Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-04-24 / 17. szám

182 15-ik szám. N Y I R V I D É TC 1910. április 10 hasznán, hiszen már eléggé nagykorú nemzet vagyunk, hogy az orrunk hegyénél messzebbre lássunk?! Vagy még mindig ott tartunk, hogy akkor térünk eszméletre, mikor már fejünk felett kigyulladt a fedél ?! Itt az idő, az ország helyzetében olyan változások lehetnek, melyek az ipari előrehaladásra óriási hatást gyakorolhatnak. Rajtunk múlik tehát, hogy a saját védelmünkről, mi magunk, a mi akaratunk gondoskodjék. A kiállítás főfeladata az ipar szempontjából. A kiállítás föladata a jó ipar megvédése terjesztése, egyszóval annak a nagyközönséggel való megismertetése. Hiába hangoztatjuk azt, hogy a mi iparunk modern és teljesen versenyképes, hiába mondjuk, hogy van olyan jó egyes ipartermékünk, sőt azt is, hogy jobb mint a külföldé. Nem elég, hogy ezt hangzatos szavakkal elmondjuk, vagy sajtó utján terjesztjük, de azt kézzel foghatóan be is kell bizonyítani. És hol van a legjobb alkalom ennek bebizonyítására? A legalkalmasabb hely a kiállítás. — Hogy a kiállítások rendezése, a mai korban minő fontossággal bir, a legjobb bizonyítéka annak az, hogy csupán Európában 1910. évben a már bejelentett és a kormányok által erkölcsileg és anyagilag támogatott (tehát nem zug kiállítások, mert ilyenek is vannak mindég) kiállítások száma 164. A kiállítások rendezése terén a vezér szerepel, a Németbirodalom viszi. Hogy a kiállítások rendezése a világ kereskedelemben, sőt még a kereskedelmi politikában is minő pontosságai bir, ennek egyik főbizonyitéka az, hogy már nem csak stabil kiállításokat, hanem mozgó kiállításokat is rendeznek. Igy például: Oroszország ; tehát az ipar nem első állama, úszó kiállítást rendezett. — Az orosz cár 1909. évi december 27-én az úszó kiállítást megtekintette; fogadtatása alkalmával a végrehajtó bizottság elnökének Alexandrovics nagyhercegnek következőkép válaszolt: „Megvagyok róla győződve, hogy a kiállítás elfogja érni célját, s az úszó kiállításnak én is sok szerencsét kívánok, amely majd leginkább abban nyilvánul, hogy célját megfogja valósítani. " látták, hogy mezei Szarkaláb gombolyaggá húzódva hever a földön. Először azt hitték, hogy nevetőgörcsöt kapott s az rántotta igy össze. Mivel azonban tapasztalták, hogy a görcs húzta ugyan össze a .kiváló nagy" férfiút, de nevetni nem látták, rájöttek, hogy földön fetrengésének más okát kell keresniük. Keresték tehát az okot, de nem találták (pedig írva vagyon: keressetek és találni fogtok.) Mezei Szarkaláb ezalatt állhatosan gyakorolta, hogyan fetrengjen imádottja lábainál, ha legköze'ebb szerelmet fog vallani. A többiek mély szánalommal és még mélyebb szakértelem mel vizsgálták az eltorzult arcú férfi vergődését. Néhány perc múlva aztán megszűnt a nem pusztán „ideges" rángatózás és mezei Szarkaláb föltápászkodott a földről, miközben eléggé érces hangon rebegte a bányászok „Glük auf!"-ját. — Mi történt vele? — kérdi a házigazda. — Ott vannak azok az ökrök, az egyiket, azt a nagy címerest, nagyon bántották a legyek. Megsajnáltam szegényt. Odamentem és elkezdtem űzhi a szemtelenjeit. Az ökör azonban nem levén a „legyező"-höz szokva, a legnagyobb fokú hálátlanságra vetemedett s a legelitélendőbb udvariatlanságra ragadtatta magát. Hirtelen fölemelte a lábát s megakarta tudni, hogy ha már ilyen dzsentlmén vagyok, óraláncomon valóban van-e óra. Puhának éppen nem mondható puhatolózása engem természetesen igen kellemetlenül, sőt nagyon fájdalmasan érintett. Mire azonban ez „erős benyomás" okozta érzésem első dagálya megszűnt, a tisztességtelen ökörtől már tisztes távolságban, az édes anyaföldön találtam magamat. Ha azonban a gyöngéd simítás a fejemet érte volna, bizonyára az Angyalföldön tértem volna — néhány pillanatra — eszmeletre. Hogy a közönségnek némi fogalma legyen arról, hogy a fent emiitett