Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-31 / 5. szám

5-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. január 31. 5 szórá tették a jegyzői egyletek, hogy a javaslat ame része ellen tiltakozni fognak, inert a gyű­löletes adóvégrehajtásokat nem hajlandók to­vábbra is magukra vállalni. — EskUvff. Kitt András vármegyei köz­ponti irnok e hó '28-án tartotta esküvőjét 2Tms Estttrrti, Nyíregyházán. — Kőszénét. Somogyi Gyula ur a vörös­kereszt egylet nyíregyházi fiókja nevében 50 koronát volt kegyes a leányegyletnsk küldeni. Fogadják érte az egylet hálás köszönetét. — Tea-délután. A leányegylet ma délután 5 orakor újra tea-délutánt tart a gimnázium tornacsarnokában. A jouron megint igen ked­ves és változatos műsor lesz. Az I-ső számnak Garay Gyula heg«dü és Szlaboczky Márta zon­gora játéka jön. Azután Koháry Margit énekel magyar dalokat, Gergelfy Irma (Máriapócsról) gyönyörű táncot fog bemutatni. Még egy ének­kel fejezik be jourt, amelyet nyolc kisasszony tog előadni. — Táactanitás. Percei Carola márc. első hetében nyitja meg tánciskoláját a polgári leányiskola tornatermében. Beiratkozni már most lehet Kegly Serena úrhölgynél, Eőtvös-u. 17. — Nyilvános kiszönet. A Kisvárdai Kölcsö­nős Segelyző egylet tekintetes Igazgatósága Tanitók-Háza Siobaalapitványunk törlesztésére küldött 25 korona adományáért fogadja egye­sületünk nevében bálás köszönetemet. Nyiregy házán, 1909. január 29 én. Orsovseky Gyula, a szabolcsvármegyei tanítóegyesület elnöke. — Víg este A nyíregyházi Iparos-Ifjak Öaképző-Egylete Zöldség-tér 3. sz. alatti saját helyiségeiben ma f. évi január 31-én jótékony­célu előadás-, dal-, saavalat-, tánc-, stb.- vei egybekötött rártkőrü víg-estet rendez. — A debreczenl Kálvin-emlék. Debreczen­ben Weszprémy Zoltán főispán vezetése alatt nagyszámú és előkelő küldöttség tisztelget Erőss Lajos püspöknél, hogy őt egy magyar kálvi nizmus emlékének Debreczenben emelendő em­lékmű felállításának megnyerje. Erőss Lajos püspök örömének adott kifejezést a magyar protestáns világ e nagyszabásúnak Ígérkező akciója felett, melyre nézve a legmesszebbmenő támogatását igérte meg s melynek keresztülvi­telére D breczen város és egyházán kívül, ugy a tiszántúli református egyházkerület, mint a hazai többi református egyházkerületek erkölcsi és anyagi támogatását is kilátásba helyezte. Az előkészületek megtételére szükebbköiú bizottság alakult. — A .Tokaji Sport-Egylet* február hó 1. napján Tokajban, az .Aranysas*-szalloda összes termeiben, saját pénziára és felszereléseinek ki­egészítése javára nagy Kabarét rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépti dij: Szemelyjegy 2 kor., Gsaládjegy 5 korona. — Fa eladás. A város tulajdonát képező Sóstói erdőből vágás alá került tűzi- és haszonfa a helyszínén nyilvános árverésen adatik el na­ponta leggel 9 órai kezdettel. — A „BUdszentmihályi Casino" áital e hó 23-án cabarettel egybekötött házi estély az ottani vidéki inteligentia soha nem tapasztalt nagy érdeklődése mellett folyt le. A 14 pont­ból álló műsort Suhajdáné Kálmán Hermin úrasszony művészies zongora játéka nyitotta meg, Sipos A. „Világosi