Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-03 / 40. szám

38-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. szeptember 19. 3 okoskodás, mint a logikát csúfoló régi szálló ige: ba'ulus in angulo, ergo pluit. Megelőző cikkemben a Corpus Jurisra fogott némely falzumokat már kellő értékükre leszállítottam; tendenciózusan odadobott ujabb hivatkozások ugyanoly természetűek. Ami pedig azt a mintegy közvetítő indítványnak nevezhető naiv kérdést illeti, hogy az egyházi vagyon az egész kereszténységnek adatván: annak ma létező különféle árnyalatai arányában volna megosztandó, válaszom ez: Amiket I. és II. alatt szigorúan a logika szabályai szerint az egyházi vagyon tulajdonosáról levezettem, azokból kétségtelen, hogy nem az egyetemes kereszténység, hanem valamely határozottan megnevezett egyházi intézmény — ez vagy amaz egyházi vagyon tulajdonosa. Azért ha bepillant a kíváncsi névtelen bármely alapító levélbe, tüzetesen megnevezve megfogja találni azt az intézményt, melynek javára az adományozás történt. A mint tehát a nagyenyedi kollégium vagyonához a katholikus egyháznak semmi köze ép ugy vice versa pl. a pannonhalmi bencések ingatlaniakat a budapesti rabbiképzővel nem hajlandók megosztani. IV. Az egyházi vagyon felhasználása. Hogy az egyháznak a tulajdonában levő vagyon felhasználása tekintetében kötelességei vannak, az természetes. Hiszen a vagyon eszköz csak az egyház kezében, melylyel a keresztény kulturát terjeszti, a felebaráti szeretetet tettleg gyakorolja s alkalmazottjai eltartásáról gondoskodik. A tisztán személyi járandóság jellegével biró vagyon jövedelmének hovaforditása tekintetében is szigorú rendelkezéseket foglal magában az egyházjog. Példás büntetésekről is gondoskodik. Áltaban nem is lehet azt kétségbe vonni, hogy a nagy jövedelmű főpapok azon kötelezettségüknek, melyet állásuknál fogva a vagyon rájuk ró, lelkiismeretesen megfelelnek. Ha elvétve a nepotizmus rendén való dédelgetése avagy egy-más emberi gyarlóság mutatkozik is némely főpapnál: a nagy többség bő kárpótlást nyújt egyesek mulasztásaiért s valljuk meg, nem ritkán találkozunk olyanokkal is kik jelentékeny magánvagyonukat, öröklött családi javaikat is a jótékonyság oltárán emésztik fel. Eszterházy Károly gróf, egri püspök, Schopper György rozsnyói s a ma is élő Mayláth Károly erdélyi püspök példái nem egyedül állanak. Kötetszámra sem lehetne csak nagyjából is azon jótékony és kulturális intézményeket felsorolni, melyek az egyházi vagyon jövedelméből állottak elő. Magasfoku elfogultság s absolut roszakarat nevezheti csak ezeket morzsáknak. V. Mit eredményezne a szekularizáció? Eltekintve a kérdés fentebb előadott jogi oldalától, vizsgáljuk azt, valóban vitális érdeke — életkérdése-e az országnak a szekularizáció? Mert ha igen, kivételes intézkedésekkel feltétlenül meg kell csinálni azt, a mi a jelen nemzedéket a pusztulástól megmenti a jövendőnek sorsát biztositja. Igy van-e valóban ? A magyar szent korona országainak összes kiterjedése (mert hiszen horvát testvéreinkre is ki kell terjeszteni a szekularizáció áldásait) — 41V2 millió kataszteri hold föld (melynek kataszteri tiszta jövedelme 196 millió korona, leltári értéke a földhitelintézet becslési kulcsa szerint 3136 millió korona). Ebből 709 ezer hold (l-68°/o) főpapi javadalom 476 ezer (1'1%) a kettőnek fenti kulcs szerint való körülbelülleges értéke 68 70 millió korona. Elég szép összeg, mely 10'4°/o járadékpapirokba