Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-09-04 / 34. szám

nyíregyháza, 1910. XXXI, évfolyam, 34, szám. vasárnap, szeptember L Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. 8J5fizeté*i leltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és, Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TSR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos k Sóstó kérdéséhez. Nyíregyházán volt és van is egy „Sdstó-fürdő", amely suttyomban gyógyfürdőként szerepelt, de amikor a vármegye évi egészségügyi jelentéséhez melléklendő évi kimutatást mint vármegyei főorvos átnéztem, kisült hogy mint gyógyfürdő az érvényben levő szabályrendeleteknek értelmében majd csaknem olyan gyógyfürdő, mint a milyent az uszónadrágtalan ifjúság az Érfolyóban használni szokott. Közegészség elleni kihágás miatt nem lehet vádat emelni sem az egyik sem a másik ellen, mert hát a tisztaság lényeges egészségügyi tényezőnek tekintendő; a minek mindkettő megfelelne, ha az Érfolyó oldaláról a sarat lelehetne kaparni, a mi azonban itt nem lehet; a „Sóstó" gyógyfürdőnek porcellán kádjainak oldalairól és fenekéről pedig a lerakódott sarat le lehetne ugyan kaparni, de ezt a nemes rozsdát, ezt a patinát nem is szabad teljesen lesúrolni, épen ugy, mint az ötven esztendős tokaji aszus üvegről a nemes penész bundát, vagy a most már haldokló egri bikavért tartalmazó palacknak oldalára lerakódott nemes piszkot, mert ezen barbár eljárással nemességétől fosztanák meg. Mint aféle nyiri pajkos én bizony csak nyiri vinkót iszom, azt is csak savanyu vizzel, annyit a mennyi belém fér. Csakhogy csupán annyi fér belém, a mennyitől sem a lábam, sem a fejem nem inog. Pogányváró. Fényes, gótivű oszlopok ahtt, Hová halványan süt be csak a nap, S ahol a festett, nagy ablakokon Megtörött fény mindent csodaszinbe von, S a misztikus, a tompa légen át Érezni még a tömjén illatát — Fenn, az oltárnál, hol az áhitat A megtört szívnek karcsú szárnyat ad, S mely helyét itt már többé nem leié, Repiti gyorsan Istene felé, S ha, csüggedt, akkor újra lángra kap — Fejét lehajtva térdepel a pap. Szép, ifjú legény. Az arca halvány. Súlyos ónkereszt csügg le a balján, A testén bő és durva szőrcsuha. Nincsen is rajta tán egyéb ruha. Imádkozik halk, csüggeteg hangon: Te szelid, te drága, te jó Isten asszony, Akiben száműzve minden, ami álnok, Verd ki a fejemből ezt a bűnös álmot! Akár hová nézzek — mindenek tudója — Olt kisért mindig a délibábos róna, S a bátor a szilaj szabad élet képe Szüntelen besurran szívem közepébe, Követ minduntalan. Báihová is lépjek, Köröttem mindenütt kócsagos vitézek Lobogós kopjákkal, harci dalt danolva, Mintba mindenikük maga Hadúr volna, Sűrű csatasorba sorakozva szépen Viharként rohannak a fekete éjben. Riadó nékem az orgona búgása, Ananászba dugott tormába esett féregnek tartanám magamat, ha kivül penész bundás, belől barna piszkos borból innék, vagy a Sóstón fényesre súrolt porcellán kádba fürödnék. Annyira szeretem a tisztaságot, (a mit ruhámon nem mindég lehet észre venni), hogy a snepfnek is csak a húsát tudom megenni; a mi pedig hát nem uri tempó, mert a snepf a régiek szerint a földnek nedvességével, ujabban pedig földi gilisztával él. Imádom a patinát a bronztárgyakon, de kevésbbé a fürdőkádakon. Ezt a patina tüntetést csakis a „Sóstó türdőn" lehet élvezni, pedig bizony bizony sok fürdőben fordultam meg életemben. Na de ezután már másképen lesz. Építeni akarunk 350000 koronával egy igazi gyógyfürdőt, csakhogy egy kissé sietni kellene, mert ugy hallatszik, hogy a Magyon és Szalmadon is alakulóban van egy „gyógy-fürdő részvénytársulat", a hol épen olyan óriási sziksós földrétegből álmodják a vizet nyerni, mint mi. Ninccen annyi tarka kutya a világon, vagy doktor (mert hát mindenki az) a mennyi gyógyfürdő van hazánkban is. Annyi