Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-22 / 47. szám

4 47-ik szám. N f I R V I D É K 1908. november 22. Irén által elszavalt remek alkalmi költeménye is, mely igazi sikert hozott a derék Irénkének. A termet zsúfolásig msgtöltő uri közönség tel­jes megelégedéssel távozott az ünnepségről, melynek folyamán meggyőződhetett arról, hogy gondos kezekben van az iskola vezetese. — Régi és uj iskolaszéki elnök. Korányi Imre a helybeli róm. kath. iskolaszék világi elnöke, éveken át odaadó ügyszeretettel viselt ezen állásáról, gyengélkedő egésszégi állapotára hivatkozással lemondott s ez alkalomból az is­kola javára 400 korona alapítványt tett. Az iskolaszék a lemondást, figyelemmel a felhozott indokokra, legmélyebb sajnálattal tudomásul vette és távozó elnöke érdemeit méltatva, az iskolaügy, iránt, 34 éven át tanúsított buzgó tevékenysége s áldozatkészsége elismeréseül, örö­kös tiszteletbeli elnökévé választotta. Melyről szóló jegyzőkönyvi kivonatot egy küldöttség élén Petrovits Gyula apát-plébános egyházi elnök. Szép beszéd kíséretében kézbesítette az érdemes férfiúnak. Az ekként megüresedett elnöki állás, az iskolaszék egyik tevékeny, úgy az egyház, mint az iskola fejlesztése érdekében fáradhatat­lan munkásságot tanúsító tagjával, Dr. Bodnár Istvánnal töltetett be; ki elnöki működését azzal kezdle, hogy további intézkedéséig az is­kolánál működő tanítók jutalmazásara évenkint 100 koronát ajánlott fel, mely összeg lanévvé­gén az iskolaszék Ítélete alapján azon tanítónak lesz kiadva, ki iskolájában a legjobb eredményt mutatja fel. — Ezen iskolaszék régi és új elnöke nemes tettükkel azt igazolják, hogy az iskola érdekeit nem csak szóval, de áldozat­készségükkel is híven szolgálják. — A polgári fiúiskola államsegélye. Nyíregy­háza város a községi polgári fiúiskola részere szükséges épület megszerzése, valamint az átala­kítási és építkezési költségek fedezése céljából államsegélyért folyamodolt. Gróf Apponyi Albert kultuszminiszter most értesítette a város közön­séget, hogy a kért célra évi 5000 korona állam­segélyt engedélyezett mindaddig, mig a felveendő 100,000 korona kölcsön letörlesztetik. — írástudatlanok oktatása. A Bessenyei-Kör tudvalevőleg azt az utasítást adta a kebelében megalakult Szabad Lyceum szakosztálynak, hogy amennyiben a szükséges eszközök előteremtése bizonyosra vehető, gondoskodjék megfelelő számú tanfolyam létesítéséről a húsz éven felüli írás­tudatlanok oktatására. Az iskola fentartók a hozzájuk intézett felhívásra készséggel ajánlották fel helyiségeiket s részben tovább menő támo­gatásukat is megígérték a nagy cél sikerének biztosítására. Ennek alapján az az intézkedés történt, hogy december elején a városban hét, a tanyákon tizenhárom, összesen húsz tanitó kezdi meg az oktatást. Az érdeklődők útbaiga­zítására a legszélesebb körben meghirdetett fel­hívás szolgál s reméljük, hogy ha egyébért nem, a szavaznjog megszerzése érdekében minél többen igénybe fogják venni e nagy áldozatokkal léte­sített intézménynek díjtalan közreműködését. Részletesebb felvilágosítással, készséggel szolgál­nak: Balla Jenő városi tanácsos, dr. Popini Albert a Bessenyei-kőr főtitkára, dr. Wilt György