Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-08-07 / 30. szám

30-ik szám. N Y I R V I I) É K 1910. augusztus 7. 6 — Hát csak amondó volnék — szóltam én, — hogy kár azért a bagolytanyáért annyi jó magyar vér . . . — Kár bizony fiacskám ! — Éppen azért százados ur tessék rám bizni ezt a kis ügyet, majd ki füstölöm én őket onnan, mintha soha ott se lettek volna! — Hogy, hogy ? — kérdezte szájtátva a csodálkozástól. — Már megbocsásson a kapitány ur — szóltam megint én, — de ez hadi titok. Végre ő is belátta, hogy ez már igy van és nem máskép s a kezem alá akart rendelni azonnal néhány századot, de volt is nagy csudálkozásban, mikor csak egy szakasz embert kértem tőle. — Jól van Sztruliala fiacskám, — mondta a kapitányom — ha meg teszed, amit igérsz, tudod mit kapsz ? Három falut ... a királytól ! — Nohát gondolhatja is koma, nem sokat adtam én akkor arra, hogy egy falu-e vagy három, mert bennem csak a katonai bosszú dolgozott. S most figyelje meg, amit csináltam . . . — Ahám !? — Kiadtam titokban az ordrét a szakaszomnak. Harsogott a kürt, pergett a dob, hogy majd meg siketültem. Észre is vettek azok a vacak teremtések s puskázni kezdtek ránk, persze még lőtávolon kivül. Az embereim egymásután dőltek le a hóba s ordítoztak, kapálóztak, ették a havat, pedig kutyabajok se volt. Utóljára én maradtam meg a trombitás, de miután még lövöldöztek ott fent, hát egyszer mi is bukfencet hánytunk ... No koma, ez oszt hadifogás volt, mi? — s nevetett büszkén, megelégedetten, hogy a könnye csorgott. Az apám bizonyos irigységgel hallgatta. — Eltelt egy jó negyedóra. A gazok persze vártak, hogy nem hadi csel-e ez? . . . Node koma tud is egy bosnyák gondolkozni! — legyintett a kezével kicsinylőleg. Én persze a félszememmel mindig kacsingattam fölfelé, mikor gyúnnek már . . . Gondolhatja is 14 ember élete az én kezembe volt letéve! . . . Egyszer aztán látom, hogy bandukolnak a havas úton egymás után. Az ostobák mind kijöttek a várból, lehettek vagy '25-en. Ki akartak zsákmányolni bennünket. Mikor vagy 100 lépésre lehettek, hirtelen fölugrottam s odakiáltok a szakasznak: — Talpra! A másik percben már azt, hogy: — Tüz! — S tudja koma . . . Nos? — . . . semmivé lettek. Elhulltak abba a minutumba, mint ősszel a légy ! — Dehát Sztruhala bácsi — kockáztattam meg most én, — nálunk is csak volt talán puska! A néhai führer nagyot nyelt erre, de a másik pillanatban már feltalálta magát : — De meg voltak lepve fiacskám! Hiszen ép ebben van a hadi fortély, a talentum ! — s a szeme kegyetlenül mosolygott. — S hogy mi lelt a három faluval ? Hát bizony én azt nem fogadtam el. Pedig a király maga kinálta. Személyesen. Meg is veregette az egész tábor előtt a vállamat. Valóban. De én nem fogadtam el, mert amit tettem, a hazáért cselekedtem! — Hát bizony Sztruhala bácsi, ezért maga halálos ágyáig számithat a nemzet hálájára! Mire határozottan kijelenté, hogy ezért sem köszönetet, sem elismerést soha senkitől el nem fogad. De most már az öregem volt végtelen komorságban. Odafordult hozzám: — Nem tudod, él-e még Bismark ? — Már meghalt jó ideje. — Aztán miféle bajban? Nem irták meg az ujságek ? — A lábát sínylette! — tódítottam. — Azt bizony — kiáltott fel — a lábát! Nem irták meg az esetét? — Nem emlékszem már. — Látja koma, nálunk nem osztogatták olyan könnyen az elismerést. Mert én pl. olyan csudát vittem véghez, amit még most is tanítanak