Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)
1910-08-20 / 32. szám
10 35-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. szeptember 11. Petrovay János, Szalánczy Bertalan, Szunyoghy Ferenc, báró Vay László és gróf Vay Miklós vettek részt, mindannyian természetesen diszmagyarban. Ezután a főispán fogata következett s utána a hosszú kocsisor. A vármegyeházán. Ebben a rendben érkezett a menet a vármegyeháza elé, melynek bejárata előtt Sipos Béla főjegyző, a tisztikar élén, a következő beszéddel üdvözölte a főispánt: Méltóságos gróf, Főispán Űr! Engedje meg Méltóságod, hogy mielőtt e székház kapuin belépne, e vármegye tisztviselői karának élén Méltóságodat a legnagyobb bizalommal és ragaszkodásunk kifejezése mellett üdvözöljem. Méltóságod nem idegenből jött mihozzánk. A Vay gróf nemzetségnek egy félszázad óta harmadik tagja, aki saját nyugalmának feláldozásával jött, hogy e vármegye közigazgatásának élére állva szolgálatát a hazának s közelebb e vármegyének felajánlja. Nem ismeretlen méltóságod egyénisége mielőttünk. Ismertük már eddig is Méltóságodat, ki közgazdasági életünk vezetésében és irányításában évek hosszú során át részt vett; láttuk Méltóságodat törvényhatóságunk egyes albizottságaiban szorgalmasan résztvenni, ma pedig eljött hozzánk, hogy az állami és törvényhatósági közigazgatás között, élünkre állva, — az eredményes vezetést biztosítsa. Amidőn tehát ezen minőségében Méltóságodat a legnagyobb bizalommal üdvözlöm s a midőn biztosítom Méltóságodat, hogy e vármegyei tisztviselői hazafias munkálkodására mindenkor bizton számíthat, szavaimat eme kijelentéssel fejezem be : Isten hozta, Isten tartsa meg és Isten vezérelje Méltóságodat. Vay Tibor gróf főispán megköszönve az üdvözlést, felvonult a főispáni lakosztályba, a közönség pedig a közgyűlési nagyterembe. A beigtató közgylilés. A beigtató közgyűlést kevéssel 10 óra után nyitotta meg Mikecz Dezső alispán, szívélyesen üdvözölve a megjelent bizottmányi tagokat és vendégeket s megnyitó beszédében rámutatva a f. év február havában — lényegesen más körülmények között hozott ama közgyűlési határozatokra, amelyekben kimondatott, hogy az alkotmány ellenes kormány által kinevezendő — Most az igazsag fog kiderülni! — kiáltott Laucsik. Az egyik ajtón belépett Meskó János, az íllavai fegyenc, a megtört, a megtért bűnös; a másikon pedig Klemm Jusztin az üveges tot jelmezben, mellette Pajka Andri. — Ez — szólt Laucsik Klemmre mutatva — legjobb segédem, Klemm csendbiztos. Lökje le Jusztin azt a gúnyát. Klemm már előre elvágta a ruhákat s pillanat alatt lerepült róla a tót jelmez s ott állt ragyogóan tiszta csendbiztosi öltözetében. — Ő volt az, aki kihallgatta a kunyhó előtti beszélgetésleket. — Rosszul hallott — dörmögött Gáspár. — Az ő bemondása miatt nem beszélhetett Pajka Meskóval. Gáspár és Lefanti hallgatott. — Na Pajka, mit kellett volna mondanod Meskónak ? Pajka ránézett Meskóra. Az némán intett a fejével, mintegy jelezve, hogy akármi volt az üzenet, mondja meg. — Azt, hogy „a mult harmadszor is kisért, de a rég' imádsággal elűzzük a kísértetet." — Értette volna ezt maga Meskó ? — Igen. Multunkban egy dolog van, ami miatt már kétszer voltunk elfogva, a honvédek meggyilkolása. Ez jöhetett csak iharmadszor is elő. A régi imádság pedig a légi védekezést, a tagadást jelenti. De hiába volt volna a beszéd is, mert én nazarénus lettem, és minden hozzám intézett kérdésre csak az igazat mondhatom. És ránézett két bűntársára. Azok halálsápadlak lettek, amikor ránéztek arra a bánatos szomorú arcra. Tudták, hogy most már mindennek vége. * * főispán fogadásától a törvényhatóság magát távoltartani kívánja és részére a főispáni magánlakásul szolgáló helyiségeket e célra át nem engedi. Azt hiszi, hogy a szigorú tárgyilagosság szempontjából ítélve a törvényhatóság helyeslésével találkozik, midőn konstatálni kívánja, hogy ma, midőn az immár változott viszonyok