Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)
1910-04-17 / 16. szám
12-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. március 2 0. 17 1 vulást különböző gyermekeknél és bármikor jegyzeteibe tekint, viasza emlékezik egyes növendékeknél LÍka;nuzotí nevelési módszere és jónak bizonyulásH eseté.i hasonló esetekben azt az uj generációnál is felhasználhatja. Az olyan tanú lóról, ki példás családi nevelésben részesül, nevelése akadályokba nem ütközik, az ilyenrői naplót vezetni nem szükséges. A vezetendő napJóban körülbelül a következők legyenek feltüntetve: a gyermekek családi viszonyai u. m. a szülők műveltsége, foglalkozása, érdeklődésük gyermekeik nevelése és haladása iránt, bánásmódjuk, házi nevelésük, a testvére, cselédek, barátok befolyása a gyerekekre, a gyermek fejlődése, lelki állapota, felfogása, képzelnie, hajlamai, magatartása és fejlődésének mozzanata'. Ha a tanitó ily jegyzetet veztt, azzal hivatottságát bizonyítja be, növendékeit pedig alaposabban fogja megítélni és nevelni. Ha növendékeink egyéniségét behatóan ismerjük és a nevelést ehhez alkalmazznk nem lesz iskolánkban egyetlen egy sem, kinek a tanitó bizalmát ne birná. Ha ugy az általános, mint az egyedi nevelés elvei és eszközei mindenkor nevelői művészettel kezeltetnek a tanitó által, az eredmény el nem maradhat. A rendre, tisztaságra, pontosságra és figyelemre való szoktatás után, — mely az iskolai nevelés kiinduló pontja — az illemre, vallásos ságra, emberbaráti szeretetre, mások iránti tiszteletre irányuló nevelés, továbbá az irigység és árulkodás kiirtása, a jutalmazás és büntetések korekt alkalmazása, a parancsoknak nevelői tekintélylyel és tapintattal való adása, a tanitó egyénisége, nyájas arca, jóindulata, szeretetteljes bánásmódja, az egyedi nevelés biztos utja, biztosítja és tartja ébren a növendékek szeretetét és bizalmát. Munkámban igyekezlem mindazon módozatokat felemlíteni, melyekkel a tanitó nóvendekei tiszteletét, szeretetét megnyerheti és biztosithatja. Mikor már a tanitó ezeket birja a nevelés további folyamata, egyes fattyuhajtások nyesegetése könnyen fog menni. Meg vagyok lelkemben győzőtlve, hogy ilyen nevelési rendszer mellett olyan alapot adhatunk növendékeinknek, melyre biztosan építhetnek a felsőbb intézetek, hitfelekezetek, állam és társadalom. Akkor megváltoznak a vélemények az iskolai nevelésről, mert mindenki befogja látni, hogy a népiskola igenis egészen betölti hivatását es feladatát. (Folyt, köv.) hajthatók voltak a lovak!) Tóbiás egyre többet és többet ígért neki. Végre is a kocsis átadta a gyeplőt. Tóbiás azonban ezzel nem elégedett meg, hanem igy szólt. Ha már kocsis vagyok, megfelelő öltözetemnek is kell lenni! Adja ide legalább azt a szép, pántlikás kalapját! A kocsis végre ráállt (de nem a kalapra; és föveget cseréltek. — A tekintetes urat az Isten is kocsisnak teremtette! — fejezte ki meggyőződését a János kocsis, midőn látta, hogy ö. Tóbiás milyen kecsen fogja a gyeplőt. Egy darabig jól ment minden, mert egyenes uton haladtak. Midőn azonban a köves útról le kellett fordulni a dűlő útra, a dilettáns kocsis sehogy se boldogult. Ezt látván János, visszavevé a gyeplőt és mélységes szakéi telemmel átvezette a kocsit a Scyllák és Charibdisek ezernyi veszélyét rejtő rozoga fahídon. Tóbiás (épen fordítva, mint bibliai névrokona) nem tudta békével tűrni, hogy tekintélyén ilyen csorba esett. Midőn hiába kérlelte a kocsist, hirtelen csoda történt. Gondolat született meg a Tóbiás agyában. Azt hivén, hogy a pricsesz magában is elegendő a lovagoláshoz s nem tartván attól, hogy a ló megvadul (a hegedűjét t. i. nem hozta magával), átlépett a lábánál levő deszkalapon (nem desz-kalapon) s merész mozdulattal ráült az egyik ló hátára. A kocsiban ülők borzadálylyal és gukkerral nézték a szörnyű jelenetet. A táltos a következő pillanatban nagyot ugrott s Tóbiás merése ívben leröpült a hátáról. Szerencsére frissen szántótt földre pottyant. A kocsi megállt, a bennülök odarohantak és szódavizzel kezdték locsolni. Tóbiás fölemelvén szemeit, igy szólt: — Inkább