Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-02-14 / 7. szám

üyiregyMza, \m. XXX. évfolyam, l szám. yasirnap, február 14, A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye, Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR S. SZÁM, Telefon szám: 139. Kéziratokat r>»m adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint fzámittainak. A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó • fillér. Vastag betűvel szedett kétszerese n számit. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. SJSflzetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor. Negyed évre 2 kor., Egyes szára, ára 20 fillér. Nyilt levél Nagy Emilhez. Kállay András munkatársunk a kővetkező levél kapcsán küldötte el hoz­zánk a Nagy Emilhez címzett nyílt leve­lét, amelyet közlünk ugyan, de anélkül, hogy annak minden kijelentésével ugyan­azonositnánk magunkat. (A szerk.) — Tisztelt Barátom! Egy hete, hogy egyebet sem csinálok, mint hogy újság­cikket írok s azzal házalok egyik szer­kesztőségből a másikba, de hasztalan. Az egyik sajnálkozva igy szól: Bizony jó egy cikk ez, kár hogy elkésett. — A másik: „Hát hogy is ne! Majd bolond leszek én előre kitálalni és egyszerre ki­tálalni azt, amiből egy egész hétig táp­lálkozhatom s amire időközben a bekövet­kezett események generál mártását is rá­öntheteui!" Legérzékenyebben bánt el velem egy szerkesztő, aki öt napig bizta­tott s mikor már a cikk ki is volt szedve, azzal állt elő, hogy a dolog rendben volna ugyan, de az imprimatúrát még sem ad­hatja meg addig, amig azzal nincs tisztába, hogy vajon a kegyelmes principális mit mond hozzá! Nohát erre aztán én is mondtam egy cifrát s kéziratomat visszavettem. Ugy jártam hát én azzal, de megfor­dítva ám, mint az olvasó közönség a „Nap"-pal; mindenki szidja, de mindenki olvassa; az én cikkemet mindenki dicsérte, de azért nem kellett senkinek. Elkeseredésemben mit tudtam tenni, hát elmentem Mikszáth Kálmán bará­tomhoz. leültettem és nem szólván sem­mit az én Golgothámról, kellő páthosszal eldeklamáltam neki ezt a szerencsétlen cikket. Behunyt szemekkel (rémülve gondol­tam arra, hogy tán alszik) hallgatta végig a nagy iró felolvasásomat, s mikor be­végeztem, igy szólt: Na édes Andrásom, nem képzelek olyan szerkesztőt, áki ezt örömmel ki nem adná! Hogy igaza volt-e, e kérdésre csalha­tatlanul felel meg azon Önhöz t. szerkesztő barátom intézett kérésem, hogy ezt az én agyonmacerált cikkemet b. lapjának jövő számában közzé tenni szíveskedjék. Maradván Budapest, 1909. február 8. kész szolgája Kállay Audr&*. Kállay Andrásuak Nagy Emil orsz. képviselőhöz intézett nyilt levele a követ­kező : Kedves Barátom! Nyilatkozataid és leginkább a mult hó 30-án a Budapesti Hirlopban nyilt levél alakjában közzé tett cikked nagy feltűnést keltett úgy a mi hírlapjainkban, valamint az osztrák lapok­ban is; részben azon körülmény, hogy e lapok a magyar közállapotokat és pártpolitikai viszonyainkat különös, mond­hatnám ellenszenves világításba helyezték, de részben az is — ami különben ment­hető, hogy az általad felelevenített és tár­gyalt kérdések feletti tusában a mi vezér­lapjaink sem voltak képesek magukról a pártpolitika bilincseit lerázni, adja kezembe a tollat, hogy úgy a magam, valamint bizonyos vonatkozásokban azok tekinté­lyes hányada nézetének is kifejezést adjak, akik az ujabb politikai helyzetnek meg­teremtői nem vagyunk, akiknek ebben szerepkör nem juthatott s igy a pártpoli­tikai kötöttség ballasztja nélkül szabadon mozoghatunk hazánk közviszonyainak füf­ledt légkörében. Ha e soraim kissé elké­setten látnak is napvilágot, vedd mentsé­gemül vagy annak indokolásául azon körülményt, hogy idézett közleményedben számos olyan kijelentés foglaltatik, amely actuallitását egyhamar el nem veszíti, hogy őszintén megvallom, sokáig nem tudtam magamat elhatározni e levél köz­lésére, s hogy ez a fővárosi, mindenek­előtt