Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-10-09 / 39. szám

Nyíregyháza, 1910. XXXI. éYfolyam, 39. szám. Yasárnap, október 9. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. fiSRzeiési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VlROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon azáms 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betttvel szedett kétszeresen számit. Kivándorlás és munkáskérdés. „A kivándorlás szabályozása" cimenI Kertész Gyula belügyminiszteri tanácsosi vaskos könyvet adott ki, mely a kiván-* dorlás közigazgatására vonatkozó összes tudnivalókat felöleli. A könyv bevezető részében a szerző hosszasabban foglalkozik a magyar kivándorlási mozgalom jellegének ismertetésével s egyúttal fontolóra veszi azokat a módokat is, melyekkel ennek az egészségtelen népmozgalomnak okait orvosolni, vagy legalább is enyhíteni lehetne, — Mindenesetre számot tarthat arra a belügyminisztérium tanácsosa, hogy véleményét érdeklődéssel hallgassuk, mert állásánál fogva a kivándorlásnak több olyan mozzanatába betekinthet, melyek a nagyközönség szeme előtt fedve vannak. Azonban rögtön meg kell jegyeznünk, hogy szerzőnek a kivándorlásról alkotott egynémely véleményével a saját tapasztalatainkat sehogyan sem tudjuk összeegyeztetni. A kivándorlás okait kutatván a szerző, arra a meggyőződésre jut, hogy a magyar kivándorlásnak általában kényszerjellege van, amennyiben a kivándorlók összes számának mintegy felét kitevő mezőgazda»ági cselédek és napszámosok azért nyúlnak a vándorbothoz, mert a magyar mezőgazdaság nem biztosit számukra munkát és megélhetést. Több sajnálatos körülmény előidézi akivándorló nép elégedetlenségét, igy közli szerző, hogy a „Szabadság" cimü lap pálya-, kérdést intézett olvasóihoz, vájjon miért jöttek Amerikába és a beérkezett válaszokban mozaikszerűen szövődik össze a nélkülözés, a nyomor, a társadalmi bájolj a mezőgazdasági és ipari pangás, a munkáskéz meg nem becsülése, a lenézés, a rossz rendszer miatt való elégedetlenség és keserüsf'g, e panaszokban azonban visszatükröződik a kisugárzó hazaszeretet. Az elégedetlenségnek legfőbb okát mégis abban látja a szerző, hogy iparunk és mezőgazdaságunk a szaporodó munkásokat megfelelően eltartani nem képes. Ennek a feltevésnek igazolására közli a következő adatokat: 1908-ban nagy vissza vándorlás indult meg Amerikából, ugy hogy a visszavándorlók száma 65,090-et tett ki. A magyar kormány és a társadalom vállvetett erővel mindent elkövetett avégre, hogy a visszavándorlók idehaza munkához jussanak és a megindult nagy mozgalom eredményeként mégis csak 46,229 ember számára tudtak munkaalkalmat találni, tehát majdnem 20 ezer kivándorló még igy is munka nélkül maradt. Most már ebből a tapasztalatból arra a következtetésre jut a szerző, hogy már egyetlen évi jelentékeny visszavándorlás is munkás felesleget teremt, hát még milyen nagy munkás felesleg halmozódott volna fel akkor, ha 1900-tól 1907-ig 800 ezer magyar állampolgár el nem hagyta volna az országot, hanem kénytelen lett volna idehaza maradni! Igy állván a dolgok, az adott mostoha viszonyoknak szinte szerencsés, korrektivuma, hogy a felesleges munkaerők tul a tengeren kerestek uj hazát. Szerzőnek ezzel a következtetésével se* hogyan sem értünk egyet. Abból, hogy egyetlen esztendő alatt 65 ezer visszavándorlót nyomban elhelyezni nem tudtunk, nem lehet következtetni arra, mintha mezőgazdasági és ipari életünk csakugyan csődöt mondott volna és a nép szaporulatának megfelelő foglalkozási teret biztosítani képtelen lenne. A közgazdasági élet gummigyürü módjára egyszerre ki nem tágulhat, hogy máról-holnapra befogadhasson 65 ezer, nagyrészt az ős>z folyamán visszatérő olyan munkást, akik úgyszólván meglepetésszerűen kerültek haza. A munkáshiány igenis zavarokat idézett elő s olyan mostoha állapotokat teremtett, különösen a mezőgazdasági termelőkre nézve, amelyek nagyobb birtoktestek intenzív kezelését éppen a szükséges munkaer

