Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-02-27 / 9. szám

Nyíregyháza, 1910. XXXI. évfolyam, 9. szám. vasárnap, február 27. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁ2-TBR S. SZAM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 Apró hirdetések 10 szóig 4-0 fill., minden további fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. fillér szó 4 Szomorú idők. Azt tartja a néphit, hogy valahányszor üstökös jelenik meg a mennyboltozaton, az mindig valami nagy csapásnak az előjele. Most is üstökösök száguldoznak fölöttünk a világűrben és mintha igaza lenne a néphitnek, csapás zudult ismét a mi szerencsétlen országunkra. Megint ugy vagyunk, a hogy öt év előtt voltunk, a mikor törvényesen és hazafiasan az cselekedett, aki passzív rezistencia, sőt az aktiv rezistencia álláspontjára helyezkedett. Ha nem is akarunk ezen a helyen politizálni, nem vonhatjuk ki magunkat ama súlyos megpróbáltatások és hatások alól, a melyek ez állapotnak társadalmi és gazdasági következményei, a melyek rettentő pusztulással fenyegetik nemzeti és emberi létünket. — Belevág minden embernek a magánéletébe ez az uj helyzet, amely rövid öt esztendő óta már másodszor ismétlődik. Vad fájdalom szorítja össze a jó magyar szivét. Szerte körülöttünk Európában, még az annyira lebecsült Balkánon is békésen fejlődnek államok és nemzetek, uralkodók, kormányok és a közélet szereplői egyebet sem tesznek, csak alkotnak a nemzeti köz javára, és vagyonban, tekintélyben gyarapodnak azok polgárai. Csak bennünket sújt a sors kegyetlen keze Csak nálunk nem működnek harmonikusan azok a tényezők, amelyektől az ország és polgárainak boldogulása függ, csak nálunk tör egymás ellen minden olyan hatalom, amelynek összhangzatos együttműködése nélkül pedig csak pusztulás lehet osztályrészünk. Csak nálunk torlódnak egymásra gonosz gyorsasággal mindazon ellentétek, amelyek nemcsak hogy veszedelemmel fenyegetik a politikai és társadalmi békességet, a gazdasági fejlődést, de az egyéni existenciákat is alááshatják. Mi magyarok vagyunk a legszerencsétlenebb nép! Sötét a jövendőnek látóhatára, egyetlen csillagát a reménységnek nem tudjuk felfedezni. Csak a vészt és pusztulást hirdető üstököst látjuk a fejünk fölött, amint szilajul száguld előre szabálytalan pályáján, l.ogy összeromboljon mindent, ami az útjába kerül. Ha remélni, vigasztalódni, erőt meríteni akarunk, nem a jövőbe, csak a múltba tekinthetünk vissza, ahonnan ezer küzdelmes esztendőnek dicső eseményei ragyognak felénk. Ez az ezer esztendő, amellyel a magyarság mint vitéz, államalkotó és bölcs nép kitörölhetetlen betűkkel irta bele magát a világtörténelembe, megnyugvás nekünk. Multunk a bizfosiléka annak, hogy lönnmaradunk, hogy virágzó állami és nemzeti léire vagyunk hivatva, még ba a pokol összes ördögei is összeesküsznek ellenünk. A vész napjaiban ez a nép mindig megtalálta önmagát, mindig méltó volt a szkithák országából jött ősökhöz, akik vérrel és vassal hódították és bölcsességgel tartották meg ezt a hazát. Bármit hozzon is a fenyegető jövendő, minél gonoszabb megpróbáltatásokban lesz része ennek a népnek, annál erősebb és elszántabb lesz az a reá váró küzdelemben. A vármegye rendkivüli közgyűlése. Február 23. Az a 78 szavazat, amelylyel Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottsága a mai válságos politikai viszonyok között a saját maga elfoglalandó álláspontja iránt érdeklődött, bizony nagyon szomorú mérlege az időknek s annak a pusztításnak, amit a legutóbbi négy esztendő története, tanulságaival és rettenetes csalódásaival az emberek hitében végzett. Ennek a 78 szavazatnak a megoszlási aránya más lapra tartozik, amelynek írásait mi itt leolvasni nem kívánjuk. Egyszerűen csak tudomásul vesszük, mély szomorúsággal. A rendkivüli közgyűlés összehívását az alkotmányvédő bizottságnak két javaslata tette szükségessé. Mikecz Dezső alispán elnökölt a közgyűlésen és Sípos Béla főjegyző olvasta fel az alkotmányvédő bizottságnak, az állandó választmány által elfogadott javaslatait. A közgyűlés — dr. Mesössy Béla ellenző, Vay Gábor gróf, Hrabovszky Guidó, Bory Béla, Mezössy Gusztáv és Mikece Dezső alispán pártoló felszólalása után, az alkotmányvedő bizottság javaslatát 44 szóval 84 ellenében elfogadva, a következő határozatot hozta: „A vármegye alispánja felhívatik, miszerint utasitsa a járási főszolgabirákat, Nyíregyháza város polgármesterét és az összes