Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-08-28 / 33. szám

6 32-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. augusztus 20. színvonalú ízléssel.bírtak, ne hozta volna magá­val a vas előnyeinek ismeretét, annak olvasztási, fölmunkálási módjait is Hallstattból és ne hasz­nálta volna föl azt szúró, vágó, faragó eszközeinek készítésére, annál inkább, mert hazánk felszínen fekvő vasércekben a múltban is csak oly gazdag volt mint ma." Ennek pedig igen egyszerű, átlátszó a konzekvenciája, hiszen a legtöbb iskolás tudja, hogy előbb volt bronzkorszak s csak azután jutottak a vas ismeretéhez. „Ugy látszik, hogy azon eddig még ösme­retlen délkeleti forrásból az edénytípusok előbb kerültek a Nyírbe, mint Hallstattba, mert oda már a bronznak elhanyagolásával, a vasnak ismeretével jutottak, mig nálunk csakis a bronz­kultura virágzásakor." Summa-summárum nálunk, minálunk, ma­gyarok földjén, a nemrégen is „Barbarenland " nak nevezett területen előbb voit kultura, mint a müveit nyugaton. Mindegy, milyen nép lakott akkor itt, elődeink voltak, örökébe léptünk, bizonyos az, hogy televény volt a mi földünk a művelődés őssejtjének. L;het, hogy nyeregben puhították a hust, (az angol ma is véresen szereti), de mégis előbb falatozták díszesen kivert bronzedényekből, amilyenekre ma is büszke a hallstatti kultura. Ujjongani szeretnék és Isten bűnül ne vegye, kárörvendezek is, ha arra gondolok, hogy mi már a bronzkorszak gyermekcipőivel ott tar­toltunk, ahova a hallstattiak csak a vaskor papucsával csoszogtak. Ez több, mint hipotézis; négy évtizeden át arkeológiával foglalkozó szakember megálla­pítása. Kiásott régiségek a tanuk; ezek nem hazudnak, dokumentáló erejüket mindenkor segítségül hívja a történelem. Vájjon milyen sorsa lesz e kijelentésnek ? Illetékes körök bizonyára gondoskodnak, vagy már gondoskodtak is, hogy több nyelven lásson nyomdafestéket. Vájjon tudomást vesz-e róla Hörnes, a nagy régész, a ki Hallstattot foga­lommá tette ? És fogalommá válik-e a Nyir ? Bajosan hiszem. Talán valamikor nagysokára, évtizedek múlva fedezi föl valami idegen tudós e megál lapitást, ha ugyan elég önzetlen magáévá tenni a Schoppenhauer nézetét : „kidobatást érdemlő, piszkos fráter a patrjotizmus, ha a tudomány világába férkőzik be." Mert a külföld minket ma is szeret karrikatu rának festeni. Kis fejjel, vagy hidrocefalusznak, de legtöbbször idiótának, nagy ritkán normális­nak. És ebből a karrikatura-fejből kiröppent nagy gondolatokat is ritkán méltányolnak. Mert távoli bolygónak néznek a művelt Nyugat naprend­szerében. Életjelenségéink, fényhatásaink hosszú idők multával jutnak el a centrumba. A mint­hogy ma sem teljesen kiküszöbölhető a nálunk meghízott észak-német nevelőnők (tisztelet a kivételnek) által tovább plántált hiedelem. Már minthogy a kanásszen, jogászén, betjáren-virt­saftba való. És a kitűnő Boda főkapitány min­den energiája mellett is még ma is sok külföldi csettint nyelvével, ha ránk gondol: „ah Buda­pest, budapesti éjszakák !" No hát újra itt az alkalom, hogy ne csak idegcsiklandozó éjjeleinkről tudjanak. Legyünk híresek hajnalhasadásról, a kultura virradtáról. Ha külföld volnánk, sippal-dobbal, ujság­háton tollvonóval hirdetnénk: „Halljátok meg mindenek, kiket illet és nem illet, van erre mi­felénk északkeleten egy darab föld, akácsorok­tól kötött, homokbuckás, áldott; a Nyírség: ott hamarább kelt föl a kultura napja, és ép pen azért előbb volt ott „nyugit", mint arra tifelétek, Hallstatt körül . . . Két egy testvér indult útnak ré'gen, mesz­sziről, még keletebbről, talán Palesztinából, egy­azon kulturának szülötte — két egysugár. Az egyik rövidebb utat tett meg, hamarább lett termékeny a tőle beárnyékolt föld — a mi földünk ... A mi kulturánk az elsőszülött, a majoreszko, idáig mégis az ifjabb testvérke, a junior élt minden jogával. A mig dusságának hírével eláradt a tudományos világ, a mi Nyí­rünk hallgatott. Most megszólalt, gondoskodunk róla, hogy messzire elhalljátok! . . . Nem fogják meghallani! Vagy ha meghall­ják, nem felelnek rá; agyonhallgatják, mert: „en boca serrada no entra mosca." Dohánymívelés Amerikában. Mikor