kir. tanfelügyelő és dr. Vietórisz József, a Szabad Lyceum elnöke — A gyermeknépkonyha. Néhány lelkes nő áldásos munká-ságának köszöni létét a Leány­egyesület által ^fenntartott gyermeknépkonyha. Célja, főképen szegény iskolás gyermekeket a téli hónapok alatt meleg ebéddel ellátni. És, hogy mennyire nélkülözhetetlen intézménye lett városunknak a népkonyha, bizonyítja nagy lá­togatottsága. Hálára kötelezi ez az intézmény nemcsak a szegény szülőket, hanem a társadal­mat és az iskolát is. Mig az elsőt felelősségteljes tehertől megszabadítja, addig az utóbbi céljait is némiképi n elősegíti. A népkonyha városunk gyermekvédelmében faktor és eme kitűnő intézmény ezen nemes célját mmcsak szolgálni, hanem fejleszteni is kell. A népkonyha gyermeklátogatói leginkább munkasszülőkgyermekeiből sorakoznak. A szülők a nap nagy reszet a házon kivül töltik. Gyer­mektik, ha haza is mennének, hideg szobára yagy csukott ajtóra találnának. Az iskola délben zárva van. Igy ezen szeg-ny gyermekek az utcára vannak utalva. Mar az macában, hogy a gyermekek tWben-fagyban az utcán kénytele­nek koborolni, eleg szomorú tény. De ennél még sajnosabb erkölcsi hátránya. Az ilyen gyermeknel családi nevelés alig, vegy csak cse kély mértékben van, az iskola pedig küzd érettük — az utca ellen. Mert az utca nem nevel, hanem ront. Ott van legtöbb alkalma a gyermeknek az eldurvult erkölcsöket látni és megtanulni. És épen azok, akik leginkább szorulnak a tár­sadalom nevelésére, vannak az utcára bízva. Ezen a bajon is segit a gyermeknépkonyha az áital, hogy gyermeklátogatói a déli órákat kellő felügyelet mellett leckéik elvégzésével ott tölt­hetik. Ezáltal a gyermekek testi és lelki egesz­ségét is óvja a népkonyha. Ha valaki a gyermekvédelem oltárán Isten­nek tetsző és emberek előtt kedves áldozatot akar bemutatni, hozza el azt a népkonyhába. Tegye a társadalom, érdeklődése és támogatasa által lehetővé a népkonyhának, hogy évről-évre nagyobb arányokat öltsön. — Kinevezések. Az igazságügyi miniszter Pásztor Géza helybeli kir. törvényszéki jegyzőt albiróvá az apatini kir. járásbírósághoz, Nagy Elemér díjtalan joggyakornokot pedig dijas jog­gyakornokká nevezte ki, eddigi helyén való meghagyásával. A vallás és közoktatásügyi miniszter Len­gyel József hely bei tanfelügyelőségi tollnoiot a Hunyad vármegyei kir. tanfelügyelőséghez s. tan­felügyelővé nevezte ki. — A Nyírvíz társulat közgyűlése. A novem­ber hó 18-dikára összehívott Nyírvíz társulati közgyűlés, a jelentkezett szavazatok elégtelen­sége miatt határozatképes nem lévén, Bogáthy József elnök a társulat uj közgyűlését december hó 3-dikának d. e. 10Vt órájára hivta össze. E közgyűlésen a kitűzött tárgyakban, a mígje­lentek számára való tekintet nélkül határozatok fognak hozatni. — 1909. év első negyedére kisorsolt esküdtek lajstroma. B"llus Pal, Belfi István, Bacskay György, Dániel Pál, Duszkó Mihály, Gyurján János, Gergely József, Horváth András, Hajdú Imre, Hetey István, Jámbor János, dr. Jármy Menyhért, Kiss András, Krajecz Mihály, Kálmánczhey Ber­talan, Lácz Mihály, Morauszki János, Morgenstein Lajos, itj. Okolicsányi Lajos, dr. Prok Gyula, Papp Sándor, Pallay Endre, Reizmann Jenő. Szmolár