Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-04-23 / 17. szám

nyíregyháza, 1911. XXXIL évfolyam, 17. szám. vasárnap, április 23 A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Elfiflzetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YJLÜOSHAZ-TTBÍII 6. SZÁM. ' Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

. A mi hadseregünk. A nemzet megint százmilliós áldozatokra készül a hadseregfejlesztés céljaira. Az ország politikai légköre, flottákkal, ágyukkal, szuronyokkal van telítve. Mindenről beszélnek, csak egy marad agyonhallgatott, háttérbe szorított, elfeledett mostohagyermek: — a magyar közigazgatás. A magyar közigazgatásról nem beszél senki, hallgatnak a jegyzőről, biróról, megyei, városi, községi tisztviselőről, a nemzet e hangyaszorgalmú napszámosairól, akik a tulajdonképeni apostolt munkát végzik a modern Magyarország jövendőjének megalapozásában. Szép az a flotta! Szemgyönyörködtető látvány, mikor monstruozus ércbordáival végig hasitja az adriai tenger kék vizét. Büszkék lehetünk rá, hogy a mieink. Igaz: drága mulatság. Háromszázhúsz milliót eresztünk a vizbe, hogy parádézhassunk vele. És még se vagyunk künn a vizből. Az is szép, mikor ötszázezer állig fegyverezett katona kész háborús parádéra minden pillanatban, bömbölő ágyukkal, ropogó gépfegyverekkel ragyogó szuronyokkal. Ez is elnyel egypár milliárdot a nemzet zsebéből. De azért büszkék vagyunk erre is. Ha kell, elhisszük, hogy ki is áll sikeresen az ország védelmére. Hanem békében semmi gyakorlati haszna nincs. Háborút nem visel és csak nyeli a milliárdokat. Kimeríti a nemzet zsebét ama kényszerből, mert holnap szükség is lehet rá. Ezt meg is értjük. El is hisszük. Van azonban egy másik hadseregünk is, egy igazi nemzeti, polgári hadsereg, mely ellenkezőleg, állandóan küzd, harcol a nemzet szolgálatában, de amelynek azért még ezredrésznyi hasonló mértékkel sem mérnek. Pedig ez viszi az igazi nemzeti hadjáratot: a magyar közigazgatási tisztviselő. Ez a tisztviselő az érverése a nemzetnek. Ennek kezében van a nép nevelése az államgépezet nehéz és becses munkájának zavartalan lebonyolítása. Ez a hadsereg az, mely kétszeresen megérdemelné, hogy fejlesztésére milliárdokat áldozzunk. Ez a hadsereg az, amely nem parádéz, hanem dolgozik, harcban áll állandóan, megfeszített harcban a nemzeti lét, az általános közrend, a belbéke, a zavartalan állami előrehaladás fenntartásáért. A nemzet ütőere a közigazgatás. És nincs hang, mely fölemelkednék mellette, mely ezt a gondokkal, súlyos anyagi terhekkel és óriási felelősséggel megterhelt dolgos polgári hadsereget védelmébe venné, modern fejlesztéséről, helyzetének méltó javításáról szintúgy gondoskodnék, mint arról a másik hadseregről. A községi jegyzők, a közigazgatás polgári hadseregének e derék hadnagyai, mind egy-egy generálist képviselnek abban a nagy szervezetben, mely az állami közigazgatást lebonyolítja. Nincs annyi felelőssége háborúban egy generálisnak, vagy egy admirálisnak, mint amennyi felelősség terhe nehezedik a polgári viszonyban a jegyzőre. A haditörvények nem olvasnak több halált a fegyelmet megszegő katona fejére, mint amennyi fegyelmit zúdítanak a jegyzőre. A katonától egyetlen speciális szaktudást követelnek abban a fegyvernemben, amelybe beosztották. A jegyzőről köztudomásu, hogy bírónak, vizsgálóbírónak, nyomozó rendőrnek, detektivnek, orvosnak, ügyvédnek, mérnöknek, papnak, közjogásznak, nemzetgazdásznak, jósnak kell lennie egyszerre. Megtei helték annyi feladattal, megbízással, kötelezettséggel, hogy szinte komikus volna, ha nem volna olyan szomorú, hogy mint csinált a korlátolt bürokratikus felfogás a községi jegyzőből egy olyan mindenttudó, csodatevő embert Magyarországon, aki egyszerűen Zeus fejéből pattant ki. A jegyzőtől annyi