Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-10-16 / 40. szám

146 39-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. október 9. első madárdal, mely a hajnal hasadtával köszöntött, szóval a legelső benyomás, mely téged a honi földön ért, mint egy rossz álmot ugy tőrölte ki lelkedből a belenevelt érzéseket és feltámasztotta elemi erővel a Rákóczyak vérében örökké élő vágyakozást: a magyar szabadság megszentelt kultuszát! Vitték volna el a puszták sivatagába, zárták volna el a kripták mélyére: te onnét is visszajöttél volna, hogy e nemzet függetlenségének rendithetlen harcosa légy. Kiujultak a magyar nemzet régi sebei. Lelked megérezte. Kibontottad tehát a zászlót: Istenért és hazáért 1 Vallási szabadságunkért és nemzeti függetlenségünkért! Tudtad, hogy az ut, melyre lépsz, nagyon is göröngyös szakadékokkal teljes, de te mégis ezen indultál el, mert a magyar nép siralmában, szenvedéseiben egyedül benned talált rendithetlen védőjére. Ma az ország leggazdagabb főnemese, másfélmillió hold föld ura — szerető hitves és boldog családapa, hlnap a Wienerneustadt-i várnak abba a szobájába vetett rabja, ahonnét, nagyatyádat Zrínyi Pétert harcolták bitóra. De miért mindez a változás. Mert a világ minden csillogásánál, vagyonánál jobban szeretted nemzeted szabadságát. A felajánlott idegen hercegségek, az eléd hozott lengyel királyi korona a te szived húrjait nem tudták megérinteni 1 Bujdostál az erdők rengetegében, menekültél az ingoványok süppedékei között, ezer halál leselkedett reád — mindez téged az igaz ügy szolgálatában egy percig se rettentett meg soha. Nem verte le hited erejét, az, hogy királyok szavában, hatalmas szövetségek Ígéretében csalódtál. Esze Tamás és társai rongyos kurucoknak hivó szavára mégis haza jöttél és azok kisded csapatjának élére állva, te lettél a magyar szabadság kivívásáért küzdők soha nem csüggedő apostola 1 Elmondjam harci tetteidet ? ! A szerencse ritkán mosolygott feléd. Ám a vesztett vagy diadalmas csaták után, az évek folyama alatti alkudozások, bekitési kísérletek között te magadnak nem kértél soha semmit, csak azt követelted, amihez Isten és emberek elölt jogod volt, népednek a tőrvények szentsége alapján szabadságot, hazádnak a függetlenséget! És küzdelmes pályád összes folyama alatt — és ez nekünk büszkeségünket képezi — annyi hiv szolgád közt egyik leghívebb volt, a harcban rendithetlen, a béke müvének szövésében fényes eszű bölcs, puritán jellemű udvarnagyod, íogolytársad : gróf Vay Ádám ! Legyen a te neved dicsősége mellett — mint fénylő üstökös körül ragyogó csillag — az ő neve is áldott és emlékezete mindnyájunktól tisztelt. De hiába volt annyi hü lélek önfeláldozása, hiába sereglett táborodba később a nemzet szine-java: a végzet könyvében más volt megírva. A te zászlód és véle a magyar szabadság elbukott. Fuj már az öszi szél, Sárgul a falevél, Rád borul a nagy tél, Mikor semmi sem él Én Magyarországom. Ott a mármarosi hegyek ormán zug, zug, barangol az őszi szél. Úttalan-utakon kicsiny csapat fáradtan vonszolja előre magát. De a rengeteg mélyében megszólal fájón, bánatosan a hang, mintha zengzetében a nemzet minden gyötrelme belé lenne foglalva, megszólal a tárogató bus szava: Édes hazám Isten veled 1 A magas fenyők sudarát megrezegteti a hideg szél és hull, hull lassú nehéz pelyhekben a hó és aztán zöld erdő árnyékát, piros csizmám nyomát hóval takarja a szél. Rákóczi Ferencz elbujdosott a messze idegenbe, de azért amint a kuruc dal mondja: Szeret Magyarország Óhajt Erdélyország:, S holtig szán, holtig bán! Még a gyermekek is — Tudom — visszakíván ! Mikor rég elmentem, Visszasóhajtoztok, Mikor rég meghaltam: Akkor is sirattok! Haló poromból is feltámasztanátok, Összeszednétek még porhanyó csontimat! Igen, a magyar néplélek megsejtette a jövőt. Rákóczi lelke fészkel, ég és gyújt e dalokban. összeszedett porhanyó csontidat szentséges szabadsághősnek bizony hazahoztuk ! Megérezte-e vájjon kihűlt porod, midőn a honi földre értél, hogy jobb itthon pihenned ? Vagy visszavágyol innét a szabadság földjére ?! Nem! megfáradt tetemed itt békén, csendben nyugszik meg. DJ lelked — szabadságért vágyódó forró lelked — itt él, itt ragyog a napsugár melegében; — a szellő suttogásában és mi megértjük szavát! Megértjük és esdve fohászkodunk a mindenség Urához: Mindenható Isten! mikor váltod már valóra II. Rákóczi Ferencz álmái: a független, szabad magyar hazát ! * * * A közgyűlés Kovács István indítványára a remek beszédnek a jegyzőkönyvben egész terjedelmében való fölvétele mellett, annak kinyomatását s a bizottsági tagoknak való megküldését is elhatározta. Rovás. Már most következem én — a „rovás." Miért