Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-10 / 41. szám

170 40-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. október 3. ne tulajdonítsuk tisztán annak, hogy egy hosszú stagnálás után ismét születtek nagy tehetségek, akik a kultura megkérgesedett burkát martiriumi önfeláldozással hasogatják széjjel, és ezzel mintegy ellenkezésbe jutnak a közakarattal. Mert ez a közel való szembejutás csak látzólagos. Hiszen minden egyes kulturális átalakulásnál megtaláljuk a neki megfelelő szociális átalakulást is. Csak valamivel később. Ez az amire rámutatni szeretnék. Arra, hogy a kultura olyan, mini egy érzékeny műszer, amely jóval a földrengés előtt jelzi a nagy emóciót, mely készülőben van. Ez magyarázza, hogy ma, amikor a szociális életünk még csak gyenge, veszélytelen hullámzást mutat, kulturális tevékenységünk már ezredéves gátakat dönt le. Ez magyarázza meg azt a nagyfokú érdeklődést, melylyel az emberiség ismét a kultura felé fordul. Természetesen ami áll az egész kulturális világra, az áll sperifikusan Magyarországra és ezzel kapcsolatban a mi kulturában erősen fejlődő városunkra Nyíregyházára is. Mindez pedig abból az alkalombol jut az eszembe, hogy Nyíregyháza is kiveszi, egy nagy emberünk, nevezetesen Benczúr Gyula festőművészünk ünnepléséből az őt megillető részt. Nagy lelkesedéssel, egyhangúlag megválasztja díszpolgárává, emléktáblát tétet a szülőházára és mindezt összekapcsolja egy kiállítással, hogy aktiv részt vegyen a festőművészek mai, valóban igen érdekes fejlődésében is. Nagy kultur-eseménye lesz Nyíregyházának, a jövő hét vasárnapján megnyíló kiállítása a „Nemzeti Szalon'-nak. Összehordva egy csomó magyar festőművésznek az alkotása, annak dokumentálására, hogy a mi művészeink milyen intenziv részt vesznek, ebben a végtelenül érdekes fejlődésben. Ez a kiállítás tiszta képet fof nyújtani, nemcsak arról, hogy nálunk Magyarországon hogy áll a piktúra ügye, hanem betekintést enged az egész művelt világ művészetének állásába, mert hisz művészeink állandóan szoros kapcsolatban állanak az egész művelt nyugattal, és igy, ez a magyar lelkeken átszűrődött piktúra, magában foglalja a piktúra minden haladottságát, egyesítve a mi speciálisan magyar festészetünkkel. Ennél erdekesebb kulturesemény ritkán foglalkoztatja Nyíregyháza művelt publikumát és igy méltán reméljük, hogy a város minden intelligens polgára, kiveszi belől* az őt megillető részt, és meg fog szerezni a maga számára is egyet-egyet ezekből a jól összeválogatott műalkotásokból. Orbán Dezső. Az írástudatlan felnőttek oktatása. Ma már a XX. században, szinte nevetséges arról beszélni, hogy milyen szükséges a kultura terjesztése; a műveltségnek, a szellemi fejlettségnek hatalmas munkaerejét bizonyítgatni pedik bohózatba való komikum. Es ez egész természetes is! Mostanában már kialakult a felfogás, kijegecesedett a határozott vélemény, hogy az embereket, másképpen, mint szellemi fajsúlyúk, értelmi energia-készletük szerint értékelni — badarság! Ez a föltétlenül és kizárólagosan helyes irányelv csodálatos erővel hódit mindenfelé. Egyre többen esküsznek zászlajára, nem törődve az anyagi áldozattal, a szellemi munkával, melyet ezen idea érdekében meg kell hozniok és el kell végezniök .... Örömmel állapítom meg, hogy a mi szép városunk e téren is a legelsők egyike. A Bessenyei-kör szabad-líceumi szakosztálya (hatalmas anyagi áldozat árán) már tavaly arra törekedett, hogy az irni-olvasni nem tudó felnőtteket a mások írásban kifejezett gondolatainak Írásban való közlésére képesítse. Nemes törekvése azonban megfeneklett azon a bizonyos dolgon amiről a nép megalkotta a közmondást. Minden kezdet nehéz, melynek szülője a szokatlanság érzete és neve: közöny. Az ügy nagynevű támogatói azonban nem léptek vissza elhatározásuktól, hanem vastitartással folytatni akarják a megkezdett munkát. A városunk polgármestere, Májerszky Béla, fölhívást intézett az elemi iskolákhoz, melyben fölkéri e tanintézetek igazgatóit, hogy az irniolvasni nem tudó felnőttek tanfolyamának vezetésére jelöljenek egy-egy tanitót. E felhívással egyidejűen érkezett meg a tanfolyamok szabályzata is, melynek főbb pontjai ezek : A tanfolyam 4 hónapig tart (nov.