cimbalmos* cimü da­rabjával, a lélekemelő zenét elragadtatással hallgatta a közönség, s lelkes éljenzéssel és óriási tapsviharral jutalmazta a kitűnő játékost. Nagy tetszést aratott ifj Homolayné Lautsek Johanna úrasszony Arany J. „Honvéd özvegye" clmü költeményének előadásával ; teljesen át­érezte a darabot, alapos tanulmányozás és nagy gyakorlottság látszott meg a szavalatán. Homolay Etelka urleány által cimbalmon elő­adott és ifj. Homolay Gyula ur által hegedűvel kisért magyar népdalcsoport zajos tapsban ré­szesült. Kitűnően adta elű Lukács Ilonka urleány Hajtaytól „Az első pongyola" cimü monológot, az előadás természetességével s ügyes gesz­tusok alkalmazásával méltán kiérdemelte azt a tetszést, mely az előadási követő éljenzés és viharos tapsban nyilvánult meg. Nagyon szép volt Csedreky Irike és Csed­reky Margitka által énekelt és Csedreky József nr által harmoniumon kisért kettős ének, a két leány iskolázott szép hangján művésziesen elő­adott dalok bámulatra ragadták a közönséget. Kifogástalan technikát produkált a két kisleány Kabay Piroska és Tóth Irénke (utóbbi Vencsellőről) a .Galopp brillant'-tal. Oly kö­nyedén játszott a négy kis kezecske a zongora billentyűivel, mint az erős orkán a könnyű pelyhekkel, de a szép játékért a közönség sem volt hálátlan. Lukács Pálmüska által Sőrés Erzsike ki­tűnő zongora játéka mellett szépen előadott melodráma nagy tetszésben részesült. Fülöp Erzsike urleány czimbalom játéka és énekére a közönség viharos tapssal felelt Jókedvet hozott Tóth Miklós urnák a XXI. századbeli hölgyek által rendezendő táncz­niulatságról tartott felolvasása, melynek humo­ros tartalma remek fantáziára vall, s felolva­sásával valóban kellemes perceket szerzett a közönségnek. A Pozorszky Béla ur által hegedűn cigány zenekar kíséretében előadott magyar népdalok bámulatra ragadták a hallgató közönséget. A művészet teljes magaslatán állott a játék, a szűnni nem akaró éljenzés és taps több izben szóllitották az emelvényre a vidéken közismert művészt. Nagyon szép volt Nagy Gabriella urleány által tartott átérzett, kitűnően előadott szava­lat, melyet a közönség nagy tetszéssel fogadott. Ifj. Homolay Gyula ur által előadott vig monológot a közönség óriási tapssal jutalmazta. Ezen minden részében szép és változatos programm, mely a közönségnek harmadfél óráig tartó gyönyörű élvezetet szerzett, önmagában is dicséri annak tevékeny rendezőjét, a casinó illustris elnökét Suhajda Bélát, kinek a közön­ség is elismeréssel adózott. Az előadás után táncz következett, mely­ben a közönség egész ki világos kivirradtig mu­latott. A jelenlevő hölgyek névsora a következő: Úrasszonyok : Bornemissza Barnáné Tiszadada, Bornemissza Jánosné, Burger Jenőné, Csed­reki Józsefné Büdszentmihály, Frank Imréné Hajduböszörmény, Fiilep Jenöné, Gógli Győzőné id. Homolay Gyuláné, ifj. Homolay Gyuláné, özv. Huszty Lajosné. Kabay Józsefné, Dr. Kain Józselné, Kálmán Gézáné Büdszentmihály, Kiss Györgyné Tiszalök, Kozelka Alajosné, Kresch Ferenczné, Kun Aladárné, Lukács Ferenczné Büdszentmihály, özv. Nagy Kálmánné Nagy­kálló, özv. Nagy Károiyné, Pozorszky Béláné, Iíhédey