nem „rovó?" Hát Gsernátony Lajos sem volt rovó, hanem a „rovásnak" minden időkben leggeniálisabb megirója; követem az ő példáját — ahogy tudom. De váljon miért következem én már most? Miért foglalkozik a szerkesztő t. barátom a mult törvvényhatósági közgyűlés tárgysorozatával oly röviden? Az nem indok, hogy hiszen a törvényhatóság sem foglalkozik vele; mert az szüretel, szántvet, répát ás és — kártyázik, amely nemes foglalatosságok legkevésbbé sem korlátozhatják a szerkesztőséget irodalmi tevékenységében. Lám, a nyolcvan és kilencvenes években sokszor egy hónapig is elrágódott a Nyírvidék egy-egy rendes közgyűlés tárgysorozatán ; dicsérte a megjelenteket, szidta az elmaradtakat — és ez hatott, # * * A mai közgyűlés elég látogatott volt; első debutje ez a főispánnak, aki úgy látszik, komolyan fogja fel hivatását és dolgozik úgy, mintha nem is tudná, hogy odafennt kevesebbel is beérik, idelent pedig többet is elnéznénk neki. Hadjuk őt haladni a maga utján és ami fő, a maga eszén. Üdvözöljük beköszöntőjének tárgyait is; nem helytelenítjük azt sem, hogy a közgyűléssel megünnepeltetett egy valóban munkás 25 éves jubileumot, sőt egészen természetesnek találjuk a junctimot ezen ünneplés és az előzmények között. Csak azt a fatális levelet tudnók feledni! Egy „jubillánsok nyilvvántartására" azonban ezután legalább is a központban feltétlenül szükség lesz; sőt megnyugtatókig hatna a kedélyekre, ha esetleg 67-ig visszamenőleg jubillálnók meg az arra érdemeseket. * * * „Nem azt a vér és köny tengert értem, amibe vágyódásainkat annyiszor fullasztották" — — — „A félévezred előtti nagy és hatalmas magyar nemzet ma egy járszalagon vezetett szegény nép" — — „ Kiujultak a magyar nemzet régi sebei! Kibontottad a zászlót Istenért és hazáért, vallási szabadságunkért és nemzeti függetlenségünkért" — — — „A te zászlód és vele a magyar szabadság elbukott" — — — „Mindenható Isten, mikor váltod már valóra a II. Rákóczy Ferenc álmát, a független szabad magyar hazát!?" Igy szól Mezőssy Béla. Ékesszólását csak hazafias szelleme és érzelmei múlják felül. Mi egyetérzünk és egyetértünk vele! A magyar nemzet hősei nem a nemzet bűneiért és tévedéseiért mentek számkivetésbe és haltanak vértanú halált, hanem azért, mert vezérei voltak a nemzetnek, ősi és törvény által biztosított szabadságaiért viselt dicső harcaiban. * * * Én szivesen elengedném az alispánnak a mindenkori félévi őszi időszaki jelentést; a legjobb akarat mellett sem kerülheti el az anachronizmust, vagy el kell hallgatnia egy, p. o. a 7-ik hónapban történt fontos eseményt. Ilyen volt a gazdasági egyesület kiállítása. Az elnöknek itt is kijutott a dicséretből, és méltán. Csakhogy ne feledjük el: az ütközeteket nemcsak a fővezér nyeri meg, hanem az alvezérek is. Ezt az alvezért majd a fővezér fogja nekünk megdicsérni. De végzett itt a felderítő szolgálatnál egy más előőrs is fontos teendőket; hová tünt ő el? Elesett a csatában, vagy megszökött döntő ütközet előtt? * * * Eredeti kis pikantéria volt, a cigánykérdés felvetése, amelynek megoldása „évek óta" napirenden van, megoldatlanul. Dehogy évek óta! Évszázadok óta, A 15-ik század elején megjelenve, a 17-ik században már ugyancsak dolgot adnak a cigányok a társadalomnak és országgyűlésnek egyaránt. Hanem abban már igazsága van felszólalónak, hogyha arra az „önkéntes letelepülésre" nem sokat ad. Nem is adhat. Hiszen a cigányok magukat igy sorozzák rangosztályokba: Első rangúak a muzsikusok; utánok következnek a vándorcigányok s a megvetett legalsóbb fokon állanak a letelepült sármunkával foglalkozók. Hát csak van jó dolguk, hogy önmagukat le nem fokozzák. # * * Még egy: Helyezzük el már most II Rákóczy Ferencet és Kossuth Lajost a megyeház termében az őket megillető díszhelyen! —y —s. Zagyvalék. (Folytatás.) A múltkor azzal szakadt félbe ez a zagyvalék, hogy mi az a mély gondolkozás. Hosszú évek során gyakran fordult meg nálam olyan beteg, aki egyebeken kivül arrói panaszkodott, hogy mély gondolkozásban szenved. Csak nagysokára tudtam kisütni azt, hogy a mély gondolkozás nem egyéb, mint a legmélyebb szellemi üresség; más szóval bámulás a végtelen űrbe minden fárasztó gondolat nélkül, olyan állapot, amit a budhista nirvánának, a tőrök kejfnek az olasz dolce far nieutének nevez, az angol splecunek nevez. A magyar képviselőválasztó közönségnek kilencven százaléka szintén mély gondolkozásban szenved, de azért nem üres fejű, mert folyton azon töri ezt, hogy kinek adja el szavazatát muszkának, osztráknak, Várkonyinak vagy az ördögnek. Az tartja, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Arra persze nem gondol, hogy a ma kapott verébért holnap sok túzok-