Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-12-11 / 48. szám

Nyíregyháza, 1910. XXXI. éifolyam, 48. szám. Yasárnap, december 11. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. ClSflzetési leltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

. Szabad tanitás és nemzeti 30.1 Történelmünk minden tanulsága annak az igazságnak felismerésére vezet bennünket, hogy állami létünket faji sajátságaink sikeres kifejtése mellett a nyugoti műveltséggel való közösségünk céltudatos ápolásának köszönhetjük. A kard mellett kezdettől fogva ott látjuk a törvénykönyvet is s amit világraszóló vitézséggel kellett egykor megszereznünk, nem kevesebb bölcseséggel lehetett egy évezreden át megőriznünk és tovább származtatnunk. A hosszú küzdelem természetesen sok salakot is hagyott maga után; a keleti vérnek hol izzó szenvedélye, hol mozdulatlan bágyadsága mindig meghozta a szélsőségek káros következményeit ; ami azonban felül maradt, örök értéket képvisel, melyet sem a rágalom, sem az erőszak el nem ragadhat tőlünk. Ily értelemben tiszteletreméltó hagyományaink épségbentartása úgyszólván becsületbe vágó kötelességünk; de jaj volna nekünk, ha jövőnk minden reményét pusztán a mult hagyományaira akarnók épiteni! A változó korok az okszerűség elve szerint változó viszonyokat teremtenek; ezeknek keretében csak az az egyén és nemzet töltheti be jól a hivatását, mely megérti a maga korát s tetteit ahhoz mérve vissza csak azért tekint, hogy megujult erővel haladjon előre. Meg kell tehát keresnünk, meg kell szereznünk, ki kell fejlesztenünk és általánossá kell tennünk azt a vezető eszmét, melynek megértése, szolgálata és diadala továbbra is lehetővé teszi megmaradásunkat s mindvégig biztosítja helyünket a népek és nemzetek nagy versenyében. *) Irta és (elolvasta dr. Vietóriss József a szabad lyceum megnyitó előadásán december hó 9-én a főgimnázium dísztermében. Ez a vezető eszme a szónak igazán nemes értelmében vett műveltség, melyet közismeretesen kulturának is szoktunk nevezni. A műveltség fogalmának meghatározása bizonyára nehéz feladat, mert különben nem kerülne forgalomba ezen a néven annyi hamis árucikk, amennyivel hovatovább annál inkább lépten-nyomon találkozunk. Nem sokáig kell tartanunk kezünket mai társadalmunk ütőerén, hogy megérezzük benne a mohó vágy és lázas törekvés lüktetését a műveltség után. De hol van a munka, mely e nagy kincs megszerzésére szükséges ? hol van a kitartás, mely nélkül igazi sikert sohase várhatunk? Csoda-e aztán, hogy mig hanyathomlok rohanunk nagyhangú jelszavak után, nem érünk rá komolyan gondolkozni a kérdésről s igazi érték helyett megelégszünk annak külső mázával, a nem csupán jelentéktelen, de sokszor veszedelmes félmüveltséggel ?! Ott látjuk ezt rendszerint, ahol nagy becsvágy különösebb rátermettség nélkül könnyű sikereket ér el s a kísérletezők egész táborát állítja talpra a mindenáron való érvényesülés útján. Sokszor nem is kell hozzá egyéb, mint egy kis bátorság és szerencse; az előbbi megállítja a küzdő tömeget, az utóbbi pedig egyenesen a versenyzők vállát használja fel az emelkedés lépcsőjéül. Az igazi műveltség azonban nem efféle kis játékokban, hanem a tiszta erkölcsi érzékkel párosult nemes gondolkozásban s a fáradsággal szerzett ismereten gazdagságában nyilvánul; oly jellemeknek birtoka tehát, akik akarnak is, tudnak is nagy célokat szolgálni s abban találják legnagyobb dicsőségüket, ha a valóban emberi méltóság magaslatára juthatnak. Ismételten hangsúlyozom a lehetőleg tökéletes erkölcsi jellem fontosságát, annyira, hogy még az ismeretek mennyiségét is eszközül kívánom tekinteni az öntudatos jellem fokozására. Ezt annál könnyebben tehetem, mennél jobban meg vagyok győződve arról, hogy az ismeretszerzés helyes módja és helyes alkalmazása egyenesen a kitűzött célhoz vezet. Ismereteket egészen a legújabb korig nálunk épen úgy, mint más nemzeteknél, csaknem kizárólag az iskolában vagy könyvekből lehetett szerezni. De az iskola, ugyebár, egyre jobban széjjel tagozódik, lépésről-lépésre egyenes arányban a tudományoknak ama szédítően gyors fejlődésével, mely korunknak méltó büszkesége, de amellyel együtt haladni másnak, mint a szakembernek, majdnem teljes lehetetlenség. A könyveket illetőleg pedig valljuk be őszintén, hogy bajosan adjuk fejünket azoknak forgatására, mikor még eligazodni is alig tudunk bennök. Tanulmányaink tehát nagyon egyoldalúak és fogyatékosak még akkor is, ha semmit sem felejtettünk el belőlük; mily nagy hiányát kell ehhez még éreznünk azoknak az ismereteknek, melyeknek megszerzésére annak idején alkalmunk hiányzott, pótlására pedig most már magunkra hagyatva talán képességünk se volna elegendő! Gondolatainknak eme láncolatán keresztül ime a szabad tanitás kérdéséhez jutottunk, melynek megvilágítása s nemzeti műveltségünkkel való szoros kapcsolatának bebizonyítása lesz további feladatom. Részletesen tájékoztató s rendkívül tanulságos munkálat erre vonatkozólag egyfelől dr. Jancsó Benedek tanárnak az az Emlékirata, melyet 1907-ben a közoktatásügyi kormány felhívására szerkesztett s mely egy kötetbe foglalva jelent meg épen az idén az országos közoktatásügyi tanácsnak ugyanezen tárgyban tartott nagy vitaanyagával, — másfelől pedig a szabad tanitás pécsi kongresszusának ugyancsak 1907-ben kiadott Naplója, mely e tanitás egész anyagára és módszerére kiterjeszkedve bőséges útbaigazítást nyújt a tanítani akaróknak és tanulni vágyóknak egyaránt. Nem szükséges e mu

nkála

tok min

den követk

ezteté

sé

vel egyetérte A Bessenyei-Kör estéje. — December 7. — Sok-sok pikantéria van abban, hogy mi avval a célzattal megyünk a hangversenyre, — hogy ime, mi, nyíregyháziak, egy kissé a Bessenyei esték révén megfinomodott zenei Ízléssel birók, most, ma este Páris első énekesnőjét hallgassuk meg, és véleményt is mondjunk felőle. Páris! A világ, a művészet fővárosa! és a szerény Nyíregyháza! — Lássuk csak tehát, minő Párisnak az izlése ? Mindenesetre jutottunk odáig, hogy — nem borulunk le vakon Páris előtt. Pedig megvesztegető a megjelenése Párisnak. Eszményi tökéletességű alak, nagy, fénylő kék szemek, hosszú szempillák, kissé erős szemöldökpár a tiszta homlok alján — ragyogó fogak. És — hamisítatlan párisi toilette. Mindez párosulva a fellépés, a meghajlás utólérhetlen gracieusitásával: — ime — Paris 1 — De van még több is. Páris tudvalevőleg utólérhetlen abban, hogy kis eszközökkel mily sokat producál. A |kis midinette a maga 30—40 francos perkail-jávai annyi chiket — annyi bájt tud produkálni, mint senki más a nagyobb erővel. És — valljuk meg — Yvonne Dubel is, énekművészeiének bűbájt, lágyságot és melegséget — aránylag kis eszközökkel kölcsönzött. A nagy áriáknál hiába kerestük Vasques hatalmas hangját, — a Gounod keringőjenél hiába vártuk Sándor Erzsi coloratúráját, — egy trilla nem sok, de ezt is nélkülöztük. A bang csengését — a folytonos tremoló pótolta. — Mindamellett két dolog volt, ami gyönyörködtetővó | tette Parist. Az egyik a művésznő lélekzetvételének csodás könnyedsége, — a másik a válogatott műsor. Bizonyára nemzeti hiúság játszott közre, hogy kis kivétellel a francia zeneirodalom szolgáltatta az anyagot, — de ezt annál kevésrbé sajnáljuk, mert gyönyör volt a még uj dalokkal megismerkedni. A bárom apróság a XVIII-ik századból, és ezek között a „Pastoral* valóban szivre-lélekre ható szép dolog. Uj és rendkívül érdekes volt Debussy áriája. Tudvalevőleg Debussy a francia zeneirodalomban olyan forrongást keltett, mint — teszem föl — nálunk Ady a költészetben. Egészen egyéDi, aki szakit a hagyományokkal, az olasz (és még inkább francia) sentimentális melódiákkal, és mégis Wagnertől távol áll és talán Strausz Richárdhoz hasonlít, akinek kővetői egész iskolát alkotnak. Debussy iránya, stylusa most van hódító, világ körüli körúton, és óhajtandó volna, ha a zenekedvelők egyesülete foglalkoznék a szerzővel, és kisebb-nagyobb műveit — esetleg a hírneves gyermek darabjait i.< mertetné. Debussy tehát eredeti, frappans, de még nagyon s7okatlan. Parissal ekként végezvén, áttérhetünk Hollandiára, melynek képviselője nem csekély önteltséggel jelenik meg. A simára borotvált, római jellegű arc kék szemei — a kiéltség lassú gyönyörével simogatják végig a hölgyközönséget ; — a fensőség nyugodt érzésével ül le hangszerével, melyet gondosan hangol fel és bágyadt mosolylyal int a kezdésre. Hollandiának nemcsak két keze, de arca, szemöldöke — homloka is játsza a zenemüvet. És ugy is látszott, mintha szenvelgő volna, mintha szenvedélyét affectólná. Alig is van ebben tévedés, csak annyiban, hogy Hollandia az aft'ectáltság alá szeretné rejteni érzését; — azonban a pirba boiuló arc es a szemek felvillanása elárulja az igazi érzést. Ha halljuk érzésteljes melódiáit, éreznünk kell kantilenájának szívből jövő melegségét, melyet fokozni tud leheletszerű pianóival és a G. hur erőteljes, férfias és mégis érzelemről tanúskodó hangjaival; mindezek alapján meg kell győződnünk arról, hogy lángbaboruló arca mély érzésének kifejezője. Hollandiának remek technikája van, — trillái és fuiamai csodálatosan szépek; de ttchnikáját messze felül múlja vonókezelésének tökéletessége. Oly tiszta, oly egyenletes, oly meleg és oly lágy a vonóhuzása, hogy ezzel összes müvésztársain felülemelkedik. Es bár a prestissimo részleteknél is tisztán csengnek hangjai, — mégis konstatálnunk kell, hogy a kis bőgő csak a lágy dallamok interpretálására alkalmas és talán minden másnál alkalmasabb hangszer. Csodaszép dolgokat adott elő. A Hándel és Beethowen menüettje, a Schuman bűbájos esti dala, a Pergoles ária és a ráadásul adott Mozart-darab rendkívül tetszettek és mindezek folytán constatáljuk, hogy szívesen elnéztük pose-olását, gyönyörű játékáért. Mi tudjuk — Manen óta — hogy külső effectusok nélkül a művészet maga jobban érvényesül. És ha mindezek után benne vagyunk a constatálásokban, tegyük ezt meg még annál a ténynél is, hogy minden hely el volt foglalva, és hogy Yvonne Dubel meghódította hölgyeinket, — Jaques van Lier pedig a férfiakat, — miért is mindegyiknek bőven kijutott a tapsból. —hm— Mai Biámnnk 12 oldal.