kiállítás szervezése, rendezése mennyibe kerül, tudatjuk hogy az orosz duma e célra 800.000 rubelt szavazott meg. A gyárosok és iparosok 100.000 rubellel (a mi pénzünkün körülbelül 2880.000 korona) járultak a kiállítás rendezéséhez. Hogy a kiállítások rendezése az ipari politikában mily nagyfontossággal bir, mi nem bizonyítja jobban, mint az, hogy az oroszok leleményessége és egyedülisége nem sokáig tartott. Mert a sas-szeinü és iparára léltékeny angol már 1910. évi január 1-én (tehát 5 nap múlva) Londonban már is egy úszó kiállítási r. t. alakított, nem kevesebb mint 5.000.000 korona alaptőkével. De ott van a német birodalmi váhdor kiállítás is, mely evenként 3-4 nevezetesebb városban rendez kiállítást, és amint ezt 1909. évi zárszámadási statisz ikájuk is bizonyítja 1909. évben 3 kiállítást rendeztek, a látogatók száma volt 6,484,564, pénzbeli bevételük (térdíjakkal és egyéb jövedelmekkel) volt 7.285.917 kor; kiadás 6.853 311 kor. tehát tiszta haszon volt 432.606 kor. Nem, hagyhatom ki Amerikát sem, pedig Isten látja lelkemet utálom már magamban ezt a szót is „Amerika." Mert annyi visszaélés az „Amerika" szóhoz fűződik az rettenetes. Például: „amerikai módszer szerint csinálom a fogakat," „amerikai módszer szerint talpalom a cipőket," „amerikai módszer szerint kiárusítom a ruhákat," sőt még amerikai módszer szerint vágják ki az ember tyúkszemét is. Tehát Amerika és megint Amerika. Egyszóval bárminő rossz fércz munkát kínálnak egyes lelketlen sáfárok, csak rajta legyen Amerika megvesszük készséggel drága pénzen, mert ez állítólag jobb mint a honi termék. Sőt tovább megyek. A mai divat már annyira occupálta úrhölgyeinket is hogyha nem félig franczia félig angol sőt amerikai tárgyai nincsenek, és pláne nincs olyan úr, aki nemcsak félig, de egészen angol vagy amerikai divatnak ne hódolna Pedig erre nincs szükségünk legyünk mi magyarok és viseljük a magyar ipar termékeit; hiszen úgyis többnyire azt viseljük és fogyasztjuk, csakhogy szégyeljük azt bevallani, mert mit szól ehez az uri társaság ? Továbbá ezt a szót „Amerika" főképen azért utálom, mert ez iparunk egyik fő meg ölöje ; ez akadályozza iparunk sima és terjedelmes menetét, tehát a valóságban és első sorban ez iparunk rákfenéje és élősdije. — De nem csak iparunk fejlődésének a megrontója, de egyszersmind az egész államunknak is, mert azok a jól megfizetett s az újságokban A társaság őszinte — örömének adott kifejezést, hogy nem az utóbbi történt. — De még megtörténhetik! — mondá Szökés. — Hodie mihi, cras tibi, — fűzte hozzá •mezei Szarkaláb. A társaság aztán megtekintette a gazdaságot. Az ökrök közt volt egy szép, nagy állat. Kivezették a mázsára. Megmérték, 750 kiló volt. Aztán Leső 0. Tóbiás állt a mázsahídra, 751 kilót nyomott. — Lehetetlen! — szólt Tóbiás, mikor az eredmény nagyságáról értesült — hisz az előbb megmért ökör sokkal nagyobb volt nálam és én mégis többet nyomnék ? A többiek is álmélkodtak a történteken és nem tudták megérteni. Pedig a dolog magyarázata igen egyszerű. Tóbiásnak sok súlyos mulasztás és bűn terheli a lelkiismeretét, tele van adóssággal, fontts kijelentései szoktak lenni, ruhája minőségére mindig nagy súlyt helyezett, óltmsulylyal nehezedik rá minden szerelmi és a kereskedők hitelező-voltában való csalódás, igen nehéz a felfogása stb. stb. A társaság tagjai — mint emlitém — igen törték a fejüket az érthetetlen dolgon. Hogy egészen be nem törték, annak az az oka, mert figyelmüket egy sajátságos tárgy foglalta le (mint bútoraikat a végrehajtó.) Ez a tárgy — sajnos — nem tele bütykös, hanem üres butyka volt Díszesen megépített faház, félméter széles talpú kerekeken. Szóval: nagyon hasonlított a miniszteri szalonkócsikhoz, már csak azért is, mert az utóbbiaknak se a tetején vannak a kerekek. — Mennyi sok kellemes emlék fűződik e hordozható palotához! — sóhajtott Jano Bruno, aki most csatlakozott