a katonaiskolákban s még korholást kaptam érte. — No-no! — Königraetznél történt. Déltájban volt már, erősen verekedtek. A mi ütegünk egy hegytetőn állt s reggel óta szakadatlanul bömböltek az ágyúink. Én egész utcákat vágtam a poroszok közt. . .. Egyszer csak hozzám lovagol egy aranygalléros tiszt: Benedek volt, a fővezér. Ismertük egymást addig is, de csak — látásból. Én akkor tűzmester lehettem. . . . (No, sokra vitte !) Azt mondja nekem Benedek: — Édes fiam, látod^e ott a dombon azt a csomó tisstet ? — Hol tábornagy úr? — kérdeztem. — Amott la, gyermekem! — Nohát tudja koma, nem mondok sokat, de volt 20 kilométer. — Látom, tábornagy úr, de szabad szemmel bajos pontosan célozni odáig! Erre leszállt a lóról s a távcsövét a szememhez tartotta: — Látod azt a haragos kepü embert a középen? Az Bismark. Csak azt célozd édes fiam! — Ugy hát édesapám katonaiskolát is végzett, ha olyan jól tudott lőni! — kotyogtam közbe. Mert az ágyuknál mindent számitássa! végeznek! — Hát a szemmérték mitől jó fiam! — nevetett fitymálva. A szemmérték! — És bizony koma, akkor valahogy ugy melléfogtam, hogy csak a jobblábát súrolta a golyó. De igy is kikapott belőle egy darabot. A poroszok pedig, mikor látták, hogy a vezérük milyen kinok közt van, mikor ott rágta bajában a földet, olyan erővel támadtak ránk, hogy inegkellett hátrálnunk. Benedek aztán a király előtt mindent rám kent s még jól összeszidtak. Nekem persze örülnöm kellett, hogy ilyen könnyen menekedhettem. Csak az vigasztal, hogy Bismark haláláig nyögte, amit tőlem kapott ... De azt megtanultam, hogy nincs igazság az ég alatt 1 — Nagy szó biz az, mikor olyan fényes gallérosok közt forog az ember! — jegyezte meg halkan Bosznia csillaga. S azután bámulni kezdtek maguk elé veszedelmesen, zordonan. — Hát most milyenek a kilátások? fordult hozzám hirtelen Sztruhala. — Haj, haj ! — sóhajtoztam — készülődik a muszka, meg az egész Balkán. Három hónap óta egyre köszörülnek. — Vér fog folyni! — bólongattak mind a ketten. — Az egész dolog különben ugy történt, hogy három hónappal ezelőtt a mi királyunk egy zacskót kapott a muszkától, amelyre ez volt irva: Erős ám a bors! Erre Ferencz József nagyon megharagudott s egy zsákot küldött neki tele paprikával s ezt irla bele: De még erősebb a paprika! Igy történt a hadüzenet. — Nohát eddig kétkedtem, de most már látom, hogy igaznak kellett lenni! — ütött az asztalra apám. — Mi volt az koma ? — A minap — lehet vagy másfél hete — éjféltájban jöttem hazafelé a malomból. A kis kápolna mellett vitt el az útam a folyóparton ; tudja amelyikről azt beszélik mindig, hogy kisértetek járnak benne . . . Nohát én az ilyenekben nem hittem soha, hiszen kálvinista ember vagyok, de amit akkor láttam, még most is végigfut tőle a hideg! Csendes éjszaka volt, a hold szépen sütött s egyszer csak megszólal a kápolnában az orgona halkan s a „Kossuth-nótát" játsza valaki rajta ... A lábam gyökeret vert, nem birlam megmoccanni se s amint hirtelen feltekintek a toronyra, a kereszten ott áll egy véres huszár kivont karddal, fekete lovon . . . Most már Sztruhala sem maradhatott kisebbségben ! — Eléggé szomorú dolog ez is, hanem amit én láttam, arra kétségbe kell esni minden magyarnak. Májusban volt, mikor az üstököst várták . .. Egy éjjel — éjfél felé volt szintén — felkeltem, mert hallottam, hogy kinn bőg a jószág, a bárányok az udvaron szaladgálnak szabadon, a