Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-03-20 / 12. szám

14 12-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. március 20. szélyben, az összes dignitáriusok félre­vonultak s Bobrikovnak el kellett pusztulnia. Sajnos, ezek mind külföldi példák. De volt nálunk is, nem is oly régen. Mikor az úgynevezett egyházpolitikai kér­désekben az uralkodó végre is beleegye­zését adta, mert a kormány azokhoz ki­tartóan ragaszkodott. Kossuth Ferenc a fejedelmi vétóra lemondott arról, hogy a kalendáriumi dátumra követelje az önálló bankot. De hát mikorra követeli? Hir szerint a király az önálló vámterületet sem fogja engedni 1917-ben. A függetlenségi párt nagyobb része azon nézeten volt, hogy követelni kell dátum szerint a bankot. Részben azért, mert ebbeli joga a nemzetnek királyi eskü által is, törvényileg többszörösen is biztosítva van, részben mert a kiegyezés­nél a felemelt kvótával még külön is megfizettük ezen különben kétségbe sem vont jogunkat. Követeltük azért is, mert tudtuk, hogy avval önként nem kínálnak meg bennünket soha s hogy az erős ki­tartás az, mi eredményhez juttathatja a nemzetet. A király merev állásponton lévén, alkura sem lehetett gondolnunk. Erre mi sem késztetett bennünket. Intéz­ményes garanciák kilátásba helyezése mellett, úgy vélem, az életbeléptetési időre megegyezhettünk volna. Ez irányban nem történt semmi, hanem kormány­férfiaink új pártalakuláson, kooperation törték fejüket s Andrássy sovány méretű katonai engedményekért küzdött. A függet­lenségi párt ezúttal a katonai követelmé­nyeket azért nem bolygatta, mert az 1906-ban a királlyal kötött megegyezés a katonai kérdéseket mind a két részről kikapcsolta a választói reform megalko­tásáig és végrehajtásáig. Sem a király nem kérhetett felemelt ujoncjutalékot, sem a nemzet úgynevezett katonai vívmá­nyokat, mig a paktum legfőbb pontja végre nem hajtatik. Ellenben a bank­kérdésben a nemzet szabad keze bizto­sítva volt. A katonai követelményeket Andrássyék taktikából, az önálló bank meghiúsítása végett tolták előtérbe. Akkor jutott eszükbe a katonai követelményekért hevülni, amikor a függetlenségi párt eré­lyesen kezdte szorgalmazni az önálló bank előkészítését. Végre is megtörtént a gyászos ese­mény. A nagy függetlenségi párt, a kép­viselőház absolut többsége 1909. novem­ber 11-én kettévált. Most már a dátumoá bankot többségi alapon nem lehetett követelni. Bécs tapsolhatott .... Mi azon az uton megyünk ma is, amely a gazdasági önállóság felé vezet. Kossuth Ferenc engedékenységét nem honorálták Bécsben ; Andrássy sem kapta meg a katonai engedményeket. És most, sajnos, két függetlenségi párt van. Külön boltban áruljuk ugyanazon portékákat. Adja a magyarok Istene, hogy a haza védelmére minél előbb egyesüljünk, amint ez sok annyiunk óhajtása. A nemzet köztiszteletben álló férfia, báró Prónay, már tett is kezdeményező lépéseket ez irányban. Mikor a haza védelméről van szó, ott személyi tekintetek nem vétethet­nek figyelembe, elvi ellentét pedig nem kerülhet a függetlenségi lobogó alá. A választói reformot illetőleg sem. E kérdésben fentemiitett nyilt levelem­ben előadtam a főbb szempontokat. Ezek legelseje az egységes nemzet és állam biztosítása továbbra is, beláthatlan időkig. Azután a fő szempont tekintetbe vétele mellett általánosítsuk a választói jogot, hogy a kiknek kötelességeik vannak, egy­úttal a jogokban is részesüljenek. Vegyünk példát a 48-as időből, midőn a magyar nemesség nem engedve magát elfogult, ósdi előítéletek által megtéveszteni, a saját jószántából szüntette meg a jobbágyságot, a rendiséget és vonta be a jogtalanok százezreit a törvényhozásba. És ki sajnálja ma azt, hogy ez igy történt? — Az értel­miség alapján ma is vezető szerepet visz­nek az utódaik. Ámde 60 esztendő óta szűk lett az akkori keret. A fejlődéssel számot kell vetnünk. A pluralitás csak akkor volna elfogadható, ha az emiitettem fő szempont igazolná. De ez nem áll s igy 48-hoz képest visszaesést és nem ha­ladást képviselne annak behozatala. A pluralitás a mindenkori kormány hatalmát volna hivatva szolgálni. Lényeges dolog lesz a választókerületek helyes megalko­tása. Meg kell szüntetni azt a felháborító aránytalanságot, mely eddig a szinmagyar­ság hátrányára fennáll. A nemzetiségi vidékeken, alacsony adócensus mellett kevés számú választók küldenek fel kép­viselőt; mig a magyar vidékeken, magas adócensus mellett sok ezerre menő vá­lasztó küldhet csak egy-egy képviselőt. Nagy kár, hogy a választói reformot most már mások fogják a képviselőház elé ter­jeszteni ; olyanok, kik között még a főbb pontokban is lényeges az eltérés A függetlenségi párt, mint ellenzék is, bizonyára meg fogja tenni kötelességét. Nem úgy, mint a szabadelvűek, akik bukásuk után félrevonultak. Mert a ki­sebbségnek is van kötelessége: az ellen­őrzés ! Ezt a szabadelvűek nem teljesi tették; most