Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-05-15 / 20. szám

20 ik szám. N Y I R V I D É K 1910. május 15. 5 — lllainvasuti kedvezmény a repiilöTcrsenyekre. A junius 5-én kezdődő nemzetközi repülőversenyek végrehajtó-bizottsága igen nagy súlyt helyez arra, hogy a versenyek a vidéki közönség részére minél könnyebben megtekinthetők legyenek. Érintkezésbe lépett a kereskedelmi ministerrel abban az irányban, hogy a versenyt látogató közönség épugy, mint SzentIstván napkor, az állam vasutakon kedvezményes jegyekkel utazhassék. A kereskedelmi miniszter keszséggel tett eleget a kérelemnek. Igy hát a vidékről érkező közönség a vasúti jegyért fizetett rendes dij fejében már megtekintheti a repülöversenyeket is, ienntartott helyekről. Az ilyen kedvezményes jegyek minden vasúti pénztárnál kaphatók lesznek. Vasúti menetrend. — Érvényes 1910. május 1-től. — I. Nyíregyházára érkezik : Szerencs felől 6-31, 10 03, 139, 7"22, Debreczen „ 635, 9'57, 1'50, 5-3?, 8"® 12'", Csap „ 6-22, 8-46, 110, 8"37, ~ Mátészalka „ 615, 130, 4"56, 7'«\ V. Namény„ 6"30, 116, 615, 8-i», Polgár „ 610, 10-03, 515, Dombrád „ 6 45, 9"56, 1'32, 3"38 8"2®. II. Nyíregyházáról indul : Szerencs felé 6-50, 10 04, 407, 5 45, 9'S®, Debreczen „ 6"49, 1014. 2"05, 7'™, 82Z, Csap , 6-55, 11-30, 2 20, 7*20, ~ Mátészalka, 717, 213, 7'28, V.-namény , 712. 10 30, 218, 8"50, Polgár , 7-10, 10-04, 5-55, Dombrád „ 6-06, 715, 11 30, 2 08, 5 48. — Szabó-féle pármai ibolya szappan 2 szappanok ideálja. Rendkívül kellemes, lágy habzása, finom ibolya illata s bőrpuhító hatása olyan, hogy egyetlen külföldi szappan sem versenyezhet vele. Késziti Szabó Béla pipereszappangyáros Miskolcon. Egy drb 70 fillér, 3 drb 2 kor., úgy '

sez, valamint más kitűnő mosdószapp;iniii e gyárnak 20 fillértől kezdve kaphatok Nyíregyházán Ruzsonyi Pál kereskedésében és K'rányi Imre gyógyszertárában. 357-50-10 — Nézze meg Ungár Lipót divatáruházának kirakatait, hol gyönyörű tavaszi újdonságok láthatok. KÖZGAZDASÁG. Szénatermésünk tokozása. Ha a nyugati államok statisztikai adatait böngésszük, elképedve fogjuk látni, hogy az ottani rétek termése kétszer-háromszorta nagyobb mint a hazai réteké, aminek nem egyedüli oka a mi mostohább éghajlatunk, de oka leginkább az, hogy mi rétjeinket sehogysem ápoljuk, semmifele gondozásban nem részesítjük, holott bizonyos dolog, hogy az a rét, amelyet ellep a moha, amelyet folytonosan csak kasíáiunk, de a talaj termőképességét tápláló anyagok hozzáadásával semmikép sem igyekszünk fokozni, elveszti teimőképességét és hozama hovatovább csökkenni fog. Pedig a rétek teimőerejének fokozása igi n nagy fontosságú fényező minden gazdaságban, mert nagy terméshozamok esetén nagyobb állatállományt tarthatunk, több trágyát termelhetünk s prnek segélyével nagyobb mennyiségben adhatjuk vissza szántóföldjeinknek a piaci növények által elvont tápláló anyagokat. A rétek termésének fokozása sem nagy fáradságba, sem nagy költségbe nem került, csupán avval az eszmével kell megbarátkoznunk, hogy semmiféle talaj sem leremhet örökösen anélkül, hogy valamely táplálékot ne adjunk