Lajosné Büdszentmihály, Bolkó Albertné Gáva, Bosenberg Jakabné, özv. Bosenberg Mórné, Bosenberg Sándorné Büdszentmihály, Somlay Sándorné Tokaj, Sőrés Jánosné, Su­hajda Béláné Büdszentmihály, Tóth Gyuláné Vencsellö, Tóth Zsigmondné Büdszentmihály, Várallyay Ferenczné Balsa, WeiSz Jánosné Büdszentmihály, Weisz Jenőné Kisvárda, stb. Urleányok: Csedreky Irike, Csedreky Mar­gitka, Frank Erzsike, Frank Vilma, Fülep Er­zsike, Homolay Etelka, Kabay Piroska Büd­szentmihály, Lovas Eleonóra Hajdúnánás, Lu­kács Ilonka, Lukács Pálmuska, Nagy Gabika Büdszentmihály, Oláh Gizike Nyíregyháza, Bézler Piroska Nagykálló, Bolkó Jolánka Gáva. Butz Herminke Büdszentmihály, Somlay Gabika Tokaj, Sőrés Erzsike Büdszentmihály, Tóth Irénke Vencsellö, Várallyay Alice Balsa. Felülfizettek: Várallyay Ferencz Balsa 10 kor., Horváth József Polgár 8 kor., Tóth Gyula Vencsellö 6 kor., Dr. Dekány Lajos Polgár 4 kor., Fülep Jenő 4 kor., Suhajda Béla, Kál­mán Géza. Kabay József, Dr. Kain József 2—2 kor., Dömötör György Tiszalök 1 kor., Balázs Andor 1 kor. Egy jelenvolt. — Elismerés csendó'reinknek. Közludomásu. hogy a dánosi rablógyilkosok kézrekeritésénél csendőreink kiváló érdemeket szereztek maguk­nak. A csendőrkerületi parancsnokság is indít­tatva érezte m igát, hogy Csordás Ferencz nagy­kállói járás őrmestert és Sarudi Benjámin nyir­acsádi őrsvezetőt a kővetkező dicsérő oklevéllel tüntesse kí: „A nyíregyházi szárny állományában a kőzfeltünést keltett, országra szóló dánosi rablógyilkosság vakmerő és hírhedt tetteseinek kiváló leleményességgel, fáradságot nem ismerő huzalommal és lankadatlan kitartással történt elfogása által, a közbiztonsági szolgálat terén elért kiválóan fényes eredményért teljes elis­merésemet fejezem ki. Debreczen, stb. Nagy Gábor s. k. ezredes, csendőrkerületi parancs­nok." — Pályázat A ligetaljai járásban lemondás lytán üresfdésb" jött járásorvosi áfásra Mi­kecz Dezső alispán pályázatot hirdet. Javadal­mazása 2000 korona törzsfizetés, 360 korona lakbér és ($00 korona fuvarátalány. A pályázati kérvények február hó l5-ig nyújtandók be. — Ki csinál osztálypolitikát? Hogy a szoci­áldemokrata agitátoro; minden erejükkel igye­keznek a polgári és munkásosztály kőzött ellen­tétet szítani é* e céljuk érdekében a legféktele­nebb izgatástól sem riadnak vissza, azon nincs mit csodálkozni, mert hiszen ezek a demagógok ebből élnek s a szoeziálizmusnak ott legdúsabb az aratása, ahol az elkeseredés, a dacz, a gyű­lölködés dudvájat sikerült a lelkiismeretlen agi­tácziónak elhintenie. Kevésbbé érthető, ha a polgári társadalom egyik osztalyának szószólói izgatnak annak núsik osztalya ellen, ha egyes konkolyhinlők a polgári társadalom kebelében igyekeznek visszavonást, alaptalan féltékenységet harezot felidézni és a társadalmi békét megza­varni, Pedig ujaban megint állandósulni kezd a közéletben ez a káros szokás és egyre többen fújják a nótát az .agrárius mindenhatóságról", az ipari és kereskedelmi érdekeknek háttérbe szoritásáró' és a kormány politikájának „anti­merkantilis" voltárol. Ugyan akad-e széles ez országban valaki, akivel el lehetni hitetni, hogy nálunk .