fürdő hirdetés került már (nem papírkosaramba, hanem) hombáromba, hogy kandallóm mellett jó ideig fumigálhatom a világot. Ezek szerint minden fürdő minden betegséget meggyógyít. Buta a ki nem hiszi ! De hát ilyenektől A zsolozsma hazám csatakiáltása, S ha korbács suhint le erős vállaimra — Lehulló véremben mintha népem sírna ! És ha kétségim közt meg is lep az álom, Megnyugovásomat akkor se találom: Zsibongó agyamba egymás után lépnek Fénylő, tüneményes, pogány álomképek. Hatalmas dombon, mely lassan torpad széllyel, Amikor eloszlik, szétfoszlik az éjjel — Pirosló hajnalon izzó sugár-kéve, Máglyatüz csap fel a violaszín égre. Az aljánál ott áll a hófürtü táltos, Lobogó üstöke, szanaszéllyel száldos, Köntösét a szellő oldozza, bogozza, S ahogy megszólal a regősök kobozza : Öblös Lorokhangon száll az ősi ének Nevét zengedezve. Hadak istenének. Aztán mikor vége a hangos imának, A máglyatűz elé öreg boncok állnak, S mig messzire elbúga harci kűrt hangja. Felujjong a népség vénje, fiatalja — Arról, ahol tanyáz az oltári ménes, Finom művű pányván, drágakővel ékes, Fehér mént hoznak a máglyatűz tövéhez. És ekkor odakap a táltos övéhez, S megvillan kezében a csillogó penge . . Megtorpad rá a mén s mintha a föld rengne ! S mig az izmos karu, fehér ffirtű vénség Markolatig döfi a szügyébe kését, S nyomában a friss vér gőzölögve árad És lerogy hörögve az isteni állat — Én is veled érzek én jó magyar népem, S nem hogy imádkoznám áhítattal szépen. él meg az élelmes, a „Smart fellow", Nagy dob nélkül „gyógy-fürdő" nem boldogul. Nagy dob pedig nincs. Az életösztön nemcsak emberekben, de testületekben is meg van. Nyíregyháza fuldokolván a bankóban és igyekezvén ettől menekülni, két millió koronánál többet áldozott arra a célra, hogy lovaskaszárnyát épitve, piacunkat a londoninál is drágábbá tegye. Fényesen sikerült; nem a városnak belterületén lakó kereskedőknek, hivatalnokoknak, tanerőknek, iparosoknak érdekében; hanem a culturérdektől kissé, (de nem nagyon kissé) távol álló tanyai kofáknak érdekében. Fényesen sikerült! Az akasztófa humor útán beszéljünk hát egy kissé komolyan is. Negyvenhat év óta járom a „Nyírt" jobban mint egy vigéc. Igyekeztem nemcsak nézni, de látni is. A mintegy 20 év előtt befejezett Nyirvizszabályozás előtt már kortársaimmal együtt azt tapasztaltam, hogy a „Nyírnek" minden községeiben létező számtalan ki sebb nagyobb tavak közül csak azok voltak sziksós tavak, a melyeknek tavasszal lefolyásuk nem volt. a hol tehát a sziksó miatt vagy semmi, vagy csak igen csekély növényzetet észleltünk. Ezek a tavak hol kiszáradtak, hol megteltek vizzel, tehát e miatt bennük tőzeg nem képződhetett, hanem a növények hamuvá váltak, a melyeknek (miért miért nem) főalkat részét a kalisóknál De ugy ragadom meg a szeges korbácsot, Mint dühös vitéz a harci kalapácsot, S mintha csatazajban hadakoznék bőszen, Volnék vérimádó dühös, pogány őrszem, Az öles cellában széles rendet vágok!" . Elhallgat most a pap s rábámul sötéten Az oltáron függő Szűz-Mária képre, S ezalatt nesztelen, szembe vele éppen, Miközben kinyúlik ketté törött térde, S büszkén, dacosan áll a főoltár alatt — Széltől-e vagy mástól ? — kinyilik egy ablak. Feltárt szárnyainál balzsamos lég árad, Megcsapja arcát a kétkedő barátnak. Tele van az dallal, tele van az vérrel, Idegenek ellen gyűlölet hevével. Tele gyanta szaggal, mely a máglyán égett Áldozati lángul Hadak-istenének. Benne van a róna, csali fűzes berek Benne az ős-pogány, színmagyar embtrek Német vér és uj hit ellen oly régóta Hivogató szója. Megérzi ezt a pap A láng szivébe kap. Érzi, miként csalja Kéklő hegyek alja, S a szűztiszta vadon . . . Felkiált szilajon : Hej te Atyaisten, hej te fiu Isten, Hej te harmadik is, te szentlélek-isten ! Szorongó lelkemet megkerítettétek. Mai siáamak 10 oldal.