Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-21 / 47. szám

47-ik szám. N Y í R V í I) É K 1909. november 21. 5 rája volt az elhaltnak, soha köztük szóváltás nem volt, lány sem foroghat szóban, inert Gargő olyan nőgyűlölő féle volt. Kiterjedt még a nyomozás vagy öt-hat legényre, amely nyomozás a legények különböző testrészein érzékeny s betekig is látható nyomokat hagyott ugyan, de egyéb eredmény nélkül, ugy hogy a hatóság is napirendre tért Szőrös Szabó Dani ügye felett. * * * A Vidra tanyai temetőben már évek óta íiludta csendes álmait Szőrös Szabó Dani, amidőn ismeretlen urak kerüllek a csillagvárba, akik mindenféle régi, elfeledett, megbocsátott, kifizetett bűnügyeket kezdtek kiásni a sötét homályból. Igy került elibük a Szőrös Szabó Dani féle ügy is. Laucsik Máté ezt az ügyet újra feltálalandónak találta. Megbizta a nyomozattal Klemm Justin csendbiztost, snég pedig azzal, hogy ő képtelenségnek laríja azt, hogy egy 150-200 lakossal biró tanyán elkövetett gyilkosságot ki deríteni ne lehessen. Azért eredményt vár Klemm Justintól, mert egyébként ő maga fog kimenni. Mindössze alig négy éves a dolog, tehát a siker bizonyos, mert mi ez a Záhony es Gracza gyilkosainak felfedezéséhez. Klemm meghajolt s elment. * * Rácz Gergő most is ott lakolt a Vidra tanyán. Kis háza, kis földecskéje volt az anyjának, abban gazdálkodott, meg egyébként a városban is csurrant-cseppent valami munka. Gergő már 26 éves volt, ds nősülésre nem is gondolt. Azt mondták, annyira szereli az anyját, hogy senkitől sem tűrné el szülője megbontását és azért nem visz fia<al asszonyt. Bakajti Pisla is olt lakott; már évek óta ferje Kántor Julcsának, akinek több izben kézzal foghatólag megmagyarázta már, hogy az asszony verve jó. A két fialal ember egyike sem gyanította, hogy egy vasakaratu, eszes ember más más alakban kerülgeti őket, hogy valamelyiküket odaállítsa Laucsik elé. * Mert Klemm Justin mindjárt első nap megállapodott abban, hogy a Sző: ős Szabó D^ni gyilkosa vagy Rácz Gergő, vagy Bakajti Pista. Inkább az utóbbi, mint az első — gondolta Klemm, — de nem hirtelenkedte el a dolgot. * * * Es egy hót múlva elvitte — Rácz Gergői. Azt adta elő Liucsiknak, hogy a tettes nem lehet más, mint Ger^ő, mert bizonyítani tudja azt, hogy 1868. aug. 29 én esti 8 óráig volt együtt Gergő és Dini, a korcsmából egjütt mentek el, tanú van arra kettő is, hogy együit mentek be a Rácz Gergőék házába és azóta csak holtan látták Danit. Az a zsebkendő, ami az iratok közt meg van, csakugyan a Szabó Danié volt és ezt mindig a külső zsebében hordta ugy, hogy a fele kint csüngött, s igy az akkor eshetett ki, amidőn Gergő és Dani a ház előtt dulakodtak. Hogy pedig dulakodtak, az bizonyítja, hogy Szabó Dani elhalása után Ger^ő vagy három hétig nem járt munkába és feltűnően sápadt volt. * * * — Na Gergő — szólt Laucsik, elmondva a Klemm által előadottakat, — nem is tagadhatod, ugy-e? — Én uram sem nem tagadom, sem el nem ismerem. — Ez nem felelet Gergő. — Nem felelhetek másként. — Jobb szeretném, ha tagadnád. A nagy termetű szép legény ránézett Laucsikra. — Miért uram ? — Mert nem szeretem, mikor egy ilyen derék legény csűr-csavar. — Én, uram? Nem csavarok, de nem mondom meg ki volt, de azt megmondom, hogy tudom, hogy ki volt. Meg aztán régen is volt, — Az mindegy, itt csak az határoz, hogy egy valaki elvette egy másiknak az életét és ez a valaki még ezért nem bűnhődött meg. — Ugy van, — mormogta a legény. — Ugy hallottam, — folytatta Laucsik, — hogy te nagyon szereted édes anyádat, pedig ez ritkaság