Pál. ifj. Sallai Pál. Szeytríed László, Turcsán András, ifj. Toka Sándor, Ujlaky Miklós, Veress V. János. Póttagok: Engel József, dr, Erdős Bertalan, Egri Juzsef, Kovács György, Mayer Ferencz, Molárovics György, Styevó András, Simkó József, Tirpák Mihály, Vityi József. — Színház. Három estén át, szombat, va­sárnap és hétfőn vendégeskedtek Zilahyék nálunk. Szombaton jó előadásban és gyér kö­zönség előtt a „Folt, a mely tisztit" került szinre. V-jsárnap a .Gyermek* már több közön séget vonzott. Legtöbben azonban hétfőn este ,A kék egeret" nézték meg. Hogyne, hiszen „még egy huszár káplár is elpirult volna" az előadás alatt, de azért a közönség jól mulatott. A színház mind a három este borzasztó hideg volt, első este meg a füst miatt szellőztetni is kellett. Dehát ez már a város dolga volna, ezen — és még több hibáján a színháznak segíteni. — Kosárfonó tanfolyam Ujfehértón. A keres­kedelemügyi miniszter az Ujfehertón szervezendő kosárfonó tanfolyam részére 1000 korona állam­segélyt utalványozott. A miniszter a tanfolyamot ugy kívánja szervezni, hogy az ott kiképzett munkások a kosárfonással állandó teli kereset­forráshoz juthassanak. E célból a már kiképzett s a tél folyamán kiképeztetést nyerő munkások résztvételével termelő szövetkezetet kiván szer­vezni s ezt anyagilag is támogatni fogja. A szövetkezet vezetésével Balogh Imre községi jegyzőt bizta meg a miniszter s részére egyelőre az első két évre, e teendők ellátásáért évi 40ü korona tiszteletdijat engedélyezett. — A dalárda estéiye. A városi dalegylet december 6 án látogatottnak Ígérkező hangver­senyt rendez s az egyesület különös gondot for­dít arra, hogy tz alkalommal tökéletes előadás­ban mutassa be a dalköltészet legújabb remekeit. — Rabbi választás. A nyíregyházi status­quo izr hitközség elnöke dr. Bosenberg Emil, a hitközség rabbi választó közgyűlését e hó 29-dikén d. e. 10 órd a városháza nagyter­mébe összehívta. — Postaügynökség Piricsén. Az ideiglenesen megszüntetett piricsei postaügynökség december hó 1-sejével újra megkezdi működését — Esküvő. LSerezdi B.ikó László fejérgyar­mati földbirtokos f. hó 21-ik napjan tartolta esküvőiét Szatmáron bátorseszi Kiss Elzával, Kiss Gábor itteni pü. s.-titkár leányával. — Pótállatvásár Dombrádon. A kereskede­lemügyi miniszter megengedte, hogy Dombrádon e hó 23-dikán pótállatvásár tartassék. — Eljegyzés. Nyiri József nyíregyházi lako3 eljegyezte Adler Rózsikát Szászvárosról. — Nyilvános köszönet. A nyíregyházai rom. kath. iskolaszék a „Kereskedők és Gazdák Köre*, valamint a Leányegyesület tekintetes elnöksé­gének azon áldozatkészségéért, mellyel az előbbi 2 tanköteles gyermeket téli ruházattal ellátott, az utóbbi 20 szegény gyermeknek ad ingyen ebédet, ez uton is hálás köszönetét nyilvánítja. — Tea délután. Ma délután 5 órakor is net sikerültnek ígérkező tea délutánt rendez a Leányegyesület a főgymnazium torna csarno ­kában. — A rendőrfőkapitány figyelmébe. A nagy­bereznai uri emberek ket évvel ezelőtt össze­álltak s közösen felvágták egymás fáját, mert a tavágók túlkapásait nem tűrhették tovább. Ez az állapot ma holnap nálunk is be fog követ­kezni, mert a magas faárak mellett a favágók túlkapásai is szertelenek; ma