neki, amelyből ujabb anyagot termelhet. Egyik leghathatósabb módja a létek termésének fokozására az őszi boronálás. Ha ezt elmulasztjuk lenni, a rétek annyira bemohosodnak, hogy a levegő, az esővíz behatolása nagy mértékben akadályoztat ik, s ezáltal is a termés hnyegesen csőkken. A réteket minden ősszel éles boronával kell keresztül kasul hasogatni, hogy ezáltal egyrészt a mohát eltávolítsuk. másrészt az esőviz és hó lé behatolását lehetővé tegyük, de meg a gyökereket is uj sarjadásra serkentsük. Mennel melyebben, mennél jobban tudjuk ezt a müveletet keresztülvinni, annál bizonyosabban elmaradhatatlan a hatás. Tápláló anyagokat is kell azonban a rét talajába juttatni, ami elkerülhetetlenül szükséges, különösen abban az esotben, ha a rét nem áradásos. Erre a célra a legmegfelelőbb a szuperfoszfát és a trágyáié. Kat. holdanként a boronával felhasogatott talajra tehát ősszel 150 kg. szuperfoszfátot szórunk ki, azután pedig hígított trágyalével öntözzük meg. Ilyetén módon bizonyosan kétszeres termést fogunk már a következő évben elérni, de ez eljárásnak három évre terjedő hatása van. Ha trágyáié nem állana rendelkeiésünkre, ugy a szuperfoszfát egymagában is nagy eredményeket fog felmutatni, mert a réti talajokból leginkább a foszfor hiányzik. CSARNOK. A „Piroska-dalob"-ból. Meddig ? . . . Hová ? . . . Bolyongok a végtelen Űrben . . . Lábam alatt az elmaradt Föld Mindjobban vész a messzeségbe, Köröttem örült vágtatással Kialudt bolygók .. . üstökös égve . . . Rohanva száguld ezernyi Világ ! Kiszabott pályán kering ez tova, Ezredek óta elszakadt párját Keresi sok más, futva örökké És nem talál rá többé soha ! Bujdokol köztük bus idegenbe Szegény összetört, beteges lelkem ... S akit keresek, kit sose leltem Az én csillagom... valahol messze... Örökre veszve ! . . . Hullócsillag sivít körültem Üstökös fut nagy végtelenbe . . . És én fáradtan indulok újra Aranyoshaju csillagom téged Sohse feledve ! Én indulok utánad tova, Bár nem tudom, hogy meddig... hova?... Tégedsirató örökbus lelkem Nem talál reád... enyém nem lehetsz Soha! . . . Soha! . . . (Sárospatak). Komáromi János. Laucsik kudarca. — Egy ügyész elbeszélése után — Irta : Pataky István. Semmivel. Csak ha épen azt mondaná meg nekem, hogy mikép lehet az, hogy maga volt az egyedüli orgazda, aki a lopott holmikat — na persze jó olcsón — maga vette meg és soha senki se látta, vagy hallotta, hogy maga azokat eladta volna, mégis a kunyhójában egy fikarnyi darabot sem találtunk. Ez a rejtély nekem már sok álmatlan éjt szerzett. Az öreg Nagy Pál mosolygott. — Na tekintetes uram, ez ne csináljon több éjjeli álmatlanságot, é.i megmondom. Én tőlem a holmikát minden pénteken egy mellig érő szakálu, kaftános vén zsidó vette át és minden szombaton itt a szegedi piacon adta el. Persze ő is nyert, de én is. — A Slajmi ? Kiáltott Laucsik. — Az, az, tetszik ismerni? — Ismeri az ördög — felelt Laucsik — hisz azt én is gondoltam, de sehogyse tudok a tartózkodási helyére akadni. Maga nem tudja? — Tudja uram. több esze van annak, semhogy nekem is megmondta volna. — No majd megcsípem