kutya pedig fel-felugrik az ablakig, s meg megüti azt a lábával s keservesen szűköl. Szent Isten, itt valami rettenetes dolgok esheltek ! Kimegyek, hát az ég egészen veres s kilenc csillog viaskodik a holddal ... Jaj koma, égnek áll a hajam még most is, ha rágondolok,! Három üstökös volt köztük s egyre vágták, csapkodták a holdat, az pedig fájdalmában könnyezett. Reszkettem, mint a nyárfalevél, no képzelheti is . . . Aztán egy felhő eltakarta őket. De töltsön koma! — Annyi ellenség fog ránk jönni — szóltam most borúsan, — hogy elsötétül rá az ég és a föld! Északról, keletről. Bosznia felől, mindenünnen . . . — Sebaj ! ágaskodott Sztruhala, — nyakig gázolunk a vérükben. Nyakig ! — s mutatta is az ujjával. — Mi már soha többé komám! — fordult hozzá az öregem szomorúan s behozta a má> sik szobából a katonai „végeibocsátó levelét.* — Megöregedtünk, nem kellünk mi már katonának se . . . A boszniai hős arca elborult s fájó hangja meg-megakadt. — Nohiszen, vége is akkor a magyarnak ! (Nagymihály.) Komáromi János. Felelős szerkesztő: Inczédy Lajos. Kiadó-tulajdono

s: jóba Elek. Fiaczi árak. Nyíregyháza, 1910. aug. hó 6-án. I nyíregyházi keresk. és gazdák körénél jegyzett termény árak Buza 50 klgramm 8 K 30 fill. Rozs 50 klgramm 6 K 30 fill. Árpa 50 klgramm 6 K 20 fill. Zab 50 klgramm 6 K 50 fill. Tengeri 50 klgramm 6 K 40 fill. Nyilt-tér.*) Több budapesti és vidéki lap f. hó 3 iki számában egy, személyemmel foglalkozó, teljesen elferdített tudósítás jelent meg. Erre vonatkozólag a helyes tényállást a következőkben adom elő. Ifj. Kállay András ur julius hó 28-án a „Korona" szálloda éttermében megsértette Csapkay Géza városi tisztviselő urat. Másnap reggel azonban a Nyíregyháza—Dombrádi motoros vonaton nyilvánosan azt beszélte, hogy az elmúlt éjjel engem — Jóba Lászlót — tettleg inzultált. Miután én ifj. Kállay András úrral sem azon az éjszakán, sem hetekkel ezelőtt egyáltalán nem találkoztam, vele szemben soha sértő nyilatkozatot nem tettem s ha találkoztunk az mindig a legudvariasabb formában történt — igy teljesen érthetetlen volt a dolog elöltem, illetve nyilvánvaló ifj. Kállay András urnák tévedése, ezért a dolgot egy pár soros nyilatkozattal elintézetnek vettem, annyival is inkább, mert másnap ifj. Kállay András úrtól a következő nyilatkozatot kaptam : .Tekintetes Jóba László urnák Nyíregyháza. Kijelentem, hogy Jóba László ur nevének általam történt említése egy érthetetlen és sajnálatos nyelvbotlásból eredt. Tisztelettel ifj. Kállay András." Teljesen érthetetlen tehát előttem, hogy ezen elintézett ügyet — miután Csapkay Géza ur ifj. Kállay András urat másnap reggel provokáltatta s az ügy a lovagiasság szabályai szerint fegyveres uton nyert elintézést — kinek állott érdekében ilyen piszkos hazugságokkal kapcsolatban a fővárosi lapokban felkavarni. Nyíregyháza, 1910. aug. hó 4. Jóba László. Alulírottak az ügy teljes ismeretében kijelentjük, hogy a fenti nyilatkozat a tényállásnak minden tekintetben megfelel. Nyíregyháza, 1910. aug. hó 10. Dr. Prok Gyula, Szunyoghy Ferenc, Jóba Elek, Dr. Fráter Ernö. mint Csapkay Géza mint ifj. Kállay Andur volt megbízottai. rás ur volt megbízottai. Eisler Hárolar divatáruházában -:- Nyíregyházán; Női, férfi, gyermek, Panama és szalma kalapok mélyen leszállított árban kaphatók. Telefon szám 114. 350-Í-5 •) Az e rovat alatt közlöttekért nem vállal felelős séget a szerkesztőség.