-től febr. végéig). A tanfoiyam vezetője minden, a tanfolyamot teljesen elvégzett hallgató után 4 K.-t kap a Bessenyei-kör pénztárából. Minden hallgató 1 K.-t fizet fűtés, világítás, takarítás címén; tanszereiről maga gondoskodik. Nők 20 évesnél fiatalabb egyének más tanfolyamok keretein belül nyernek oktatást. A tanitás anyaga: irás, olvasás, számolás (négy alapművelet írásban, különösen fejben). A szabályzatnak e vázlatos bemutatása is eléggé jellemzi az intéző egyének széles látókőrét, bölcs tapintatát és — áldozatkészségét. A tanfolyam hallgatói csak fűtési, világítási, tisztogatási átalányt fizetnek. Igen böles intézkedés! Ismerjük népünknek azt a régi tulajdonságát hogy tartozását inkább (háromszoros értékű munkával) ledolgozza, vagy szívesen űz cserekereskedést, csak — fizetni nem szeret. Nem pedig még akkor se, ha ezáltal olyan szellemi tőke birtokába jutna, mely busás kamatot jövedelmezne. A tantolyamra se igen jelentkeznének, ha pl. tan.-v. tisztelet-díj címén a tanítónak is fizetniök kellene. A pénztárca megsoványitásának gondolata igen sokban legyőzné a tanulni- és tudnivágyás érzelmét, sőt azt a röstelkedő szégyenérzetet is, mely kedélyét (midőn írásról, olvasásról van szó) elfoglalja. Másképpen áll azonban a dolog, midőn a .fizetni kell* réme nem kisért, mint például jelen esetben. Hiszem is, hogy a tanfolyam látogatott lesz s nagyot fog lendíteni művelődési állapotunk ügyén. Hogy azonban ez sikerüljön, hogy a Besenyei-kör áldozatkész terve neesak „jámbor szándék*, hanem testett öltött valóság legyen: fölkérem lapunk összes olvasóit, szerezzenek híreket e nagyszerű eszmének, ha ismernek Írástudatlan felnőttet, biztassák a tanfolyamon való részvételre. Nemes tettükkel nemcsak önmaguknak szereznek édes megnyugvást, boldog megelégedettséget, hanem az egész magyar nemzetnek, imádott hazánknak. Mert ha az orvosok legszebb kötelessége embertársaikat, a halál torkából megmenteni, a legnagyobb gonosztevőt a sírhoz közel álló öreget visszaadni az életnek, tehát pusztán egy életet megmenteni: nem gyönyörűbb feladat-e. kiragadni embertársainkat az állatokéhoz hasonló állapotból, midőn szellemük lázasan keresi az alakot, a kifejezést, de-hiába 1 Nem áll módjukban szunnyadó tehetségeiket érvénvesiteni, se a mások szellemének fényét közvetlenül fölfogni. Pedig mennyi értékes ember lehet az analfabéták között! Sőt van is! A tanfolyam vezetői nem az életet adják vissza ezeknek, hanem életet adnak beléjük, nem tengő, hanem igazi emberi, öntudatos, magasztos tartalommal teli életet; műveltségüknek alapot adnak, agyuk gépezetének rendszeres működéséhez megadják az első löké«t, irányt mutatnak nekik, világosságot árasztanak a nehéz, szürke homáíy helyén. Amit idáig néztek, de nem láttak, aminek csak külső alakját észlelték, a betűknek most a lelkét a tartalmát fogják sajátjukká lenni. Lelküket megcsapja ax igaxság illata, a szépség zenéje, a jóság ragyogó színe. Amiután sóvárogtak, ime, birtokuk lesz ! Szellemük sóvárgó vágyát, elméjük igazság iránt érzett szomját kielégíthetik, szóval egész emberekké lesznek Nem szabad azonban elfelednünk, hogy néha a betű — öl. Sok ember romlását a könyvek okozták . . . Mit kell tenünk, hogy ezt megakadályozzuk ? Amennyire ily korú embereknél kivihető: irányt kell mutatni önművelésüknek, figyelmeztetni az erkölcsi mételyt terjesztő sajtótermékekre és apostolkodni az igazságot sugárzó nyomtatványok ügyében, szóval: nevelni. Ily élvek me'lett a siker nem maradhat el. Ax üdvös mozgalom (melynek legnagyobb lökést az Andrássy-féle választói törvény terveiete adott) diadalt fog aratni s emelni fogja nemzetünk értékét, mert hiszen a tudomány (melynek legelemibb feltétele az írni-olvasni tudás) a legnagyobb hatalom, mellyel a mi századunkban győzni lehel és győznünk kell! Matlák József. A szabolcsYárme

