Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-17 / 3. szám
2 3-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. január 17. Itt van például megint a mi gyönyörűséges „Nyugatunk", Ignotus urnák és tarssinak b. szerkesztmenye. Mikor decemberi számát a kezemhez kaptam első pogányul finom bosszugondolatom az volt, hogy szalonnát csomagolok bele! csak azért is szalonnát e. m. a. f. A következő pillanatban már diadalmas bosszú érzetem kellemetlen lehangoltsággá fonynyadt: minden lapja tele van betűvel, azt beveszi a szép fyhér szalonna s nem lehet megenni! Bizony barátom, a ,Nyugat" betűje megárt a mi szalonnánknak, de még a testünknek, lelkünknek is. Mikor ezt a korcsok szemléjét olvasom, minduntalan elfog a düh és keserűség. Hogy lehet Magyarországon a magyarságot oiy szemtelen módon sértegetni, mint Ignotusék teszik. Hogy a külföldön szidnak, gyaláznak bennünket, azt éppen ugy mtgbocsátom a külföldieknek, mint azt, hogy a mi népünket soha sem tudták, nem is akarták megérteni, elismerni; de már hogy, itthon saját hazánkon, irodalmi babéraikat a mi nyelvünkön kereső emberek merjék nem zetűnket csúfra emlegetni, pusztulásra szántnak, átkozottnak mondani napról-napra, ahoz mar oly fokú elvetemültség, oly fokú perverzitás kell, melyre példát sehol a világon találni nem lehet. „Mit ér az ember, ha magyar?" kérdi Ady Endre ur a „Nyugat" apostola ; Hegedűs Gyula ur pedig „tehetetlen barbárnak" minek cimezi a magyart miközben Oiáh Gábornak „Keletiek Nyugaton" c. bamba bölcseséggel és nagy magamutatással megirt apokalipszisét méltatja hihe tetlen önhittséggel. Hej, ha feltámadnának a Gyulafy testvérek, kik Lajos királynak ezeket mondották: „Tiszteljük, becsüljük mi az olaszt otthon, De magyar hazánkban rajtunk ki re fogjon !" (Arany Toldi Estéje.) ugyan mit szólnának Ignotusék és Adyék öklendezéseihez ? Vagy mi már odáig jutottunk birka türelmünkkel, hogy azok szégyenük a magyarság hibáit, akiket a kutya se kért fel arra, hogy magyarok legyenek, kiket soha senki nem hívott nem csalogatott kies Hunniába ? Jövevények, hívatlan vendégek fogják tőlünk elvárni, hogy az ő kedvükért mi tagadjuk meg nemzeti sajátságainkat s vetkőzzünk ki teljesen ősi mivoltunkból?! Mintha bizony nem volnánk már is eléggé levetkőztetve! Ha Ignotuséknak a magyar tudatban barbár, szalonnát rágó gatyás paraszt, részeges marha, ha nekik itt semmi, de semmi sem tetszik és sérti „iroi" önérzetüket, hogy Aranyt és Petőfit az ő kedvükért nem töröljük irodalmunk nai?vjpmr i i Ti F TTníij"Ti *-i - \ : , dek rendszer nélkül dolgoztak. Ugy látszott pusztulásnak indul minden. A ház után a szép nagy kapu, a kerítés düledezett. Vagy két év múlva az öreg Vér Mihály egyik jó barátja Csortos Gábor erősen szemére hányta Vér Györgynek a rossz életmódját. Vér György keményen felelt az öregnek, de amikor elment odament anyjához, megcsókolgatta a kezét s azt mondta az anyjának: Igaz édes anyám, hogy rosszul viseltem gondodat, de ha itt maradok nem tudok másként tenni. Adj ki anyám a te lakásodon kívül mindent bérbe. Vagy ket évig nem fogsz látni, de hátha akkor majd jobban fogsz nekem örvendeni. Az anya 'irt, rimánkodott, de nem használt semmit, a fiu elment. * Három évnél is több elmúlt, amikor egy nyári napon két szép ló által repített kis könnyű szekér fordult be a Vér Mihály-féle udvarra. A szekérről egy szép barna fiatal ember a Makón használt kék posztó ruhában, é« szép szőke, erőteljes menyecske ugrott le. Az öreg Vér Mihályné a tornácon ült. Kedvetlenül nézett fel. A fekete, kunkorodó bajusz miatt nem ismerte fel fiát. Gyerek volt mikor elment, ez pedig már egy férfi. Pedig Vér György volt. Odament beteges anyjához, leborult előtte, kezeit csókolta. Én vagyok az eltávozott fiad. Ez pedig