nálatok. — Rosszul ismer minket uram, — Hagyjuk. Miért rontanám én a Le jó véleményedet. Csak azért hoztam fel, hogy édes anyádat betegen hagytad s nem hiszem, hogy magad keresnéd MZ alkalmat, hogy minél később lássad. A nagy erős legény felsóhajtott, szeme csillogott, mint amikor a köny gyűl oda. — Ti áiulásnak i> vezitek azt, ha megmondjátok egy tolvaj, gyilkos nevét, pedig tulajdonképp ez kötelesség volna és nem árulás. — A tekintetes ur nem is tudja, hogy milyen igazán mondja, hogy ez nem volna árulás. Laucsik felkapta fejét. Milyen szerencséje van ennek a Klemmnek, gondolta nagában. És hogy ránézett arra a szép, becsületes arcra, tudta, hogy helyes nyomon van. de nyomban szomorúság fogta el. Sajnálta a legényt. Mijd pedig kétség fogta el. N

jm, ez nem lehet, aki az anyjához annyira gyöngéd, hogy nehogy rossz szónak tegye ki. inkább meg se nősül. Aki egy tekintetben ennyire gyöngéd, aki szorgalmasan, kifogástalanul végzi teendőit, nem korhelykedik, nem hence?, az szándékosan nem öli meg embertársát. Visszaterelte gondolatait a legény utolsó feleletére. — Na látod Gergő magad is olyannak tartod a tettest, hogy nem mondanád árulásnak, ha kimondanád nsvét. Bizonyosan rgy akasztófára való gazember volt. — Azt nem mondhatnám uram. — Elég volt. Most visszam%'- a börtönbe. És két napja már, hogy Gergőre alig egy órára süt EZ Lten szabad napja, de akkor is ólom álarccal van takarva a Gergő arca. * * * Két napig minden reggel mssrjelent egy beteges öreg asszony a vár előtt M n.denbinek rimánkodott, könyörgött, hogy engedjék büí-zólni az ő egyetlen jó gyermekével Gergővel. De nem lehetett. Egész nap ott jajjongott aa öreg asszony, leborult a földre és ugy zokogott. Majd rimánkodott, hogy ha nem engedik Gergővel beszelni, legalább azt en/edjék meg, hogy messziről lássa. Csak hogy megnézre, csak hogy megpillantsa, csak egy óráig, félóráig, egy percig, egy pillanatig, csak ügyetlen egyszer, mert hátha nern látja többé soha, soha. Sajnállák az öreg asszonyt, de nem tehették meg kívánságát. * » * Harmadnap már nem jött el az öreg asszony. Szinle hiányzott csendes zokog isa, bezárt fiától bnc;u7gatása. D lelőtt Tóth Mór kir. ügyész ment be Laucsikhoz. Az ablaknál állott elgondolkozva. — Mi az Máté ? — szólt hozzá Tóth — valami bánija? — Majdnem, Móric. Lássa ebben a mi nagy küzdelmünkben megesett bizony, hogy egyc-s körülmények, hamis vallomások miatt rtatlan embereket is hurcolta?tani be, de biz' Isten nem bántott a lelkiismeret. Nem, mert azok kikerülhetetlenek voltak. Da most van egy emberem, akiről majdnem tudom, hogy megölt egy másik embert s mégis bizonyos szánalmat érzek iránta. Isméii Bajdor Jancsit Móric? Na ez egy cseppet sem alábbvaló legény sem testalkatra, sem szépségre, de e mellett nincs az a vad tekintete, betyár modora, mint Bajdornak. És van benne gyengédség. Tehetetlen, beteg anyját mint megtudtam, az imádásig szereti, hallani sem akart nősülésről, mert senkitől sem tűrte volna el, hogy anyját egy szóval is meg bántsa. — Rácz Gergő talán? szólt közbe Tóth. — Az, de honnan tudja Móric? — Ép azéit jöltem magához Máté. Ráday Gedeon ugy sem jött még be, neki később is beszámolhatok. Egy vidra tanyai ispánnal reggeliztem és az beszélt nekem Rácz Gergőről. — Mit? Rosszat? — Dehogy. Amit maga mondott róla Máté. — Hogyan hozódott fel? — Szomorúan Málé. Az öreg Ráczné meghalt. A fia neve volt az utolsó szava s képzeletében meg is jelent előtte fia, mert mint az ispán mondta, utolsó perceiben szeretettel ölelt és csókolt valakit. A semmit. Laucsikon