Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-19 / 51. szám

10 50-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. december 12. hogy esetleg más okokkal őket is meg fogjuk győzni arról, hogy az ő fiaiknak is jobb az osztott tanítás. (Hasonlóképen intézzünk kérelmet azon társas körökhöz is, ahol tanulóink „a társas élet jó szokásait elsajáthatják

u. Tárjuk föl előttük azt a tényt, hogy tanulóinknak evenként mintegy 150 napjuk szabad, s kérjük meg, szíveskedjenek ezt a jó nevelő hatásukat ezen 150 szabad napra fentartani. A többi napokra pedig engedjék át nekünk délutánra is az ifjúságot. * Vannak, akik kétségbe vonják, hogy a középiskolai ifjúságnak 150 szabad napja van évenként. Ezeknek a kedvéért közlöm a következő adatokat: A julíusi- augusztusi szünet 62 nap; a karácsonyi szünet 12 nap; a hasvéti szünet 14 nap; az ezenfelül való vasárnapok száma 39. pünkösdi szünet 3 nap; szüreu szünet 3 nap; félévi szünet 3 nap; országos vásár miatt szünet i nap; igazgatói szünnapok számi 3; az okt. 6-iki és mirczius 15-iki ünnepek továbbá a reformációi emlékünnepe ós a március 25-iki helyi egyházi ünnep 1 -1, összesen 4 nap, áldozó csütörtök 1 nap. Ez mindössze 148 nap. Ha ehhez hozzávesszük, hogy júniusban a tanév 30-ánál előbb, a tanév pedig szept. 1-nél később kezdődik: beláthatja mindenki, hogy ebben egy kis túlzás sincsen. Ha tehát a tanulóink a tanulásban kimerülnek, van hála Istennek elég idejük és alkalmuk a recreálódásra, a társas élet jószokásainak elsajátítására, privátstudiumok folytatására, házi mnnkásságra, stb. * Ezután fordítsuk figyelmünket „a tanulás és pihenés azon ogyenletes megoszlásáramely a f lnapi iskolában tartózkodás és a félnapi otthon lét által támad, — mint ezt irják valahonnan. Ha jól megnézzük: ez benfoglaltatik abban, amit a Kármán Mór idézése alkalmával elmondtunk. Mert pihenésről nem lehet szó, csak szabad foglalkozásról; s mondjuk ki nyíltan, nem is volna jó, ha délutáni pihenésről kellene beszélnünk; mert mi ezt a pihenést csakis a más nemű elfoglaltságban tudjuk feltalálni. Fordítsuk tehát figyelmünket mig azon más nemű elfoglaltságokra, melyek nem a ház kőrűl való kézi munkásságban találják fel tárgyukat. Ezek között felemiitik a magánolvasmányokat. Kétségtelen, hogy az irodalmi oktatás sok olvasmányt kíván, s én nem hiszem, hogy azok, akik ezt az ifjúságnak elrendelték, valaha kiszámítottak volna csak hozzávetőleg is, hogy menynyi időbe kerül az irodalomtörténetben felsorolt irók műveinek elolvasása. Lehet, hogy sok szabad délutánt elfoglal. De ha sok délutánba kerül is, 150 szabad mppól telik arra is; s ha annyi sok van, hogy abból sem futja, az már igen sok; akkor a magánolvasmányok követelése már túlmegy minden követelhető határon. Azt pedig az alsó négy osztályról nem lehet állítani, hogy ott sok magánolvasmányt követelnének, s mégis azt tapasztalhatjuk, hogy ott a könyveknek rendkívül nagy mértékű falása folyik, s azt mi nem tudjuk meg akadáiyozi sem. E tekintetben a mi nagy embereink, Kölcsey és Deák már régen felemeltek tiltó szavukat. Erre tehát szabad délutánt nem kell megszavaznunk. * Hogy a séták gyakoritása miatt sem kell a szabad időt növelnünk, azt az utcán ácsorgó, unatkozó, sétáló ifjúság igazolja. * A testi nevelés szükségét is emlegetik, akik a délutánt szabadnak szeretnék, Ez, azt hiszem, leginkább tornatanár kollégánkat szomorítja, mert nálunk véletlenül épen úgy van berendezve a tanrend, hogy a testi nevelés délutánra esik. Ezen felfogás szerint tehát az országban legjobb tanrend a mienk, mert nálunk egyenesen a szaktanár felügyelete alatt folyik a testi nevelés délután. Egyébként pedig, amennyiben a testi nevelés jelszava az ifjúság összes képességeinek egyenlő az árnyú fejlesztésére céloz, bennfoglaltatik a már eddig elentmondotUkban, vagy az alább elmondandókban. * Hangsúlyozzák egyesek a testedzést is. Azt hiszem ezalatt a sportkedvelést éi tik. Mi pedig, miután már egyizben kipróbáltuk ennek következmenyeit, ezután óvakodni fogunk, hogy mégegyszer valóságos betegség fokára fejlesszük iskolánkban. A tanulmányi kirándulásokra én a fennálló viszonyok