között egy a parlamentarizmus és alkotmányosság szempontjából kifogás alá nem eshető kormány által kinevezésre ajánlott főispán beigtatasa előtt állunk, az említett határozatok tárgytalanoknak s az események által hatályon kívül helyezetteknek tekintendők s a törvényhatóság által is ilyeneknek tekintetnek. A közgyűlés e bejelentést tudomásul vévén. Sipos Béla főjegyző felolvasta a főispán kinevezésére vonatkozólag a belügyminisztertől érkezett leiratot s az elnöklő alispán indítványára Megyery Géza vezetésével Kállay András, Petrovits Gyula, Görömbey Páter, Lázár Kálmán, Orosz Miklós, Jármy Miklós, Szalánczy Bartalan, Liptay Béla, M zőssy Béla és Haas Ignácz biz. tagokból álló küldöttséget menesztett a közgyűlés, hogy a főispánt az eskü letételére a teremben való megjelenésre meghívja. Gróf Vay Tibor főispán, a küldöttség kíséretében zajos éljenzések között megjelenvén s a vármegye alispánja által az eskü letételére felkéretvéa, azt a vármegyei főjegyző előolvasása után, azt letette, mire Mikecz Dezső alispán a főispánt a következő beszéddel üdvözölte: Méltóságos Főispán Úr! A törvényhatósági önkormányzatról alkotott törvény értelmében Méltóságod imént elhangzott esküjenek letétele után Szabolcsvármegyének törvényesen beiktatott főispánja lévén, engedtessék meg nekem, hogy mielőtt Méltóságodnak az elnöki széket átadnám, a tek. törvényhatóság figyelmét és becses türelmét néhány percre igénybe vegyem. Mindenek előtt fogadja Méltóságod részemről, mint a törvényhatóság első tisztviselője részéről e napon, midőn főispáni székét elfoglalja, meleg érzelemtől áthatott üdvözlésemet és jókivánataimat. Hosszú ideig, közel háromnegyed évig tartott intervallum után, teljesen méltányolt alkotmányos felfogástól vezéreltetve, érett megfontolással határozta el magát Méltóságod, hogy a törvényhozásban többséggel biró s a parlamentarizmus szellemével teljesen összhangban levő kormány előterjesztésére koronás királyunk megtisztelő bizalmának engedve, elösmert fényes képességeivel, élettapasztalattal gazda gon szülő várme gyé je élére áll . _ A kir. ügyészek minden nagyobb bünügy tárgyalása előtt az iratokból jegyzéket készítenek, amelynek alapján vádbeszédjüket előadhatják. Legalább is a szerintük megállapítható tényállást, egyes neveket, határidőket vetnek papírra. Aki nagyobb ügyben ilyen jegyzék nélkül megy neki a tárgyalásnak, az ugy néz kí, mint, hogy helyi példát mondjak, mint a laikusok ha a szabolcsvármegyei muzeumot magukra hagyva nézik meg, azokkal szemben akik abban a szerencsében részesülnek, hogy dr, Jósa András ur kalauzolása mellett tekinthetik azt meg. A honvédgyilkosok ügyében Tóth Mór kir. ügyész, később főnököm, volt a vád képviselője. Ő az iratok alapján leírta a tényállást, amelyet előbb a nazarénus Meskó János adott elő s a melyet megerősített Gáspár és Lefanti is. Az ő jegyzéke alapján irom le szószerint a tényállást, amely a következő: 1849. november 31-én Gáspár Mihály Kötőnypusztai csőszhöz két egyén jött gyalog, a kik őt fuvarba a bolotai pusztára Kalahájszi Istvánhoz fölfogadták, mely fuvart Gáspár Mihály fölvállalván, befogott s a két ismeretlennel útnak indult. Az ismeretlen egyének közül az egyik mintegy harminc éves magas, szőke egyéniség volt egyik (a jobb) szemére vak volt, ruházata fehér katonakabat s vitorla-vászon nadrágból állott. A másik szinte olyan korú közép testalkatú, erős, széles vállú, hosszú, gesztenyeszin bajuszu, szakállas egyén volt, akinek öltözete fekete Hunyadi-gombos dolmány, alatta három sor ólom gombos mellény s vitorla-vászon nadrágból állott. Ezen egyének utjuk alkalmával Gáspár Mihálynak elbeszélték, hogy ők menekült honMéltóságodnak ezen elhatározása — nem kételkedem — törvényhatóságom egyetemének legteljesebb megelégedésére oldotta meg azon személyi kérdést, mely minden kormány változás idején a főispáni állás bizalmi természetéből kifolyólag elkerülhetetlenül