holnap az ő ke­gyüktől fog függni, hogy legyen-e meleg szobánk vagy sem. Mert ha valaki azt hiszi, hogy a favágók örömmel ragadják meg az alkalmat, ha munkára hívják őket, hogy megkeressék a magok és öveik részére a mindennapi kenyeret, az csalódik ; ma ők az urak, s egy-egy öl fa felaprózásáért olyan magas árt követelnek, bogy annak hallatára ökölbe szorul kezünk, s szeret­nők a szemtelent kirúgni az udvarból. De mert szükség van -az apró fára, kénytelenek vagyunk a megadásra. Hát ez egészségtelen állapot; ezen segíteni kell a rendőrhatóságnak. Szabályozni kell a favágatási árakat, a favágókat el kell látni bárcákkal, mert a mai állapot tűrhetetlen. A szatmári elöljáróság ugy segített a kényszer­helyzeten, hogy házi kezelésben egy villamos erőre berendezett fa apritót állított fel és most ott mindössze 3 koronába kerül egy öl fa fel­apritása. Hát ha nálunk is meg lehelne ezt csinálni? (Igen, ha lenne nappali villany üze­münk ! A szerk ) — A hó eltakarítása. A beállott havazás alkalmából kérem a háztulajdonosokat, hogy háztelkeik,' vagy áruhelyiségük előtt a járdát a hótól, sártól állandóan tisztán tartani s a járda síkossága esetén azt fürészponal, homokkal vagy hamuval behinteni szíveskedjenek, mert feljelentés esetén "Ilenük az idevonatkozó sza­bályrendeleti intézkedes teljes szigoraval fogok eljárni. Nyíregyháza, 1908. november 19. Kertész Bertalan, rendőrkapitány. — Elhalasztott hangverseny. Az e hó 12-ére hirdetett Pick S ^mer Somi hegedűművésznek és Koller Tony udvari operaénekesnőnek hang­versenye, az énekesnő rekedtsége miatt bizony­talan időre elhalasztódott. — Menetrend módosítás a szatmár máté­szalkai és nyíregyháza mátészalkai h. é. vasutakra 1908. november lo-ével. A migyar királyi államvasutak debreczeni üzletvezetőségetői vett értesítés szerint 1908. november 15-evel Szatmár-Nvmeti és Nyíregy­háza között Mátészalkái át két közvetlen vonat helyeztetik forgalomba. Ugyanis a szatmár-mátészalkai vonalon 6201. és 6202. számok alatt egy uj személy vonatpár fog közlekedni. Ezek a vonatok a nyíregyháza-mátészalkai vonal 5113. es 5113.- sz. vegyes vonatainak menetrendjének modo-útása által akként hozattak Mitészalkán csatlakozasba, hogy az 5il2. sz. vonattal Nyiregyházáról reggel 7 óra 30 perckor indulva az uj 6201. sz. vonattal délután 1 ora 05 perckor érkezhetünk Szatmár -Németibe ; mig ellenkező irányban a 6202. sz. vonattal S/:at­már-Németiről délután 2 óra 30 perckor indul­va, az 5113. sz. vonattal este 7 ora 10 perckor érünk Nyíregyházára. Ezzel a tudósítással kapcsolatban a szatmár­mátészalkai vonalon a 6211. sz. vegyesvonat későbben, — az az reggel 5 óra 57 perckor, — fog M'.tészalkáról indulni és a jelenlegi 5 óra 55 perc helyett reggel 8 ora 18 perckor érkezni Szatmar-Németibe, a 6213. sz. vegyesvonat pedig menetében 2 perccel kérőbbre fektetetett. A nyíregyháza matészalkai vonalon pedig Nyírbátortól — Nyíregyházáig 5161 sz. alatt egy uj személys/.állitó tehervonat lesí forgalomba, helyezve, nHy Nyírbátorról délután 3 óra 30 perckor indulva, deluián 5 ora la perckor érkezik Nyíregyházára és itt csatlakozik a deb­reczen-szerencsi vonal 4706 sz. vonatahoz.

Next

/
Thumbnails
Contents