Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-08-08 / 32. szám

32-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. augusztus 8. 4 Honi levél. XIV. Kedves Barátom ! Végre valahára ráfanyalodtál arra az udvarias kérdésre, hogy hát miért is nem irtam a mult héten. Igazán megható gyendégség ez a te részedről, s én a felelettel nem maradhatok adósod. Hát a dolog úgy történt, hogy a mult héten egyik tagom a másik után strájkba lépett. A lábam nem akart járni, a kezem nem akart tollat fogni, sőt még a legyeket sem akarta elkergetni az orrom tájékáról. A torkom nem akart nyelni s bejáratához egy jókora daganatból barrikádott rögtönzött. Emésztő szerveimhez se étel se ital nem tudott eljutni, úgy hogy a szószoros értelmében beváltam volna Menenius Agrippa hires meséjéhez illusztrációnak. Persze te pogány, kereszténytelen rosszakarattal azt mondod, miért nem hivattam orvost. Miért nem mindjárt papot ? kérdem én méltó indignációval. Ne félts te engemet! Tudom én, mi mindenről jó a hideg borozgatás. Most is az segített rajtam, bár a strájk okozta pangás még nem szűnt meg teljesen szervezetemben s éppen ezért nem tudlak kellő hosszúságú levéllel megnyomorítani. Csak röviden, ugy ebnyargaltában, óhajlom figyelmedet egy fenséges ideára terelni. Te, persze, léghajózásra, légtornázásra mi egyébre gondolsz, csak arra az egyre nem, amire már régen illett volna gondolnod. Arról van szó, tisztelt barátom, hogy ilyenkor, nyári időben a különböző országok fejedelmei találkozni szoktak egymással, megölelik, megcsókolják egymást és mondanak egymás népének dicsőségére, boldogságára, dörgedelmes, háromszoros hurrával kisudarazott pohárköszöntőket. A világbéke angyala által felképelt muszka cár, a pocakja és köszvénye miatt se fakó, se sárga, se fekete lora ülni nem tudó Edvárd angol király, a bajuszkötőben ébredő német császár, jönnek-mennek, találkoznak, ölelkeznek, dicsőitik egymást és egymás népének hűségét és boldogságát, hogy csupa élvezet még újságból olvasva is. Már most. én azt kérdezem tőled, miért nem találkozik soha a magyar király az osztrák császárral, mikor országaik tőszomszédosak ? Miért nem csókolja meg az osztrák császár a magyar királyt, miért nem emel poharat a magyar nép nagyságára, dicsőségére, boldogságára ? Erre felelj nekem, hékás, ha értesz valamit a külpolitikához! Addig is mig ezen a gyönyörű kérdésén elbagózol, maradok tisztelő hived Elvy Tamás. A femimsfákról. Abban a sokat emlegetett „régi jó világban", mikor a feminismus még gyermekkorát élte, nőemancipációnak nevezték, s értették alatta a nők szellemi, politikai, társadalmi és közgazdasági egyenjogúsítását a férfiakkal. Az emancipáció szó a rómaiaktól származik, akik a rabszolgaszabaditást nevezték igy, s tőlük vették át a feminismus hivei. Csakhogy vesztükre, mert utóbb annyira népszerű lett, hogy az emancipáció szóra mindenki mosolygott, vagy épen tudott rá egy-egy jó viccet, vagy egy-egy jól sikerült levelezőlapot húzott ki zsebéből. Ezért választották a hangzatosabb feminismus nevet, melyet aztán ki-ki értelmezhet tetszése szerint. Szerény véleményem szerint pl. igy lehetne meghatározni : a feminismus nem egyéb, mint a nők hadüzenete a nőiességnek. Ez ugyanaz, amit Marcell Prevost igy fejez ki: La femme qui se virilise est, une fleur qui perd son parfüm. A tapasztalat tanított meg erre akkor, mikor Strausz bölcsésztől megtanultam, hogy mi a különbség „feleség", „asszony", „nő" között. Ha szerelemből házasodunk, „feleségünk" van, ha kényelemből lépünk frigyre, „asszonyt" hozunk a házhoz, és ha a hozomány miatt határoztuk el magunkat e lépésre, „nő"-re tettünk szert. A feleség szeret, az asszony kiméi, a nő megtűr. A feleséget a magunk, az asszonyt a házi barátok és a nőt a társadalom kedvéért vesszük el. A feleség gondoskodik rólunk, az asszony a háztartásról, a nő arról, hogy divatban legyünk. A feleség ápolja beteg férjét, az asszony meglátogatja, a nő tudakozódik hogylétéről. Bánatunkban osztozik a feleség, vagyonúnkban az asszony és adósságunkban a nő. Ha meghal a férj, megsiratja a feleség, síriratot készíttet számára az asszony és gyászban jár érte a nő. Beszéltem már több feministával, de azok közül egy sem volt „feleség." Legutóbb T.