a társasághoz. Különben Amerikára hivatkozó szavak számtalan sok embert csábítanak ki Amerikába; hiszen a legjobb csábító a világon a hízelgő szó! Hogy a legfelsőbb körök milyen véleménynyel vannak a magyar ipar felől, erre vonatkozó Kossuth Ferenc a volt kereskedelemügyi miniszter úr egy bankett alkalmával következőkép nyilatkozott: „Esztendők óta versengnek a különböző kormányok a magyar ipar pártolásában, legalább az állami üzemekben már megkívánjuk azt, hogy a válalkozó mindent itthon rendeljen meg, amiből itthon megfelelő a produkciónk is van. Ez a dicséretes tendentia nagyjában hozzá járul ahoz, hogy a nagy közönség körében is erősen fokozódik az érzés a magyar ipar termékeinek a megbecsülésében, és megteremti a legbiztosabb alapját az eljövendő boldogulásnak. Sőt már több esetben rá mutathatunk olyan példára is, amikor hazafias érzésű közönségünk készséggel fizeti meg esetleg drágábban is a magyar ipar termékeket, példát adva arra, hogy miként kell öntudatosan eljárni ebben a fontos ügyben." Hogy a kiállítási végrehajtóbizottság szép, nemes és hasznos hivatásának képes legyen eleget tenni föltétlenül szükséges, hogy minél több oldalról erkölcsi és anyagi támogatásban részesüljön. Azért nem tudjuk eléggé kérni öszszes iparosainkat és gyárosainkat, hogy mint kiállítók minél tömegesebben szíveskedjenek részt venni a nyíregyházi kiállításon, mert csak ily módon lesz képes a kiállítási végrehajtóbizotság a maga elé tűzött nagy feladatnak eleget tenni, különösen pedig a magyar ipar pártolásának előmozdításával segítségül lenni. Stappel Béla kiállítási biztos. föot^vaiéXx. Nagy kincs volt abban az időben a címeres kutyabőr, más szóval a nemesség, mert az megmentette a birokossát az állami-, pót-, községi-, föld-, ház-, ut-, I-ső, Il-ik, III-ik osztályú kereseti-, tőkekamat-, fogyasztási-, szesz-, bor-, dohány-, illeték-, okmánybélyeg, a kutyánál-kutyább kutyaadótól és Vekerléék tudják mi mindenféle más adótól. Pedig hát kár e miatt szidni a fináncot, mert az nem vesz el tőlünk semmit, hanem önként adjuk neki a mi Mannlichernek, Uchatinsnak meg „Dreadnauth"-ra kell. Dreadnaugth angol szó: magyarra fordítva „Nem fél semmitől!" Dehogy nem fél. Ha nem félne nem volna szükség Dreadnaugthra

. lisztnagykereskedő, s mint ilyen, hivatalból tagja sőt alelnöke az Első Magyar Fürészport és őrölt Kavicsot Értékesítő Egyesület R. T. (m. sz.)-nek. — Micsoda kellemes emlékek? — Micsoda? Gyönyörű, pompás dolgok! Midőn ezelőtt néhány 10 évvel én is e favillában nyaraltam (e díszes építményt halálos vétek volna másnak, mint villának nevezni), olyan pompás dolgon volt, amilyenben csak a házas embereknek lehet részük. — Hogyan . . .? — Képzeljék uraim: magamnik főztem. Kell ennél nagyobb öröm, nagyobb boldogság. Ismétlem, hogy ilyen gyönyörben csakis a házas embereknek lehet részük, ha — életpárjuk elutazik. Mert még az ember nőtlen, igaz, sok mindenféle kotyvalékot megetetnek vele, de ha megházasodik s a fiatal asszony maga főz! Ez, uraim rettenetes. A szerelem nemcsak vakká, hanem süketté is teszi az ifjú menyecskét, sőt iilelőképességét is elveszi. Nem látja az ura kétségbeesett és beesett arcát és tekintetét, nem hallja az étkezési idő alatt sűrűn elhangzó sóhajtásokat, nem érzi, hogy sós a leves, kozmis a borsó, nyers a hús . . . Képzeljék el, hogy egy nap, mindennek vége: a feleség elutazott a nagynénihez látogatóba. A férj magának főzhet mint én tettem . . . Milyen élvezet volt . . . Megraktam a tüzet, csak ugy ropogott, pattogott . . . Pirult, a hus, keménye lett a tojás, sistergett a krumpli . . . Eltem, mint egy amerikai milliomos, mint egy magyar gróf, mint egy tőrök basa, vagy mintegy kínai mandarin . . . Alig hangzott el a nagy olvasottságot eláruló beszéd utolsó mondata, a társasághoz futárok, ők p.'dig egy árokhoz érkeztek. Az utóbbi azt mondta: „Ne mmjenek tovább!", az előbbiek