mindent követelnek, annyi miniszteri rendeletnek, törvénynek, szabálynak kell a fejében zsongania, hogy azt megemészteni tisztára képtelenség. Egy-egy lángészt követelnek minden jegyzőben és ez az erőn felül való megterheltetése a közigazgatás ez igavonó napszámosainak valóban oly túlságba ment, hogy elmondhatjuk, miként az ideálisan betölteni egyszerűen lehetetlen. A valóság az, hogy nincs Magyarországon jegyző, akinek egy kis rosszindulattal a fegyelmik egész seregét a nyakába zúdítani nem lehetne. Ilyen lehetetlen helyzet nehezedett a nemzet ez apostolaira, akik egyedüli őrei az államrend fenntartásának. És hellyel-közzel áll ez valamennyi magyar közigazgatási tiszt viselőre is. Tollraij^ols:. A Duna—Tisza csatorna. III. Ha azonban az alföld terményforgalmának teljes biztosítása csak egy a Dunát a Tiszával összekötő csatorna kiépítése által lenne eszközölhető, ugy mindenekelőtt az alapelvekkel kell tisztába jönnünk és elsősorban azt constatálnunk, hogy amennyiben az alsó Tiszavidéknek Csongrádtól lefelé meg van a Ferenc-csatornája és természetes vízi utja Budapest és a tervezett Vukovár—Samaci csatorna felé, csak egy olyan csatornavonal kiépítéséről lehet szó, amely elsősorban a felső és közép Tiszavidék érdekeit lesz hivatva szolgálni és meg kell állapítani továbbá azt is, hogy a csatorna-kérdés ideális megoldása csak a nyilt csatorna lehet. * * * A közlekedési miniszter tervének megindokolását nem ismerjük teljes szövegében, de ha az újságokban közölt és meg nem cáfolt adatokon el lehet indulni, ugy elsősorban nem értjük azt, hogy vájjon miért nehezítené a helyzetet az, ha a fővárostól kiinduló csatornát nem Csongrádnál, hanem feljebb kötnénk össze a Tiszával; hiszen éppen ellenkezőleg áll a dolog: a Duna és Tisza közötti nagy vizszinkülönbözetet csak ugy tudjuk nagynehezen leküzdeni, ha a dunai torkolatot minél lejebb, a tiszait pedig minél feljebb helyezzük el. Nem értjük az indokolásnak azon részét sem, amelyben az állíttatik, hogy az alacsony, vagy mélyvezetés azért nem célszerű, mivel az a csatornavonal mentén nagymérvű ázalgásokat idézne elő. Hát persze, hogy nem lehet ily rövid vonalon mélyen tartva és zsilipes csatornán vezetni oly vizet, amelynek 140- 150 kilométer hosszában, 18 19 méter esése van. De elsősorban azért nem ám, mivel ily esési viszonyok mellett a csatornavizét hosszú vonalokon 8 10 méter magas töltések közzé kellene fogni, vagy még hosszabb vonalon 10-15 méter mély bevágásokat létesíteni. * * * Ezeknek előrebocsátása után mintegy magától kínálkozik egy az előbbinél — nézetem szerint — helyesebb terv, amely megvalósítja amire törekednünk kell: a bővizű nyilt és csekély eséssel bíró csatornát. E csatorna Bajánál kezdődnék és Bácsalmás, Szabadka, Kiskunmajsa, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Nagykőrös, Czegléd és Abony mellett haladva el, Szolnoknál ömlene a Tiszába. Hossza lenne e csatornának, mivel vonalának itt-ott a völgyek kanyarulataihoz kellei.e alkalmazkodnia, mintegy 220 kilométer. Mélyebb bevágásokra csak Kecskemét és Bácsalmás körül lenne szükség. A Szolnok és Baja közötti 6 méter kisvizszin különbség 220 kilométerre felosztva csekély vizmozgást jelentene. A csatorna gőz, benzin vagy villany mozgatóerőre lenne berendezendő, az érintett városok és községek mellett alkalmas kitérőkkel és rakodó partokkal. Majsán alól egy kamarazsilipes oldalcsatorna eszközölhetné az összeköttetést Szeged és Csongráddal. E csatornavonal, tekintettel azon körülményre, hogy a komplikált zsiliprendH nagybecsűj közönség jól felfogott érilege, bogy pártolja iparosait, kik szakképzettség terén haladva tanulmanyai és több évi tapasztalatai alapján eleget tehet a kor igényeinek. Papp József debreceni cipész iparos iánlia Papp József polgári és katonai cipész