Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-24 / 43. szám

47-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. november 21. 7 Ezen idő alatt megnyirbálták a varmegyét oly magyarok, kik nem ösmerték fel annak nemzeti jelentőségét és megkisebbítették ős erejét. De ime, a legközelebbi múltban mégis megvédelmezte ez intézmény, megcsonkítva, félkarral is a magyar alkotmányt s legalább pillanatnyi érvényt szerzett a nemzet jogainak. E küzdelemben legelső sorban áll Szabolcsvárnifgye, mert ha nem lehet is tagadni, hogy voltak testvér intéíméryek, melyek szintén hősies elszántsággal teljesítették mindvégig kötelességüket, seholsem folyt le ezen küzdelem az •előkelő ősi származásnak oly njugodt, mondhatni m hangtalan, öntudatos és fenséges egyöntetűségével, mint épen vármegyénkben. Sokszor tűnődtem ezen jelenség ftlett és sokszor kerestem e fenséges, titkos erő kutforrását, mignem ezt is feltaláltam atyám végrendeletében. Ki ne tudná és ki tagadhatná azt, hogy a világon a leghatalmasabb erő a szeretet, mely ha mindnyájunk részéről egy ponlban egyesül, ellenállhatatlan őserővé válik. E vármegyének erejét, melyre az alkotmányos küzdelmek idején oly fenséges nyugalommal támaszkodott, az a benne összpontosuló szeretet kölcsönözte, mely megnyilatkozik atyám végrendeletében, mely visszhangra talált én bennem s amely él Szabolcsvármegye minden fiának keblében. Ti, akik e könyvben e vármegye történelmi múltját olvassátok, tanulmányozzátok jellemét és fejlődését, véssétek sziveitekbe azon melységes szeretetet, melyet ez intézmény múltjánál fogva megérdemel s meglássátok, hogy megcsonkított állapotban is védbástyául fog szolgálni nektek mindannyiszor, ha az idő ugy hozandja magával, hogy a magyarság jogaiért síkra kellend szállnotok. A „Nemzeti Szalon" kiállítása. Miután az ünnepségekről beszámoltunk, amely a „Nemzeti Szalon" kiállításának megnyitásakor lezajlott, menjünk egyszer végig a kiállításon, hogy bizonyságot szerezzünk arról, mennyire igazuk volt azoknak, akik ezt a kiállítást fölébe helyezték sok más főváiosi kiállításnak. Természetesen elsősorban kell szólanunk a hallhatatlan mesternek Benczúrnak gyönyörű n űalkotásairól. Ezek annál inkább is érdekesek ránk nézve, mert az a néhány kép, mely ezen a kiállításon szerepel, a művésznek dédelgetett Sedvercei, melyektől egyáltalán nem akar megválni. És valóban ezek a képek megérdemlik ezt a TIgaszkodást, mert a mester legintimebb megnyilatkozásai és ez a közvetlenség valóban óriási módon növeli az értékőket. Ott kint az utcán dolgozott a varga: il calzolajo; a foldozó varga: il ciabatiino; ott szőtt a takács, varit a szabó; ott drgasztoit a pék; ott süt ölt-főzött az asszonynép — sütött-főzött .névnélküli művet" s külsejük is: akár Macbeth boszorkányai. Ott mosakodtak — sz utcán — lányok és gyermekek — — — ott fésülködtek . . . s zűrzavaros kii bálás, zsivaj, láima. ordítozás, melynek ebaosábcl e szó vált ki titkos erővel: naccartni! Akkor azonban — mi tudatlan fotcstierik — n ég retu éiteitük e iwó lűvös ertelmtt, iejlelt jelentőségét, — azt hittük, ez a kedvére nemzeti étel, a többé nem is kétes tisztaságú üstökben gőzölgő csőtészta! . . . S fent, a magas, omladozó házak közölt, . . . a didergő, férgek gyanánt nyüzsgő, szennyes embertömeg fölött, az utcák aljassága fölött nosohgott a Hjperion isten — Itália gyönyörű kék ege. . . . Mikor kiértünk az ulcák labyrinthusából a tergerpartra — cs; k futó pillantást vetettünk a golf csedás szépségére — Santa Lucia árbocaira — a Sct. Eln:o zászlóira — sietnünk kellett — örökké csak sietni — ha odaakartunk jutni idejére a villanyos vasúti állomáshoz s Pcmjejibe menni Elhajtattunk a CastelUuivo évszázados kemor falai előtt, a büszke diadalív előtt, melyen át ariagoniai I. Alfréd vonult be oda a várba — most börtön — sötét pompával; láttuk a világhírű Porta Capuaiia'-l, n elyet Givliavo da Mojano épitelt s tíitvanni da Nola ékesített V. Károly bevonulásának Nem mondhatjuk