-ben volt alkalmam beszédet folytatni e témáról a feminismus egyik nőnemű harcosával, s beszédének főgondolatát röviden, az összest egy kalap, illetőleg az ő nyelvükön szólva egy kendő alá foglalva igy jegyeztem fel: Először is hevesen kikelt a magyarországi barbár állapotok miatt, ahol — úgymond — a női nem a többi népek példájára „feleszmél és jogot kér", megmosolyogja az államtitkártól kezdve egész a hatesztendős gyermekig mindenki. Majd meghatóan ecsetelte a női nem sorsát az emberiség történetében. Magasztalta a patr . . . illetőleg a matriarchák sorsát, különösen a boldog örömök elé néző Sárát, aztán Juditot, Esztert. A kereszténységet már nem igen dicséri. „Tagadhatatlan érdemei vannak a kereszténységnek a női méltóság helyreállításában — mondá — de tökéletes munkát csak akkor végez, ha megparancsolja híveinek, hogy: muszáj megházasodni. Itt aztán eltértünk a rendes köznapi beszédtől, s a tárgyhoz méltóan keleti virágnyelven *dta tudtomra, hogy a mohammedánizmus roppant megsértette a női nemet a többnejűség behozatalával; a többférjüséget megbocsáthatónak tartaná. Engesztelhetetlen gyűlölettel viseltetik s modern XX. század reális gondolkozása iránt és „szürke sóhajokkal" (1. Adyt!) óhajtja vissza a tronbadourok szentimentális korát. „A gőz és a villanj százada — úgymond — elvitt tőlünk mindent, lovagot, virágot, dalt, tronbadourt, nem hagyott nekünk semmit, csak egy poste-restante fiókot a főpostán." Ilyen beszélgetések kapcsán jutott eszembe Marcell Prevostnak fentidézett mondása, annál is inkább, mert fiatal feministával még nem találkoztam. Azt a világért sem mondom, hogy vénecskék már egy kicsit, de annyi bizonyos, hogy ha a feministának évszámai volnának a kucséber zacskójában, kettős húzásra sem mernék tenni százig. Igaz, hogy állítják, hogy egy óriási erő és energia készlet tétlenségre van kárhoztatva az előítéletek és a jog iránt való teljes érzéktelenség miatt, de ezt az anyagi és szellemi energiát a nő fizikumának megfelelő erkölcsi alapon kell érvényesíteni. Valamint az is igaz, amit egyik feminista-ellenes lapban olvastam, hogy ha egy nőnek azt mondják : ezt így csináld, nincs a» a férfi, aki precízebbül elvégezne akármit; de ha azt mondják neki : találd ki, hogy hogyan csinálod, arra nem talál módot. Különben a feminismusnak van jogosultsága, de csak mérsékelt alapon s csak annak a mondásnak tekintetbe vételével, hogy: a férfias nő egy illatát elveszített virág. Virág József. TANÜGY. Iskolai év kezdete a nyiregyházi ág. h. evang. főgimnáziumban. A jövő 1909 —1910-ik tanévre szóló beiratásoliat általában szeptember hó első liárom napján d. e. 8—11 és d. u. 3—5-ig a főgimnázium dísztermében eszközöljük. A javitó és pótló vizsgálatokat augusztus hó 30-án és 31-én tartjuk. A tanévet szeptember hó 4-ik napján, szombaton d. e. 9 órakor ünnepélyesen nyitjuk meg; ez után az intézet kebelébe felvett ifjak saját tantermeikbe vonulnak s az osztály vezető tanároktól megfelelő utasítások és tájékoztató felvilágosítás kíséretében az órarendet veszik át. Rendes tanítás kezdete: szept. 6-án, hétfőn, reggeli 8 órakor. Tájékozásul közlöm, hogy az első osztály létszáma teljes, ebbe több nyilvános tanuló fel nem vehető; a második osztályban még néhány (5—10) tanulónak helye akad. A többi, III—VIII. osztályokba való fölvételre mindig az előző osztály sikeres elvégzéséről szóló bizonyítvány személyes benyújtása jogosít. Az V-ik osztályban belépő tanuló szülője, vagy gyámja köteles előzetesen bejelenteni, hogy fia, illetve gyámoltja a görög nyelvet fogja-e tanulni, vagy a görög pótló-tanfolyamba kívánja őt felvétetni. Mindenféle iskolai befizetésről a főgimnázium hirdetési tábláján augusztus 15-től kifüggesztett „Értesítés" tájékoztat ; nem különben a mult évi „Értesítő" 135—136-ik lapjain is részletes közlés olvasható. A tápintézet szeptember elején azonnal megnyílik. Ebbe vallásfelekezeti különbség nélkül, folyamodvány alapján, vétetnek fel az ifjak; a főgimn. .Kormányzó Tanácshoz" intézendő kérvényeket aug. 20-ig az igazgatónál lehet benyújtani, később benyújtott kérvények figyelembe nem vehetők. A kérvényekhez mindenkor az előző évi iskolai bizonyítvány is mellékelendő. A tisztességes .ebéd és vacsora dija 140 azaz Egyszáznegyven korona, melyet a felvett tanulók két részletben előzetesen tartoznak Moravszky Ferencz tanár, tápintézeti eforusnál befizetni. Zenére (zongora, hegedű, gordonka, cimbalom) a tanács által megszabott csekély havi díjért Santroch Alajos, főgimnáziumi műeuek vezető oktatja a nála jelentkezőket. Nyíregyháza, 1909. augusztus hó. Leffler Sámuel, főgimn. igazgató ÚJDONSÁGOK. Telefon szám 139. Az „élet" ára. Járj városban vagy falun, utazzál vasúton vagy hajón, lépj bárhová, ahol az emberek munkálkodni vagy szórakozni, üzleteket kötni vagy pihenni összejönnek: egy kérdés hangzik fel mindenfelé és lesz úrrá még a legm?glepőub napi szenzációkon is, tudniillik — hogyan fizet a buza ? Ez a magyar észjárásra annyira jellemző kifejezés, amelyben benne van a becsülettel végzett fáradságos munka megszolgált ellenértékét elváró önérzet és amely egyúttal azt is érezteti, hogy a buza a mi legfőbb fizetési eszközünk, nemzeti jövedelműnk egyik főforrása ez a kérdés — mondják —, de még inkább a reá várt felelet ma a legfontosabb aktuilitás, amely egy időre még a politikai vitákat is háttérbe szorítja. Az Alföldön, ahol a cséplés javában foly, sőt sok helyen be is fejeződött, tudja immár a gazda, hogy a termés hogyan fizetett verejtékes munkájáért s aggodalmasan várja a valaszt arra a másik kérdésre, hogy mit fizetnek az életért? Egyre nagyobb valószínűséggel bontakozik ki a napról-napra beérkező hírekből az a sajnálatos valóság, hogy ezúttal ismét gyenge közepes, bár minőségileg többnyire jó terméssel kell számolnia hazánknak, Az elmaradt bő hozamért csak a magasabb gabonaárak kárpótolhatják némileg a gazdát, akinek termelesi költségeit az utóbbi esztendők ugyancsak megszaporították. Igy hát vajmi természetes, hogy nem nézhetjük közömbösen a tőzsdén folyó harcokat, amelyek végeredményben a gazda sorsát döntik el. A magyar ember kenyerének az árát — sajnos — nem a természeti és termésviszonyok szabják meg, hanem a tőzsdei spekuláció s amig ezen az erkölcstelen és igaztalan helyzeten a várva-várt és általunk szünetlenül sürgetett tőzsdereform nem segit, addig nagyon természetesen kettőzötten éber figyelemmel kell a tőzsde ármegállapitó tevékenységét ellenőriznünk. Bármint alakuljanak a végleges eredmények, annyi máris nyilvánvaló, hogy világszerte közepes termés van gabonanemüekből s igy a természetszerűleg emelkedő kereslettel a kínálat nem tarthat lépést, minélfogva a gabonaárak jelentékenyebb és állandó jellegű csökkenésére nincs semmi ok. Hiába vádolják emiatt bizonyos oldalról „rideg önzéssel", a fogyasztás kizsákmányolásával" a gazdákat, az el nem ferdíthető valóság az, hogy a buza belértéke a kereslet és kínálat törvényei szerint emelkedett és — tarmészetesen — a gazda éppen olyan kevéssé hajlandó a maga fáradozása gyümölcsét potom áron elvesztegetni, mint ahogyan nem teszi ezt meg „a fogyasztók millióinak" sokat hangoztatott állítólagos érdekei kedvéért az iparos vagy kereskedő sem. Magyarország egéss gazdasági élete a mezőgazdasági termelésen alapszik, a földmivelés termékeinek ára tehát minálunk a nemzeti munka hozadékának fokmérője. A magyar ga:ida nem áhítozik abnormisan magas és a letörés veszeielnut magukkal hordó árakra, mint a spekuláció, hanem a termelési költségeknek és a termények belértékének megfelelő, a kereslethez és kínálathoz alkalmazkodó, főképpen pedig szilárd, állandó jellegű áralakulásra joggal számot tarthat. És jól teszi, ha ilyen árbizlositása