június 14-én Wisconzin államba ér­tem, ott akkoriban kezdték ültetni a dohányt. Volt alkalmam megnézni három-négy helyen is; mondhatom, jó erőteljes palántát ültettek. Erre itt nagy szükség van; az amerikai farmer nem ér rá foltozgatni a dohányültetvényt, hanem mindjárt az első ültetésnél iparkodik a sikernek minden föltételét ugy megadni, hogy aztán mentül kevesebb pótlómunkára legyen szükség. Első föltétele a sikernek az erőteljes, élet­erős palánta. A palántát nem nevelik melegágyban : olyan értelemben vett melegágyat, aminőt mi hasz­nálunk, trágyából rakva, palánta nevelésre, amennyire eddig tudom, az Egyesült-Államokban a gazdák nem csinálnak, nem is vetik el a dohány magját nagyon korán, egyáltalán nem tartják célszerűnek a dohánynövény életét hosszura nyújtani, a legjobb s akemberek azt tartják, hogy hosszú fejlődési idő durvává és csekélyebb értékűvé teszi a leveleket és a rövid idő alatt kifejlődő dohánynövény szövetei álta­lában finomabbak. Wisconsinban, bár ez az állam valamivel délibb fekvésű, mint hazánk, rendesen április­ban tavaszodik, akkor kezdődik a szántás-vetés, akkor vetik el a dohány magját is a hónap közepe felé. A palántanevelő ágyat valamivel magasabbra készítik, mint körülötte a föld, hogy a viz meg ne álljon rajta; megszántják (a farmer ásni nem igen szeret) és szép finomra elmun­kálják. Némely államban, különösen délen, végig a kész ágyra tüzet raknak, ami a gyom­magvakat és sok gombabetegség csiráit meg­semmisíti és ezzel a palántaágyak gyomlálását úgyszólván fölöslegessé teszi, vannak erre a célra szerkesztett kemencék is. A palántaágyak kiégetése Wisconsinban nem szokásos, de szeretnek itt sertéstrágyát használni a palánta­ágyakra. A dohánymagot csiráztatják, hogy a kikelés­ben a dohány megelőzhesse a gyomokat s azok­tól ne szenvedjen, a jobb gazdák nagyon ügyel­nek, hogy ez a csírázás egyenletes legyen, e cél­ból nem a nálunk szokásos zacskóban, hanem két vászondarab közt egyenletes vékonyan el­terítve, nedves fürészpor vagy reves fa mor­zsája közé helyezve csiráztatják a magot. Amint a dohánymag kipattog, elvetik; ezelőtt kézzel, szórva vetették mint nálunk, ujabban vizzel ve­tik a locsolóból. A dohánymagot egyszerűen beleteszik a vizzel megtöltött locsolókannába és azzal az ágyat egyszerűen meglocsolják; az általam látott palántaágyakon meggyőződhettem, hogy ez a vetési mód teljesen egyenletes vetést eredményez, sokkal egyenletesebbet, mint aminőt a kézzel való elhintés rendesen produkál, amel­lett a gyenge csirát sein sérti meg. A dohánymagot igen ritkán vetik, ahhoz képest, ahogy mi vetjük azt; ezt láttam Ger­mantown-ban (Ohio) is, ahol a kísérleti telepen éppen kikelt a dohány ottjártamkor és Wiscon­sinban is. Csak harmada annak, amit a mi dohányágyainkban látunk. A madisoni (Wiscon­sin) gazdasági akadémián végzett kísérletek meggyőzően kimutatták, hogy a palántarothadás, ez a sok kárt okozó gombabetegség, csak a sűrűn vetett ágyakat támadja meg és terjedése, pusztítása a vetés sűrűségével egyenes arány­fa n nő, mig a ritkán vetett ágyakban a palánta egészséges marad és szépen, erőteljesen fejlődik. Az elvetett palántaágyat körülbelül 25 cm. magas deszkarámával veszik körül, amit a földbe vert kis karókkal erősítenek meg és sajtruhából (cheese-cloth), a nálunk „milinó" néven ismert­hez hasonló ritkás szövetből való takarót húz­nak fölibe, ami nincs semmi külön keretre szerelve, hanem a deszkaráma külső oldalába vert szögekbe van beaggatva meglehetős fesze­sen. — Van olyan ritkás „cheese-cloth" is, amelyik a vizet egész könnyen és egyenletesen átereszti ezt akkor sem veszik le, ha az ágyat öntözik; ha pedig az ágy földje is ki volt égetve és az gyomtól mentes, ugy hogy gyom'tá­lásra nincs szükség : akkor le sem veszik az egyszer fölfeszitett takarót, mig csak levegőhöz szoktatni nem kezdik, kevéssel a kiültetés előtt a palántát. Más esetben, ahol sürübb cheese-cloth a takaró, annak csak egyik széle van állandóan leszegezve, a másik szélét ki lehet aggatni a szegekből és igy az ágyat kitakarni öntözés, gyomlálás vagy szellőzés végett Maga a szövet 90 cm. széles, ebből két szélt