Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-06-20 / 25. szám

Nyíregyháza, 1909. XXX. éYfolyam, 25. szám. Yasárnap, junius 20. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TÉH S. SZAM. Telefon szám: 139. Kéziratobit nem adunk vissza. Hirdetesek árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fili., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Összeférhetetlenség e társadalomban. Amint az emberség bevágtatott a XX. századba: a gőz és technikai nagy vívmányok eme korszakába, — szinte önkéntelenül — belerohant a hitványság, a gazság, a materialismus és az atheismus rettenetes mély örvényébe is. Ez másképen annyit jelent, hogy Swift mondása utóiérte a század elejét, tudnillik : morális szempontból a világ kétségbeejtő. Az ész előretörő sikere mohón nyeli magába az erkölcstelenség kotyvalékját. Az idealismus egykori szép álmai, a minden szépért, jóért lelkesülni tudó ember gyönyörű és valóban emberi ábrándjai megsemmisültek. Mint sötét pince mered elibénk az élet; nem gyönyörködünk benne többé, nem tartjuk Istentől nyert drága kincsnek azt, csak az élvezetet adó pénzt aknázzuk belőle. De hogyan! ? Hitványul, gazmódon, tisztességtelen eszközökkel . . . Hol van az eszményi ember ma? Hol van az az emberiség, mely az idealismus lényege szerint rendezte be életét? Nincs sehol; szétfoszlott és helyét az aljas, a féreg okkupálta. A régi időkben egy Isten volt: a Teremtő, egy szentség volt: a becsület és ezek tartották féken az emberi gyarlóságokat. Ma is egy Isten van s egy szentség létezik, csakhogy egy személyben és ezt Vigyázunk a népre. — Egy öreg honvéd elbeszélése után. — Irta: Pataky István. Szabolcsban születtem. Anyámtól hallottam, hogy apámnak itt szép kis birtoka volt. Apámnak nagyon határozott, de nem hasznos irányú gazdálkodása azonban elvitte a birtokot, és csak annyi maradt, hogy éhen ne haljunk. El is mentünk Nagyenyedre lakni, ahol anyámnak egy testvére lakott. A* ősi kastélyból történt nem önkénytelen kiköltözés nagyon leverte ugy atyámat, mint anyámat s alig két év alatt mind a kettő elhalt s én az anyám testvérének a .nyakán maradtam", mint ahogy a rokonom többször kifejezte magát. Az anyám testvére volt, de jóságáról holta után sem tudhatok valami dicsőitőt mondani. Velem hasonló sorsban volt egy iskolatársam Koch Konrád. Talán ezen hasonló sors vezetett össze bennünket, ugy hogy testi-lelki barátok lettünk, és egymás nélkül alig tudtunk el lenni. Konrád különben ezermester volt; bármilyen hangszeren tudott játszani, egyiken jobban, mint a másikon, de bármelyiken élvezhetően s tudott fúrni, faragni. Egy tölgyfa botot kifaragott s midőn a botot előmutatta, annak végén levő faragás az igazgatónk fejét tüntette ki. Még a hajviselet is hűen volt utánozva. Az igazgató is el volt ragadtatva, midőn elvittük hozzá. — Hát te ilyet is tudsz? — Csak most próbáltam ilyet. — Na, pondom lesz rád fiam . . . helyezte oltárra és ezt imádja az emberiség. Pénz ennek a neve s ez az, amely romba dönti a nemes tettekre irányuló akarat erőt, csirájában fojtja el az erkölcsöt s nem ismerve féket, korlátokat, csak uralkodni akar és hogy uralmát elérje, vadul beront mindenhova. Ledönti irgalmatlanul az ősök által emelt oltáiokat, amelyeken Istennek, Hazának, Embernek áldoztak az ősapák, és az ,ember"-bői „élni vágyó tömeggé" átvedlett társadalomban fölépítheti csillogó, csábító trónusát ... a pénz . . , Nem tudom : mi lesz ennek a szörnyű átalakulásnak a következménye: csak azt tudom, hogy korunkban az erkölcsi világ kivetkőzött eredeti jellegéből, s mintha egyelőre nem is lehetne védekezni a bomlás és szétmálás eme féktelen helyzete ellen. Valami nagy elvetemült, istentelenség nehezedik ma az emberiségre . . . Ma a pénzszerzés az eleje és vége mindennek. Pénzzel fizeti a vétkes a bűnt; ez vesztegeti meg a sziveket, ez ejti meg a becsületet. Némelyek még „a pocsolyába is belefeküsznek néhány hétre", hogy pénzhez juthassanak, még a becsületet is feláldozzák annak a buta papirosnak, amelyet ugy hívnak, hogy: bankó. És mi az eredmény? Az, hogy ma eladóvá vált minden, piacra kerül: a jog és szabadság, az erény és becsület, a haza és az Isten. Mert az uj isten: a pénz, nem szab sem erkölcsöt, sem vallást imádójának. Az uj jelszó: „bellum omnium, — De muzsikálni jobban szeretek ám — felelt Konrád. Az igazgató legyintett a kezével. Ő nem volt barátja a zenének és táncnak. Már 18 évesek voltunk, midőn Erdélyben is megszólaltak az ágyuk, amelyek a magyar szabadságért dörögtek. A nagynéniké nem valami kedvesen bánt velem, s igy a tőle való búcsúzás nagyobb nehézségeket szivemnek nem okozott, s kijelentettem előbb a nénikémnek, aztán Konrádnak, hogy bizony én beállok honvédnak. Gyengébbeket is láttam én azok között. A jó nénike a vállát vonogatta, a nyakát pedig kiegyenesítette, mintha már megszabadult volna a „rajtamaradttól", Konrád pedig azt mondta, hogy ő velem jön. Annyira önző voltam, hogy örültem ezen elhatározásának. Elbucsuztunk jó, öreg igazgatónk s tanárainktól s a legközelebbi csapatnál jelentkeztünk. Megtették. hogy mindig egy szakaszba voltunk beosztva, s igy mindig együtt voltunk. A fiuk nagyon szerették Konrádot, aki mindig jó kedvű volt, s bármikor kész volt muzsikálni, ha adtak valami hangszert a kezébe. Ha máson nem, falevelen játszott nekik. Ha az sem volt, fütyölt. Katonai életünkről nem sokat mondhatok. Valami hősi tetteket el nem .követtünk", de nem is futottunk el, mig nem volt muszáj. Egykét golyó karcolgatott engem is, Konrádot is, de komolyabb sérülést nem kaptunk. De a végén aztán mégis kaptam a jobb lábamba egy muszkától olyan szúrást, ami örökre sántává tett. contra omnes !* Ezért elnémul lassanként a lelkiismeret szava, meghal az emberben az ember, mert — ha sikerül a pénzszerzés, a kincsek összehalmozása — bejuthat az ember mindenhova, ahová ennekelőtte csak tehetség, munkásság, nemes erények és kiváló érdemek predesztinálták tulajdonosaikat. íme: ez a XX. század társadalmának — lehet, hogy egy kissé sötét szinre festett, — fotográfiája! És csodálatos, hogy még mindig nem jött el a társadalmi inkompatibilitás állapota. Vagyis az az állapot, amelyben a becsületes emberek társasága nem tűri meg körében azokat az elemeket, amelyeknek erkölcsi érzéke teljesen elzüllött; azokat az embereket, akik összeférhetetlenek minden tisztességes társadalommal. Sajnos, a jelekből ítélve azt lehet következtetni, hogy még igen soká fog elkövetkezni az az erő és hatalom a társadalom-ethika életében, mely az erkölcsi szemétből ránk vigyorgó becsteleneket agyontiporja. Soká jön el az az idő, amikor a becsület ismét oltárra kerül és szentséggé magasztosul. Ma meg nem szokás vizsgálni a vagyonszerzés módját, csak egyszerűen acceptálni azt, hogy; „pénz beszél stb." A vagyonos embert megbecsülik még akkor is, ha tudva tudják, hogy jogtalan, erkölcstelen uton hordta össze kincseit. És ime, eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol föllelhetjük azo