pártpolitikai célokat szolgáló lapok­ban annak idején közölhető nem volt. Hogy ez alkalommal a „nyílt levél" formáját választottam, legyen az látható jele a közöttünk fennálló bizalmas vi­szonynak és biztositéka annak, hogy bár­mennyire is eltérnek nézeteink egymástól, ezen körülmény félreértésekre indokul szolgálhatni nem fog. * * * Mintegy bevezetéséül politikai fejtege­téseidnek irod, hogy: .nemzeti létünk más irányú érvényre juttatására hiába törekszünk addig, amig az egész köz- és gazdasági életet uj morál piedestáljára nem helyezzük, s a tisztességtelen gazda­sági" (talán meggazdagodási) „törekvések mai könnyed győzelmét szigorú intézmé­nyekkel meg nem szüntetjük." Ebben az elméletben rejlik egy fel­tételes igazság és — ha ugyan szavaidat jól értelmezem, egy nagy tévedés. A feltételes igazság ebben ez: tartsd szem előtt p. o. a nagy és hatalmas né­met nemzetet, kövesd példáját és légy szorgalmas, munkában kitartó, takarékos, honszerető és tiszta erkölcsű, mert csak igy láthatod meg az igéret földjét, csak igy lehetsz majd szabad és független is. Lám, lám! mintha olvastam volna már valahol egy ilyen nyilatkozatát egy függetlenségi képviselőnek: „láttam odaát Ausztriában a lakosság mesés gazdagságát és jólétét; hát bizony-bizony jobb lesz nekünk is elsősorban arra törekedni, s legalább egy időre félretenni 67-et is, 48-at is." A Széchenyi István zászló feliratainak egyike is az volt: „vagyonosodás és sza­badság" ; Kossuth Lajos ezt a tételt meg­fordította és ebben bizony neki volt igaza. Ha a felállított tételt tovább elemezve, fent idézett szavaidnak azon részét, amely a tisztességtelen gazdasági (talán gazda­godási) törekvésekre vonatkozik, oda is magyarázhatom, hogy a zsidóság szembe­tűnő vagyonosodása elé is valamiként gátat kell emelni, ehhez a gátemeléshez csak úgy járulnék hozzá, ha annak alapja a szabadverseny, s ha e versenyben a faj­magyar nem bizonyos „intézmények" véd­jegye alatt, hanem őserejének, az ernye­detlen munkásságnak és takarékosságnak nemes fegyvereivel venne részt és törne győzelemre. Én nem tartom a zsidóságot hazánk nemzetiségei egyikének sem; még pedig azért nem, mert nincsenek fajrokon­ságban Európa egyetlen nemzetével sem; de ha a Cionisták elméletein indulva el, nemzetiségnek minősítenénk is, hát bizony el kellene ismernünk, hogy ezek között ők az egyedüliek, akik magyarok akarnak lenni, sőt az egyedüliek, akikkel karöltve, a Bécscsel vívott küzdelemből, amely hidd el nekem, nem annyira közjogi, mint in­kább a rohamosan fejlődő Budapesttel szemben Bécsnek a lét vagy nem létért folytatott kétségbeesett küzdelme — győzel­mesen fogunk kikerülni. Dehát e felfogás­nak biztosítására is elégtelenek voltak azok a bizonyos törvényes „intézmények" és azoknak fognak bizonyulni mindaddig, mig az adott nemzetközi és politikai hely­zetnek józanabb megítélése és egy jövő társadalmi alakulás, a mi meddő törvényes kijelentéseinknek életet nem ad. Ezután azt a tételt állítod fel, hogy a 67-es kiegyezés megbukott a „nép­lélekben" : 1. mert a kiegyezés nem alapult a Kossuth kultusznak a királyhűséggel való fentartásnélküli kiegyenlítésén, mert 2. nem számolt csak az „uri néppel" s nem a „demokratikus néplélek tömeg­erejével" s mert végre 3. nemhogy a parasztságot agrár reformokkal igyekezett volna megnyerni, de ellenkezőleg megalkotta a szabadelvü­párt a parasztgyilkos törvények egész sorozatát. Előre bocsájtva azt, hogy Magyar­országon ma a parasztnak van legjobb dolga, megengedem, sőt elfogadom azon tételt, hogy a szabadelvüpárt törvény­hozásiig valóban keveset lendített kizá­rólagos agrár törvényekkel a parasztság helyzetén, s megengedem azt is, hogy Wekerle pénzügyi nagy elméje ezen éppen most akar változtatni, (noha nézetem szerint ezen, t. i. a parasztbirtok arány­talan megadóztatásán, — amely csak egy Mai számnak lü oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents