Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-11-13 / 44. szám

4 44-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. november 18: utcának Megyeháztér és Pazonyi-utca közti részére, a Pazonyi-utca és Zöldségtér közti közre, a Zöldségtér és Városháztér közti utcára, az Iskola-közre, a Vármegyeház-utcára és a Szentmihályi-utca elejére, azért, mert ezeken a részeken már az emeletes épületek épitése meg kezdődött, jeléül a lakosság kívánalmainak. Sokat lehetne beszélni a 35. §-ról, a „Házak önállósága* cimén. E szakasz azt kívánja, hogy a házakat „ önmagukban megállóan kell építeni,* amit igen nagyon helyesnek kell elismernünk, de amiről talán manapság beszélni sem igen kellene, ha eszünkbe nem jutna a szél által elfujt istálló, a Rákóczi-utcában építéskor már rokkanttá vált uj ház, a Sárkányés Sarkantyu-utcákban ez évben, azUj-utcában nem régen bedőlt házak sorsa. Ujabban meg ugy halljuk, hogy a „Royal-szálló" uj épülete . „ereszkedikha ugyan „ereszkedik !" Bizony a házaknak „önmagukban megállóknak kellene Tnnie," de ehez sok minden kellene. Kezdhetnők országos jellegű kérdésen is, hogy t. i. az épitő-ipariskolákat szaporítani kellene, hogy megfelelő műszaki erők álljanak a gyakorlati téren is rendelkezésre, — de ezt ugy sem mi oldjuk meg; még azt sem, hogy a mérnöki hivatalt létszámában bővíteni kellene azért, hogy az épülő uj házak terveit a mérnöki hivatalban átszámítani lehessen; hogy az épületeket építés közben többször ellenőrizni kellene, amire praktikus szakembert kellene alkalmazni. Dehogy mernénk ilyent proponálni 75 °/i,-os pótadó mellett, mert még attól tartanznk, hogy le találna Vadász-ni bennünket a költségvetések őre, pedig még élni óhajtanánk. E szakasznál tehát csupán azt óhajtanánk, hogy — tüzrendészeti szempontból — nagyobb területű tetők, több tűzfallal választassanak el. A mérnöki hivatal műszaki erőinek szaporításáról, a tervek átszámításáról, az épületek ellenőrzéséről építés közben, a hatósági vizsgálatról az épületek nyers állapotában, ezekről nem szólunk egy szót sem! A világéit sem ! Pedig talán kellene szólni. Mert kérem lehetne ,engedélyezési dijakat" szedni, mint mindenütt szokás és ebből fenntartani nagyobb műszaki hivatalt. Meg aztán lehetne a mérnök kezéből kivenni holmi rubrikázásokat is, de már erről igazán nem szólunk, mert azt más is végezhetné. Esetleg olcsóbb erő az apróbb írás munkákat. Ezekről azonban közelebb! Da vájjon jó lesz-e erről szólani?! (Folyt, köv.) Porszemek a községi közigazgatás reform'ÍZ. Irta: Tóth József. (Folytatás.) A fegyelmi eljárást tárgyaló 90—93. 97. 101. 105. §§-ai annyira középkorba illők, annyira szégyenletesek mi reánk községi jegyzőkre nézve, hogy azokról beszélni sem tudunk anélkül, hogy a vér arcunkba ne szökjék. Nincs az országnak még egy másik testülete mely hasonló megaláztatásnak volna kitéve. A községi vagyonkezelésre vonatkozó 109 — 147. §§. csak azon állításunkat erősitik meg, hogy a községek örökös kiskorúságra vannak kárhoztatva s fejlődésökben megakadályozva; mert jövőre kiható, sokszor nagy jelentőségű anyagi kérdések elbírálása egy, a községi érdekektől teljesen idegen központi referens — néha egy tapasztalatlan vagy ellenséges indulatu joggyakornok — szeszélyétől van függővé téve. Legvégül i a 130 §-t. a 145 §. mellé állítva, tanúbizonyságra kérek fel minden józan eszű és sociális kérdésekkel foglalkozó embert annak elbírálására, hogy ennek a két szakasznak a fogalmazója nem avatatlan kezekkel markolt-e bele szegény népünk sorsába ? Annyi bizonyos, hogy igyekezete kárba veszett, mert szánandó látni, mikor egyik fázó szegényt a másik didergő szegényről lehúzott rongyokkal akarják felmelengetni. Általában véve ez a végre nem hajtott 145 §. a legkiáltóbb bizonyítéka annak, hogy ujabb törvényalkotóink örökölték elődeik bűneit. Szegényeinkről egyenlő mostohasággal gondoskodtak. Szomorú példák erre: a Nagy Lajos korában alkotott 1351: VI. t. c. amikor a jobbágyság költözködési jogát hol elvették, hol visszaadták; de az állam az ő három garasát, a termények Vio részét az egyház, V» részét a földesúr minden jobbágytól kérlelhetetlenül beharácsolta, — példa rá továbbá az 1767 évi Urbárium, — az Erdélyben 1769 évben készült „Regulativnm punctomok', — az 1819—20 években készült és egész az 1846—7 évi országgyűlésig hevertetett „Czirákyana conscriptio". Eléggé felfedtük talán községi alaptörvényünk szerkezeti és szépséghibáit. Ennek a szerencsétlen törvénynek, melyet legújabban a legilletékesebb forumok: Jakabffy Imre államtitkár, Héderváry gróf kormányelnök s maga a királyi Trónbeszéd ,ebivult"-nak nevezett, mely miatt ,egy haladni akaró, előre törekvő nemzet igazi érdekeit, szükségleteit és igényeit a mai közigazgatási rendszer kielégíteni nem tudja". Közérdek tehát, hogy e törvény eltörültessék s helyette a mai Magyarország modern közigazgatásának alapját képező egészen uj törvény alkottassék. És ezzel elértük feladatunk megoldásához ; azoknak a szervezeti reform irányelveknek kifejtéséhez, amelyek a mo iern közigazgatás keretébe illő speciális községi közigazgatás érdekében az uj törvényben nézetünk szerint lefektetendők volnának. Feladatunk nem nehéz. Hiszen e téren annyi jeles úttörővel találkozunk, hogy voltaképpen már csak arra szorítkozhatunk, hogy ez úttörők egész irodalmat kitevő jeles munkáiból összetarlózzuka kiválóbb eszméket. Dr. Kis Mihály, Dr. Majzik Viktor, Dr. Benkó Albert, Dr. Kampis, Dózsa stb. — a szakirodalom egészben — a napisajtó legnagyobb része (első helyen az „Egyetértés") legfőképpen pedig azon emlékirat és országos egyesületünk jegyzőkönyvi határozata, amelyet fáradhatlan központi egyletünk Elnöksége felterjesztett, illetve szétküldött oly kimerítő részletességgel tárgyalják ezen relorm irányelveket, hogy célunk nem annyira azokat ismételni, mint méltányolni, terjeszteni és sürgősségűket bebizonyítani. Mert községi hibás alaptörvényünk egy rozoga oly épület, mely okvetlen lerombolandó addig mig magától össze nem dől s romjai alá nem temet nemzeti nagy érdekeket. Alább XII. pontba összegezzük tömören azon irányeszméket, melyeket nevezett jeles iróink, országos egyletünk már annyira megérleltek, hogy azok a köztudatba átmentek. De mert azokban különös tekintettel a . községi jegyzők tiszti állására, fontos kijelentések lesznek lefektetve, eleve hangsúlyozzuk, hogy egyáltalában nem vagyunk elfogultak ezen állás közjogi jelentőségének mérlegelésénél. Áthidalni kívánjuk az e téren mutatkozó ellentéteket. Azt t. i., mely az 1836. IX. t.-c. 1. §-ban emígy gyalázkodik: „jegyzőt pedig, ki jó erkölcséről és ügyességéről ismeretes, a földesúrnak jóváhagyása mellett az illető község szabadon fogad" (mint a kondást), továbbá: „a jegyzők pedig vétségükhöz képest vagy más szükség (a földesúr vagy családja szeszélye) ugy kívánván, a szerződési idő lejárta előtt is a földesúr tudtával a községek által szolgálataikból elbocsájtathatnak (mennyivel jobban hangzott volna igy: elcsapathattatnak.) Át kell hidalni ezt a szánandó kvalifikációt és ostoba szolgálati pragmatikát ama másik túlzással, mely a mostani szolgabírói hivatalok (néha igaz egész kis vármegyék) feloszlatását, decentralizálását (mivel azokban csupán a járási írnok postamesterkedik), emlegetve a községi jegyzőt, bürokraták légiójával körülvett nagy hatalmú urnák képzeli. Helyes szerintünk az, mit Dr. Bankó Albert „Gyakorlati szellem a közigazgatásban" cimü ismert jeles müvében mond „a községi jegyzői kar bevonandó a magasabb fokú közigazgatásba, mert megbecsülhetlen nyereség rejlenék abban, ha a községi jegyzők magasabb fokú közigazgatási állásokba is feljutva, megbecsülhotlen értékű gyakorlati tapasztalataikat ujabb hatáskörükben érvényesíthetnék. Uj életerőt, frisseséget, gyakorlatias szellemet nyerne ezáltal közigazgatásunk." Mert, mint más helyen ugyan ő mondja: „a Belügyminiszter nem a kiváló vidéki erőkkel, hanem fizetéstelen miniszteri fogalmazókkal egészíti ki személyzetét s ezek anélkül, hogy a vidéki életet közvetlen ismernék, lassanként feljutnak oly állásokba, ahonnan már hivatva vannak irányítani az egész ország közigazgatását." Megerősíti fenti szakvéleményt Nagy Emil 1908. október 29-iki képviselőházi beszédében eként: „a minisztérium fogalmazói s magas állású tisztviselői az életet nem ismerik. Egyenesen a zsurokról lépnek át a közigazgatás legfelsőbb fokaira s életismeret nélkül döntenek végső fokban. Itt tehát szükséges helyreállítani az alsó, közép és felső fok egészséges vérkeringését." Helyeseljük az 1907 : LIX. t.-c. megokolása tárgyában tett azon miniszteri kijelentést is h^gy a nyugdijviszonyosság kiterjesztése a községi és városi alkalmazottakra is méltányos lenne, mert ezek is „fontos tényezői a közszolgálatnak s nagy részt az állam munkáját végzik. Helyeseljük nemcsak sőt hálával emiitjük fel gróf Tisza Istvánnak a segédjegyzői állás méltatása tárgyában te t azon kijelentését is, hogy ,az ö bizonytalan helyzetük egyike közéletünk legsötétebb pontjainak Mivel értekezésünk végére tett s községi közigazgatási káténkat képező Xll. pontban a községi jegyzőket kis polgári peres ügyekben önálló judikaturai hatáskörrel ruházzuk fel s ez által életre akarjuk költeni az 1877 : XXII. t.-c-nek a gyakorlati életben eddig át nem vitt ige i üdvös intencióit; — azoknak megnyugtatására, kik a községi jegyzők eme hatáskörét fokozatosan emelendő jkvalifikációjuk dacára sokalják, felemlítjük, hogy ha már a II. Endre király idejében kinevezett földbirák minden |Ogismeret nélkül csupán a „jus natura" segítségével hivatva voltak az erőszakosan elvett földbirtokok repozicionális' perében uj birtokosoknak a per tárgyát képező néha egész várakat s "uradalmakat oda Ítélni, — miért ne lehetne 40 koronás perekben a községi jegyzőket itélő birákul kinevezni a mikor ezeket a pereket a komaság és sogorsággal érdekelt községi b róságban amúgy is ők bírálják el. Mivel ezen testület Magyarország háromnegyed részében annyira egy maga végzi a községi közigazgatást, hogy átvitt értelemben bátran felkiálthat XIV. Lajossal: ,,L' Etát e' est moi

u megérdemli végre valahára, hogy határozottan tiszti rangra emeltessék megkíméltetvén jövőre a „Néplap'" f. é. 15. számában foglalt e féle kijelentésektől: „tudnunk kell, hogy a munkásközvetitést ingyenesen a községi jegyző végzi, vagy valamelyik esküdt." A politikai községek eszméje Dr. Kis Mihály képzeletében már huszonöt éve él („A magyar közigazgatás" 1910. 21. száma.) Él ma már minden ideális képzeletben azon biztos remény, hogy valamiképpen az 1848 : XVI. t.-c. „Magyar hon és kapcsolt részei alkotmányosság a védbástyáinak" nevezi a vármegyéket, ugy a reformált községek ezen védbástyák méltó őrtüzei lesznek. Ezen biztos tudatban soroljuk fel a meg, valósítandó vágyakat következő XII. pontban: I. Politikai községek szervezése népességbirtokarány és földrajzi fekvés figyelembe vételével. II. A vármegyék és városokéval arányos állami dotáció. III. Igazi önkormányzati jog s hatáskör kellő ellenőrzéssel. IV. Illetőségi jog elnyerése tárgyában egyszerűsítés. V. Községi bel- és külrendőrség lehetőleg egyöntetű szervezése. VI. Jegyzőképzés reformálása, emelt kvalifikációval. VII. Községi jegyzői állás tiszti s vezető fokra emelése. Fizetés és nyugdíj igényük rendezése országos alapon. A vármegyei státusba beillesztett rangosztályba sorozás. Magánmunkálati dijak teljes beszüntetése, megfelelő kárpótlással. Segéderők ügyének országos rendezése. VIII. Vezető jegyzőknek árva cse'éd kihágási és kisebb polgári peres ügyekben első fokú független intézkedési s ítélkezési joga.