fektetve évi 2.800000 koronát jövedelmezne; feltéve természetesen, hogy a 2hi részben szikes és kopár területek a fenti árban eladhatók lesznek s az eladásnál a jóformán elmaradhatatlan panamák és panaminók fel nem tűnnek, jelentékeny részét annak az összegnek, melynek be kellene folynia fel nem emésztik (mint ez legutóbb franciaországban történt). Tehát a lehető legkedvezőbb esetben is évi 2-8 — 3 millió körül jövedelmezne közcélokra a holtkéz vagyona. Üssük le ettől sajnos a Magyarországon ismert s hires kezelési költségeket, továbbá azt a 800.000 koronát, mely összeget a főpapság jelenben az alsó papság jövedelmének kiegészítésére ad — és azután csináljuk meg az évi mérleget: mi jut ma és mi jutna akkor a főpapi javak jövedelméből közcélokra?! Ellenben tény, hogy 1-2 millió hold föld oly kezekre jutna, melyeknek sem a nép kulturális szükségei, sem pedig szociális érdekei iránt érzékük nincs; kezére azoknak az új honfoglalóknak, kik kiszedik a munkás ember zsírját utolsó jcseppig. kik előtt a vagyon nem a kultura eszköze, hanem öncél. S itt találom meg az én kifogásolt nemzetgazdasági elvem igazolását is, melyet a „Nyírvidék" névtelenje annyira lesajnált, de a melyhez én mégis ragaszkodom és ismétlen, hogy a földet kimerítő emberi erőt túlkizsákmányoló gazdálkodásnak feltétlen szükséges kerékkötője a kötött birtok. Csupán a szerzeles rendekről még pár szót. Hogy a cisterciták, piaristák, bencések, jezsuiták, prementreiek Magyarország kultur-apostolai, kiknek — bocsánat ez nem antiszemitáskodás — középiskolai tudását, tehát általános műveltségét a zsidó orvosok, ügyvédek és mérnökök 3A része méltán köszönheti, az kétséget nem szenved. Ha összehasonlítjuk az állam költségén fenntartott iskolák rezsijét e szerzetesek kezén levő iskolák rezsijével: a bámulat és elismerés méltó adóját kell e derék férfiak iránt lerónunk. A bencéseknek van 66 ezer holdjuk van 1 főiskolájuk, 3 fő és 3 kis gimnáziumjuk; a cistercitáknak 52 ezer hold földből főiskolát és 4 főgimnáziumot; a premontreieknek 50 ezer holdból főiskolát és 5 főgimnáziumot; a piaristáknak 26 ezer hold föld jövedelméből 21 fő és 4 kisgimnáziumot kell fenntartaniok; s a piaristákat kivéve mind a többien, minden államsegély nélkül. Ám tessék megpróbálni, hogy a jelen paedagógiai igények és építkezési viszonyok mellett e gimnáziumok kifogástalan, mintaszerű fentartása szekularizáció esetén ugyan-e korlátolt forrásokból lehetséges-e? A humanizmus lánglelkü angyalait, szent Vince mindenről lemondó leányaitnem is emli;em. Az ő lelki világuk magaslatára az anyagias gondolkodású modern ember sohasem emelkedhetik fel. Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottságának önálló judiciummal biró tagjait sérteném meg, ha e kérdésben való állásfoglalásra akarnám őket kapacitálni. Hajduvármegye átirata tárgyalás alá fog kerülni a megyegyűlésen, ép úgy mint tárgyalás alá került az Biharvármegye közgyűlésén, melynek lefolyásáról azt olvasom, hogy nagyszámban élükön gróf Tisza Istvánnal jelentek meg a bizottsági tagok s vita ós szóbeszéd nélkül a kérdés lelett egyszerűen napirendre tértek. Ez az egyedül helyes megoldás. Vade, et fac similiter! Dr. Szeiitlmroy Gábor. Még egyszer a lövőpetrii eset. (Megjegyzések Evi Illés Károly „Igazságszolgáltatási jelenségek" cimü cikkéhee.) Irta: Dr. Dohnál Jóisaf kir. törvényszéki orvos. Az utóbbi idők bünkrónikájában alig fordult elő hasonló eset, melyről a hírlapok — különösen a fővárosiak — annyi célzatos valótlanságot, elferditést közöltek volna le, mint épen a lövőpetrii esetből kifolyólag. Hogy miért épen ez esetnél, annak okait nem firtatom. Addig, mig ezen közleményekben napvilágot látott ferditesek csupán csekély személyemet illették, nem is hederítettem reájuk. Múlt héten azonban a .Budapesti Hírlap" 227. számában Edvi Illés Károly tollából jelent meg egy cikk, mely nem csak teljesen valótlan dolgokat kőzöl, hanem olyan valótlansagokat, melyek ugy önmagukban, min; következtetéseiben alkalmasak arra, hogy bizalmatlanságot keltsenek nemcsak a nyíregyházi törvényszéki orvosok, hanem az egész törvényszéki orvosi kar működése iránt. Ezen vonatkozása az emiitett cikknek birt rá, hogy felhagyva „conscia mens recti" tudatával indokolt hallgatag magatartásommal, megírjam az alább következőket. Annál is inkább, mivel a B. H. emiitett cikkére büküldött válaszunkat annyira megfésülve közölte le, hogy arra mi, a szülei sem ismertünk rá. „Szólj igazat, betörik a fejed!" Majdnem igy jártunk mi is nyíregyházi törvényszéki orvosok, kik hivatalos állásuknál fogva a szóban forgó bűnügyben szerepeltünk. A többi fejbeverő között Edvi Illés Károly ur is reánk irányította fegyverét. De nagyobb bántódásunk nem esett. Fegyvere csak papirgalacsinnal volt töltve — hiányzott belőle a mag, az igazság magva. S ezen felül más volt a fegyvertöltője, hogy ki — azt nem nehéz kitalálni — és igy nem csoda, ha a fegyver visszafelé sült. A füst eloszlik — és ott találom lelki szemeimmel a komoly jogtudóst — Edvi Illés Károlyt — bekormozott arccal, mások által bolonddá téve csörgősapka a fején, reklámdob a nyakában, és kiabál olyanokat, amin a közönség, de külősen jogász társai nagyot nevetnek, és azt kérdezik egymástól: .hogy lehet valakit ennyire bolonddá tenni! ?• De halljuk a cikket. Azt mondja benne a nagyhírű jogtudományi iró, hogy a nyíregyházi tőrvényszéki orvosok határozottan azt állították, hogy a Lövőpetriben carnol mérgezés következtében elhalt asszonynak ezt a mérget a férj adta be; hogy az esküdt bíróság ezen orvosi vélemény alapján a vádlottat majdnem elitélte, és hogy csupán az ellenőrző szakértő képében megjelent védangyal mentette meg a vádlottat az akasztófától. Amilyen nem igaz mindez, épen olyan nevetséges is. Nem igaz — mert aki hiteles adatokból ismeri a tárgyalás lefolyását, tudja, hogy mi nem áliitottuk sem határozottan, sem határozatlan, hogy a mérget a férj adta be a nejének. Nem igaz, hogy az esküdtek a mi véleményünk alapján a vádlottat majdnem elitélték, mert a mi véleményünk csupán az volt, hogy az elhalt nő halálát maró carbol okozta, de hogy az miképen került a nő gyomrába, azt orvosilag megállapíthatónak nem tartottuk, habár a hozzánk ez irányban intézett kérdésre megengedtük, hogy suggerabilis egyénnek még a maró és feltűnő szagú carbolsavat is be lehet orvosság helyett adni, s ezen lehetőség támogatására néhány eoncrét esetet is felhoztunk. Véleményünk tehát csak abban az esetben szolgáltathatott volna alapot a bűnösség megállapítására, ha a tettlegesség kérdése tisztázva lett volna. Miután pedig épen ez maradt homályban, az esküdtek a vádlottat nem Ítélhették el. Amiből az következik, hogy az ellenőrző szakértő véleménye — bár védangyali szerepét nem tagadom — legcsekélyebb befolyással sem bírhatott a felmentő ítélet hozatalára. A magyarországi bírói kar — mint az elismert és köztudoinásu lény — hozzáférhetetlen, >