Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-03-26 / 13. szám

4 16-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. április 26. többséget csak a politika és a szenzáció érdekli. Nem csoda, ha a lelkesedést apránként még a jobbaknál is a bús lemondás posványa nyeli el. A sok sziszifuszi munka annyira cinikussá tette társadalmunkat, hogy a még mindig hívő lelkes embert álmodozó bolondnak tekin'i. A parányi horvát, oláh, szerb, tót Nagyhorvátország, Nagyrománia, avagy a triaüzmus alapjait igyekszik lerakni . . . Haladnak fajrokonaink: a japánok, kinaiak, lötökök is, csak mi lessük összetett kézzel a süit galambot . . . Tisztelet a kivételnek, a többség politizál, mulat, kártyázik, kávéházban lebzsel, divatos jelszavakkal dobálódzik. mindent leszól, mindenkiben bűnbakot keres, csak magában nem látja a hibát. Látszóan ugyan haladunk, vagyonosodunk mi is, sőt több téren fényeskedünk is, ám a beavatottak jól tudják, hogy e fény legtöbbször nem az arany csillogása, hanem csak a pakfon erőlködése, hiszen, hogy mást ne említsek, a nemzeti vagyont milliárdokra rugó adósság terheli . . . Nézzük csak a valóságot. Hazánk 1907-ben 165'2, 1909-ben 1808 s 1910-ben 1776 millió korona értékű árut hozott be. Ebből tisztán ipari cikkekre 1907-ben 1101, a többi években átlag 12C0 millió korona esett. Ha most ehhez hozzávesszük a közösügyi kiadásokat, a külföldi pénzért járó rengeteg kamatot, akkor kitűnik, hogy hazánk évenként másfélezer millió koioná • val adózik a külföldnek, főkép Ausztriának. Ez olyan veszteség, amely a leggazdagabb országot is koldusbotra juttatná. Ezért s az ilt föl npm sorolható egyéb bajok miatt nem tudja a nemzet erőit kifejteni s kincseit értékesíteni, melyek valóban gazdaggá s boldoggá tehetnék. De maradjunk meg csak az iparnál. Évenként kerekszám 1200 millióval vagyunk szegé nyebbek. Igaz, e pénzért ipari cikkeket kapunk. De ne feledjük, hogy ebből évi 600 millió tisztán munkadíjra esik, továbbá, hogy a megvett cikkekhez szükséges nyersanyagok legnagyobb részben nálunk is megvásárolhatók. Ily szempontból évi veszteségünk csak ipari téren 70C millió. E csöndes, de állandó s egyre fokozódó vérveszteség nagyobb veszedelem, mint egy egy vesztett háború. Franciaország a szedáni vereségért ötezer millió frankot fizetett. Am a gazdag Franciaország csak egyszer fizetett ötezer milliót, m

i pedig vesztett háború nélkül i

s hét (7) éven avagy a művészeti irányok megelőzik-e a kor felfogását? kifejezői-e, avagy irányitói a korszellemnek ? Annyi talán tényként elfogadható, hogy az ókori népek művészete főleg a monumentális építkezésekben, nagyszabású szoborművekben nyilvánul meg és ugy a festészet, mint a zene primitív. Amazokban ma is mintákul szolgálnak, ezekben kicsinyes és naiv. Oiául ennek azt állapithatjuk meg, hogy az ókor a rabszolgákban a munkaerő korlátlan tömegével rendelkezett. A középkor és az újkor elejének művészetében a festészet és zene óriási mértékkel emelkedik, de tárgyát a vailás, az egyház és a harcok képezik. A vásznak nagyok és a zeneművészet a profán élettől távol áll. Oka ennek az, hogy a megrendelők, a maecenások a gazdag érsekségek, püspökségek és hősi tettekkel dicsekvő főurak. A reformátió és a szabadság mozgalmak fejlik le a zeneművészet tárgyának korlátait, — a suite — a sonata már tánczenét, tehát profán themát dolgoz fel. És igy halad a zenei művészet tárgya és külső alakja a korral/ „Az ember erkölcsi élete — egy része a művész anyagának", de külső formák szempontjából a művészet tipusa — a zene. A zene declamál, sir és nevet, érzést tolmácsol és kelt; — a zene bizonyos hangjai az illatok illusiójára képesít, a zenei hangok színeket láttatnak, — a vöröset, a kéket, a skarlátot, az ibolyát; — és a zene eseményeket beszél el, hősköltemé nyeket, idylleket, szerelmet, életet és halált és mindent, arai e kettő közé esik. A zene a mysterium, mely vonz és megnyugtat. És, hogy elkalandozásomból feladatomra térjek vissza, gondolatban, formában, korlátoltság nélkül való kifejezésben a zenekari zene az igazi, mely céljához és rendeltetéséhez közel visz. Ezt érezzük mindannyiszor, valahányszor nagy zenekarok előadását hallgatjuk. Az egyes