kat a penészgombáOtt voltunk Bem apóval julius 31-én a Segesvárra nyomuló ötezer ember közt. Reggeli 10 óra tájban már el is helyezkedtünk az ellenséggel szemközt, s vártunk az ágyú lövésre. Az első ágyú lövés mindjárt Skaiiatin tábornokot teritette le, amire szilaj őröm kelt szárnyra közöttünk és az előre kiáltásra halál megvetéssel rohantunk az iszapos vizű patakon az ellenségre. Sok volt a muszka, háromszor is visszavertek, mig általános verekedés lett. — Az én Konrád barátom mindig mellettem volt s bizony nem egyszer hárította el felőlem a halált, valamint én is életemmel kész voltam volna elhárítani az ő rá irányzott csapást. Sokáig tartott a harc, mig délután észrevette Lüders, hogy ő hiában várja a többi honvédeket Marosvásárhely felől, mert több nincs, s akkor pihent kozák dandárjával ránk vetette magát. Hát eddig volt. Ekkor már nem volt semmi rend, csak futás. Aki nem akart futni, azt eltaposták, vagy beállott futónak. Itt aztán elvesztettem Konrád barátomat. Szétvágódtunk. Késő éjjel volt, mikor feleszméltem. Mellem, hátamoan éreztem, hogy megsebesültem, a jobb lábamat pedig nem birtam. Körülöttem halottak. Nagyon jól ismertem egy gyalogutat a Fejéregyházára vezető lankás hegyoldalon. E hegyoldalra kúsztam nehezen, nagyon nehezen s ott egy sűrű bokorban pihentem meg, mikor már virradt. — Az egész napot ott töltöttem, másnap éjjel bemásztam, mert csak másztam, Fejeregyhazára, ahol még Nagyenyedről ismertem egy szegén

y kalapos-mestert. Mai számunk 12 oldal.