ő hiánya miatt egyeg

_yjdékeken majdnem lehetetlenné tették. A mezőgazdaság mégis kénytelen volt leszámolni a sajnálatos viszonyokkal, igyekezett a hiányzott munkaerőt gépekkel pótolni s egyáltalán az egész közgazdasági élet az évtized óta egyre rosszabbodó munkásviszonyokhoz igazodott. Nagyon érthető, ha ezek után a kőzgazdasági élet nem bir oly gyors alkalSzeget-szeggel. Irta: Sárkány Imréné. Minden házasság után bizonyos visszahatás szokott következni. Előbb vagy utóbb, kisebb, nagyobb mértékben, de ezt nem lehet kikerülni. Ezen a megpróbáltatáson mind a két félnek át kell esni, különben nem lenne nyugodt és elégedett további házaséletük. Fenyvesi Eleket házassága harmadik évében érte utói ez a megpróbáltatás, addig a legjobb, legszeretőbb férjek egyike volt. Ekkor halt meg kedves kis fiuk, akit mindketten az imádásig szerettek. Ez a súlyos csapás búba merítette mind a kettőjüket, de különösen Márta, a fiatal anya nem tudott megvigasztalódni, — sőt azokra is haragudott, akik vigasztalni akarták. Hogy tudná ő valaha elfeledni, az ő egyetlen kincsét, szivének lelkének minden reménységét? Mély bánata annyira erőt vett egész lényén, hogy még az urával sem sokat törődött. Azt hitte, hogy azt épen ugy elfoglalja közős bánatuk, mint őt magát. Azt nem gondolta meg, hogy a férfi szíve erősebb, s nem engedi magát egyetlen érzelem által tökéletesen leigázni, mint a női szív — mely egyetlen igazi érzéstől áthatva, egybeolvad bánatával, vagy szerelmével. Fenyvesi megpróbálta elvonni feleségét bánatos gondolataitól, de mikor látta, hogy minden igyekeztte hasztalan, egy nemével a féltékeny neheztelésnek vonult vissza ő is, — s mindinkább ridegebbnek, szokatlanabbnak tünt föl előtte házi tűzhelye. Elvágyódott hazulról, mint a kit a végzet ragad magával. — s mivel nem volt, aki tartóztatta volna, aki mint eddig, még a gondolatát is előre eltalálja, nagyon gyakran időzött a házon kivül. M^rta nem vette észre a feje felett lebegő vészes felhőket, naprólnapra egyforma heves fájdalommal siratta elköltözött kedvencét — s nem ért rá egyébbre gondolni sem. Ebben az időben tünt fel egy uj csillag a kis városka társadalmi egén; a szép Ágnes, özvegy Révainé személyében, ki a roppant vagyonáról hires bankár felesége volt, s ebbe a csendes városkába költözött, hogy a gyászév után még egy ideig élvezhesse a csendes egyszerű életet, melytől enyhülést, vagy gyógyu • lást remélt. Maga se tudta, talán őt is a végzet vezette. Révainé, vagy mint az urak nevezték, a szép lündér, nagy feltűnést keltett, úgy szólván felzavarta az egész várost, mindenkit, értve a férfi világot, egyszerre meghódított. Nemcsak szépsége, de élénk szellemes modora is olyan volt, hogy az urak nagyon szívesen hódoltak neki. Nagy és nyilt házat tartott, szerette a zajos társaságokat, de feltűnően kerülte a nőket. Igaz, hogy azok sem szerették, nem is igen beszéltek róla; jót legalább nem, s ha néha egymás közt szóba került, csak a vészmadárnak nevezték, erről a névről ismerték legjobban. Ez az elnevezés nagyon találó volt, mert a pajkos tündér csakugyan veszedelmesen szép volt. Természetes, hogy legelsőnek Fenyvesit hóditolta meg — s bár könnyen rabjává tette — legszívesebben tüntetett Fenyvesivel, ő volt az elismert szivkirály. Fenyvesi ugy megvolt bódulva, hogy minden mást feledve, folyton a szép Ágnes mellett töltötte az időt. Együtt sétáltak, lovagoltak, kirándulásokat tettek, mintha a szegény Márta a világon sem lett volna, ugy hogy az egész város botrányt kiáltott. Csak Márta nem tudott semmit; előszedegette kis fia apró holmiját, azokat nézegette, rakosgatta, miközben szívszaggató fájdalommal nézett az üres bölcsőre. Végre megsajnálta néhány barátnője s csupa szeretetből — felvilágosították szegényt a dolgok állásáról. Márta nyugodtan hallgatta végig őket, sőt még meg is köszönte a szives részvétüket. Az urának azonban nem szólt semmiről egy szót sem. Önkénytelenül érezte, hogy ez lenne ránézve a legveszedelmesebb a világon. De komolyan gondolkozni kezdett és számolt magával; — nagyon nagyon szerette az urát, kimondhatatlanul sajnálta meghalt kis fiát, most már mit csináljon ? Vagy erőt vesz bánatán, vagy elveszti az urát. Nem! nem, nem — Istenem légy velem, ne hagyj el! — Mintha a sors segítségére akart volna jönni, egyik ismerősük egy házibálra hivta meg őket. Márta azt mondta, hogy ő még nem megy el ilyen zajos mulatságba, de nincs ellene, ha az ura el akar menni. Fenyvesi most nagyon ritkán volt otthon, de ha otthon volt, szokatlanul gyöngéd és kedves volt felesége iránt. Márta tudta, hogy mindez ellene vall és hogy csak ámítani akarja őt, saját szívét pedig szeretné megnyugtatni; de se az, se ez nem Mai Hámnak 12 oldal.