községek elöljáróit, hogy a meg nem szavazott és önkéntesen befizetett adókat ne bocsássák a jelenlegi alkotmányMásodik utazásom a Nap országaiba. XVIII. Sinibaldi. Capriban eltöltendő napjaink meg voltak számlálva. Tulajdonképpen csak egy teljesen nsugodt, derűs napra vártunk, hogy elevezhessünk a Grotta Azzurrába . . . azután indulni akartunk. Nem éppen haza még: rengeteg stációja volt még utitervünknek, mielőtt visszatér kiki a maga tűzhelyéhez. Megígértük szentül a Wikingnek, hogy teljes két hónapot töltünk Italiában : ebből mintegy öt hét telt el, — a tefigeii utazást a Garmanián is beleszámítva — tehát haza nem mehettünk még. Igaz, hogy Napoliban, Rómában és Firenzében is szándékoztunk pár napot tölteni, de — ezekből a nagy városokból az hírlett, hogy nagyon rossz az időjárás, és különben is elhalároztuk, hogy megakarjuk ismerni a nápolyi öböl t űbájos vidékének legalább egy részét. .. Scrientoba megyünk át hajón ; onnan kocsin Amalfiba, — tovább Salernoba — és Salernoból vasúton Napoliba. . . . Talán nem is voltunk teljesen tudatában elhatározásunk súlyának: férfi-kísérő nélkül,— gyerekkel, — s eléggé tapasztalatlanok mindketten, olyan időket élvén, a mikor az egész világ lázasan leste: mikor dördül el az első ágyulövés Ausztria—Magyal ország határán : ulra kelni ismeretlen vidéken, e kevéssé megbízható nép kőíőtt . . . Nagy szükségünk volt mindkettőnknek — különösen nekem — aira. hogv mindennap újra meg újra megerősítsük elhatározásunkat már csak azért is, mert a sziget: ez a Circe, mindig szorosabbra vonta a bűvkört körülöttünk ... De tudatában voltam annak, hogy minden valószínűség szerint én sohasem jövök többé ide — és különösen Amalfi, ott a saleinoi öbölben, a nagy hegyeken túl — vonzott magához ; Ilonka pedig — biztos tudatában annak, hogy ő igenis visszatér ide majdan az urával; — mint Mrs. Micawler megfogadta hiven mindennap, hogy nem választhatja el őt tőlem senmi — és jön velem bárhová a merre visz az utam ... Az a körülmény pedig, hogy a Quisisanát alaposan meguntuk, — szintén az elutazásra sarkalt bennünket. Én, — Ilonka szerint: — rabkoszton éltem, — cserepes kenyéren és vizén, meg cüromon . . . Asztalunkon mindég kellett egy szép, zöld leveles citromnak lenni, a mit én hiven elfogyasztottam mindennap — szőröstől-bőrőstől. Ilonka meg salátából táplálkozott ... Az ebéd még hagyján : este; akkor a sok fogás között mégis csak akadt valami ehető, — szárnyas, édes tészta; de a lurch délben tehát a mi magyar szokásainkhoz képest a főétkezés, — tűrhetetlenül rossz vala. Még a „néni" : Mrs. Wilkinson is, a ki immáron a hetedik telet töltötte itt, — annyira megunta már a hotelt, hogy egy kis magánviilát bérelt ki s készült éppen odaköltözködni ... A néni . . . Mindig volt egy fényes mosolygása a mi számunkra s egy kedves szava, — pedig sajátszerű tartózkodással viseltetett a hotel többi vendégei iránt, a kik, — ő részben anrol, — részben német lévén, mind honfitársai voltak, . , . de rajtunk kivül mással nem érintkezett. Rendkivüli tisztelet övezte pedig körül — talán azért is, mert nagyon gazdag volt . . . Dórát imádta; neki is voitak unokái — hat csodaszép gyerek, akiknek fényképét örvendezve mutogatta nekünk, — és sohasem jött a terembe a nélkül, hogy virágot, édességet, vagy más apróságot ne hozott volna kedvencének. Meggyűlt az ujjam, a minek, — attól eltekintve, hogy nagyon fájt, — és nem tudtam megtalálni az okát: miért cselekedte ezt, nagyobb jelentőséget nem tulajdonítottam akkor, — a néni, valami Angliából való csoda kötszerrel rögtön meggyógyította. És most — elhagyni készült a hotelt. El sem birtuk képzelni, hogy — a mi kis szögletasztalunk szomszédságában, — üres maradjon a helye, — vagy hogy valami átutazó, közönyös idegen foglalja el ... . Megyünk mi is, ha ő megy . . . Megyünk. — De én éreztem, hogy vérezni fog a szivem, ha búcsúzásra kerül a sor. A kopár hegyormok és lejtők mindennap zöldebb, virulóbb köntösbe öltöztek; mindennap több virág nyílt. — és elmenni innen, mielőtt láttuk a narancsfákat virulni . . .! Szokásommá vált, hogy mindeu délelőtt, — bárhová is mentem azután, — előbb a Funicolare-terrazzát kerestem fel. Az általános kilátás innen volt mégis a legbizarabb és legnagyszerűbb. Itt néztem mindennap : ha felhőkbe burkolózott-é a Vesuv; itt gyűltek össze mindennap kétszer a vendégek s a szigetlakók s vártá

k az érkező gőzhajót. A Mai számunk 10 oldal.