azonban, hogy a mester műalkotásai mellett a többi képek vesztenének értékükből, mert ha igaz is az, hogy felfogásra és külső megjelenésre nézve ezek a képek eltérnek Benczúr munkáitól, viszont semmi sem bizonyosabb, mint az, hogy mennyire változik maga a művészet és a művészetről való felfogás is az idők folyamán. Hiszen innen magyarázható, hogy ma nem festenek úgy, mini a cinquecentó-ban, hogy a görög művészet fénykora egészen mást termel, mint teszem az olasz művészet. Szóval minden kor művészete magán hordja korának bélyegét és innen magyarázható, hogy ma, amikor a társadalmi alakulatok forrongásban állanak egymással szemben, szükségképen kell, hogy a művészetek is más utat jelöljenek ki a maguk számára, mint amelyet a 70-es évek művészete taposott ki magának. Innen van az, hogy a ma élő művészek, a piktúra régi, ujabb és legújabb irónyaintk kővetői oly nagy iránybeli eltérést mutatnak, természetesen őzért mindannyian az artisztikum jegyében teremtve meg műalkotásaikat. Ha ebből a kritikai nézőpontból kiindulva j árjuk végig a kiállítást, mindjárt szemünkbe ötlenek azokrak a művészeknek alkotásai, akik Berc?úrral egy uton haladva a művészetek eme három fázisának elsejét képviselik. — Itt van Jendtassik Jenő fincm hargulatu figurálisaival, Bruck Miksa érdekes és hargulatos tájképeivel és inte>iicurjeivel, Margittay Tihamér kedves genre-képeivel, Knopp Imre „Anya és gyermeke" cin ü igen finoman leszűrt figmalisával, KézdiKoiács Lászió hangulatos tájképeivel, Paczka Ferenc rébány sikerült figurálisával, Bachmann Károly miniatűré-jeivel, Ballo Ede egy igen finom portraitjával. Feloszlásunk második csoportjába esnek Zemplényi Gyula erős figurálisaival, Fényes Adolf széles felfogt.su tájképeivel. Keményffy Jenő interieure-jeivel, Glatter Gyula, Szlányi Lajos, Fagy Vilnos, Vesztrcczy Manó, Hegedűs László, Frecskay Endre, Fenteim Molnár János, Markó Ernő. A legújabb irónyzat híveit majdnem kizárelag Orlán Dezső képviseli, de mindeu tekintetben méltóan. Olasz- és franc; ieországi táj képei valóben gyönyörű műalkotások és az ez irányú piktúrának valóságos remekei. Eidekes és teljesen egyéni színvilága egy uj festői \ilágba vezet bennünket, ahol a természet ann)i artisztikurrn al párosul, begy valóban csak mestenrűveknél érzi az ember ezt a hatást, melyet ezek a képek a nézőre gyakorolnak. Érdekes képeket produkállak meg ebben az irányban Szigeti Jenő és Zádor István is. Természetesen az említetteken kivül még egy nagy tömege a jelesebbnél jelesebbnek szerepel a munkáival. tiszteletére gyönyörű reliefekkel: egyike a Renaissance legszebb kapuinak. . . . Aztán elértük a villanyos vasutat s elindultunk Pompejibe. . . . Ez az út egyike azon intenzív benyomásoknak, melyek rabul ejtik az ember lelkét; egyike azon emlékein ni k, meljeket halálom órájáig szeretnék épségben megártani lelkemben; elrejteni a felejtés könyörtelenül nivelláló vésője elől.. . . Napoli intim bája, balárlalan szépsége sehol sem rvllatkozoH meg előttem úgy, mint ezen av ut n ... Prémes kabátjaink ugyan nem terheltek, hideg — de szép, derült nap volt, s jmint az öböl mentén haladt a vasút Pompeji felé — ball ól a Vesuv két krátere emelkedett kérhozatos pompájában, — aztán a sorrentói begylárc — jobbról — lúl a goifon — Ischia, Prodda öltötték fel a napsugár tiszteletére szivárványos köntöseiket. ... Az öböl tűndérkéksége hol elillant, - hol előcsillant s a merre mentünk — mir dkét oldalon — aranygyümölcscsel földig terhelt, buja sötétzöld narancsktrtek lözött: ilt hófehéren ragyogó márványpalolák, smett csodásan festői, mohos, sötét, majdnem fekete romok. Az olajfák s;ürkészöld Ion bjai közölt egy-egy óriási pinia sölét ernyője emelkedett ki s a még kopár, télies szőlőskertek egjbaníu szürke térusát esedás bájjal derítette fel gyengéd, édes, rózsás színezetével egy-egy virágában álló mandula- vagy őszi barackfa. . . . Azután következtek a szomorú nevezetességű állomások: Resina, Tőrre del Greco, Tcrre Annuvciata, . . . s