üldözik" az iparost, a kereskedőt? A lóláb nagyon is kilátszik a keres k»delmi érde­kek védelmének bő köpönyege alól s a gazda­és az iparos-, meg kereskedóosztalyok egymasra uszításának czélzata tléggé nyilvánvaló. Sajnála­tosnak kell mondanunk a jelenséget azért, mert a támadások igaztalansága kézenfekvő s mert a két egymásra uszított küzdő fél között a .tertius gaudens" csak a markába nevető szocziátizmus lesz. De bízunk kereskedelmi és ipari köreink belátásában, hogy nem ülnek fel egyesek vagy az ilyen agitáczióból maguknak tőket kovácsoló szervezetek alaptalan izgatásainak és hogy böl­csen merlegeim fogják tudni azt, mint tarthat joggal számot a mezőgazdaság egy oly agrár­allamban, mint hazánk s hogy emellett a mező­gazdasági érdekkepvisel .tek helyeslésével és tá­mogatásával mennyi minden történik — erőnkhöz mérten — az iparért és keieskedelemért. Hajdan az agráriusokat volt divat támadni osztályellen­tétek szitásáért, ime most a Sándor Pal képvi­selőházi legutóbbi beszédere utalva, joggal vet­jük fel a kérdé-t, amelyre nem lehet ketséges a válasz, hogy ki csinál hat nálunk elfogult, g -ülölkődő osztálypolitikát ? — Uj ezllstpénz. Az osztrák-magyar kor­mány legközelebb bevonja teljesen as ezüst forintosokat s helyébe ezüst kétkoronásokat bocsátanak ki. Most egyelőre ötven millió érték­ben vernek kétkoronásokat. Az uj pénz kibo­csátásával fokozatosan történik a még forgalom ban levő forintosok bevoná»a. — A kffmives-, kifaragó- és fcesmesteraég megvizsgalasara szervezett es a ia. kir. a'lain­épiteszeti hivatalok mellett működő debreceni bizottság Ruda Lajos nyíregyházi ácsmtsternek az ácsmestert képesítést megadta. — Az Apolló szinház mult heti műsoráról a közöns g a legnagyobb m-gelégedés hangján nyilatkozik. A S^lome vad tanca valósággal el­ragadta a nézőket, a Szerb—boszniai esemenyek aktuális felvetelei is nagyon tetszettek. Vasaruap délután pedig az ifjúság tapsolt lelkesen Verne Gyula megelevenedett fantasiajának. A holdbeli kalandos utalásnak. Az e heti műsor ismét sok srdekessegdt igér s a címekről Ítélve ismét egy kellemes órával fogja kielégíteni a szinhás láto­gatóinak szórakozási vágyát. Hétfőn este 8 és 9-kor elite előadások, válogatott műsorral. A s-iníiázban kellemes, meleg levegő van. — Szociálisa népgyűlés Polgáron. A ,/polgári munkásvédő egyesület tagjai f. é. jan. _4-én a községi előtti téren népgyűlést tartottak, melyen a hatóságot Kubinyi Zsigmond járási szolgabíró képviselte. Bésztvettek a polgári elvtársakon kiviil néhány szomszédos község kiküldöttjei is, kik valamennyien beszédet tar­tottak. A gyűlést Tállai János a helybeli egylet elnöke nyitotta meg, ki bevezetésében néhány szóval 'ejtegette az összejövetel célját. Rend­zavarás nem történt, de kinek is lett volna kedve ilyen szokatlan hidegben zajongni s rendet bontani? A gyűlés yégeztével a részt­vevők nyugodtan oszoltak szét. — Tisztújító közgyűlés. A tiszapolgári kaszinó f. hó 24-én tartotta tisztújító közgyűlé­sét Groszmann Jenő takarékpénztári igazgató elnöklete alatt. Elnöknek egyhangúlag Mátray Sándor Polgár város főjegyzője választatott meg,

Next

/
Thumbnails
Contents