előáll. Legszerencsésebb megoldásnak kell ezen elhatározást tekintenünk, mert egyrészt Méltóságodat Szabolcsvármegyével összeforrott ősi családjának tradíciói mintegy praedestinálják a főispáni állásra, másrészt azon körülmény, hogy Méltóságod vármegyénk közéletében évtizedek óta a törvényhatóság bizalmából mint közigazgatási bizottságunknak, állandó és egyéb választmányainknak tagja, mint a Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület elnöke mindenkor tevékeny részt vett, teljes biztosítékot nyújt nekünk arra, hogy Méltóságod díszes állását ugy kötelességeinek, mint a fennálló viszonyoknak és körülményeknek teljes tudatában és ösmeretével foglalja el. A haladó idővel folyton fejlődő élet követelményei jelenleg már megfosztották a főispáni állást a régi közjogi méltóság csillogó, de legtöbbször csak hideg fénysugarakat árasztó zománcától, de felruházták azt a jól és hasznosan teljesített kötelesség jóleső melegségével. Méltóságod mint vármegyénk fia, viszonyainknak teljes alapossággal ösmerője, nagyon jól tudja, hogy e virágzó, szép fejlődésnek indult színmagyar vármegye életében a kormány bizalma folytán reá bizott munkakört miként kell legáldásosabban betöltenie és én bizton reménylem, hogy az általa jól ösmert tisztikar és a törvényhatóság egyetemének közreműködése mellett minden igyekezete arra fog irányulni, hogy főispáni működése vármegyénk felvirágzásának, előrehaladásának, fejlődésének korszakát jelentse. Nem kétlem azt sem, hogy Méltóságodban az ősi vármegyei rendszer legbecsesebb attribútumának, az önkormányzatnak igaz őszinte tisztelőjét, megbecsülőjét fogjuk látni, aki teljes tudatában van • zen speciális magyar intézményben rejlő őserő értékének, melyet minden igaz magyar embernek nem csorbítania, megszükitenie, hanem kiterjesztenie, fejlesztenie, legfeljebb az idők folyamán olykor reá tapadott sallangoktól megtisztítania kell. Ezen, a múltra alapított remények azok, melyeknek alapján mint vármegyém első tisztviselője örömmel üdvözlöm főispáni működése kezdetén Méltóságodat. Legyen meggyőződve Méltóságod, hogy Szabolcsvármegye tisztikarában és közönségében vármegyénk üdvét, javát célzó munvedek, akiket Baki nevezetű egyén tanyajan a vadászok meglepvén, mindenükből, u. m. lovaik, fegyvereik és ruházataikból kifosztottak, illetőleg azokat hátrahagyni kényszerültek, minélfogva ők lovakat óhajtanának venni s kérdezték fuvarosukat, nem tudna-e valahol jó eladó lovakat. Gáspár Mihály igenlőleg felelt és elvitte őket a zsanai tanyán lakó Lefanti István csikós cserényéhez, ahol is megkérdezték a gazdát, hogy van-e eladó lova, aki igcnlőleg felelt s bojtárját rögtön elküldvén a kérdezett lovakért, nekik ezeket meg is mutogatá, de ezen lovak részint azért, mert nem voltak izlesök szerintiek, részint pedig, mivel időközben odajött Czifra Zseniben István és azt tanácsolta a menekülteknek, hogy addig ne vegyenek lovakat, mig ő a piritói pusztáról meg nem érkezik, ahol utána fog nézni azoknak, vájjon csakugyan elvétettek-e lovaik s mit lehetne megmenteni hátrahagyott holmiokbol. E'.en ajánlatát elfogadván a menekültek, Gzifra lovára ült és eltávozott, az ott maradottak pedig Lefantitól szállást kérve, cserényénél megszálltak s bort hozatva, Gáspárral és Lefantival egész éjjelen keresztül poharaztak. Gzifra Zsemberi Istvánnak azonban legkisebb gondja sem volt arra, hogy a menekültek elveszett holmijai után járjon, ó már Lefanti cserényéhez való jövetele alkalmával összebeszélt a gazdával és fúva' ossal, hogy a menekülteket meggyilkolják s pénzöket elrabolják. Eltávozásának egyedüli oka az volt, hogy hármukat kettő elleni megtámadásra még kévéséi vén, cimbora-keresésre a Harkad pusztára lovagolt és ott Meskó János haszonbérlőt tervébe beleavatva, azt lóra ültette és azon utasítást adta neki, hogy várjon reajok az ut melletti erdőben s ha látja, hogy ők a menekültekkel jönnek, csatlakozzon hozzájok. folyt. köv.