gyeitanitó-egyesftlet köréből, Kedves Kartársaim! Én, a szabolcsmegyei tanítóság egyik legifjabb tagja, a szerénytelenség vádjától félve ugyan, de rne^ nem retten.e vettem kezembe a tollat, mert a nagy és magasztos cél lelkesít: egyesüljünk. A véletlen szerencse folytán jelen lehettem a „Felső-szabolcsi ref. tanítótestület* m. hó 30-án tartott impozáns gyűlésén. — Hatalmas, szívet megrázó szónoklatok hangzottak ott el, melyeknek alapeszméje kivétel nélkül az volt : .Egyesülésben az erő." Az eszme nem uj ugyan, de nagyon is igaz. Bármerre tekintünk, politikai, társadalmi, tudományos térre, mindenütt fényes bizonyítékát látjuk ennek. A munkások, kereskedők, iparosok, a tisztviselők különböző nemei mind az egyesülésben keresik s találják fel erejüket s boldogulásukat. Kétségkívül nem lehet azt mondani, hogy épen a tanítók volnának azok, akik ne méltatnák eléggé s ne tennének meg mindi nt az egyesülésért. Van azonban még egy igazság. Úgy gondulom Kartársaim mindnyájan ismerik „a haldokló apa s fiai meséjét", midőn az apa halálos ágyán maga elé hivatván fiait, egy vessző-csomót adott nekik oda, hogy törjék ketté. Ez nem sikerülvén, egyenkint adta oda e vesszőt nekik, mikor is azok könnyedén eltördelték. A másik igazság az tehát Kartársaim, hogy az erők szétforgácsolása gyengité az összetartásból kifolyó működési képességet. Fájdalommal láttam tehát, h«gy épen a fentemiitett tanitó-gyűlesen, — szerény véleményem szerint, az egyházi törvény nem egész helyes értelmezése miatt, — a Felső-szabolcsi tanítótestület, nem végérvényesen ugyan, de kétfelé vált s igy ezen eddig oly erősen s áldásosán működő testületnek ereje kétfelé oszlott. Én bármennyire gondolkodom is rajta, a testületek elválásában semmi pozitív eredményt felfedezni nem tudok, hacsak azt nem, hogy az amúgy is tiszteletreméltó tanítói cim mellé kéthárom emberrel több Írhatja oda, hogy egyesületi elnök s jegyző stb. Már pedig azt hiszem, ilyen célja senkinek sem lehet. A nagy cél tehát Kartársaim, hogy sorakozzon a tanítóság egy zászló alá. Igaz, hogy a hitfelekezetek tanítóinak egyházi törvényeik értelmében tanítótestületet kell alkotniok, mindamellett módjukban áll belépni egy, az egész megyei tanítóságot összefoglaló általános tanítótestületbe. Az eszme, melyre buzdítani akarom a kedves Kartársaimat, nem tőlem ered, hallottam azt már a fentemiitett gyűlésen is. Járjon elől jó példával a szabolcsmegyei tanítóság s lépjen be kivétel nélkül az általános tanítótestületbe. Az ezeren felüli tanítóság gyűlése hatalmas, impozáns lesz s mindenesetre latba vetendő tényező esetleges jogos kívánalmainak hangoztatásánál, ha igazi pezsgő életet él. Erre buzdítani volt célom e pár sorral kedves Kartársaimat s most személyiségem gyenge voltanak tudatában a további szót átadom a szabolcimegyei általános tanítótestület vezetőségének abban a reményben, hogy a nagy és nemes cél elérése érdekeben, minden tőle telhetőt el fog követni. Nagybáka, 1909. oktober 1. Kiss László, községi tanitó. ÚJDONSÁGOK. Telefon szám 139. — Október 6-án, az aradi vértanuk gyalázatos kivégeztetésének évforduló napján az áj. hitv. ev. és r. kath. templomokban gyász isten-tisztelet volt. Az. ág. hitv. evatig. templomban testületileg jelentek meg a vármegye, város, kir. tőrvényszék, kir. pénzügyigazgatóság tisztviselői s Geduly Henrik lelkész mondott imát. A r. k. templomban Petrovits Gyula apátplébános tartott gyászmisét, teljes segédlettel. — A Nemzeti Szalon a Bessenyei-Kör közreműködésevei október ho 17-től 27-ig, Méltóságos gróf Vay Gábor főispán védnöksége alatt, a vármegyeháza dísztermében és kistermében képzőművészeti kiállítást rendez. Az ünnepélyes megnyitás f. hó 17-én, vasárnap d. e. 10 órakor megy végbe. Egyes pontjai: 1. Dr. Popini Albert főtitkár a Bessenyei-Kör nevében üdvözli a Nemzeti Szalon, művészi egyesületet és a fővárosból lerándult művészeket. 2. A Nemzeti Szalon nevében Déry Béla festőművesz felkéri Mgs. Gr. Vay Gábor védnök urat a második nyíregyházi képzőművészeti kiállitás megnyitására. 3. A védnök ünnepélyesen m ígnyitja a kiállítást.