meglátszott, hogy meghatotta ez a dolog, de azért mégis csak megkérdezte Tóth Mórt: — Hát mondja csak Tóth Móric, maga nagy emberbarát, miért hozza fel ezt nekem ? Maga már sok gyengeségre rá vett engemet. — Megbánta valamelyiket Máté? — Nem, nem Móric. Na de mondja, mit is akarl, vajjy kitaláljam? — Máté! hu miga ilyen kérdést tesz fel hozzám, akkor tudja is, hogy mit akartam mondani. — Ugy van. Arra akart rávenni, hogy a fiút engedjem el az anyja koporsójához. — Ugy van. — De azt nem tudja Móric, hogy ez a legény egy embert megölt. • — Az imént maga sem mondta ezt határozottan. — Mondom most. — De miért? — Figyeljen Móric s maga is igazat fog nekem adni. Én azt mondtam ennek a legénynek, hogy ha neki tudomása van, hogy egy ember ölt, rabolt nem árulás, ha annak a nevét a hatóságnak megmondja, amire ő ezt felelte: a tekintetes ur, nem is gondolja, hogy mennyire nem árulás volna az, ha megmondanám, hogy ki ölte meg Szőrös Szabó Danit. Vagyis az nem árulás volna, hanem beismerés. Éi azt igy magyaráztam, de maja sem magyarázhatja másként. — Ugy van, de azért tévedhetünk. — Azt hiszem nem. De tettem hozzá még másik kérdést is, hogy jobban meggyőződjek. Azt mondtam neki, na ugye nem volna árulás, mert hitvány, gazember volt, aki azt tette, de erre meg azt felelte hogy : nem mondhatnám. Vagyis nem tailja magát sem hitványnak, sem gazembernek. És tudja mit Móric ? Én sem tartom annak. — De maradjon, felhivatom Gergőt. * Ott állott pár perc múlva előttük a rab. Alig volt még pár hets Gergő a börtönben és már tünedezett arcáról a pirosság. — Na Gergő, — szólt hozzá Laucsik — még mindig riem gondoltad rá magad a vallomásra ? — Még nem, uram. — Én tudom azt is, hogy miért nem. Gergő csendesen rázta fejét. — D ; tudom Gergő. Ide figyelj. Az, liogy téged ide behoztak, gyanúval terhelten, még túlságosan nem bánt téged, ámbár már is sápadt vagy, de azt, hogy mint gyilkost el is ítéljenek, azt nem akarod, ameddig . . . Itt elhallgatott Laucsik. Gergő pedig mereven nézett arra a kemény emberie, aki azonban most majdnem gyengéden tekintett a remegő legényre. Mijd lassan szólt Laucsik : — Pedig inár meghalt. — Anyám ! ? — kiáltott fel a legény s az asztalhoz lépett. Azt tetszik mondani? Liucsik csak fejével intett. — A legény térdeire rogyott egy szék mellett. — Anélkül, hogy elbúcsúzott volna tőlem, anélkül, hogy elbúcsúztam volni tőle, anélkül, hogy lefoghattam volna szemeit, hogy áldó szavát hallhattam volna, meghalt, meghalt. A legény, az erős legény szemeiből csak ugy patakzo't a köny. — Es eltemetik, elföldelik anélkül, hogy holt testét láthatnám, hogy utolsó útjára kisérhetném, hogy egy darab földet dobhatnék koporsójára. — Nem! csattant fel ekkor a Laucéik hangja. A legény felemelkedett erre a hangra. — Olt leszel Gergő. Már üzentem, hogy a koporsót le ne szegezzék, mig ott neiu leszel. Gergő csak nezett, nézett ama parancsoló emberre. Tréfát űz-e az ő nagy fájdalmával, vagy igaz volna ez a h'hetetlan dolog. — De nem tennél-e kárt magadban, vagy nem szöknél-e meg? E kérdésből látta a legény, hogy nem tréfálnak vele. összetette kezeit s úgy szólt könyörgő hangon Laucsikhoz : — Egyiket sem uram, nagyon kegyes uram. Még estvére itt leszek. Ricz Gergő ! szólt Laucsik — én hiszek neked. Nem fegyveres őr megy veled, hanem egy polgári biztos, az sem lesz melletted, hanem csak távolabb fog állani. Rácz Gergő majdnem lerogyott Laucsik lábaihoz és csak dadogva su togta: az Isten áldja me», az Isten áldja meg! Mojd hangosan szólt: Vallani akarok, mindent bevallani uram.