Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-06-27 / 26. szám

Nyíregyháza, 1909. XXI évfolyam, 26. szám. vasárnap, junius 27. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TÖR 6. SZiLIvT. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Ssabolos vezér. Előd fia, Szabolcs vezér! Ez árva hazának melyik jeltelen halma fedi hamvaidat? Ki honszerző dicső harcokat álltál, intéztél; ki nemzetednek félelmes nevet szerzettél hódoló népek hunyászkodó tömege előtt; ki törpe utódaidnak egy ezredévre biztos otthont alapítottál: eltemetted magad egy domb alá, rejtélyül nemzeted fiainak; kik ha meg is találták nyugalomnak szánt poraidat, feltárván értök valamely szabolcsi vagy vértesalji kunhalom szent titkát, mint csudát és érthetetlen rejtélyt muzeumba helyeztek, ostoba bámészkodóknak olcsó látványosság végett. Lásd, Előd fia, Szabolcs vezér! Törpe utódaid, kik lassanként elpazarolták krőzusi örökségedet, jobban gondoskodtak arról, hogy hitvány poruk nagyobb tiszteletben részesüljön ! Kősírokkal és emlékoszlopokkal akarták magokat feledhetetlenekké tenni. De mivel nem volt semmi magasabb erkölcsi érték bennök, mely feledhetetlenné teszi az igazi embert: az ő gazdag feliratú és gondozott sírjuk is rejtélylyé vált előttünk. Honfoglaló Szabolcs vezér, dicső Előd fia! Neked csak halandó porod tünt el közülünk! S az is csak azért tünt el jeltelenül, ho^y szellemed annál tisztábban fényijók előttünk, és alkotásod annál hatalmasabban hirdesse nekünk, hogy csak az alkothat nagyot, ki a hazának alkot. A te ezredévre szóló klasszikus alkotásod, a szabolcsi földvár adott menedékhelyet a te népednek, s tömöríté egybe a honfoglaló hősök elfajzó utódait e vármegyébe, a magyar szabadság szilárd menedékvárába! És a te fénylő, élő szellemed hatja át azokat a lelkeket, akik e vármegyében élve, vagy inkább tengődve elzarándokolnak emlékedhez, hogy tanúságot tegyenek arról a szent érzelemről, melylyel neked és vezértársaidnak minden magyar tartozik, amely minket egy ezredévi szenvedés után az igaz útra vezérelhet. Jóleső érzelemmel vesszük a hírét annak, hogy a turai elemi iskola tanulói tanítójuk vezetése alatt e hó 19-én vármegyénk székházába felvonultak, hogy Szabolcs vezér emlékét megkoszorúzzák. Megható példája ez annak a sokat hangoztatott igazságnak, mit tehet egy jó magyar tanitó a hazafias nevelés szolgálatában, ha beleplántálja az egyszerű gyermeki szívbe nagyjaink tiszteletét. Fölér ez az istentisztelet fenségével, és épületesebb a hatása minden tanításnál és prédikációnál. Nem nehéz felérni ésszel, mivé lehetne nevelni az ifjú magyar nemzedéket, ha nemzetünk nagyjainak imádatszerü tiszteletére neveinők. Mivé nevelődnék a magyar iíjuság, ha nemcsak ismerné, de szent érzelemmel tisztelné is azon nagyjainkat, kiknek köszönhetjük, hogy még nemzet vagyunk! Csuda ezt még elgondolni is! Hát megvalósulva látni! ik kisvasutakA „Nyírvidék" múlt számában közzétett nyilatkozatomban foglalt kijelentések támogatására a következőket hozom fel : Nem látom semmivel sem megindokolva azt, hogy a kisvasutak és a „Budapesti cég" között együttes tanácskozások és megállapodások . eredményeként leszűrődött jogviszony miért nyert kifejezést két iiülftn okmányban : egy..szerződése-ben és külön ..megállapodások•• címén? Nem egyenlő értékű és fontosságu-e mind a kettő ? kinek fontosabb az egyik, kinek a másik ? a „megállapodások" talán csak szóbeszéd, míg a szerződés szentírás ? Bizonyosan igy kell annak lenni; mert különben kapcsolatba vagy legalább vonatkoztatásba lehetett volna hozni a kettőt egymással. Nem igy történt; de nem is történhetett s miért ? azért, mert a „megállapodásoknak" nincs, a „szerződéseknek" van végrehajtási clausulája; de meg nem is okvetlenül szükséges az, hogy a minister mindkettőt egyszerre hagyja jóvá ; sőt talán nyitva kell hagyni azt a lehetőséget is, hogy a miniszternek módjában legyen az egyiket jóváhagyni, a másikat nem. No meg aztáíi a bírói illetékességi szakasz ! Tehát nem a tulajdonos és nem a tárgy dominál a kérdésben, hanem a „kezelő". Tehát a mindenkori felperes az úr. Vájjon ki lesz az ? Én tudom. Az ad vocem „kezelő" ! Ugyan mi az ördögnek ide egy 6 nyomtatott ives „kezelési" szerződés ? s miért