között is tudok annyi időt találni amennyire szükség van. Ezen a címen sem kérek az ifjúságnak több szabad délutánt. * összefoglalva tehát a mondottakat, láthatjuk, hogy amire fordítani szokta ifjuságunk szabadidejét, azért a szabad délutánok számát szaporítanunk fölösleges, s nem is ajánlatos. Mindenesetre feltűnő itt azon körülmény, hogy azon intézetek, a melyekben az egyfolytában tanítást behozták, semmi eredménynyel nem számolnak be abban a tekintetben, hogy mennyiben segítették elő a szabad, másnemű foglalkozásokat. Mivel a hét minden délutánja szabad: vitték-e az ifjakat történelmi, természeti udományi sétákra hetenként vagy havonként egyszer, vagy kétszer ? Látogatták-e az ifjúságot odahaza ? mit tapasztaltak e téren ! Ajánlották-e az ifjúságnak a mező- és kertgazdasági munkásságot, vagy az ipar nemeit ? B rendezték-e ugy az iskolát, hogy az unatkozo iljuság a munkálkodásra teret és alkalmat találjon ? s az életből, a tapasztalás világából, a munkálkodás gyönyöréből friss, eltető, üdítő foglalkozásokhoz jusson? Van-e mintakertjük, műhelyük, hol ilyesmit láni lehet? Mert hiszen a produktív munka nemesítő hatása mindenese! r-s fölér az irodalmi, eszthétikai, ethikai, termeizetiudományi, zenei és tornatanitás nevelő hatásával? Volt-e alkalmnk egyfolytában tanitó iskoláknak, vagy csak tettek-e kísérletet is arra nézve, hogy ezt a szent hazai főidet jobban megkedveltessék a magyar ifjúsággal? Fel tudták-e hevíteni az ifjúság szivét olthatatlan szent hazaszeretetre, mikor-e szent földön munkálkodásra serkentették ? Mert enélkül a szabad, nevelő egyéni foglalkoztatás s az elmélyedés világa: züllesztés; ezzel: erők forrása. Minderről nem hal.unk egy betűt sem a válasz levelekben, pedig tagadhatatlan, hogy a Kármán Mór „szabad, nevevelő egyéni foglalkozásait" nem csak az idegen nyelvek kultuszában, zenében, táncban, önképző- torna- és sport egyletekben, tehát a gyakorlati élettel összefüggésben nem állö foglalkozásokban kell keresnünk és megtalálnunk, hanem és főként a munkálkodásoknak minél kütönnemübb és gyakorlatibb mezőin és minél intensivebb házafias nevelés által, mert csak igy fejleszthetjük a gyermeket teljes és magyar emberré, vagy igazi .egyénné', amint Kármán Mór mondja. Ideje volna, hogy a magyar tanárvilág e tekintetben tegye meg végre kötelességét a német tanárok mintájára, akik csakugyan nemzeti feladatot teljesítenek az ifjusáj nevelése és gondozása által. Nálunk ellenben, a hol az ifjúság hevesebb vérmérsékletű és szilajabb, s a társadalom sem veszi komolyan azon köteles ségeit, amelyek a gyermeknevelés terén reá háramlanak: egy héten hét szabad délutánt adnak az ifjúságnak, minden gondoskodás nélkül arra nézve, hogy ez az ifjúságnak s a magyar hazának javára szolgáljon. Ez a szempont az egész osztatlan, tanítás eszméjét nagyon kétes világításba helyezi, s minden esetre alapossá teszi azt a gyanút, hogy itt talajdon^épen nem a helyesebb nevelésre 'aló törekves vari célba véve, hanem az egyfolytában való tanítás kérdése más érdekek miatt vettetik fel Hogy micsoda érdekek miatt, én azt nem kutatom ; tegyen mindenki hite és meggyőződése szerint. Csak azt ne feledje senki sem, hogy a beállott következményekért felelős. * Nézzük azonban, miképpen virágzanak a tudományok az egyfolytában való tanítás mellett. Mert kétségtelen, hogy mégis csak a szabad félnap alatt készülnek el a következő félnapra. Ez a kérdés is tehát ebbe a körbe tartozik. Az egyfolytában való tanítást pártolók számtani bizonyossággal felelnek a kérdésre, azt mondván ha egy órával több ideje marad a tanulóknak a készülésre, világos, hogy jobban el tudnak készülni. Fentebb láttuk azonban, hogy ezt az egy órát házi munkásságra, a családi élet bensőségének építésére, szórakozásra, tanulmányi kirándulásra, testedzésre, sétára, magánolvasmányra, társas szókások elsajátitásara kívánják fordítani. Az az egy óra ezeken aligha el nem vesz. De ha ezeken el nem vész, biztosan elvész a rendkívüli és magán tantárgyakon a szabadkézi rajzon, éneken, zenén, gyorsíráson, tornakőrőn, önképző körön, zenekörön, víváson, játékórán, és az idegen felekezetű