Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-24 / 4. szám

2 4 ik szám. N Y I R V I D É K 1909. január 24. dekeket szolpálja s a magyar hiteligényeket elégiti a jegybank. Tagadhatatlan, hogy az utolsó 2—3 évben nagy mértékben vesztették erejüket azok a vádak, melyek régóta hangzanak jegybankunk ellen, mindazonáltal ugy hisszük, hogy előadó maga sem gondolja azt teljesen kifogástalannak s tökéletesnek. Magunk részerői különben is hajlandók va gyünk a jegybank üzleti politikájának velünk szemben tapasztalt kedvező fordulatát a szabadalom lejárta előre vetődő árnyékának betudni. Nem tettük volna ezt szóvá, ha az előadó nem helyezett volna különös súlyt a bank velünk szemben követett figyelmességének kidomboritására anélkül, hogy egy vagy más irányban gáncsolását hallottak volna. Objectiv előadasból nem szabad egyiknek sem hiányozni, mi pedig azt szeretnők, ha laikus közönségünk oly tisztán látna, mint azt tapasztalt érdeklődése alapján megérdemli. Megmaradhat a jegybank ennek dacára azon a piedesztálon, mely őt méltán megilleti s melyre mi is szívesen helyezzük. Nagy érdeméül tudható be a Gaszner előadásának. hogy nehéz tárgya dacára mindvégig íe tudta bilincselai hallgatói figyelmét, amit annak is tulajdonithatunk, hogy a laikusoktól kevésbé járt terrenumnak olyan termekét világította meg, melynek nevétől csak nem régen, nagyon hangos volt a sajtó, közélet. Az 1908. év elején befejezést nyert pénzügyi válság idejére gondolunk, amikor a bankrendszer, arfolyatn, deviz*, készfizetés szavak nem voltak ritkák avatatlanok szájában sem s amikor a benkjegy kib~csájtó intézetekkel alaposan kezdett foglalkozni a közvélemény. Érdekes téma s Gaszner több mint egy óráig tartott előadásban ismertette jegybankunk szervezését, üzleti eljárását, kihelyezett tőkék megoszlását a monarchiában s kamutláb politikáját. Ezzel kapcsolatosan — ez volt előadásának legárdekesobb része — vázolta a pénz ára változásának okait s elvezetett azon az uton, mely felvisz a magas kamatlábhoz s lehoz az alacsonyhoz. Tarlalmas előadása után számosan üdvözölték Gasznert, majd egy kisebb társasag — kőztük csaknem valamennyi helybeli pénzintézet képviselője — teritett asztal mellé ült, ahol a késő éjjeli órákig folyt, eszmecsere nagyobb részt közgazdasági kérdésekről. Örömmel üdvözöljük ezúttal a Gazdák és Kereskedők körét, melynek vezetősége széles látkörrei odaiörekszik, hogy tanulni vágyó tagjainak s az érdeklődő közönségnek mint kezde ményező nyújtsa azt 'a szellemi táplálékot, melyet tőle speciális szervezeténél fogva el is várhatunk. Vagyonmentés, — Egy ügyész elbeszélése után — Irta: Pataky Istyán. II. Másnap vasárnap volt. Még a templomban voltak a hívők amidőn egy, két ló által bűzött szekér fordult be a nagy korcsma udvarára. Két erőteljes szerb lókupec jött a szekéren Ők maguk voltak a kocsis is fel-felváltva. A nagy korcsma vendég istállójában ekkor egy ló sem volt. A két zsíros, piszkos kupec bevitte a lovakat a vendégistállóba, bekötötték s aztán bementek a nagy ivóba. Megittak egy néhány kupica pálinkát és csak azután mondták a korcsmárosnak. hogy ők lovakat akarnak venni. — Hát lehet — felelt a korcsmáros. — Valami Kovács Mihályt mondtak nekünk. — Annak is van, de nem sok. — Meg mondtak még egy néhányat, de nem tudom már hogy hívják. — Na azt én sem tudhatom. — Jó, jó, de hát maga is tudja kinek vannak lovai. — Valamelyest tudom Hát melyik végen kezdjem? Különben nézzék amott jönnek a templomból, ott elől, annak a magas embernek, több van tán mint húsznak is. — Hogy hívják ? — Vér György. — Amelyik ugy csapkod a