Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-12-25 / 50. szám

Mjiregjháza, 1910. XXXI. évfolyam, 80, szám. vasárnap, december 25. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Ettflzetéii feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TÉR 6. QZÁ.TJZ. Telefon srámt 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Karácsonyi gondolatok. Valahogyan nem sikerül ez a mostani karáísonyunk. Pedig összeülünk most is az ajándékokkal megrakott karácsonyfa alatt, mpggyujtogatjuk most is gyertyáit, örülünk is alatta a kedves mosolygó gyermekarcoknak, de örömünk nem teljes, hiányzik belőle valami, hiányzik a kellemes, barátságos hangulatot hozó hó. Csak lehelletét érezzük az öröm szép tündérének, de vele szállni nem birunk, mert leköt a fekete tél piszkos, terpeszkedő sara a földhöz, a köznapisághoz; pedig mi zúzmarás,havas, csillogó karácsonyról álmodoztunk, s előre örültünk a napnak, mikor a szeretet, „az eszme, mely betölti a századok bús hézagát", betölti a mi szivünket is. fis most, hogy a várt nap elérkezett, csalódva valljuk be magunknak, hogy a szivünk üres. Leköt a sár . . . Manapság ezt már nem szokás észrevenni. Valami őrült vágy hajt bennünket, s ez annál gvötrőbb lesz, minél beljebb megyünk a kulturális élet téréin. Több világosság után epedve tudományos rendszereket alkotunk, hirdetjük a felvilágosodás, a haladás jelszavait, kigyúl a tudomány őrtüze itt is ott is, de mindezek dacára érezzük, hogy éjben, sötétben állunk, hogy az emberi ész, bármily magasra emelkedjék is, nem ad tökéletes életet. Mi a tökéletes élet? A külső és belaő élet harmonikus vegyüléke. A kultura a külvilágra, embertársaimhoz való viszonyomra vonatkozik; amit alkot, amit létrehoz, felhasználom célom elérésére. Hol keressem a belső élet motívumait? Nem tudományos rendszerekben; a megtestesült Ige egyszerű szavakkal megmondta: Az Isten országa bennetek vagyon. Ez pedig tiszta szív, béke, öröm, megelégedés. Ez a harmonikus élet hiányzik a XX sz. emberéből. Ezért nem tudunk örülni a megtestesülés ünnepének, a karácsonynak. Leköt a sár . . . A megtestesülés! Kitekintek az ablakon A XX. században, a világosság és tudomány, a munka és haladás, a telegráf, telefon, kormányozható léghajók, a tenger alatt járó hajók, szóval a gőz és elektromosság, a spektral-analizis és a magnetizmus e nagy századában van-e még ember, aki hisz a megtestesülés dogmájában? Kenedi szerencsétleneknek mondja azokat, akiknek szivében a hit megölte a tudást, de még inkább azokat, akiknek szivében a tudás ölte meg a hitet. Igaza van. Állítsuk szembe a hit és tudás kincseit. Mondjuk a hit részéről: kötelesség, erény, becsület, hűség, ízeretet, a tudásról: a gázak, gőzök, áramok feszülései vannak mérlegen. Melyiket dobjuk el? A felelet könnyű: csak növelni vagy kisebbíteni lehet mindkettőt, különben a mérleg kibillen. Ez pedig az egyén, család é? társadalom nagy kilengéseit vonja maga utáa. Hogy áll a mérleg manapság? Századunk az észt a végtelenig emelte; a belső élettel nem törődött, ezt a nőknek hagyta. Pedig a kettő elválasztása nagy ellentéteket támasztott. Ugyan ki ne látná a nyakatekert felfogást érzésben, gondolkodásban, művészetben egyaránt? — „Műveltség nem erkölcsiség" — mondja Seroy-Baulieu; s nincs-e igaza? Yolt-e valaha nagyobb a nőkhöz való hozzáférhetőség (nagyobb), mint napjainkban ? Pedig egy neves szociológus irónk ezt írja a nőkről: A női lény a társadalom erkölcsi emelkedésének és sülyedésének hőmérője marad mindörökre." Ez a hőmérő manapság nagy sülyedést mutat. A kultura zsivajában elvész szellemiségünk, halhatatlanságunk öntudatának kiáltása, s „kiverődik rajtunk az állat csipke, parfüm és frakk dacára." Nagyon leköt a sár. . . . * * * Az éjféli misére sietők lámpáinak fénye zavar meg gondolataimban. Öröm sugárzik arcukról, édes vágy vonzza őket a templomba az Úr után, az a vágy, amelyről oly szépen irja Tolstoj: „mint a fészkéből kiesett madárfiók, ugy sipog a lélek az Isten után." Ez a vá^-y izgatja a kinait is, a