az én feleségem. — Feleséged? — Igen, messze voltunk, azért nem hívtalak. — Ha feleséged, ugy az én lányom. Szálljatok meg. A te lakásod ez ugy is fiam. jainak sorából, ugy szeretném iudni mit keresnek köztünk? Ezt persze nem mondják meg; pedig keresnek valamit, az bizonyos; valamint az is bizonyos, hogy Ignotus és tarsai, valahányszor a „művelt Nyugaton" megfordulnak mint „magyar* írók mutatják be magukat a Nyugat szellemóriásainak s a világért sem dicsekednének el azzal, hogy ők nem szeretik és miért nem szerelik a szalonnát. Itthon azonban mind*n komisz, minden műveletlen nekik! Oh Aesopus békája! pukkadj meg mág egyszer, de neveltedben! Először azért pukkadtál meg, szegény derék, törekvő csúszó-mászó, hogy magadat ökörnyiőkőrré akartad felfújni; most pukkadj meg azért, hogy Ignotus-béka uram meg akar pukkadni, mert az ökörcsorda, melynek ő nézi a magyar nemzetet, nem akar az ő b. kedvéért apró, nyálasszájú békák sokadalmává törpülni, mely csak őbenne imádja a „művelt [nyugatotot* s csak neki zeng himnuszt minden napnyugtakor! No de elég ebből ennyi. Ha tovább folytatom még az olvasási is megtalálod unni épp ugy mint a levélírást. Viszontlátásra, kedves gatyás, szalonnás magyarom! Ölel híved, Elvy Tamás. ÜL sajté joga. Tekintetes Inczédy Lajes tinták a „Nyírvidék" felelős szerkesztője Helyben. Megbízásod folytán Vajda Dezső urat, mint a „Szabolcsvármegye" c. helyi napilap felelős szerkesztőjét s laptulajdonosát ma délelőtt fölkerestük, s azon kérdést intéztük hozzá, hogy a „Szabolcsvármegye" c. napilapnak folyó évi január hó 12-ik napjáról keltezett III. évf. 8-ÍK számában „Emberekről" cimmtl közzétett cikket ő írta-e, s ha igen: az abban foglaltakat Reád vonatkoztatta-e, vagy sem ? Vajda Dezső ur kérdésünkre kijelentette, hogy a megjelölt cikket egész terjedelmében ő irta, s az abban foglaltak Te reád vonatkoznak. Amennyiben Neked a Vajda—Klár ügyben elfoglalt álláspontod, s Vajda Dezső urnák ezen cikke között ketségtelen és határozott összetüggés van, s ezen támadás Téged nem valamelyes közös magánügyetekből eredőleg, hanem mint a sajtó egyik munkását, hivatásod gyakorlatából kifolyólag ért, véleményünk szerint részedről nem lehet helye annak, hogy a Vajda Dezső ur cikkében foglaltakat m»gán természetű támadásiíin«ct:'^iTt'i.grjrjt. zz y < '< * < Majd jött egy másik szekér, arról nagy ládákat raktak le. Már másnap átvette a kormányzást n fiu, már másnap csattogott a menyecske szava bent és kint, mintha évok óta itt voina. A cselédek fürgébbek, pontosabbak, szorgalmasabbak lettek. Csakhamar uj kapu, uj kerítés került a bedőltek helyére, uj tető a házra. Megjött Vér György, feleséget, is hozott, arannya válik minden a kezükben. Egy év múlva a 25 holdas tanyához 100 holdat vásárolt, ott is uj lakást épített. Fiatalsága dacára tekintélyre tett szert, a tanácsba is beválasztották, oda az apja helyére. Szegény öreg az ugyancsak túrta a földet, még stm tudott egész életében annyira menni, mint a fia két év alatt. Majd a másik évben Makó más oldalán ismét egy tanyát vett meg, a következő évben pedig kettőt. A makóiaknak már fel se tűnt, Vér György vesz és vesz. Hisz csak az első tanya vétel lehetett nehéz, a többi könnyen mehetett. Csak az a különös, hogy ezt más nem tudja utánna csinálni. Gyakran látták a makóiak estve felé a feleségével Vér Györgyöt egyik-másik tanyára kiszekerezni. Azt is mondták, hogy reggel felé másik oldalról jöttek elő. De hát Vér Györgynek most már Makó minden oldalán volt tanyája. Egyik«n volt a ménese, másikon a juhai, harmadikon a sertések, tehenek, ökrök. Ha jöttek a kupecek vitte ki őket arra a tanyára, amelyiken olyan állat volt, amit venni akartak. Mindegyiken volt lakás is, és igy a nak minősítsed, s az abban terrornak