kezeivel? — Az, az. A két kupec kiment. Köszöntek annak a bizonyos magas embernek, aki csak ugy félválról fogadta. — A korcsmáros mondta — kezdte az egyik kupec — hogy vannak eladó lovai. A te ügyed. Kedves Barátom! Alig merek hozzányúlni a tollhoz. Alig tudom kitalálni, hol kezdjem, midőn a te nagy sérelmedről s a mi nyíregyházi társadalmunk sérelméről irok. A baráti sziv szent érzelmére kérlek, légy okos és higgadt, ha a csapás első percében megálltál, állj meg továbbra is. Társadalmunknak pedig minden tisztességes tagját kérem, vegye kellő komolysággal ezt az ügyet, mely vagy mindnyájunkon ejtendő pofoncsapással, vagy az igazság lélekemelő és megnyugtató diadalával fog végződni. Akik közügyek, közérdekek intézését szemlélik, nap-nap mellett tapasztaljúk, hogy azokat olynemü részleges érdekek szerint intézik, aminőkre te, kedves Szerkesztő barátom, két héttél ezelőtti lapodban czéloztál. Ritka eset, mint a fehér holló, hogy valaki az ellen felszólalni merne. Ebben a kérdésben fordultam hozzád épen fentemiitett czikked után, hogy miért nem szólitottad a nevükön a gyermekeket. Azt felelted rá: „látszik, hogy fiatal vagy még! Nem tudod, mi lehet, mi nem lehet." Nos és te ugyanakkor egy nagy és szent közérdekért állottál kinn a nyílt harczmezőn: meg akartad védelmezni társadalmi érintkezéseink európai jellegének érdekét, még akkor is, mikor már e méltó har'cz szerzője visszavonó lót fúvatott. Igazad volt a kérdés minden részletében. Az ügy nyilvános jellegét az eset természete a hirlapi térre vonta. Mikor pedig belőle a hírlapírón elkövetett, s közérdekű munkásságáért elkövetett sérelem fejlődött: az eset már két fontos okból tartozott a nyilvánosság elé. Mikor aztán e két okból kifolyólag mintfen modern és európai ember érdekévé vált ? természetes, hogy mindnyájunk erkölcsi' érdeke kívánta azt is, hogy az ügy lefolyásáról hírt Még elkerülhetetlenebb lett rád nézve az ügy közlése, mert téged meggyalázni akaród fenyegetése és a saját tisztességed kötelezett a „Vajda-Ivlár ügy" további nyilvántartására. Nem is tettél egyebet, mint objective nyilván tartottad az ügyet. • S ezért akartak meggyalázni, azoknak örömére, akik gyűlölik mindenben az igazságot, de azoknak mély fájdalmára, akik a közügyekmenetében szomorú szívvel nézik, valahányszor az igazságot meghalni látják. J De hát a csapás nem sikerült. Jövetnek azok, kik a heczczeken híznak, de hála az égnek, a közönség túlnyomó része megbotránkozik azon a vakmerőségen, mely téged áldozat

ává akart tenni. Mer

t lapodnak, a N

yirviVer György kedvetlenül állt meg s végig nézett a két kupecen. Elég zsírosak, elég piszkosak voiták, nem sok pénz nézett ki belőlük. De Vér György nagyon jól tudta, hogy a látszat gyakran csal s azért tapogatódzott. — Egy pár ló áráért a vasárnapomat nem rontom meg. — Nem egy-kettő — felelt a magasabbik kupec. — Mennyi ? — Negyven, ötven, ha jók. — Az már valami. Van annál több is. Jónak pedig, mind jó. De ez még nem volt elég. — Ugy, de én csak készpénzért adok. Isten áldja. És megindult Vér György. A nagyobbik kupec utánna ugrott s megfogta a karját. — Miért Isten áldja? — szólt — azt akarja mondani, hogy nem nézi ki belőlünk a fizetésképességet ? Vér György mosolygott. — Hat bizony . . . A kupec körülnézett. Csak hárman voltak már az utcán, kiki sietett haza a jó csigalevesre. — Nézze — szólt a nsgyóbbik kupec. Kivett egy nagy kopott pénztárcát, és megnyitotta. Bankó pénz volt benne, de sok. Vagy legalább ugy látszott. A Vér György szeme a sok pénz láttára felcsillogott. — így már lehet — szólt. — Egy tanyán vannak a lovak ? — Kettőn. A kupec a fejét vakarta. — Ne busuljon. Ha a maguk lovai fáradtak, befogatok én. déknek hasábjairól egy negyed század óta nemes erkölcsi érzékednek oly tiszta világával gyönyörködteted olvasóidat, hogy a feléd intézett sérelem, nem rendíti meg Szabolcs vármegye és Nyíregyháza város közönségének irántad tanúsított tiszteletét. Van azonban az ügynek rád és ránk nézve más tanulsága is. Mi az igazságnak egy bizonyos belénk nevelt felfogása szerint élünk, érzünk és gondolkodunk, azt hisszük, hogy mindenki a szerint él, érez és tesz. Pedig ez tévedés. Mert sokan vannak, akik egész másképen élnek, gondolkodnak és tesznek s ha ilyenek közt esik sérelem az igazságon, akkor azt más erkölcsi és politikai törvény szerint kell megítélni. De hát mi olyanok vagyunk, mint a jó pap : holtig tanulunk. Ezzel a tanulsággal is gazdagabbak leszünk. S van a dologban egy kiáltó ellentét is. hogy te, ki egész életedben tiszteletben tartottad a sajtó szabadság sient jogát : sérelmedet épen a sajtószabadsággal való visszaélés által kaptad. S igv ez a sérelem minden ijesztő volta mellett is egyelőre megnyugtathat téged, a magyar közönséget és az érdekelteket pedig gondolkodóba ejtheti afelől, hogy kiknek a kezébe adják gyakorolni e szent jogot. Maradtam Nyíregyházán, 1909. jan. 20. Szerető barátod Zimiuermann Itezső, fögimn. tanár. * * * Vajda Dezső úrral szemben, aki e lap mult számában tett nyilatkozatomra tisztviselői minőségemben meggyanusitott, a bűnvádi feljelentést megtettem. Inczédy Lajos. A középiskola, nevelés és oktatás dolgában általában véve nem tud kellő eredményt felmutatni. Nagyon jól tudjuk ezt mindnyájan, de nagyon kevesen gondolnak arra, hogy ennek egyik legnagyobb oka kétségtelenül abban a körülményben rejlik, hogy az iskola és a szülői ház közt nem áll fenn az a viszony, amelyet a nevelés ügyének fontossága megkíván. Nem áll fenn pedig egyszerűen azért, mert a szülők a tanári testületeknek fjlytonos kérése és sürgetése dacára sem keresik az összeköttetést az iskolával. És sajátságos, h.ngy épen a szülők hanyagolják el eme szorosabb kapcsolat fenntartását, akiknek talán mégis csak első sorban állna érdekükben, hoery e visronv t mentül intenBizonyosan értenek a lóhoz s akkor hamar bejárjuk. A második tanyán estvére készen is lehetünk. Ott pincém is van és a feleségem is olt lesz. Csinál vacsorát, megihatjuk az áldomást. A nagyobbik kupec, Klemm Justin valami borzongást érzett erre az ajanl&tra. Laucsik Máté beszélte neki, hogy az a gyanúja, hogy az a szép, szőke menyecske, Vér Györgyné nemcsak tud a férje dolgairól, hanem annak bűntársa, csábítója. Ahol sok pénzt sejtenek, ott az asszony lakomát ad, kacérkodik, sőt ölel, csókol is, csak hogy befonhassák áldozatukat. Da az ölelés, csóknak az ára nemcsak a pénz, hanem a halál is. Nem volt még senki, aki a Vér Györgyné csókjával eldicsekedhetett volna. Hát Klemm Justinnak ilyen csók nem kell. Eszébe jutott hátha nyomban lehetne végezni. — A lakását már tudjuk — szólt Klemm — a megrendelt ebédünket megesszük aztán átraeg»ünk. De mégi« ; azt ?. két lovat is, amelylyel jöttünk, vettük, jó volna ha megnézné, mert annál erősebb lovakra volna szükségünk. Vér György habozott. — 'Na — szólt végre — nem tart soká megnézem. — Bementek a korcsma udvarára. Ott az ólba lépett először Vér György, utánna Klemm és Kukái. Vér ránézett a két lóra. — Hisz ezek gebék. Mi az ? Klemm és Kukái revolverekkel álltak vela szemben. — Az, hogy fogoly vagy ! Kiáltott Klemaa. — Éa ? nem ! Abban a pillanatban már megragadta Vér a revolvert ugy, hogy a Klemm kis ujja kitört,