adjatok egy kis bort, attól mindjárt jobban leszek. Szemei lecsukódtak és — várta a bort. Hatiák József. Á „Sóstó-fürdő" sorsa. A m. kir. Kereskedelemügyi miniszter nevében április 1-iki kelettel 20,0530/1. c. 1910. sz. alatt rendelet érkezett a vármegye utján Nyiregyháza r. t. város közönségének, amely szerint a Sóstóra tervezett fürdő és szálloda tervei ósdi és kezdetleges alaprajzi elrendezéseik miatt jóváhagyásra alkalmasaknak nem nyilvánithatók. Egyben a hivatkozott rendelet ujabb tervezésre jó tanácsokkal szolgál. A Nyíregyházán megjelenő „Szabolcsvármegye" című lap április 9-iki számában, — tehát mielőtt a rendelet a város közönségének kiadatott volna, — tárgyalja azt oly modorban, mely válaszra méltatlan. Komoly lapnak nemcsak joga, hanem kötelessége is a közügyek, közmunkák bírálata, ebből a szempontból tehát a , Szabolcsvármegye" közleménye nem kifogásolható. A hivatkozott miniszteri leirat után azt sem veszem rossz néven, ha az ügyet szellemeskedő megjegyzésekkel kiséri. Hanem a közleményben foglalt, névtelen, burkolt gyanúsítás bizonyára minden nobilisán gondolkodó uri ember előtt csakis az iróját jellemezheti. A szóban forgó tervek sorsa ezzel a miniszteri leirattal nincs lezárva ugyan, de részemről — a közönség tájékozása szempontjából — célszerűnek tartom a következőknek nyilvánosságra való hozását: A sóstói szálloda és fürdő terveit és költségvetését — rendelés nélkül ugyan, de jóhiszemüleg — első ízben Kopeczek György budapesti old. müépitész készítette el. A terveket a város érdemlegesen el sem birálta, miután az előirányzott építési költségeket túlmagasaknak találta. A. fürdő és szálloda terveit másodízben a város mérnöki hivatala készítette el, Szuchy helybeli kiváló épitész segédkezésével. A megépítés akadálya itt is a költségek túlmagas volta volt, ezért ezek a tervek sem kerültek felsőbb megbirálás alá. A vízvezeték, gőzfűtés és tartozékai terveit a város felhívására Nicholson f. gépgyár r. t. közvetítésével Chromicsek Oszkár, Törz» és Ormai budapesti cég főmérnöke és cégvezetője készítette. A mintegy 170,000 koronás épitési összeg e tervek megvalósítását is lehetetlenné tette. Ezek után fordult a város hozzám, aki addig kizárólag szívességből, — egyetlen fillér tiszteletdíj vagy bárminemű más ellenérték nélkül — adtam szaktanácsot, résztvettem a tárgyalásokon, helyszíni szemléken, vázlat-tervet készitettem a Sóstó vízzel való ellátása céljából, terveztem, munkába adattam az ottani mélyfúrású kutat. A szóban forgó tervek beküldése után a város megtérítette okmányokkal igazolt készkiadásaimat, s összes addigi műszaki tevékenységem ellenértékéül 12,077/1909. számú véghatározatával részemre Egyezernégyszáz korona tiszteletdijat folyósított. A szóban forgó tervek nemcsak a szálloda és fürdőre vonatkoznak, hanem felölelik és kidolgozzák a vizbeszerzés, szivattyútelep, víztorony, gép-berendezés, fűtés, világítás, csatornázás, belső műszaki installációk és parkrendezés kérdéseit is, valamint magukban foglalják az úgynevezett svájci ház restaurálásának terveit is. Ha tehát a szálloda és fürdő tervei csakugyan nem volnának használhatók, a város még ebben az esetben sem lökött ki 5000 koronát, mert ez az összeg a többi tervek mai szabványos tervezési költségét is alig haladja meg. Helyesen tette ellenben a „Szabolcsvármegye", hogy a kérdéses miniszteri leirat záradékát feltűnő, vastag betűkkel nyomatta ki. Követem a jó példát: írja a minisztérium: „Nézetem szerint felhívandó volna a város, hogy szakértő építése által szakszerűen egybeállított ujabb műveletet készíttessen s azt felülbirálat végett mutassa be." Ez a miniszter szakértőinek jó tanácsa. A s Szabolcsvármegye" ezzel szemben a város mérnöki hivatalában bízik. Én is, mert az ellenőrzést ez a hivatal teljesiti. Fentebb közöltem, hogy az előbbi városi mérnöki hivatal és Szuchy tervei tárgyalhatók sem voltak, s a város már egy oki. müépitész használhatatlan terveit ismerte. Most folytatom azzal, hogy az építészeti tervek elkészítését én sem vállaltam el, más szakmájába nem