hangszerek egyoldalúságának korlátait nem ismeri a nagy zenekar, egyesíti a fuvola zephirhangjait, az oboe, a fagot, a gordonka és viola férfias kifejezéseivel, a hegedűk filigrán hangjait a ként vagyunk kénytelenek csak ipari téren egyegy szedáni katasztrófát elviselni! Hiteles adatokból kiszámítottam, hogy hazánk ipari cikkekért 1867. óta harmincezer millió koronát adott a külföldnek. Ez oly óriás összeg, amelylyel ma összes bajainkat játszva megorvosolhatnók. Pedig az 1867. óta kiadott kőzösügyi kiadások, az osztrák államadósságok önként elvállalt kamatainak milliárdjait nem is emiitettem. A mondottakból a gyermek is látja Ausztria gazdagságán k s Magyarország szegénységének igazi okát, p^dig csak két tételt említettem. Ha e bajokon nem segítünk, hazánk gazdasági tekintetben tönkre jut. Első teendő, hogy az ipari cikkekért kiadott évi 700 milliót megmentsük. Válóutra jutottunk. Vagy tovább is igy haladunk s akkor pakfoncsillogásunk is berozsdásodik. Vagy megváltozunk s akkor igazán megszületik a Széchenyi megjósolta gazdag, művelt Magyarország, amelynek megteremtéséhez minden eszköz rendelkezésünkre áll. Akit a szemrehányó számok fönti rettenetelégiója meg nem döbbent, ellenállásra nem öszs tönőz, sem jó hazafi, sem okosan gondolkodó euibei nem lehet. Régen, nagy nemzeti veszedelem idején, véres kardot hordozlak körül az országban ; ma ezekkel a megdöbbentő számokkal kellene teleharsogni az országot, hogy tudja meg mindenki szegénységünk s az általános drágaság egyik főokát. Hatalmas magyar ipart l'ell teremteni komoly iparpártolással, még áldozatok árán is! Csak igy kerülhetjük el a koldusbotot, csak igy kisérheti diadal száz ellenséggel küzdő iparunk titáni küzdelmét. De igazában ma már áldozatot sem kelt hoznunk, mert ip írunk egészben véve kiállja a kritikát. A külföld is elismeri, hogy megálljuk helyünket minden téren. A mohácsi vész előtt iparunk európai hirü volt csak 1526. óta nyomják el mesterségein Ausztria kedvéért. Más ipar ennyi évszázados küzdelemben régen elvérzett volna. A francia, angol, német ipar királyi, főúri, főpapi támogatással fejlődött hosszú időn át mai magaslatára. A németek a franciáktól hadisarcképen kapott ötezer millió frankot jórészben ipari vállalatokba fektették. Az osztrák ipart III. Károly, Mária Terézia, II. József virágoztatta fel részben a lefoglalt szerzetesi vagyonból. Az osztrák ipar kedvéért hárfa lágy futamaival, a bőgők és rézfuvók, üstök és dobok megrázó akkordjaival. A művész kifejtheti érzéseit és tehets gét akadálytalanul. És kétféle művészetnek lehelünk csodálói, az alkotó, a tervező művészetnek és az előadó művészetnek. Goldmark: Sakuntala nyitányát kevésbbé az elbeszélő, mint a festő szándék jellemzi. Tropikus, fárasztó, a tenyészet, a sürüen zsendülő élet zűrzavaros lármájától lankasztó és kevés pihenést enged. Épen ellentéte a Handel: Suite jenek, mely egyszerű kamarazene, és a melynek rokokó, fihér parókás szine, átlátszó, naiv volta egy rég letűnt világot tár elénk, a hol nem voltak nagy hevületek, boldogtalanságok, nyomor és szenvedés, a hol a szerelem is a bon ton szerint keletkezett és tünt el. A Buttykay symphonikus költeménye, az Ünneprontók az ujabb irodalmi stylus szerint való. Francia eredetű, Debussy az alapitója, seces-iós, még nehezen követhető, és én — restelkedve bár, de beismerem, hogy — hiába követtem az Arany költeményével a zeneművet; nem talál tam meg az ünnepi áhítatot, csak a felforgató lármát, a föld megnyíltát, a távoli harangszót, a zajt, a zűrzavart. Ellenben a Csajkovszky symphoniája, különösen annak harmadik téte'e a szépségek szépsége, elbájoló, elringató, melodikus remekmű, hatalmas alkotás. Ami pedig az előadást illeti, azt hiszem a közvéleményt tolmácsolom, amidőn az elismerés és a tetszés kifejezéseivel élek. Nagy, nehéz és sikeres munkát végeztek a derék symphonikusok, élén a temperamentumos karnagygyal, Kún Lászlóval, ki a lelke a társaságnak. A zenekar nem régi még és igy a tökélyre való törekvésük ulján haladnak még. Egyet azonban meg kell emliteni, és ez az, hogy a hegedűsöket a fafuvók elnyomják, amit talán más elhelyezéssel mérsékelni lehet. A kis bőgők gyönyörűen érvényesültek, a