tekintendő sértésekért lovagias uton keress megtorlást. Nyíregyháza, 1909. január 14. Készséges híreid : Dr. Prok Gyula, Géczy Géza. Megbízottai innak e hozzám intézett leveliikben elfoglalt álláspontját az adott esetben, nevezetesen a Vajda Dezső úrral való ügyemben el kell fogadnom. Mert általában is, a köz érdekeiért vívott küzdelemben a ránk dobolt sár nem hagy foltot azokon, akik ezt a küzdelmet önzetlenül, eszményeik világítását s meggyőződésük útját követve vívják. Annál kevésbbé ebben az esetben, amikor az a kéz. amely rám azt a sarat dobta, soha le nem mosható szennyével van bepiszkolva a legnagyobb bűnnek, amit újságíró elkövethet. Mert megfizették! Nyíregyháza és a vármegye közönsége előtt ismeretesek az úgynevezett Vajda—KI ár-ügy fejleményei. És a „Nyírvidék" olvasói bizonyára tudják, hogy én. mint a „Nyírvidék" szerkesztője, ebben az ügyben is, kezdetétől fogva, az idáig megtörtént három rendbeli bírósági tárgyalás fázisain keresztül, természetszerűleg és következetesen a sajtó szabad vélemény nyilvánítási jogának a védelmezését képviseltem, azzal a brutális korlátozási kísérlettel szemben, amelyet Vajda Dezső urnák a múlt évi május hó 22-dikén történt megverésével elkövettek. Nyíregyházán való 24 esztendős újságírói multam ragyogó tisztasága, amelynek azt hiszem mindenki által elösmert tükre a „Nyírvidék", nem csak a jogcímet adta meg nekem erre. de kötelességemmé is tette ezt. Amikor ez a brutális kísérlet a sajtó szabad vélemény nyilvánítási joga ellen a mu'i évi május hó 22-dikén megtörtént, én a „Nyírvidék" legközelebb — május 24-dikén — megjelent számában, hangot adva egyrészt a közönség felháborodásának, az inzultus jelentőségét a közönséges verekedések nívójáról a fentebb érintett nagy érdek védelmi vonalúra emeltem, irván a következőket: „Nem szívesen, de kötelességből foglalkozunk ezzel az esetlel. legelső sorban azért, hogy tiltakozó szóval bellékiáitsunk az erkölcsöknek ebbe az elvadulásába, mely a sajtó szabad vélemény nyilvánításának elnémitását, nyilvi . az egész közönséget érdeklő tetteknek a nyilvánosság előtt, a nyilvánosságnak, t. i. a sajtónak a jogos és kötelességszerű kritikáját hallatlanul brutális eszközökkel terrorizálni és elnémítani akarja." felesége is kiment., aki a tanyán megvendégelte a vásárosokat. Csak az nem fért a makóiak fejébe, hogv amidőn 1866. évben az öreg Vér Mihályné haldokolt, miért nem engedte maga elé a fia feleségét, holott az a másik szobában sikongott ; és mintha fiának í~ azt súgta volna utolsó szavával : térj meg ! És hogy soha sem vette fel azt a szép selyem, tekete ruhákat, amit a menye adott neki, hanem abban az elavultban járt mindig, amit még az ő, lelkem férje vett. Tekintélye, hataim* volt Vér Györgynek, ax egész tanács adósa volt, sok-sok makói embernek adott élelmet, dolgot, jövedelmet. Makó kis királya volt. * És jött Piáday Gedeon és Laucsik Máté. Ráday keze elnyúlt az ország határáig, felkutatta nemcsak a jelent, de korlátlanul a multat is. Laucsik gombolyitotta lefelé a bűnesetek szálait, s ha egy-egy mellék szál leakart esni Laucsik felkapta azt is, és gombolyitotta azt is. A szálak pedig n rm csak a nagy Alföldre, hanem Erdélybe, a felvidékre, az ország sok-soi részébe vezettek olyan emberekhez, akik már akkor tisztességben, becsülésben éltek s el is feledték azt a ballépést, amit 10—20—30 év •lőtt követtek el. Mikor ilyen szálakat bonyolított le Laucsik Máté, nagyon gyakran megakadt azen a névea Vér György. Midőn elveszett utasok, kereskedők, kupecek nyomait kereste, nagyon gyakran Makóig vezettek a nyomok s ott elvesztek. Egy szerb kereskedő megírta, hogy lovakat megy Makóra vásárolni egy Vér György nevű emberhez, d-e soha se tért haza. R.égi ügy volt, de Laucsik