nem egy rövid, szabatos, tiszta és világos bérleti szerződés ? s bár legyen ez vagy amaz, hol van a kisvasutak forgalmi statisztikája, utolsó 2—3 évi mérlege, vagyon kimutatása, ez évi előirányzata, a hivatolt épitési szerződés s különösen miért maradt el ennek a „szerződés" és „megállapodásoknak" a megindokolása, hogy mindenki tisztán láthatna? Nézzük már most mit ad a kisvasutak és mit kap ezért ellenértékben? Adja „szerződés" szerint: Vigyázunk a népre. — Egy öreg honvéd elbeszélése után. — Irta: Pataky István. II. Walmoden ur, a főintéző katonai parancsnok nyakra-főre kapta a névtelen leveleket, hogy az átkozott felforgató párt az első magyar király névnapjának a leveretés utáni első évfordulóján nagy dologra készült. Templomjárás ürügye alatt minden város, minden faluban lesznek összejövetelek, pedig nem áhitatosságból, hanem politikai megbeszélés céljából jönnek össze. Walmoden aztán majd mindennap küldött rendeleteket Dőryhez, az pedig Urayhoz, az pedig mihozzánk, amely szerint különösen augusztus 20-án vigyázzunk a népre, és ha . . . stb. Különben pedig ő is intézkedett. Mi tovább közöltük ezt a rendeletet a tekintetes urakkal, a főszolgabirak és szolgabirákkal, akik aztán ad acta tették. Hej! dehogy volt mozgalom. Reménytelen szomorúság ült az arcokcn, halálos némaság volt városokon, falvakon. — Ugy, hogy a szerteszét küldözött katonaság és zsandárság is, szégyenkezve, bizonyos levertséggel vonult vissza áilomáshelyékre. Sok mindenre ráért a hadparancsnokság. Nem értette ugyan, de gyanúsaknak találta a népdalokat is, különösen amelyeket búsongó pofával, de még is oly elkeseredetten fújtak (ebben volt is valami, mert hát bizony az osztrák hymnus dallamára fujt „hetes, nyolcas, kilences . . nóta sem végződött valami nagy királyhűséggel), a nóták után jöttek a zenészek, meg a színészek. A N. E. 510/reservat sz. a. kiadott rendelete Walmodennek igy rendelkezett: — — „Kitetszik inrten, hogy a forradalmi párt, a nemzeti szokásokat, jelesen a népdalokat is felhasználja az elmék izgatására. Minélfogva az úgynevezett nemzeti zenészeknek, nemkülönben a számkivetésből közbocsánatnál fogva visszatért, vagy kiszabadult színészeknek s táncosoknak színpadra lépése, minthogy azok helytelen demonstratiókra alkalmat adhatnak, óvakodó elővigyázatot igényel. Ezen rendeletnek tehát siker szereztessék, az effele demonstratiók meggátoltassanak, előforduló esetben a vétkesek büntetés alá vonassanak." Az ilyen rendeleteknek csak az az eredménye volt, hogy mindjobban terjedtek a gunyversek. Nehogy feltűnjön a bátor katonaság és zsandárságnak, még templomi énekek dallamára is fújták a gunyverseket. Hiába bocsájtották haza a honvédeket, azok hazaérkezés után is felügyelet alatt voltak, mert féltek, hátha fegyverbe szólítják az agyon sanyargatott népet. És vigyáznunk kellett nemcsak az Isten szavával bíró népre, hanem az urakra is. Mert hát 80. sz. alatt irták: „A katonai parancsnokság utján másolatban ide mellékelt felhívás folytában küldőm az itt kapcsolt árkusokat, melyben az amnestiált egyének névsora s tartózkodási helye szemlélhető azon bizodalmas kéréssel: hogy a hatósága területén tartózkodó s lakozó itt jegyzett egyének aképp tartassanak ügyelet alatt, hogy ha azok valamelyikének magaviselete politikai tekintetben kétes vagy aggodalmasnak mutatkozik, vagy politikai vétket követne el, azt azonnal e helyre bejelenteni el ne mulassza. Ajánlom erre nézve a hallgatagságot és szemességet." A nagy nyomtatott iven mint gyanús és igy felügyelet alatt tartandók voltak megnevezve: Gróf Degenfeld Imre, azelőtt Szabolcsvármegye főispánja, Kállay Jenő, Somossy Ignác Balkányból, Elek Mihály Pazonyból, Erőss Lajos Litkéből és még sokan. A tekintetes urak jelentették, hogy szemesek voltak ugyan, de semmi gyanúsat nem szemlélhettek. A hallgatagságot azonban nem tartották meg. mert kiírták az árkusokból az illető neveket s első dolguk volt az illető urakat felkeresni s megmondani nekik, hogy vigyázzanak, mert ha ők nem is, de hátha egy időközben akadt eszes és alkalmas ember vigyáz rájuk. És azért ezek a sok jó fiuk a nemzeti újjászületéskor „meghaltak." Keserű kenyér volt bizony az enyém, de mégis kenvér volt. Mai számunk 12 oldal.