merül ki s velők született képességeik is többet érnek őnekik, mint a vadorzónak a puska vagy a tőr. Éppen ez a legszebb tavaszi idő az, amikor az orvok, a ragadozók, tulajdonképpen a legvakmerőbb hasznosvadpusztitók. Hisz ilyenkor már a legtöbben fiasok s a pokolbélü fajzat ellátása fokozott vérengzést kíván, több ártatlan áldozatot követel. De ezzel szemben a veszedelmes állatok elpusztítása viszont éppen most nehezebb; hisz „mérgezett falatokkal" most már jóformán semmire sem megyünk (azok csak télen hozzák meg a kivánt eredményt), rendszeresen vadászni pedig ilyenkor — az évnek ebben a tavaszi, sőt még a nyáreleji szakában is — nem lehet rájok, mert az erdők nyugalma éppen a hasznos vad tenyésztése okából kímélendő. Ilyenkor nemcsak az erdei szárnyas kotlik, sőt már bajoskodik is a kikelt csirkékkel, hanem az emlősök nemesebbjei is vagy közvetetlenüt ellés előtt, vagy éppen utána vannak s igy sem a még vemhes anyaállat kergetése, sem a már megszületett zsenge ivadék zaklatása nem tűrhető, még a különben jó ügy érdekében sem, aminő volna a ragadozók irtása. Mi marad tehát hátra az esztendőnek ebben a szakában, mint az aránylag legcsöndesebb, legkevésbbé nyugtalanító ragadozóirtás: a les, amelyet az uri vadászok rendszerint lekicsinyelnek, mint „csősznek való" unalmas mulatságot. Persze, amikor a les-nek ideje van, akkor a tisztelt uri vadászok legtöbbje édesdeden „húzza a bőrt a fagyon", ámbár régóta nem fagy már. Mert a les igazi ideje az alkonyattól világos hajnalig terjedő idő, tehát (az éjszakát is beleértve) a sötétedésnek s a hajnalodásnak az órái. Az éjszaka csak akkor, ha világos, ha tehát holdvilág van; mert hisz vaksötétben hiába jönne ránk vad, meg nem pillanthatnók, annál kevésbbé tudnók célba venni. Ahol tehát a ragadozók vackára (rendes tanyájára) nem bírunk ráakadni, hogy őket otthonukban s a kölykeikkel együtt küldjük a másvilágra, ott. alig marad más a számunkra, mint a les, amely a türelmes megfigyelőnek nemhogy unalmas volna, hanem inkább igen sok élvezetet és tapasztalatot szerez. Erdőnek-mezőnsk vad lakosait tudniillik éppen ilyenkor ismerhetjük meg legjobban. A les adja meg rá a legbiztosabb módot, hogy alaposan megfigyelhessük szokásaikat s viselkedésöket. A gyanutlanság nyugalmas idejében a vad teljesen őszinte s mindent ugy cselekszik, ahogy őneki jol esik. A félelem nélkül való nyugodtság a vadnak teljes természetrajzát engedi látnunk, még akkor is, ha nem emberokozta aggodalmak támadnak'benne, amelyek időszakilag nyugtalanná tehetik. Mert csak maga az ember az, aki elől a vad mindig vakon és sietve igyekszik menekülni. A les általában minden vadnak legreálisabb megismertetője. Ily ?zempontból még a legegyszerűbb mezei lesnek is meg lehet a maga érdekessége, amikor csak egy-egy tapsifülest figyelünk meg, ha a vetésből, vagy a kukoriczából előbaktat. De tessék elképzelni a csöndes erdőséget, amikor az egyre gyérüiő rigószólamok közül az alkonyati órákban hirtelen felsikkant. egy vészjel s nagy izgalmat jelentő pörlekedéssel csacsognak az erdő szárnyasai. Ebből a tapasztalt vadászember már érti, tudja, hogy jön valami; sőt esetleg az

f is, hogy rablónépség közeledik. Ilyenkor ugy-e mindjárt másképpen fest az az „unalom" ; ami ha kezdődött volna is tán, ilyen pillanatokban rögtön eloszlik, nyoma sem marad. Ahogy az ember az ilyen, különben igen egyszerű, de azért mégis folytonos figyelmet ébresztő vállalkozásnak nekikészül: annak is megvan a maga kis izgalma. Elindulok egyedül (mert ilyenkor még a különben hü és okos kutya is elkövethet valami hibát a nyugtalanságával) és megyek lassan, óvatosan az erdő gyepes utján, be a csöndesebb világba, ahol a vadnak, még a ravaszabbjának is van vagy lehet már állandó tanyája. Alkonyodik, de még fentragyog a nap az ég alján, csak éppen hogy rézsútosan szűrődik be a fák közt a világosság s az egyre fogyó fény. Az árnyék már növekszik s az ember szinte figyelheti, hogy* oson arább arább a talajon a fénysáv, amelynek a helyét homály foglalja el. Lassan, figyelve, lehetőleg nesztelenül lépek nemcsak azért, mert igy jobban észrevehetem, ami előttem és körülöttem útközben történik, hanem azért is, mert a régi vadászközmondás szerint „mindenütt lehet vad, csak a kalapunk karimáján nem". Most ugyan nincs szó cserkészetről, mert az egészen más valami; de ha a közelben rejtőző vagy rejtőzhető vadakat nem akarom elriasztani, akkor mégis olyanformán kell haladnom, ahogy cserkészni szoktunk; azaz halkan, lassan, minél kevesebb zajjal, sőt még a szél járásával is számolva, ahhoz alkalmazkodva, tehát széllel szemközt, nehogy a finom szaglású vad megéiezzen s korán kereket oldjon. A vad tudniillik alkonyat táján már mozoghat, ámbár, kivált a ragadozó, szereti bevárni a sötétséget, az éjt. Nappal a legtöbb vad pihen és rejtőzik, csak a dámvadnak van az az extra szokása, hogy örökké jön-megy, csatangol-. De ámbár a róka tulajdonképpen éjjeli ragadozó, azért akárhányszor vadászgat nappal is, ott, ahol jó fedezete van. HÜVÖ29S tavaszi napon szeret mozogni, jönni-menni, sőt télen világos nappal is látni őkemét; egyáltalában olyankor. ha éhes. Jóllakva elfekszik s kivált meleg időben szó sincs róla, hogy mutogassa magát. De az erdő változatosságában ő is változó kedvű és meglephet bennünket. Napszállat után, ha itt az este, akkor az ösztöne is hajtja s olyankor sohasem lehet tudni, hol bukkan elénk, ha óvatosak voltunk s el nem riasztottuk. Egész jó, ha ugy vonulunk az erdei magányban, mintha cserkésznénk, pedig ez nem cserkészet, csak elővigyázat. Jön az est és mink helyben vagyunk valamely vágás keresztutjának a bokrai közt. Ilyen ponton kitűnő megfigyelésünk lehet. Most már lement a nap s kezdődik enyhén a szürkület. A ragadozó már bizonyosan fülel, szimatol, figyel, sőt talán el is mozdult a vaczkáról, ahol addig a kölykeit szoptatta. A rókának már áprilisban van apró kölyke ; májusban pedig minden rókamama triplán „ragadozó". (Sok kell a pokoibélü éhes kölykeknek.) A kan róka már kin lakik a gazosban, a vetésben, a nádasban; a bolhás lyukba csak rossz