tanulók vallásóráin. Egyes iskolák, a hol az osztatlan tanítást behozták, figyelmeztetnek arra, hogy a szabad délutánok rendkívül kedvezővé teszik az alkalmat ezeknek látogatására, s az ifjúság, mivel láttuk, hogy másnemű elfoglatságot kerül s unatkozik, oly nagy mértékben frekventálja ezeket, hogy elvész a szabad délutánja s nem marad ideje kötelességének elvégzésére. S igy, amit állítanak ennek folyományakép az egyfolytában tanítást pártolók, hogy t. i. a tanuló kikerülheti a gyertya mellett való tanulást, nem fogadhatjuk el általánosságban, hanem csakis azokra vonatkoztathatjuk, akik a most elsorolt foglalatosságok mindegyikét kikerülik. Mivel pedig nálunk d. u. két órája minden osztálynak csak kétszer van hetenként, a hét négynapján pedig egy vagy egy sem, alig hiszem, hogy azok, akik nappal akarják elvégezni dolgukat, nálunk el nem végezhetnék. Én utána jártam kérdezősködtem a magam osztályába járó tanulóknál, és ennek alapján bízvást állithatom, hogy a mi órabeosztásunk mellett is elkerülhetik a gyertya mellett való tanulást. A föltételek és lehetőségek jobbra fordulását ez irányban ezek alapján én az osztatlan tanitastól nem várom. Mind a mellett egy iskola konstatálja, hogy az osztatlan tanítás mellett a bukás 8%>-kai esett, másik pedig azt konstatálja, hogy a tanulás eredménye 5%-kal javult. Ez tehát azt igazolná, hogy a tanulók tényleg mégis jobban el tudnak készülni. Est el tudom hinni olyan városokról, ahol a szülők nagy része délután szünetelő tisztviselő, aki délután gyermekével tölti idejét. D.i általában vidéki városok visszonyai kőzött nem tudom elhinni, annyival kevésbbé, mivel bemutattam az inént, hogy a tanulók miként és mivel töltik a délutánt. De meg aztán tudjuk azt is, hogy az iskolák életében nem mindig ugyanazon %-ban mutatkozik a tanulás eredménye; néha jobb az anyag, néha rosszabb, s ez lényegesen változtatja a tanulmányi eredmény %>-át; ugy hogy én a fentebbi két iskolában a tanulmányi eredmény jobbra fordulását innen inkább magyarázhatónak tartom, mintáz egyfolytában tanítás előnyeiből. Ezt bizonyítja több iskola, az egyik azt mondván: naz osztatlan tanitás siker tekintetében nem jobb", a másik azt: „feltűnőbb hanyatlás nem mutatkozik", a harmadik pláne ezt mondja: „a tanulmányi eredmény csökkenEzeket pedig egy negyedik iskola ezzel indokolja: „nem marad elegendő fizikai idő a kötelesség elvégzésére*, a mi az én okoskodásom helyes voltát igazolja. (Folyt, köv.) Dr. Rónai Zoltán előadása. A Kereskedők és Gazdák körében a megszokott illusztris társaság jelenlétében tartotta dr. Rónai nagyérdeliü előadását a munkás mozgalmak ujabb irányairól e hó 16-án. Előadó az ipari munkásság keletkezésével vezette be előadását, vázolván az angol kis iparosság megszűntét a gépek feltalálása és a rohamosan emelkedő gyáripar folytán. Vázolja a kis községek helyén támadt nagy gyáripari központok munkás tömegeinek rendkívüli nyomorát, a melyről a kiküldött parlamenti bizottságok ugyan elborzasztó képet festettek, de amit a természet rendjétől elvála=zthatlannak jelentettek ki. Majd a gépek finomsága és kezelésének nehézsége tanult munkásokat igényelt, és igy keletkezett a munkás osztály egy kisebb — felsőbb rétege, amely tudatára ébredvén nélkülözhetlenségének, sokszor erőszak — strike — utján is igyekezett az összes munkásság helyzetén javítani. Innen datálódik a munkásság szervezettsége. A munkásság mozgalmában két irány volt észrevehető. Az egyik — az angol — amerikai ama helyzetéből folyólag, hogy gyáriparuk dominált a világ iparában, elégnek tartotta a munkásság helyzetének javítását és minden törekvését ide irányította. A másik a continentális vagy európai munkásság annak megállapításával, hogy a munkás-védelmi intézkedések csak foltozgatások és hogy a társadalomnak a munkára, a fogyasztásra —• nem pedig a termelésre és tőkére — alapítandó berendezkedése csak törvényhozási uton lehetséges: a politikai hatalom megszerzését tűzte ki feladatául. — Az itt található irányzatok is különbözők. A forradalmi socialismus csak vulkanikus eruptióhoz hasonló nagy kitöréssel véli ideálját elérni, mig a refor-