én. Persze, mert hát csak el kell neki jönni. portéka, olcsó portéka után nézni. Én is szeretném, ha már társam volna. * * * Aztán csakugyan kapott papírt, tintát, pennát Nagy Pál. Irta a verseket nyakra-főre. De akármiről irt, ott volt benne a bánkódás vágyakozás a szabadság után. Legtöbb versében benne volt: „Mi a határ liget nélkül, Mi a madár virág nélkül, Az vagyok én nyájam nélkül." És aztán jelentették Laucsiknak, hogy az öreg Nagy Pál fogy, nagyon fogy. Még a tinta se használ neki. * * * — Lássa öreg, legjobb volna, ha elmondana mindent mindenkiről, mint Péter tette. Megkönnyebbülne. Nagy Pál fejét rázta. — Mieiőtt azt tenném, pedig hát meg kell tennem, búcsúzni szeretnék. — Hát írjon öreg, van papír, tenta. — Nem emberektől. — Hát mi a csodától ? — Attól a térségtől, ahol majdnem 50 esztendőt töltöttem, az utólsó bojtáraimtól, a a még meglevő nyájamtól. Laucsik a fejét vakarta. — Na majd meglássuk. * * * — Klemen — szóit L jucsik kedvenc csendbiztosához. Ugye, ebben nincs semmi ? — Mi volna uram. Mi ketten megyünk lovon, ő jön gyalog. A tanya másfél órai járás. Délre akár itthon lehetünk. — Jó, akkor holnap kivisszük. De nekem maga kerit lovat. — Van a Tóth ügyész urnák egy pompás szürkéje. Nem is makrancos. —- Ej, megtudom én ülni, ha az is. * * * Másnap reggel Laucsik és Klemen lóháton, Nagy Pál pedig gyalog haladtak a tanyák közt. Mintha jó pajtások volnának, beszélgetve haladtak. Nagy Pál uram sok érdekeset beszélgetett a tanyai, pusztai életről. — Amott az én tanyám! — kiáltott Nagy Pál nagy örömmel, amott, ahol a kunyhó előtt kezdődik egy ákácfasor. Szegény kunyhócskám, vagy 50 esztendeje áll ezen a helyen, azóta dédelgetem, tartogatom. Laucsik körülnézett. — Hm. — Nem rossz hely. Már annak, aki szereti a társaságot, ha vegyes is. Hisz itt majdnem hat tanya érintkezik. — Ép annyi — felelt Nagy Pál. — Itt sok látogatója lehetett. Ez olyan központ. — Minek tagadnám most már, mikor ugy is mindent elfogok mondani. * * * Itt vagyunk — szólt Laucsik — most mondja: mitől, kitől búcsúzik előbb. Bojtár, nyáj vagy a tájék ? — Legelőbb a kunyhómtól. — Tudja mit. Ezt a kunyhót inkább cakumpakk elvitetem a börtönudvarra, ott akár felállíthatja magának. Sok időnk nincs. — Ah, uram, ne bántsuk ezt a kunyhót, amíg fent áll. legalább az én emlékem is itt lesz. Egy-egy bojtár kiejti a nevemet. — Ej, na jól van. Tíz percet engedek a búcsúzásra. — Elég uram, annyi elég. Laucsik és Klemen a kunyhó előtti fához kötötték a lovakat, maguk pedig a fák alatt sétálgattak, nézegetve a szép, napfényes időben. Nagy Pál becsúszott a kunyhójába. Ott hirtelen a deszkadaraboknak látszó s a sokféle anyagból készült tetőt tartó, egy rövid, de széles deszkát húzott félre. Ott egy kis rejtekhely volt. Kicsike, de acélnak megfelelő. Nagy Pál egy piszkos, elnyült kaftánt húzott magára, a fejére parókát, arcára álszakált tett s valamivel bekente magat s ugy nézett be mellig érő szakálával, mint egy Galíciából kijött zsidócsaládfő. 1 RBRTQOU n TTfS N F HALAP SALONJA IL ONN I^VN W I ^ V N U NYÍREGYHÁZI, SZARYAS-ÚTCA 5 SZÁM. — 270-?-!