avatkozom, hanem előre bejelentettem a városnak és a város 1908. év május 21-én 8291/1908. sz. a. tudomásul vette, hogy az építészeti részt Klauschelc Rezső budapesti oki. müépitészszel fogom elvégeztetni. Klauschek időközben a földmivelési minisztériumhoz kineveztetvén, az összes tervezést, részletterveket és költségvetést Dümmerling Ödön budapesti oki. műépítész folytatta, illetve készítette el, ki egyúttal nagyforgalmu magánépitész-iroda tulajdonosa. Még csupán annyit jegyzek meg, hogy a város Kgy. 124. ad 6065/1908. sz. véghatározata az összes tervek programmját szigorúan körülirta s ismételten kijelentette, hogy a költségek 250,000 koronánál többet nem tehetnek ki. Kimondatott tehát, hogy a fürdőház megmarad, de a kádak száma a meglevő 32-ről 40-re egészítendő ki. Elismerem, hogy alaprajza ósdi és kezdetleges, de a programm köt és 25 év előtt igy építkeztek. Teljesen uj fürdőház 40 káddal, 2 medencével az előirt méretek szerint a költségeket mintegy 60,000 koronával emelné. A tervek ezután átmentek a bizottságokon, megbírálta és némileg módositotta azokat a városi mérnöki hivatal, elfogadta a tanács, képviselet, az építészeti rész kivételével lényegtelen módosításokkal megerősítette a m. kir. földmivelésügyi minisztérium és egyszerre a m. kir. kereskedelemügyi minisztériumnál akadtak meg. Nyilvánosságra hozom a nevezett hivatalnak „szakszerű, alapos, személyeskedéstől ment" bírálatának rugóját. Azon a tervpéldányon, amely a keresk. minisztériumhoz felküldetett, hiányzik az építészek aláírása és bélyegzője, s csakis az én aláírásom szerepel, gépészmérnöki címmel. Vállalom érte, — miután, ha a tervezéssel nem is, de a tervezések felügyeletével megbízattam — e felelősséget. A kereskedelmi minisztérium biráló műépítésze most már a városnak azt a tanácsot adja, forduljon egy oki. műépítészhez. Én pedig azt kérdezem, hányadik oki. műépítészhez ? Vagy pedig : melyik oki. műépítészhez ? Vagyis ö nem a terveket, hanem a „gépészmérnököt" birálla le. Aki tudja, hogy egyes műépítészek a Magyar Mérnök és Épitész Egyesületben mily ádáz, kenyéririgy hadjáratot indítottak minden ellen, ami nem oki. műépítész — és mégis tervezni merészel, — az már tisztán lát. Ha pedig hozzáfűzöm, hogy engem Sz. S. budapesti oki. műépítész megkért, adjam át neki a Sóstó szálloda újbóli megtervezését (tehát V. számú épitész) és részletterveit, s ez az oki. műépítész B. oki. műépítésznek (VI. szám) a kereskedelmi minisztérium tisztviselőjének barátja, vele e tárgyban értekezett, s a tíóstóteriek sorsát velem — kérelme megtagadása esetére — előre közölte, akkor az érdeklődőknek eleget mondtam. A többit pedig leirom a m. kir. kereskedelmi miniszterhez küldendő feljelentésemben. Egyet mégis ismertetek. A keresk. minisztérium azt állítja, hogy ... „az esetben, ha a víztorony üres (pl. télen), ugy a torony tervezett felméretei a keletkezhető szélnyomás tekintetéből nem volnának megfelelők." Válaszom: ezt a toronytypust nem terveztem újonnan, hanem átrajzoltattam a Mezőhegyesen, Kisbéren és Bábolnán általam megépített, az Alföldek legnagyobb viharaiban kipróbált, szabad téren épült víztornyot, amely tehát a kereskedelmi minisztérium szakértő építésze szerint védett helyen, épületek és fák közé építve, nem elég állékony. A víztorony alternatív (vasbeton) terveit dr. Sabathiel mérnök, speciálista készítette. Előre kiirom nevét, nem, mintha sajnálnám a bírálók újbóli beugrását, hanem, hogy ezt a rég megoldásra váró építkezést ne hátráltassam. Miskolc, 1910. április 12. Pazár István, oki. gépészmérnök, Miskolc tjt. város vizmű- és csatom, igazgatója. Dr, Jászi Oszkár előadása. Nagy és előkelő közönség előtt, melyben főleg az ügyvédi, a tanári, a bírói és hivatalnoki kar volt képviselve, tartotta előadását dr. Jászi Oszkár, az európai hirü sociologus a nemzeti állam keletkezéséről. A közel másfél órás előadás során bemutatta a középkori államokat, főleg a középkori Magyarországot. Bizonyította, hogy hibás a történelem azon tanítása, mintha hazánkat a hűbéri társadalmi alakulás elkerülte volna. Bizo-