nagybőgők nehéz passage-aikat művészileg oldották meg. A viszontlátás reményét fejezték ki a közönség tapsai. —hm— léptették életbe a mi iparunkat megölő „elszigetelő vámrendszert". Szóval a külföldi ipart százféleképen támogatták, rnig a mienkkel senki sem törődött. Hogy állna a magyar ipar ma, ha ez is ennyi kedvezményben részesült volna? A mi iparunk igazán csak 1867. óta fejlődik, de azóta is a kő'ös vámterület sorvasztja. Lehet-e ettől a 44 éves ipartól annyit követelni, mint az évszázados dédelgetett külfölditől ? Közönségünk pedig ezt. követeli, feledi, hogy ez olyan lelketlenség, mintha az apa kh fiatol fél fiúi tapasztalatot kivánna. Éh e 44 éves, a külföldtől sanyargatott, a közönségtől lenézett magyar ipar mégis csodát müveit. Az i900. évi párisi világkiállításon a régi osztrák ipart messzire elhagyva, az ötödik helyre emelkedett s ezernégyszázharminc kitüntetésben részesült. Hasonló sikert aratott a miláuói világkiállításon. Több gyártmánya világhírű s mind Nyugaton, mind Keleten keresett cikkek. A magyar iparost a világ minden városában megbecsülik Miért nem boldgul mégis? Mert a reklámhoz, az értékesítéshez még mindig nem ért, mjrt tőkéseink nem ipari vállalatokba fektetik pénzüket, mert fiainknak nem a javát, hanem a gyengébbjét adjuk iparosnak s főképen mert közönségünk nem támogatja. Való, iparosaink ellen is varrnak jogos kifogások. De ne feledjük, hogy sokat kell küzdeniök az erős külföldi versennyel, a szervezet munkások folytonos követeléseivel s társadalmunk oktaian közömbösségével. Nem dönthetjük el, ki a hibás: az iparos e, vagy a vevő közönség, vagy mindakettő. Azt hisszük, teljes mértékben egyiknek sincs igaza, amikor kölcsönösen gáncsolják egymást. Való, hogy közönségünk igazságtalan a hazai dolgok iránt, viszont iparosaink is előzékenyebbek, szótartóbbak, figyelmesebbé lehetnének. Bár mint van a dolog, az ellentéteket ki kell egyenlítenünk, mert létérdekünk, mert iparos és közönség egymás nélkül ép ú:y mtg nem lehet, mint a szülő gyermeke nélkül. Amiképen az anya még rossz gyermekének is megbocsát: azonképen a közönségnek is szeretni kell a magyar ipart, netalán gyarlóságával együtt is egyszerűen azért, mert az övé, mert ettől függ egész jövője. Az e^ész világon heves gazdasági harc dúl, Hogy iparunk el ne bukjék, mindnyájunknak óvnunk kell, mint a szépen fejlődő gyermeket a rá leselkedő bajoktól. A magyar ipar az egész magyar nemzeté; hogy e feltett kincsünket le ne győzzék, még a halálos ellenségnek is ki keli bekülnie. Vallás-, párt-, nem , korkülönbség nélkül védjük, óvjuk mindazt, a mi magyar! Csak igy biztosíthatjuk jövőnket a népek élet-halálharcában ! Mi tehát a teendő, hosiy szegénységünket jómód, elégedetlenségünket béke s nyugalom váltsa föl? Első teendő, hogy a pártoskodást, idegenimádást, közömbösséget, szóval az ős „turáni átkot" egyetértő nemzeti sovinizmussá, szóval turáni áldássá varázsoljuk Tanuljunk a történelemből. Hogy mást n.j említsek, a mohácsi vész óta a külföldi, főkép az oszták ipar többet ártott nekünk, mint a két legnagyobb katasztrófa : a mohi és mohácsi ütközet. E két helyen százezer magyar sem vérzett el, míg a kültöldi ipar és áusztria nyomása miatt másfélmillió kivándorló lelket vesztettünk, a milliárdokra rúgó anyagi kárt nem is emlitve. Lássuk be, hogy a csöndes elvérzés veszedelmesebb, mert rossz hatása lassan mutatkozik, mi.it a hirtelen lecsapó katasztrófa. Hazánk a katasztrófákat mindig kiheverte, mert utána bekövetkezett a jótékony jobbító kijózanodás; de a hosszú tespedés, a gazdasági elmaradottság mindig sirját ásta. Ez utóbbit ma is erősen érezzük. Macsánszky Lajos Útmutatója a faés szölobetegség kiirtására. Lapunk mult számában már említést tettünk Macsánszky Lajos helybeli ág. ev. tanitó, elismert gyümölcsészeti és szőlészeti szaktekintély Útmutatójáról, melyet a városi hatóság is oly szükségességnek ismert fel, hogy közköltségen kiadva a gyümölcs- és szőlőterrmlőknek díjtalanul osztogatja. A füzetben foglalt jó tanácsok értékét nagyban emeli az, hogy egy mindnyájunk által szaktudásáról ismert, komoly tanügyi férfiú irta ezt a füzetet, aki maga is eredményesen foglalkozik szőlő - és gyümölcs-termelés-