jelentkeznek csak, amikor a hatalomban részesedhetésre van kilátásuk. És most nézzük meg: kik azok, akik az ép oly törvénytelen kormányzásra vál­lalkoztak, mint volt a Fejérváry darabont kormány kormányzása. A képviselőház­nak egyetlen tagja sem tartozik; ott egyetlen szavazattal sem rendelkeznek. Ők a császári akarat végrehajtására vállalkoz­tak, a nemzet jogos, törvényes kívánalmai letörésére és a császári követelmények be­szolgáltatására pénzben, vérben, adóban és katonában és pedig eddig még nem tapasztalt, hallatlanul felfokozott mérték­ben. Erre kell az uj választás, hogy vakon szavazó képviselőkkel rendelkezzenek. Pe­dig a képviselőház feloszlatása maga is törvényellenes intézkedés; mert törvény szerint előbb költségvetést vagy legalább iudemnitást kellett volna kapniok. De lássuk egyenkint az uj rendszer vezető egyéneit. Khuen miniszterelnök régi ösmerős. Miniszterelnök korában történt (persze, hogy az ő tudta nélkül!?) hogy gróf Szapáry meg akarta vesztegetni az ellenzéki képviselőket, hogy a nemzet jo­gaiért folytatott küzdelmet hagyják abba. De már az első kísérletnél csütörtököt mondott a merénylet. A szomszéd kerület képviselője az emiitett célra kapott tizezer koronát letette a Ház asztalára s lelep­lezte a nemzet ellenes kísérletet. Evvel kapcsolatosan, engedjék meg, hogy meg­emlékezzem egy gávai emberről, (kár, hogy nem sikerült megtudnom, ki volt ő?), — aki talpra esett válaszával nem­csak elégtételt szolgáltatott nekem, hanem köszönetemre is igényt tarthat, — amit ezennel lerovok a nyilvánosság előtt. Ugy történt a dolog, hogy mikor a rakamazi választó avval dicsekedett a gávai előtt, hogy nekik olyan képviselőjük van, a ki a vesztegetésre szánt pénzt visszautasította: azt felelte: „Nekünk meg olyan van, akit meg se mertek kínálni pénzzel." Khuen idejében adatott ki a hirhedt császári parancs: a chlopyi parancs, mely­ben a magyar nemzet néptörzszsé degra­dáltatott, egyenlőnek neveztetett örmény­nyel, cigánynyal, ráccal stb. Mikor ezért a magyar parlament elégtételt követelt: Khuennak nem volt szava a magyar nem­zet védelmére, — úgy, hogy saját pártja is ellene szavazott s igy bukott meg. Lukács László, a Khuen pénzügymi­nisztere, Bánffy alatt kitalálta az úgyne­vezett ischli klauzulát, melylyel a bank­közösséget Ausztriával örök időkre állan­dósította volna. Khuen legfőbb támogatója gróf Tisza István, aki örökre emlékeze­tessé tette nevét a parlamenti szólás sza­badság ellen 1904, november 18-án inté­zett merényletével, melyben Perczel Dezső házelnök volt segítségére. Jól emlékezünk, hogy olyan javaslatot szavaztatott meg törvénytelen módon, meglepetésszerűen, zsebkendő lobogtatással, mely szerint 50 aláírással ellátott beadványra az elnök mindenkor elrendelheti a vita bezárását és a szavazást. Az ellenkezni próbáló képviselők ellen pedig parlamenti rendőr­séget szervezett, amely a szólni mégis akaró képviselőket kihurcolta volna. Sze­rencsére a bekövetkezett választás elsö­pörte a szabadelvű pártot s azoknak tör­vénytelen, hazaellenes intézkedéseit. A zsebkendő lobogtató Perczel most elnöke a „nemzeti munkapárt" végrehajtó bizott­ságának. íme ilyen férfiak állanak a „nemzeti munkapárt" élén! Várhat ezektől valami jót az ország? Mit várhatni a rendszerváltozástól, ha Ígéretnek is csak annyi igértetik, hogy igyekeznek az anyagi helyzeten lendíteni s hogy a közigazgatás némely hiányai ki­igazittatni fognak. Félni lehet, hogy utóbbi alatt a közigazgatás államosítása foglalta­tik elburkoltan, amely a kormány rab­szolgáivá tenné a tisztviselői kart. Hogy Khuenék nem a magyarságra támaszkod­nak, kitűnik abból, hogy a nemzetköziek­kel és nemzetiségekkel kacérkodnak, azok­nak ígérnek kedvezést. Khuenék hangoz­tatják a nemzet és király közötti egyetértést! Mikor a legmerevebb ellentállásra talál minden nemzeti vágy és jogos törekvés! A királyi akarattal szemben a teljes le­mondás nem lehet nemzeti politika. Az egyetértés miatt nem lehet cserben hagyni a nemzet jogos és méltányos követelését. „Nemzeti munkapártinak nevezik ma­gukat Hát, bizony, már régen folynék a „nemzeti munka" a hazafiak legjobbjainak részvételével, ha azok a nemzeti követe­lések, amelyek kiirthatatlanul élnek a nemzet vágyában s melyeknek csodás ki­törése hozta létre a koalíciót akárcsak részben is, méltányoltattak volna felsőbb helyről. Az alkotmány durva sérelme s a ko­moly válságos helyzet szükségessé teszi, hogy a független polgárok pártkülönbség nélkül tömörüljenek és harcot vívjanak az osztrák császári hatalom gyászvitézei­vel. Nem forradalmat akarunk, nem fel­forgatást és erőszakot, de alkotmányos fegyvereinket teljes férfias elszántsággal kell igénybe vennünk, hogy a nemzetet az őt megillető jogokhoz juttassuk. Küzd­jünk, s igaz ügyünk sikerében bizva bíz­zunk ; azt győzelemre vezeti a Magyarok Istene ! — Úgy legyen !

Next

/
Thumbnails
Contents