Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-07-24 / 28. szám

10 26-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. julius 10

. De az 1886. XXII. t.-c. 132. §-a nem nyújt jogszerű alapot arra, hogy egy különlegesen tervezett közszolgáltatással csak a Nyíregyháza város ezen szabályrendelete 1 §-ában felsorolt alanyok, tehát csak a háztulajdonosok legyenek megróhatok, mert az idézett törvényhely alapján oly természetű szolgáltatást, mely ne a lakosság egyetemét, hanem annak csak kisebb részét terhelje, behozni nem lehet.* „De a behozni szándékolt önálló községi adó — mondja továbbá a megokolás — az állami alaptörvények rendelkezéseivel sem egyeztethető össze. A nyíregyházai községi tűzoltó adó ugyanis abban az alakjában, amelyben a szabályrendelet 1 §-a tervezi, lényegében egy lakás adóval lenne homogén. A házadóról szóló ly09. évi VII. t.-c. 13. §-ának 2. pontja szerint pedig a házadó az az önálló közsési adó, mely bár a házberek alapul veteie mellett vettetik ki, mégis nem a házat, hanem a lakókat terheli." Fürödjünk. „A vaddal köz italt megkezdi vetni az ember, S gőgje fejében kór, agg leve és nyavalyás. Priessnitz visszaadd a víznek régi hatalmát, S ősi erőben kél újra az emberi faj." Az igen tisztelt olvaso mindenesetre rögtőn kitalálta, hogy fenti vei set nem én irtam, hanem nálamnál nagyobb ember — Vörösmarty. Nem is tudná a benne foglalt gondolatokat magamfajta doktor-ember jobban és szebben kifejezni — no, de nem erről akartam irni, hanem másról. Őszintén megvallva, majd egy dect nniumnyi távollét után hazánk túlsó határáról e szép városba visszatérve, végtelenül meglepett az a nagyarányú fejlődés, az a szépűlés, amelyet Nyíregyháza mutat. Szinte felfedező kőrútra kellett indulnom, hogy megtaláljam nyomát a régi, általam jól ismert városnak és úgy jártam mint a diák, aki hosszú évek után gyermekkori kis bakfis barátnőjét viszontlátja, nem ismeri meg mindjárt, mert bizony most már hosszú ruhája van, és nemcsak a ruhája nőtt meg, hanem a kis lány maga is; meg is szépült mind a kettő, a ruháeska is, a lányka is — és a már vén diák tiszteletteljes meghajlással veszi le a kalapját és azt mondja, hogy : „kezeit csókolom — nagyságos kisasszony!" Bizony-bizony — tempóra mutantur. És hogy megmaradjak hasonlatom mellett, a most már nagy kisasszonynak ékszert is szabad hordania ! Nekem — megvallom — a város számos ékszerei között legjobban az tetszik, a melyik csendes büszkeségben ragyogtatja tiszta zöld, hullámos tükrét — a városi uszoda. „Csendes" büszkeségben! Furcsa dolog mégis, hogy nyár derekán egy uszoda csendes legyen — és mennyire az! Más városok uszodái és fürdői hangosak a zsivajtól, a csapongó jókedv, az öröm, a jól érzps kitöréseitől, felnőttek és gyermekek egyaránt örülnek a pompás elem hullámzó játékának, beszélgetnek, nevetgélnek, a pajkosabbak fecskendik egymást, a kik úsznak, kergetőznek, alábuknak — hisz ezernyi élvezetet nyújt a fürdő! Nem láttam még mogorva embert a vízben! A legszigorúbb professzor es professzor né — a kabinban hagyja okuláréjával együtt a félelmetes komolyságot és akárhogy ellenkeznék is — a viz hűsen ölelő karjaiban mégis csak felderül az arca és a léniaegyenes száj mosolyra fordul! Ha tőlem függne — én például az érettségi vizsgálatokat vízben tartatnám meg — azt hiszem diákbarátaim osztják nézetemet — mindenesetre enyhébben esnének ki a kalkulusok. A mi uszodánk — mintha csak sárkányok őriznék — oly elhagyatott. Eleinte nem akartam hinni, de napról-napra újból meggyőződtem, hogy ezt a páratlan szép, tiszta füidőt, amely> nek mását vidéki városban egyhamar nem találná az ember, igen-igen kevesen látogatják. Annyira kevesen, hogy napokon keresztül bizony csak négyen voltunk: én és . . . három kis csibor. Mondhatom, hogy nagyon megbámultak és meredt szemük szinte elárulta gondolatukat, mikor rám néztek, hogy nini — ilyen kétlábú vizibogarat ritkán láttunk ! Ez az, a mi e sorok írására késztet. Kerestem és kutattam ennek az elhanyagoltságnak az