négert is, az indiánt is: a vágy a megtestesült Ur utáu. A megtestesülés hát általános . .. Kósza fellegek futnak át az égen. Közöttük féléuken bujkál vörös fényével Rózsák. A kert zugában egymás mellett nőttek A szűzfehér, meg a bíborszínű rózsa. Illatjuk egymáshoz hordta a szellő Ha jött a su*ogó alkonyi óra. Egymásra borulni, összeforrni Üdvözölni egy csókban volt a vágyuk. Hajlongtak a szélben, de össze nem értek S lemondón szállt az illat utánuk. Egyszer a bíborra egy kóbor méh, Kertek, virágok vándora jutott. Az remélve hintette meg bordó porával S esengve susogott. „Vidd el a csókom, vidd el arámra Arcát égőre fesse vérem heve! Ajkát simogassa bársony himporom, Szívem imádata, vágya vele." A méh meglibegett s tova szállt A szűzfehér rózsa pihegve várta . . , Nézte, — mig eltűnt messie a csókkal, Mit neki szánt a párja. Lehajtott fővel hervadón Nézett egymásra a két kicsi rózsa. S hulló szirmaikat hordta a szellő Mikor leszállt susogón az alkonyi óra. Páris, 1910. Knbinyi Imre. Havasok alól. Már régen szerettem volna a Nyírvídéknek valamit írni. Hiszen elutazásom pillanatában is az én kedves lapomra gondoltam: föltettem magamban, hogy a Negoi lábainál elterülő vidék rajzát, az itt lakó nép szokásait, felfogását, a gondolkodás módjára ható tényezőket s mindazt ami a Nyír lakója előtt ismeretlen vagy kevésbbé ismert — közleni fogom. És éppen ezért nem próbálkozhattam hamarabb Fogaras képének halvány körvonalakban való bemutatásával. Benyomásokat akartam gyűjteni, tapasztalatokat óhajtottam szerezni, hogy ismertetésem, ha nem is a valóságnak teljesen megfelelő, de az igazságtól elütő se legyen. Bevallom, hogy arra a hosszú hallgatásra, mely elutazásom óta eltelt, nagyon is szükségem volt. Annyira uj, sajátszerű erre minden, hogy ha az ember akármennyit olvas is róla, mégis megkapja, gyakran : megdöbbenti az a sok különös dolog, ember, gondolat, amelyikkel itt mindennap találkozunk. Már maga a táj földrajza is csodálatot kelt a szabolcsi emberben. Még akkor is, ha az illető már közelről látta a .Tokaji Hegyet*, sőt meg is mászta azt. De még akkor is, ha az illető gyönyörködött egyk iron a Mátra kék ormainak az égre rajzolódó halvány képében; ha látta a Bükk erdős csúcsait, sőt kóborolt is rengetegei ben; végül — ha már élvezle is a Gellérthegyről nyiló elragadó szépségű kilátást. — — — Nyíregyházáról d. e. 10 órakor indult el velem a vonat s délután 4 óráig — ekkor értünk Nagyváradra — folyton az Alföldön haladt. Szép, nagy, népes községeket hagytunk el, me lyeknek karcsú tornya még sokáig nézett a robogó vonat után. Gulyák, csordák, szélmalmok, akácfák, féllábon álló gémeskútak tünedeztek elő s vesztek belé a távolságba. Itt még csak magyar szót lehetett hallani . . Nagyváradnál megkezdődött a dombos és hegyes vidék. Lankás halmok, fával borított hegyek, zordon bércek bámulták a száguldó gyepet s az utána rohanó kocsisort. A vonat alagutakon vágtatott végig. Amint ki-kiért belőle a szabad ég alá s megszűnt a visszhangzó dübörgés : tisztán meghallatszott, amint az utasok románul vagy elvétve magyarul beszélgetnek. Kolozsvár környékén román, német és magyar nyelven társalogtak az útitársak. Nagyszeben vidékén románul és németül beszélgettek. Az Oltón túl azonban már csak román szót lehetett hallani. A nyugodt, méltósággal teljes magyar beszéd helyét itt már a gyors, mondhatni: hadaró román nyelv foglalja el, amint a végeláthatatlan, délibábos róna helyett e tájon már csupán hegy hátán hegyet, kopasz bérceket, zuhogó, kristályvizű patakokat lát az utas. A mi helységünk is hegyek kőzött van: északról és délről magaslatok veszik körül. Észak felől alacsony hegyhát húzódik az Olttal párhuzamosan, délen a Fogarasi Havasok meredek ormai őrködnek az ország határán. t Az bizonyos, hogy kell is ezen a tájon az őrség ! Némely „nagyfejű" oláh szívesen beszélget róla bizalmas körben, hogy Erdélyt nem ártana Romániához csatolni. Szerencse, hogy ilyen fanatikus kevés van ! Nem azért, mintha Mai siáunnk 12 oldal.