mind kopárabb, mind kielleretb, mind komorabb, mind kiégettébb lett Helybeli művészeink kézül elsősorban isL. Propper Arankát kell megemlítenünk, azonkívül Haissinger Lajos, Kozál Ltván, ifj. Mandel József és Evva István azok, akik igen jól illeszkedtek bele ebbe a millieu-be. Haissinger egy igazán remekművet egy részletet Prága Óvárosból, Kozák három kisebb pompásan ?ikeiült művészi olajfestményt, Mandel egy épen érdekes óriás-i csendélelet és női arcképet és Evva egy általános tetszé»nek örvendő tájképet állítottak ki. A kiállifás megnyitása óta az érdeklődés állandóan fokozódik és a művásár is igen szép eredményt mutat. A mai napig 30 műtárgy került eladásra több mint 6000 kor. értékben. Agárderby. Az országos agarász szövetség ez idei kölyök agárversenyét október hó 18-án és a , következő napokon tartotla meg a nagykáliói határban. Az agarász szövetseg e versenyét rendszerint más-más vármegyében szokta megtartani és a vármegyei agarász társulat tagjai meghívására választotta a folyó évben vármegyénket versenye színhelyéül. Ámbár az agárderby rendszerint szűkebb keretekben van megtartva, azon az agártulajdonosokon és pár érdeklődőn kivül mások nem igen vesznek részt, a folyó évben ettől eltérőieg í« a d. byverseny, amennyiben azon a <, .<!... i *;,!megyékből megjelent agarásxó urako i. víV, .-.•,.'p számmal vettek részt a várn e,: »i t^uiv-ztársulat tigjai és a vármegy.'ix 1 ;> £.;,;.•> t iránt érdeklő uri közönsége, pár napot a nyáriasan szép őszi időben kellemesen együtt eltöltve, megadva ezen versenynek a mi társulatunk versenyeinél megszokott szép szint és keretet. Jelenvoltak a versenyeken: Ir. Podmaniceky Géza az agarász szövetség elnöke, Gencsy Albert a várm. agarász-egylet elnöke, Mikecz Dezső alispán, id Kállay András, L. Molnár Gyula, Lipthay Béla nejével, Jármy András nejével Lenke és Margit leányaival, Jármy Miklósné leányával, czv. Végess Gyuláné leányával, dr. Korniss Ftrenc nejével, a honvéd huszárezred tisztikara élén Jóny László alezredessel, többen a cs. es kir. közős huszárezred tisztjei kőzöl, gr. Vay Ádám, Orosz Miklós, br. Girliczy Ferenc, Hajdú Béla, Baghy Gyula és Béla, Borbély György, llámos Antal, Szontagh Zoltán, Kállay Emil, Mezössy László, Olchváry Pál, Okolicsányi Lajos, Fűzesséry Elemér, Gencsy Ferenc, Kállay Miklós, id, Irinyi Csaba és Szabolcs, Orosz Sándor, dr. Fráter Ernő, Szunyoghy Ferenc, Nozdroviczky Pál, Tóth Béla, Kauzsay Ödön. A verseny első estéjén Nyíregyházán a Korona-szálló kistermében társas vacsorára jött össze a társaság

, mely alkalommal a vármepv . körülöttünk a táj. ... Ha láttunk is egy-egy narancs- vagy olajfát a Lapilli halmazok között, melyek a pár év előtti vészes kitörések óta hevernek ott ... a megkínzott föld, csenevész, bágyadt, csüggedt kísérleteinek látszottak csak azok. . . . Aztán következett Pompeji. — Rohanvást rohantunt villásreggelizni egy kis albergoban — Pompeji hoteljei más oldalon — a nagy vasúti állomás mellett vannak — azután rohantunk jt gyeinket megváltani s mohón léptünk be a halott elvarázsolt városba. . . . Mikor széjjelnéztünk, az én első benyomásom az volt, mintha megszámlálhatatlan sírkövek labyrinlhusában járnánk — a tető nélküli falak között Vezetőt nem fogadtunk, mert a Viking kijelentette, ő úgyis eligazodik majd a Baedeckerrel kezében. . . . Rohant előre a keskeny, itt-ott csak négy méter széles utcákon — mi engedelmesen követtük, an i kissé nehezen ment, mert a gyalogjáró kövezete oly magas volt, hogy a sarkokon mindenütt egy egy óriási kő: hogy ne kel jen lelépni; idomtalan lávadarabokon járlunk s mihamar rájöttünk, hogy ez a szökdécselés igen fárasztó mulatság s hogy az a két angol hölgy, ki az elebb vitette magát hordszéken el őttünk, nem is volt oly igen beteg, mint hitlük, csak tudta, hogy mint esik a séta Pompejiben. . . . Az alacsony, vörös kövekből épült házak egyegy négyszögét vellék körűi az utcák--! egy-egy ilyen négyszögnek Insulae volt a neve. Ru?s)»} I Pálné.