okait — talán rá is jöttem, nem tudom. A mi városunk lakói emberemlékezet óta homoklakók voltak, mint az Afrikai sivatag beduinja; persze a tevének két kei eke nőtt és talyigává civilizálódott. A homoki ember boldogsága csak akkor teljes, ha szeme, szaja, lüle, orra tele van az édes, hazai homokkal, megszokta, megszerette, a homok is visszaszereti, ásó-kapa se választja el őket egymástól. Ezt értem. Már egyszerre egy szép napon idecseppen egy jókora nagy csepp viz; szépen bebetonozva,hullámzik, ragyog, ingerkedik, hívogat — bizony még coqnettíroz is — ez egy uj elem, egy uj fogalom, egy különös idegen — a kit, ha már kilökni, vagy a jó nyiri homokkal beporzozni nem lehet — legalább is — meg kell szokni, mint minden ujat a világon. Ez az! Legalább én azt hiszem, hogy ez az a bizonyos „Pudel's Kern" a psychologiai rejtély megoldása. Az ember azt hihetné, hogy az évezredes homoktól kiszáradt nyir> ember — olyan lesz mint a jófajta itatópapiros — olyan hygroskopikus — mint tudományosan mondják — és talán olyan is, de fzt az idegenszerű nedvességet egyelőre „nem veszi be a természete." Szerencsére csak „Külsőleg használandó!" Magamfajta vizipatkány, aki (vagy a mely?) évtizedekén át a Duna mellett, hosszú éveken át a tenger mellett barátkoztam meg a nedves elemel — talán nem is bir a kellő objectivitással, hogy ezt az ösztönszerű idegenkedést megértse, de crvos lévén, miden tőlem telhető ékes és nem ékesszólással szeretném a mi vizünknek, a mi uszodánknak pártját fogni. Vagy tálán tévedtem volna ? Talán úgy vagyunk a fürdőnkkel, mint egy bécsi ismerősöm, a ki már 30 éve lakik az osztiák metropolisban és mikor azt kérdeztem tőle, vájjon gyakran látogatja-e a világhírű „Hofmuseumokat" — a legphlegmatikusabb hangján azt felelte, hogy „na g'sehn hab'i's net, wir ham's ja" ! Vájjon elég-e annak a tudata, hogy van — fürödni már nem kell? Hölgyeim! uraim! gyermekek! ifjak és-és, hogy is mondjam, — kevésbbé ifjak !: ne fél-jünk attól a csepp víztől, ha szeietjük — ölelgessük, ha haragszunk rá — ugorjunk belé, tiporjuk, üssük-verjük, pacskoljuk meg — de keressük fel, fürödjünk. Fürödjünk sokszor, fürödjünk naponta — becsüljük meg az Isten adományát ! Nekünk orvosoknak elsősorban kötelességünk a gyakori rendszeres fürdés áldásos hatását az emberi testre hangsúlyozni. Fürödni és úszni! aki nem tud tanulja meg. Nincs a világon jobb sport az úszásnál. A fejlődő gyermeki organismust a csodával hatásos módon edzi, nincs az emberi testnek oly izma, mely részt ne venne az úszásban : tisztítja a bőrt, tágítja hatalmasan a mellkast, a tüdőt, felvillanyozza a test összes idegeit. Kinek volna nagyobb szüksége ezekre a jótékony dolgokra — ha nem a gyermekeknek ! Fiuknak, lányoknak egyaránt. De a fürdőnek jó hatása még mélyebb, még távolabbra ható ! Gyorsítja a vérkeringést, jó étvágyat szerez, pompás álmot hoz, a lelket, a kedélyt vidámitja fel. Edzi a testet. A modern kor számtalan kártékony kinövése között nem a legkevésbé rontja a gyermek zsenge organismusát az iskolai óriási módon felszaporodott tananyag. A modern gyermek szellemi túlterhelését minden szülő ismeri: az agy kimerül a test gyengül és fogékony lesz minden betegség iránt. A fürdőzés edző hatásával minden má& test edzésnél jobban páncélozza a gyermeket a számos torokgyuladás és meghűléses betegség ellen. A felnőtteknek akik az irodák, a műhelyek, üzletek füstős házaiban betegre pácolt, izzadt bőrrel vivják meg az életérti nehéz küzdelmeiket — a felnőtteknek vájjon nem kell-e a levegő, a viz ? a sokat ülő, görnyedő, szemrontó írással, rajzolással foglalkozó hivatalnoknak és hivatalnoknőnek vajon nincs szüksége vizre, mozgásra, idegfrisitőre ? Van bizony. Tudom jól, hogy sok, sajnos igen sok emben más sportot is űz — helyes. Sokan más attrakciót keresnek ; belátom azt is, hogy sokan idült és legyőzhetlen viszonyban szenvednek — sőt belátom és elég méltányos vagyok elismerni egy jóidőben bemondott „guint cassa százas kétszázas" lélekemelő gyönyörűségeinek