varrnak össze, ami 180 cm. széles takarót képez; a palánta­ágy mintegy 165 cm. széles. Végig a palánta­ágy közepén rendesen egy sor kis karó van le­dugva, magasabb a deszkarámánál, a karók tetején végig egy szál drót van kihúzva, ez megakadályozza, hogy a takaró az ágy közepén be ne hajoljon és fönntartja azt házfödél mód­jára : a közepén kissé magasabbra. Semmi egyéb védelmet vagy takarót a palántaágy nem kap, de nem is igényel. Az a levegőréteg, ami a palánták fölött a takaróig elterül, vastagságánál fogva (20—25 cm.) teljesen elegendő elszigetelést képez és elég védelmet nyújt aránylag kemény hidegek ellen is. Az idén itt április-májusban erős hidegek jártak napokig, a lucerna elfagyott, a kihajtott fák lombját mind leperzselte a fagy, de a dohány­ágyaknak nem ártott. Napfényt, levegőt bocsát annyit a takaró, amennyire a fiat 1 növények­nek szükségük van, elég páratelten is tartja körülöttük a levegőt, anélkül, hogy az fülledtté, dohossá válna. Ezért öntözni ritkábban szokás az ágyakat, csak ha száradni kezdenek. Két évet számítanak egy rendbeli takaróra, nem mintha elszakadna, vagy elavulna, de likacsai telnek meg, ugy hogy tökéletlenül szellőzik és ez okból tovább nem használják, mégha teljesen ép lenne is. Mert a farmer csak igazán jó, életerős palántát szeret ültetni, ami a legjobb viszonyok közt fejlődött, de a legjobb eredményt is adja! Sokan ültetéskor a dohányágyakat csak kétszer szedik meg, azt tartják, hogy mikor ültetésre kétszer kiszedik az ágy'jói a legjobb, legerősebb palántákat, abban csak a silányabb, kevésbbé életerős, már származásuknál, öröklött tulajdonságaiknál fogva másodrendű növények maradnak vissza, amelyek ha meg is nőnek később kiültetésre alkalmas nagyságura, de azért életerejük, virulenciájuk, egész mivoltuk csak másodrendű marad, ami sem a tökély leg­magasabb fokán álló növény, sem a legkitűnőbb terméseredmény előállítására nem képes, nem való. A palántaággyal nem fukarkodnak a far­merek, dohányföldjük minden kat. holdjára mintegy 35 négyzetméter palántaágyat számí­tanak, de ennél inkább többet készítenek. Sze­retik az ágyakat véggel északnak-délnek el­helyezni, mint Amerikaban az üvegházakat is szokás, hogy a kora reggeli és késő esti órákat leszámítva, napközben a nap egyenlően érje az egész ágyat. Ültetésre a palántát rendesen csak közvet­lenül az elültetés előtti órában szedik; mig egy rendbeli ember ültet, azalatt egy-két egyén folyton szedi és hordja a palántát az ültetőknek; mondhatni, hogy nem telik el egy óra a palám a ki­szedése és elültetése között. Ezt igen lényegesnek tartják, szintúgy azt is. hogy minden palánta gyöke­rén rajta maradjon a föld, mikor a palánta­ágyból kiszedik. Nem újság ez előttünk sem elvben vagy papiroson, de a valóságban, valljuk meg, nekünk vajmi ritkán sikerűi. De nem is igen sikerülhet, mert földestől csak akkor jöhet föl a palánta töve, ha az magában, szabadon áll az ágyban, a ritka vetés folytán; de ha sűrű vetés folytán két-három palánta is egymás hátán nőtt, gyökereik összeértek, összeszövődtek : bizony kiszedéskor egyik palánta lehúzza a másik ak a gyökeréről a földet, akár szállanként, akár csomóstul huzzuk is föl azokat a földből; ezen már akkor segíteni nem lehet ! Régebben az ültetés kézzel történt, ma általánosságban géppel ültetik itt a dohányt. A dohányültetőgép sem újdonság, ösmeri azt a magyar gazdaközönség, ha tán gyakorlatból alig, de leírásokból; újdonság legföljebb az, hogy ma már ez a gép teljesen bevált és itt jobb ered­ményeket szolgáltat, mint a kézzel való ültetés. A gép szerkezete oly egyszerű, hogy az igazán alig is nevezhető gépnek. Egy V. alakú vasacska halad az ültetés során, amely szárnyaival kétfelé hárítván a földet, egy kicsiny, de elég mély barázdát nyit a palánta befogadására, utána pedig két olyanformt vaslemez csúszik, mintha a tenyeremet kissé homorítva lefelé torditom ; ezek a földet visszahárítják és minden forgás­gyúrás nélkül rászorítják a palánta tövére. Egy vizeshordó van a gépen, amelynek csöve a V. vasacska mögött a nyitott barázdába szolgál, ennek a csapját a gép járókereke megfelelő

Next

/
Thumbnails
Contents