létjogosultságát, láttam sokszor, hogy hogy frissülnek fel az idegei annak, aki bemondja a huszonegy fogást és mégis csinálja , . . ! De kérem alázattal legalább a boldogtalan huszonegy tulajdonos menjen azután fürödni! Hiszen a német mondja is, hogy „gengen's baden'! Hát nincs igazam? Elárulom azt is, hogy a fürdő fiatali! Ez se használ ? Vagy talán nincs olyan ember, a ki ne akarna egy kicsit . . . még fiatalabb lenni. ? Nem fáj a szivünk, ha végigtekintünk a sok ideges, horpadt mellű, vérszegény gyermekek százain, a kik félnek a viznek még a — látásától is ? Nem örül a lelkünk, ha látjuk, hogy dobja magát a barnára sült, piros képű úszni tudó gyermek a vizbe, hogy kacag, hogy örül a viznek, fiatalságának, egészségének? Bizony, bizony minden szülő vétkezik saját gyermeke ellen, gyermeke egészsége ellen, ha türödni, úszni nem járatja. Kössük össze a kellemest a hasznossal vessük magunkat egy negyed órácskára a habokba, ugráljunk, lubickoljunk, tussoljunk — nem bánom kiabáljunk is — hadd frissüljön a test — a lélek ! „Meus sana in corpose sano* — legyünk egy kicsit ősemberek, a kultura nyomait hagyjuk meg magunkban — de ne magunkon. — Sokat tudnék még irni, de nagyon meleg van — inkább fürödni megyek. Hadd szóljon hát helyettem njra Vörösmarthy : „A viz kétes elem, a íöldet elönti, de táplál; Gát, de merészeknek pálya világokon át. Gyötrelmes, keserű, ha szemedből bú sajtolá ki; Kéj, ha örömcseppként ömlik el arcaidon. Árja megöl, de szelid gyógyszerré lesz, ha beteg vagy, S szűz forrásaiból visszajön életerőd ; Természettől nyert a viz kétféle hatalmat, Isteni áldássá tette az emberi ész." Dr. Spányi Géza h kitály $CMk születésnapja, A hétfőre, e hó 25-ére összehívott vármegyei rendkívüli közgyűlés a tárgysorozat rendén foglalkozni, fog Tolnavármegyének a király 80 ik születésnapja megünneplése tárgyában kelt átiratával is. Tolnavármegyének ez az átirata arra szólítja fel a törvényhatóságokat, hogy a király születésének évfordulóját disz közgyűlés keretében ünnepeljék meg. A vármegye állandó választmánya ez átiratot a következő javaslattal terjeszti a hétfői rendkívüli közgyűlés elé: „Szabolcsvái megye törvényhatósaga hálatelt szívvel fogadja a Gondviselés ama jótékony rendelkezését, melylyel megérnünk engedte, hogy Felséges Urunk és Királyunk sok, de mindenkor férfias lelkierővel és keresztényi megnyugvással viselt megpróbáltatásokkal teljes életének nyolcvanadik évét friss szellemi és testi erővel, lankadatlan munkaképességgel és kötelesség érzettel ékeskedve, elérni engedte s nem kételkedvén abban, hegy a sors ezen kedvező rendelkezéséért e magyar hazában hálás szívvel intéz szegény és gazdag egyaránt buzgó fohászt az Egek Urához: egyidejűleg alhatározza, hogy Koronás Királyunk előtt e nevezetes évforduló alkalmából felségiraton tolmácsolja mély szeretetét és hódolatteljes ragaszkodását, tiszta szivből kívánva, hogy őt még évek hosszú során át láthassuk az Árpádok trónján magyar hazánk javát és boldogságát célzó uralkodói fenkőlt hivatását teljesíteni. Felkérjük egyúttal a m. kir. kormány elnökét, hogy hódoló feliratunkat a tron zsámolya elé juttatni kegyeskedjék. Miről Ő császár és apostoli királyi Felségét felségfeliraton, gróf Khuen-Héderváry Károly m. kir. miniszterelnök urat feliraton, a vármegye alispánját pedig a felségfelirat megfelelő diszü elkészíttetése és a további intézkedések megtétele végett jegyzőkönyvi kivonaton értesiti. A királyhoz intézendő felirat, amelyet Mikecz Dezső alispán szövegezett, a következő : „Császár és Apostoli Királyi Felség! Legkegyelmesebb UruDk ! A Gondviselés kedvező rendelkezése folytán Felséged ez évben tölti be népeinek osztatlan örömére nyolcvanadik életévét. Ezen évforduló, melyhez hasonlót elérnie kevés halandónak adatott meg, örvendetes óhajtással várt alkalmat nyújt Magyarország polgárainak, hogy Felséged fennkölt és előttünk Szent István koronája által megszentelt személye előtt mély szeretetének hódolatteljes alattvalói ragaszkodásának kifejezést adhassanak.